(A Borzongás horrormagazin a lecsökkent olvasottság következtében sajnos határozatlan időre búcsút intett, a félig elkészült halloweeni különkiadás írásait azonban a PC Guru Online felületén mind elolvashatjátok majd a következő hetekben. Kövessétek a Borzongás cimkét!)
Jószerivel se szeri, se száma az Amityville-i mészárlást, és az azt követő kísértet-kanosszajárást feldolgozó filmművészeti alkotásoknak. De ha mégis utánaszámolunk egy kicsit, akkor bizony azt kell látnunk, hogy ezidáig több mint húsz esetben (!!!) ihlette meg a történet a filmkészítőket, ami még gombócból is sok, nemhogy kísértetekből. A sztorit a létező összes szempontból igyekeztek már feldolgozni, épp csak a Cartoon Network nem foglalkozott még a témával. Ami viszont még az alkotások számánál is nagyobb bravúr, az nem más, minthogy az eredeti ’79-es mozit, valamint annak remake-jét leszámítva szinte az összes átlagon aluli minőséget produkált.
Nyúlik, mint a rémestészta
A The Amityville Murders ezúttal nem a Lutz-klánra koncentrál, hanem visszamegy egészen az alapokhoz, vagyis a DeFeo család éltét és holtát veszi górcső alá. A rendezést pedig az a Daniel Farrands vette kézbe, akinek egy rakat remek horrorfilmes dokumentumfilmet köszönhetünk. Az ő nevéhez fűződik a nagyszerű His Name Was Jason című Péntek 13. memoár, vagy épp a maratoni hosszúságú Rémálom-werk, a Never Sleep again. Az ember ebből arra asszociálna, hogy Farrands az a fajta fazon, aki kellő alapossággal veti magát a munkába, felkutat minden apró kis részletet, és mérnöki precizitással prezentálja a történetet a nézőknek. Na, hát ez majdnem így történt.
A DeFeo-dinasztia legendája
Ronnie DeFeo nem éppen kedves ember, és még inkább nem mintaapa. Mondhatni ő minden feszültség forrása a famíliában, és előszeretettel gerjeszt konfliktusokat gyermekeivel. Elsősorban legidősebb fia, Butch az elszenvedője az atyai balegyeneseknek, bár, tegyük hozzá, nem alaptalanul. Butch ugyanis alapjáraton fura egy kicsit, emellett pedig elkötelezett LSD-fogyasztó. Húgával, Dawnnal van egy közkedvelt elfoglaltsága, mely szerint rendszeresen idéznek szellemeket a ház egyik rejtett zugában. Egy ilyen alkalommal barátaikat is bevonják a mókába, csakhogy a megidézett entitások onnantól nemhogy nem távoznak, de uralmuk alá hajtják a Butch gyereket.
Mindeközben sikerül a szánkba rágni, hogy DeFeoék nagyon olaszok, és nagyon anyagi gondjaik vannak. DeFeo papa egy napon titokzatos csomagot vesz át nagyon titokzatos alakoktól, aminek egyszer csak nyoma vész, az öreg pedig szokás szerint Butch fiút hibáztatja. És itt törik meg végleg valami a srácban. Nem elég, hogy hangokat hall, de már Dawn is látja, hogy bátyja nem teljesen százas. A végzetes éjszakán pedig megtörténik az, amiről már mindenki tud mindent, tehát túl nagy meglepetés nem éri a nézőket. Butch módszeresen agyonlövi szüleit és négy testvérét.
Kísértetiesen ismerős
Bocs, ha valakinek ez újdonság, és spoilerként éli meg a leírtakat, de a pontos történések nélkül nehéz recenziót írni a filmről. Merthogy: ez a gyilkosság az alfája és omegája az Amityville-filmeknek. A kivitelezés viszont rettenetesen felemás lett. Ahogy már pedzegettem, Farrands jó pár dokumentumfilmet készített, és ennek a The Amityville Murders issza meg a levét. Ez a legújabb produkció ugyanis szolgai módon halad a medrében, és a nézők arcába tol minden információt, amelyek vagy nem számítanak újdonságnak, vagy épp teljesen máshogy történtek. Néha ugyan sikerül megszakítani a sztorit némi ijesztgetéssel, de Farrands csak megy és darálja a történteket.
És mégis, a külföldön valamiért mozit is járt darab az égegyadta világon semmiféle érdekességgel nem képes szolgálni! Ha nem ismernénk a sztorit, akár még jó is lehetne, de nehéz eltekinteni az ezt megelőző húsz próbálkozástól, amelyek már bőven szétmarcangolták ezt a koncot. Tudjuk, hogy mi fog történni, tudjuk, hogy kivel, de érdekes módon Farrands még így is képes bemenni az erdőbe, és olyan szálakkal próbálja színesíteni a sztorit, amelyek végül nem futnak ki sehova. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor nem azt mondom, hogy a The Amityville Murders rossz film, hanem azt, hogy felesleges, és nincs semmi létjogosultsága. Mert az atmoszféra rendben van, a jumpscare-ek is működnek itt-ott, de teljesen olyan érzetet kelt az egész, mintha a Discoveryn néznénk az esetről egy reprodukciót. A színészek szintén nem segítenek a dolgon, bár az apa-fia konfliktusok valóban jól működnek, és több bennük a feszkó, mint a paranormális jelenetekben.
Hogy kinek lehet mindezt ajánlani? Passz, tényleg nem tudom. Ha nem láttál még egy Amityville-részt sem, akkor talán. Mert mint film, nem nézhetetlen, viszont az események ismeretének tükrében inkább olyan… semmilyen.
Ilyen lett volna a magazinban
