(A Borzongás horrormagazin a lecsökkent olvasottság következtében sajnos határozatlan időre búcsút intett, a félig elkészült halloweeni különkiadás írásait azonban a PC Guru Online felületén mind elolvashatjátok majd a következő hetekben. Kövessétek a Borzongás cimkét!)
A Borzongás magazinnál kizárólag vérestökű profik dolgoznak, de ettől függetlenül velünk is megesik, hogy képtelenek vagyunk „objektíven” nyilatkozni egy kifejezett kedvencről, mivel olyannyira kötődünk az adott alkotáshoz. Nálam talán ez többször fordul elő, mint kellene, de hát nincs mit tenni, sok film képes megérinteni a galamb lelkemet. Vagy így, vagy úgy.
Műfajidegen klasszikus
Amikor Böjti közhírré tétette, hogy miről kell majd írni, egy picit meglepődtem. Magamban el is könyveltem, hogy biztosan félrenyúlt a konyhában, és megszaladt egy kicsit a mákos guba. Más indokot ugyanis nem találtam, amiért az Ami sok, az sokk! terítékre kerülhet az újság hasábjain. De mielőtt tovalibbennénk, közölném, hogy számomra ez, valamint a Dan Aykroyd/Chevy Chase-féle Eszelős szívatás hozta a horrort még közelebb a szívemhez. Mert hát miről is van szó? Egyik sem a szó szoros értelmében vett horrorfilm, csak használja a zsáner sablonjait. Sőt, az Ami sok, az sokk! sokkal, de sokkal közelebb áll a vígjátékokhoz. De persze mindennek megvan az oka, így például eme cikk létjogosultságának is.
Ezúttal ugyanis hiába beszélünk komédiáról, Joe Dante rendező nem kevés horrorfilmes elemet csempészett alkotásába. Itt elsősorban a történetmesélésre gondolok, illetve magára a dramaturgiára, a sztori felépítésére és annak kivitelezésére. Dantétól eleve nem áll távol a könnyedebb vonal, elég csak legnagyobb klasszikusára, a Szörnyecskékre gondolni vagy épp másik nagy kedvencemre, a Matiné!-ra. Ha a köznyelv szerint Spielberg a nagy mesélő, akkor számomra Dante Hollywood Benedek Elekje. Nekem ő sokkal inkább hiteles ebben a szerepben. A karaktereit képes egytől egyig szerethetővé tenni, és minden filmjét átjárja egyfajta bensőséges hangulat. És ez jelen alkotásukra hatványozottan igaz.
A történet szerint új lakók érkeznek a békés, külvárosi lakóövezetbe, amit a helyi erők (Hanks és kompániája) kétkedve fogadnak. Valami ugyanis bűzlik az új szomszédok körül, és mivel a környéken élőknek nem sok dolguk akad, elkezdenek szaglászni a háza táján. Ray leginkább barátja, Art unszolására kezd nyomozásba, ám miután egyre több jel utal arra, hogy ténylegesen valami stikli van a háttérben, ő is egyre elhivatottabban kutatja az igazságot.
Külvárosi rémmese
A történet ezerszer lerágott csont, én mégis nagyon szeretem. Pedig minden hasonszőrű alkotásnál ugyanaz a sztori vége: mindig próbálnak elhitetni valamit a nézővel, aztán kiderül, hogy mégis. Vagy mi. Ez a film azonban sokkal több ennél. És erről elsősorban Dante, illetve a remek stáb tehet. Mert hiába forgattak épp az írói sztrájk kellős közepén, a színészek nemegyszer kényszerültek improvizálni, mivel az írók a szakszervezet nyomására nem dolgozhattak. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy Dante kezei alatt minden színész örömjátékot produkál a képernyőn. Pedig Tom Hanks a kezdetekben nem is nagyon akarta elvállalni a szerepet, mivel félt, hogy csorbítja a róla kialakult „romantikus srác” képet. Végül csak kötélnek állt, és a mozi nemhogy nem rondított bele az összképbe, hanem még dobott is Tom karrierjén. De lényeg a lényeg, hogy az Ami sok, az sokk! egy tipikusan olyan alkotás, amit nem lehet nem szeretni. A sztori hiába építkezik horrorisztikus elemekből, valójában távol áll a durvaságoktól, ami viszont egyáltalán nem baj, mert ettől lett tipikusan Dantés a mozi. Engem például megvett kilóra a békés külvárosi élet ábrázolása, és azonnal be is költöznék, ha ilyen szomszédok vennének körbe. Mert még a kisebb szerepekben is remek alakításokat láthatunk, és a karakterek is zseniálisak. De ami leginkább viszi a prímet, az a nagybetűs hangulat. Ráadásul a poénok és a rémmesei elemek is tökéletes egyensúlyban vannak, és olyan érzése támad a nézőnek, hogy ő is tagja ennek a kis baráti lakóközösségnek, akikkel együtt, kéz a kézben indul felfedezni a szomszédos romos ház titkait.
Nem mondom, lehet, hogy jókor láttam, jó időben, de a mai napig bármikor képes vagyok elővenni, és egyes jeleneteken a mai napig jókat kacarászok. Így, egy oldal elteltével is amondó vagyok, hogy a film egyáltalán nem horror, hanem sokkal inkább fekete komédia, de utalásai és stílusa miatt ennek ellenére is bőven megérdemli a helyét a magazinban.
Ilyen lett volna magazinban
