(A Borzongás horrormagazin a lecsökkent olvasottság következtében sajnos határozatlan időre búcsút intett, a félig elkészült halloweeni különkiadás írásait azonban a PC Guru Online felületén mind elolvashatjátok majd a következő hetekben. Kövessétek a Borzongás cimkét!)
Bár horrorfilmekben a gonosz már szinte minden lehetséges formát felöltött, meglepően kevés az olyan klasszikusok száma, amelyekben a borzalom első ránézésre ártatlan gyerekek képében jelenik meg. Pedig próbálkozások szép számmal készültek, más kérdés, hogy többségük olyan alapvető problémákat vétett, amelyek pokoli gyorsasággal kiöltek minden hátborzongató elemet a receptből, és olyan kulimásszá erjesztették a képletet, mely az Ómenhez hasonló klasszikus besorolás helyett a Trash Klubunk alapanyagai felé sodródott. A Peopletoys, más címen a Devil Times Five is ilyen darab.
Hegyvidéki papás-mamás
Főhőseink gazdag orvosok és üzletemberek, akik egy hegyi üdülőházban próbálnak eltölteni egy békésnek ígért, valójában egymás iránti rosszindulatuktól forrongó hétvégét. Érkezésükkel egy időben a közelben balesetet szenved egy pszichiátriai klinika kisbusza, melyet csak öt kiskorú páciens és egy rájuk ügyelő orvos él túl. Utóbbitól a gyerkőcök egy belassított, kivehetetlen és értelmezhetetlen gyilokjelenet során fájdalmas búcsút vesznek, majd megindulnak menedéket keresni – egyenesen főhőseink szállása felé, ahol előbb csak elvágják vendéglátóikat a külvilágtól, majd túlélésük érdekében sorban, szadistábbnál szadistább módon végeznek velük.
Ez a megpezsdített home invasion alaphelyzet egy kiváló váz, amiből egy közepesen tehetséges rendező is csodákra lett volna képes – elég, ha a 2009-es Gyilkos kilátásokra gondolunk, mely az első pillantásra ártatlan gyerkőcökkel hasonlóan alakította át a Wrong Turn-, illetve Texasi Láncfűrészes-filmekből ismerős szituációt. Ám a Devil Times Five pont a lehető legnagyobb hibát véti el – miután felvillantja a sokkoló ötletet, elégedetten hátradőlve várja a sikert és a közönség megbotránkozását, anélkül, hogy bármi mást megtenne a kívánt hatás elérése érdekében.
Korhatáros grindhouse
Ez pedig egy már-már megdöbbentően felemás eredményhez vezet, melynek bizonyos elemeinél a mai napig nem tudom értelmezni a készítők szándékát. A karakterépítés mind a főszereplők, mind a gyerkőcök részéről elsikkad, utóbbiak oldaláról a kidolgozható pszichológiai szál, a társadalmi kritika és mondanivaló mind-mind áldozatul estek az exploitation olcsó, komolytalan, brutalitást éltető oltárán. A film már-már kiszámíthatóan gázol bele a schlockba, csak azért, hogy aztán félúton látványosan megtorpanjon és elgondolkozzon, vajon biztos végig akarja-e csinálni, amit elkezdett.
Emiatt például, bár a női karakterekkel kapcsolatban megmosolyogtató gyakorisággal alakulnak úgy egyes helyzetek, mintha azok egy szoftpornó részét képeznék, ha sor is kerül a konkrét aktusra, az a korszakhoz képest leírhatatlanul rövid és cenzúrázott. A gyilkosságok hasonlóan megmagyarázhatatlanul épülnek fel, az előkészítés tökéletes, ám a film elején a doki halálához hasonlóan értelmetlen megvalósítást kapnak később – hol lassításokkal, torzított hangokkal operálnak, hol a kamera fókuszál végig az áldozat megdöbbent arcára. A cselekmény pedig mindehhez végig kiszámítható, mentes bármiféle váratlan fordulattól. Egyedül a film utolsó negyedére érződik úgy, mintha a készítők magukhoz tértek volna, és próbálnának visszatérni az eredeti célkitűzésükhöz – ám addigra már késő, minekután a film túlnyomó része úgy épül, mintha szerették volna, hogy a gyerekeket alakító színészek is gond nélkül beülhessenek a nézők közé.
A Devil Times Five nem rossz film, de hasonlóan a korábban értékelt Nurse Sherrihez, egy olyan alapötlet, melyet bármelyik irányba akarták volna elvinni a készítők, mind kivétel nélkül jobb lett volna, mint az, ami végül a nézők elé került. Vannak jó, szórakoztató, néha-néha már műfajparódiának is tekinthető elemei, viszont legjobb esetben és legnagyobb jóindulattal is csak egy érdekes próbálkozás, egy lábjegyzet a grindhouse-érából, ami nagyon könnyen lehetett volna sokkal több és emlékezetesebb.
EXTRA
Bár sokkal kevésbé ismertek, mint „nagykorú kollégáik”, már a film elkészülésekor is szép számmal akadtak olyan borzalmas gyilkosságok, melyeknek elkövetői néha még a tinédzserkornak is csak az elejét taposták. Közülük is kiemelkedik a „Bostoni ördögfióka”, Jessie Pomeroy, akit 1871-ben alig 14 évesen ítéltek el elsőfokú gyilkosságért. Pomeroy 11 évesen már rendszeresen kínozta társait a helyi erdőben, amiért nevelőintézetbe került, ám miután onnan alig másfél évvel később szabadult, elkezdte kortársai gyilkolását. Letartóztatása után 27 gyilkosságot vallott be, a hatóságok 13 gyermek holttestét találták meg egykori otthonában, egy négyéves fiúét pedig egy közeli mocsárban.
Ilyen lett volna a magazinban
