(A Borzongás horrormagazin a lecsökkent olvasottság következtében sajnos határozatlan időre búcsút intett, a félig elkészült halloweeni különkiadás írásait azonban a PC Guru Online felületén mind elolvashatjátok ezekben a hetekben. Kövessétek a Borzongás cimkét!)
Az alkotás címében rejlő „splatter” jelző elsőre kissé csalóka lehet, ugyanis cselekménye nem tartalmaz semmiféle sokkoló vagy brutális gore-aktivitást. Egy ízig-vérig slasherrel van dolgunk, amiben ismeretlen elkövetőnk a zsáner hagyományainak megfelelő módon csak és kizárólag késsel hajlandó gyilkolni. Tehát ebben a Campus Killings alternatív címen is futott alkotásban senki se számítson hektószámra spriccelő piros testnedvre vagy tíz-húszpercenként feltárulkozó hasfalra, és az abból kitüremkedő belekre. Be kell érnünk néhány tradicionálisan alkalmazott szúrás- és vágástechnikával, amik viszont legalább jópofák, sőt maradt itt még egy már-már horrorfilm-történeti jelentőségű halálos homlokon karcolás is!
FIATALSÁG, BOLONDSÁG
Filmünk elején láthatjuk, amint egy ápolt ravasz módon tökön szúr egy doktort, majd annak véres köpenyét ellopva megszökik az elmegyógyintézetből, és a Szt. Trinian egyetem egyik mit sem sejtő tanárnőjének oltja ki az életét. A következő szemeszterben az elhunyt oktató helyére érkezik a fiatal és roppant szemrevaló szociológiai előadó, Julie Parker. A katolikus intézményt vezető atya rögtön fel is világosítja alapvetően jámbor és naiv főszereplőnket, hogy milyen tragikus dolog történt elődjével, majd sok sikert kíván neki a továbbiakban. Julie láthatóan nem zavartatja magát az esettől; egy idős hölgynél szobát bérel magának, idővel egyre jobban kezd beilleszkedni, sőt Mark személyében még egy randipartnert is talál magának a kollégák között. Persze nem is lenne mindez horror, ha valaki titokban nem kezdené el (pontosabban folytatná) az iskola hallgatóinak és személyzetének leöldösését.
A frissen diplomázott Richard W. Haines – az ő nevéhez fűződik egyébként a Class of Nuke ‘Em High című örökzöld hulladék – első munkájaként Charles Kaufman produkciójának (Mother’s Day) zenei szerkesztését végezte, nem sokkal ezután pedig már annak bátyjánál, a Troma-főnök Lloydnál találta magát. Néhány muzikális feladat után 24 évesen gyakorlatilag megkapta élete első rendezési lehetőségét, ezét az alacsony költségvetésű független slasherét. A film készítése ugyan nem volt minden problémától mentes (többek között az 1981-ben rögzített anyag túl rövidnek bizonyult, így pótforgatásokra volt szükség, az utómunkálatok közben pedig elfogyott a pénz), de végül nagy nehezen elkészült.
A VÉRZŐ FESZÜLET REJTÉLYE
Julie Parker szerepében (ekkor még a Francine Forbes név mögé bújva) a szépséges és üde Forbes Riley elbűvölő(en naiv) személyiségével végig hozza a szelíd, ám veszély esetén tettre kész karaktert, nem mellesleg pedig ő az egyetlen, aki tényleg valódi színészként viselkedik. Akadnak még néhányan a tanári karból, akik próbálkoznak, azonban a kissé túlkoros hallgatók nettó ripacskodó (vagy éppen semmilyen) játéka maximum mosolygásra alkalmas. Szerencsére ez az amúgy is alacsony költségvetésből építkező, itt-ott belassulva menetelő produkció legalább nem veszi magát túl komolyan: iszonyatos hajzattal megáldott, állandóan sört vedelő, hormonoktól fűtött fiataljaink jóvoltából bőven kapunk humoros beszólásokat és vicces gegeket, emellett pedig filmünk még egy mérsékelten jópofa vallási paródiát is megenged magának. A képi világot aláfestő (néha szürreális zajongásba csapó) szintetizátorral csiholt futamokat én mondjuk baromira élveztem. Baj is lett volna, ha nem, ugyanis a játékidő alatt bőven kijut belőlük.
Olcsósága csak pár helyen zavaró, fura vágásain túl egy-egy folytonossági baki még inkább erősíti trash-gyanús esetlenségét, bár egy idő után szinte már azt hihetnénk, hogy ezek direkt így lettek kitalálva. Ezeknél sokkalta jobban zavart, hogy a legidegesítőbb nagypofájú karakterek – akiknek gyakorlatilag elsőként kéne elhalálozniuk –, mind egy szálig életben maradnak.
De vajon Forbes Riley remek alakításán túl miért is ajánlom ezt a minimális költségvetésből építkező, némileg lassú folyású, mérsékelten izgalmas alkotást? Nos, ha a zsigeri borzongás helyett inkább egy kellemes kis trash-esélyesként nézzük, igazán eltalált és ütős fináléjában bőven okozhat nekünk meglepetéseket!
Ilyen lett volna a magazinban
