(A Borzongás horrormagazin a lecsökkent olvasottság következtében sajnos határozatlan időre búcsút intett, a félig elkészült halloweeni különkiadás írásait azonban a PC Guru Online felületén mind elolvashatjátok majd a következő hetekben. Kövessétek a Borzongás cimkét!)
Irtó kíváncsi lennék a család és a barátok arcára, amikor Jordan Peele annak idején rezzenéstelen tekintettel előadta nekik, hogy első rendezése egy pszichológiai horrorfilm lesz, amiben idős fehér emberek hipnózis útján életerős afroamerikai fiatalokat vegzálnak. Ha jól sejtem, a döbbenettől a hangos röhögésen át az érzelmi skála minden egyes pólusa szerepelt a reakciók között, hiszen az amerikai színész korábban komikus munkáiról vált ismertté.
Az öt millió dollárból készült Tűnj el! hatalmas kritikai és pénzügyi sikere után az alkotónak bizonyára nem sokat kellett házalnia újabb hátborzongató ötletével. A felmerülő akadályok leküzdésében nyilván nagy segítségére lehetett a négy Oscar-jelölés, amelyeket a legnagyobb presztízzsel bíró kategóriákban (legjobb film, rendező, eredeti forgatókönyv és férfi főszereplő) gyűjtött be bemutatkozó alkotásával. Nem mellesleg a forgatókönyv díját végül ténylegesen haza is vihette.
A Tűnj el! kitüntetett figyelme után optimistán vártam az idei Oscar-jelöltek listáját, hiszen 2018-ban is készültek nagyszerű drámai vénával rendelkező horrorfilmek (pl.: Örökség, Sóhajok, Hang nélkül), így aztán hideg zuhanyként ért kedvenc műfajunk újbóli mellőzése. Úgy tűnik, hogy Jordan Peele első filmjének az Akadémia általi méltatása csak egyedi fellángolás volt a horror zsánerének irányába, de mindettől függetlenül nálam új munkája azonnal a figyelem középpontjába került.
Doppelgänger-effektus
Az első trailer megtekintése után leesett az állam, és azonnal tudtam, hogy ennek a kedvcsinálónak a kétórásra nyújtott változata is roppantul érdekel. Meglepetésemre azonban az első megtekintés, a nyulas főcím kezdete óta agyalok a látottakon, ami általában nagyon jó jel szokott lenni, ezúttal azonban inkább a tanácstalanságé. A Mi ugyanis egy igazán megosztó alkotás, amit szerettem volna imádni, de számomra összességében sajnos csalódást okozott. Kétségbeesésre viszont semmi ok, hiszen egyáltalán nem rossz film, csak sokkal többet szeretne eladni nekünk annál, mint ami benne van.
A történet két idősíkon játszódik az USA nyugati partján, főszereplője pedig Adelaide (Lupita Nyong’o), aki egy átlagos családanya. Múltjában sötét titok lappang, ami a Wilson-família nyaralása alatt félelmetes testet ölt. Kislánykorában rövid időre elveszett az óceán melletti vidámpark forgatagában, a tükör-labirintusban egyedül eltöltött néhány perc pedig az egész életét megváltoztatta. Felnőttként hiába tér vissza a kaliforniai partra, a gyermekkori trauma még élénken él a gondolataiban, ráadásul az éjszaka folyamán egy ismeretlen család jelenik meg a családi ház felhajtóján. Piros overálok, sofőrkesztyűk és ollók – sok jót ez nem jelenthet, de a Wilson-család tagjai akkor döbbennek meg igazán, amikor szemtől szembe kerülnek a behatolókkal.
Főhőseink egy tipikus afroamerikai család tagjai: laza és poénos apuka, aggódó anyuka, átlagos gyerekek, akik inkább a játékaikkal és a telefonjukkal vannak elfoglalva. A középosztály fogságából szabadulva próbálnák meg lekörözni a „baráti” Tyler-családot, de a küzdelem szélmalomharcnak bizonyul. Az átlag amerikai filmekből jól tudjuk, hogy a fehéreknek mindig jobb ház, autó és hajó jár. Persze Wilsonékat sem kell félteni, különösen Gabe igyekszik lépést tartani cimborájával, a végzetes találkozást hozó este azonban teljesen más megvilágításba helyezi a korábban súlyosnak vélt egzisztenciális kérdéseket.
Lenni vagy nem lenni
Az ominózus találkozás tétje a létezés maga, és bár főszereplőink első ránézésre alkalmatlannak tűnnek bármilyen küzdelem megvívására, azért egész szépen helytállnak az ollóhegyre menő közelharcokban. Szép lassan fény derül a rejtélyre, az viszont továbbra sem világos, hogy Adelaide miért játszik központi szerepet ebben a globális összeesküvésben. A további titkok és meglepetések feltárásának örömét nem szeretném elvenni kedves olvasóink elöl, de az biztos, hogy Jordan Peele a történet lezárásával valamilyen csontot mindenkinek megpróbált odadobni.
És pontosan ez a film igazi rákfenéje. A hasonmások behozásával rengeteg teóriának megágyaz az alkotó, a sztori tele van szimbolikával, de végül sajnos egyiket sem bontja ki igazán. A neten fellelhető elméletek száma szinte végtelen, legyen szó a közösségi médiáról, Trump megválasztásáról, a modern terrorizmusról vagy az emberi lélek dualitásáról – én azonban egyiket sem éreztem következetesen felépítettnek. Ráadásul a történet megfejtését pár perc alatt ránk ömlesztik, és mielőtt kettőt pislognánk, már jön is a „nagy” csavar. A hatalmas meglepetésnek szánt finálé kiszámíthatósága felett még szemet tudok hunyni, de a banálisan felépített magyarázat roppant izzadságszagú, tisztán érződik rajta, hogy az alkotók az átlag nézőt sem szerették volna elveszíteni. Emellett a szinkron sem sokat dob a film élvezeti értékén, így aki tudja, mindenképpen eredeti hanggal fusson neki.
Jöhet a folytatás?
Amennyiben az utolsó tizenöt perctől eltekintek, egészen kellemes az összkép, a home invasionös és a menekülős szegmensek teljesen jól működnek. A folyamatosan jelen lévő humor is rendben van, bár néha azért rombolja a felépített feszültséget. A szereplők rendesen kitesznek magukért, különösen Lupita Nyong’o, akinek alakítását már most sokan Oscar-díj jelöléssel jutalmaznák. Technikai szempontból is erős alkotásról van szó, a fényképezés, a vizualitás és a filmzene is nagyszerű. Csak azt a fránya befejezést tudnám feledni!
A Mi remek szakmai és nézői visszhangokat kapott, a bemutató hétvégéjén csak az USA-ban összeszedett hetven millió dollárt. Mivel a produkciós költségvetés húsz millió dollárra rúgott, így Jordan Peele második rendezése pénzügyi szempontból is roppant sikeresnek mondható. Ennek megfelelően azonnal szárnyra kaptak a pletykák a folytatás lehetőségét illetően, szóval nem kizárt, hogy hallunk még a Wilson-család különös kalandjairól. Reméljük, azt koncepció hiányában már nem akarják majd túlmagyarázni.
EXTRA
Kedvenc zsánerünk az egyik leginkább alulreprezentált műfaj a Legjobb film Oscar-díja esetében, ezért is volt hatalmas teljesítmény a Tűnj el! jelölése. Ezzel Jordan Peele rendezői debütálása igazán illusztris társaságba került, hiszen összesen hat darab horrorfilm büszkélkedhet ezzel a megtiszteltetéssel: Az ördögűző, Cápa, A bárányok hallgatnak, Hatodik érzék, Fekete hattyú és Tűnj el! Habár nem mindegyik alkotás ízig-vérig horror, a Starling ügynök és Hannibal doki kedélyes diskurzusaival tarkított bárányos őrület öt Oscar-díja a legfontosabb kategóriákban esélyesen még sokáig nem fog követőre találni.
Így nézett volna ki a magazinban
