A harmincas években sok felé próbálkoztak a keréken éslánctalpon is közlekedő tankokkal. Az amerikai Christie nagy úttörője volt ennek az irányzatnak. Keréken a tankok gyorsan odaérhettek a bevetés helyszinére, lánctalpon meg elég jó terepjárók voltak. Ennek a trendnek próbáltak a magyarok is megfelelni
(A repülőgépeknél ilyen trend volt egy időben a varia-szárny. Ma ugyanazt merve szárnnyal is el lehet érni.)
A meghajtás pedig fogaskerék nélkül uganúgy történt, ahogyan az úton haladt a tömör gumiabroncsain a V-tank. Tapadási alapon. Persze nem volt olyan hatékony, mint amikor egy fogaskerék mozgatja a láncot, de egy könnyű harckocsinak megfelelt.
A túlbonyolitásra meg elég jó példa a két úszótest, amit utánfutón akartak szállitani. Természetesen a megtámadott ellenség udvariasan megvárta volna, amig felszerelik és megkezdik az átkelést, még véletlenül sem lőtte volna szerelés közben a magyar harckocsizókat!

Hmmm... hát nekem olybá tűnik, hogy ezzel egy kicsit túlbonyolították a dolgot... és azt se nagyon vágom, hogy ha gumifelületű volt a kerék, akkor azzal hogy hajtották a lánctalpat?

Nem akartam kilométeres hsz-t irni. Annak a tartókának az volt a szerepe, hogy a V-tankok két-két nagy görgőjét hajtották. A motortól előre és hátra vitték a meghajtást és egy-egy differencilművön át mozgatták a jobb és bal oldali kerekeket. Ennél a járműnél a többi tanktól eltérően nem fogazott kerék mozgatta a lánctalpat, hanem az a négy nagy, gumifelületű kerék.
Ha lánc nélkül haladtak, akkor is ezeken gurult a tank. És akkor is pont úgy kormányozták, mintha lánctalp lett volna alatta. Az egyik oldalt lefékezték, ezéáltal arra felé fordult a jármű.

Érdekes látni fényképeket magyar tankokról meg olvasni is róluk. Első blikkre annyit tudnék hozzáfűzni, hogy elég érdekes alvázuk volt ezeknek a V-tankoknak... mintha valami vonat alvázáról "koppintották" volna őket, azzal a kerekek előtt keresztülfutó "összetartókával"...

Viszont az a cseh T-11-es elég pofásra sikeredett... a korszakhoz képest igen modern kialakítású járműnek tűnik. A hozzászólásban szereplő két utolsó tank képei azonban alig látszanak... valamiért nagyon kicsiben hozza be...

A harckocsik története

Magyar harckocsik 1.

Most, hogy elértem az 1930-as éveket, engedelmetekkel teszek egy hosszabb, patriota kitérőt a tankok történelmében. Ugyanis Magyarországon elég szép harckocsi gyártás és fejlesztés volt a két világháború között és a II. VH.alatt. Mivel pedig remélem nem csak engem érdekel kishazánk ilyen irányú történelme, most több hsz-em is erről fog szólni.
A magyar páncélos fegyvernem történelme 1920. tavaszán kezdődött, amikor is svéd közvetitéssel megvásároltak 14 db. LK-II német harckocsit és az ellenőrző bizottságot kijátszva behozták azokat az országba. Az alvázakat különböző helyeken elrejtették, a páncél lemezeket pedig vasúti kocsikban tárolva állandóa utaztatták.
Az első igazi eredmény a fegyvernem felállitásában akkor következett be, amikor a Versailles-ban ülésező Szövetségi Tanács engedélyezte hazánkank 12 db, lánctalpas futóművel fel nem szerelhető páncélautó rendészeti céllal való rendszeresitését. Ezeket a járműveket csak kiépitett utakon lehetett használni és csak géppuskával voltak felszerelhetők. A magyar katonai vezetés ekkor létrehozott egy látszólag a Belügyminisztériumnak alárendelt Rendőrújonc Iskolát (RUISK) mely valójában rejtett katonai szervezet volt.
1927. március 31-ével megszűnt a Katonai Ellenőrző Bizottság működése Mo-n. Ekkor a még működőképes 5-7 db.LK-II-est előszedték, összerakták és titokban megkezdték velük a kiképzést. Természetesen a Honvédség vezetői szerettek volna legalább egy századnyi (15+1) modern harckocsit rendszerbe állitani, ennek azonban akkor még komoly akadálya volt politikai és gazdasági okokból egyaránt. Egyetlen sikeres üzletre került sor. A magyar diplomácia 1926. óta igyekezett közeledni az olaszokhoz, ennek eredményeként 1931-ben sikerült 5 db kétszemélyes, már akkor is elavultnak számitó Fiat 3000B harckocsit beszerezni. Ezeket darabokra szedve, titokban szállitották Mo-ra és itt szerelték össze. Az olasz harckocsikkal a hajmáskéri Hideg-völgyben néhány próbaüzemelést is végeztek.
1932-ben Straussler Miklós Budapestről származó, de angliában élő mérnök egyezséget kötött a Weiss Manfréd-gyár vezetőivel, hogy a Brit Védelmi Minisztérium részére egy általa szerkesztett könnyű páncélgépkocsit gyártsanak. A gyári próbákon a Haditechnikai Intézet munkatársai is részt vettek és kérték a Honvédelmi Minisztériumot, hogy egy példányt a honvédség részére is rendeljen. Kérésüket nem teljesitették.
1933-an Staussler egy újabb páncélautó gyártásáról tárgyalt, mert az előzőt Angliában már tovább fejlesztették. A HTI munkatársai ismételten kérték az új jármű megrendelését a honvédség részére, de kérésüket most is elutasitották. A kérdéses páncélgépkocsit csak jóval később, 1939-ben rendszeresitették a honvédségnél Csaba elnevezéssel.
Straussler ekkor felajánlotta a magyaroknak az általa tervezett, lánctalpon és keréken egyaránt üzemeltethető harckocsi alvázának tervét. Mivel külföldről nem tudtak megfelelő harcjárművet beszerezni, a magyarok végül 1934-ben megvásárolták Straussler terveit. A tervek azonban csak a harckocsi alvázára vonatkoztak, a teljes belső szerkezet megoldását a Weiss Manfréd szakemberei készitették el.
A V-3 (vontató) egyetlen példánya 1935-ben készült el. Páncéllemezek helyett vaslemezekből épitették. A tornya elkészült ugyan, de a próbákon anélkül használták, fegyverzete sem lett kipróbálva. A harckocsi úszását két oldalt egy-egy felszerelhető úszótest tette lehetővé, melyeket az átkelés idejére felszerelt hajócsavarokkal együtt egy utánfutón vitte volna magával a jármű.
A V-3 a lánctalp sérülése, illetve leszerelése estén a négy nagy, gumiboritású, meghajtott futókeréken tudott közlekedni. De a hagyományos harckocsi kormányzás (a kanyar felőli oldal lefékezése) miatt a jármű úttartása nehézkes volt. A leszerelt láncot a tankra nem lehetett felmálházni, annak szállitása megoldatlan maradt.
A V-3 főbb adatai:
Harci súlya: 8,0 tonna
Kezelők: 3 fő
Teljes hosszuság: 3,64 m
Teljes szélesség: 2,348 m
Magasság: 2,01 m
Motor: 100 LE-ős 4 hengeres vizhűtéses Ac. II
Sebesség: úton 45 km/h
Hatótávolság: ?
Páncélzat: 9 -23 mm (tervezett)
Fegyverzet: nincs
A V-3 gyári fényképe
V-3 az úszást segitő pontonokkal
1936. augusztusa, a V-3 sikeresen átúszik a Dunán
A V-3 rajza

Egy évvel a V-3 megépitése után a Weiss Manfréd-gyárban elkezdték a tapasztalatok alapján módositott V-4 összeszerelését. Egyidejűleg két példányt készitettek, egyet motor és fegyverzet nélkül angol exportra, a másikat a honvédségnek szánták. Az Angliába került példányt kisérleteknek vetették alá, de rendszeresitésre nem került, végül a Szovjetúnió vásárolta meg. A honvédségi csapatpróbák után az itthon maradt tankon is módositásokat hajtottak végre. De az 1938. tavaszára elkészült harckocsi túl magasnak bizonyult, igy az ellenség tüzéreinek túl nagy célfelületet nyújtott. A megnövekedett súly miatt a futómű olyan mértékben rázott, hogy a személyzet már rövid menet után sem volt képes feladatait ellátni. A lánctalp leszerelése 6 főnek 25-30 percbe telt, de ha lánctalpat a tankra málházták, egy órára volt szükség.
A tapasztalatok alapján az eredeti 110 db-os megrendelést törölték és lemondtak a V-4 további fejlesztéséről.
A V-4 főbb adatai:
Harci súlya: 12,0 tonna
Kezelők: 4 fő
Teljes hosszuság: 4,30 m
Teljes szélesség: 2,348 m
Magasság: ?
Motor: 180 LE-ős 8 hengeres Tyler
Sebesség: lánctalpon 32 km/h, keréken 46 km/h
Hatótávolság: ?
Páncélzat: max. 26 mm
Fegyverzet: 1 db 40 mm-es 37 M hk. ágyú és 2 db 8 mm-es iker géppuska
A V-4 harckocsi fényképe
A V-4 csapatpróbán
A V-4 a terepen
A V-4 rajza

A harckocsik története

Cseh harckocsik a két világháború között

A harckocsi gyártásnak természetesen újoncai is voltak az I. VH. után. Ilyen újoncnak számitott Csehszlovákia, mely a békeszerződéseknek köszönhette a létrejöttét. Első tankjukat KH-50 néven készitették el, sokat meritve a Renault harckocsi felépitéséből A 35 cm-es hasmagasságú jármű 45 fokos emelkedő, 60 cm-es akadályok, 1,8 m-es árok és 1 m mély viz leküzdésére volt képes. Gyorsabb mozgása érdekében kiegészitő kerekekkel szerelték fel.
Fegyverzete és személyzete az alapul szolgáló Renault harckocsiéval megegyezett.
A KH-50 főbb adatai:
Harci súlya: 7,5 tonna
Kezelők: 2 fő
Teljes hosszuság: 4,4 m
Teljes szélesség: 2,3 m
Magasság: lánctalpon 2,38 m; keréken 2,53 m
Motor: 50 LE-ős 4 hengeres
Sebesség: úton, keréken 35 km/h
Hatótávolság: 300 km
Páncélzat: 6 -8 -13 mm
Fegyverzet: 1 db 37 mm-es löveg, vagy 1 db géppuska
A KH-50-es tank fényképe
KH-50 akadálypályán
A KH-50 rajza

A Skoda Műveknél az 1935-re készültek el egy lövege miatt közepes kategóriába sorolt könnyű harckocsi terveivel. Az LT-35 ( T-11 ) jelű tank igen fürgének és könnyen vezethetőnek bizonyult. Megbirkózott 35 fokos emelkedővel, 1.98 m széles árokkal és 79 cm magasságú akadályokkal.
Az 1939-es magyar-szlovák fegyveres konfliktus során két sérült T-11-es a magyarok kezére került. Ezeket kijavitották és kiképzési célokra használták.
A T-11 -es főbb adatai:
Harci súlya: 10,5 tonna
Kezelők: 4 fő
Teljes hosszuság: 4,45 m
Teljes szélesség: 2,25 m
Magasság: 2,35 m
Motor: 120 LE-ős 6 hengeres Skoda 11/10
Sebesség: 40 km/h
Hatótávolság: 190 km
Páncélzat: 12 -35 mm
Fegyverzet: 1 db 37 mm-es Skoda löveg és 2 db 7,92 mm-es MG-37/E géppuska
T-11-es képe
T-11-ess rajza

A T-11-es harckocsit a csehek T-21 néven fejlesztették tovább. Erősebb, 47 mm-es löveget kapott, nagyobb, 240 LE-ős motort épitettek bele. A T-21 gyártását azonban a németek 1939-ben leállitották, amikor még csak egyetlen példány volt készen belőle. Később, a magyar katonai vezetés megvásárolta a T-21 licencét és több komoly átalakitás után ebből alkották meg a magyar Turán harckocsikat.
A T-21 főbb adatai:
Harci súlya: 16,5 tonna
Kezelők: 4 fő
Teljes hosszuság: 5,25 m
Teljes szélesség: 2,25 m
Magasság: 2,30 m
Motor: 240 LE-ős 8 hengeres Skoda
Sebesség: 45 km/h
Hatótávolság: 125 km
Páncélzat: max. 50 mm (homlokpáncél)
Fegyverzet: 1 db 47 mm-es Skoda V-38-as löveg és 2 db 7,92 mm-es VZ-37-es géppuska
T-21-es fényképe terepen
T-21-es rajza

A II. VH. előtt elkészült utolsó cseh harckocsi, az LT-38 -as különös pályát futott be. A Csehszlovákiát megszálló németek lefoglalták és hadseregükben azonnal rendszeresitették az LT-38 ( T-38 ) tipusú harckocsikat. A Skoda Műveket pedig a tius további gyártására utasitották. Igy az első 80 db elkésülte után Pzkpfw 38 -as tankokból 1939-42. között több mint 1500 db készült.
A jó menettulajdonságú könnyű harckocsi képes volt megmászni 45 fokos emelkedőt, leküzdhetett 80 cm-es akadályokat, 90 cm mély vizet és 2,1 m széles árkot is. Páronként laprugóra függesztett görgői jó stabilitást és terepjáró képességet biztositottak számára.
1942. tavaszán a frontra induló 1. magyar páncéloshadosztályt 108 db T-38-assal szerelték fel. A doni harcokban a hadosztály súlyos veszteségeket szenvedett.
A T-38 (Pzkpfw 3 főbb adatai:
Harci súlya: 10,5 tonna
Kezelők: 4 fő
Teljes hosszuság: 4,88 m
Teljes szélesség: 2,13 m
Magasság: 2,13 m
Motor: 150 LE-ős 6 hengeres Praga
Sebesség: 42 km/h
Hatótávolság: 250 km
Páncélzat: 17,5 -25 mm
Fegyverzet: 1 db 37 mm-es löveg és 2 db 7,92 mm-es MG-37-es géppuska
T-38-as fényképe
T-38-as rajza

A harckocsik története

Amerikai harckocsik az I. VH. után

Az I. VH. harmadik győztes hatalma, az USA minden technikai és gazdasági feltétellel rendelkezett, hogy ütőképes harckocsikat és azokkal felszerelt alakulatokat hozzon létre. Az állami politika azonban az ország védelmét a tengeren akarta megoldani, ezért a szükségesnél kevesebb figyelmet forditottak az új fegyvernemre. Pedig a két háború közötti időszak egyik legzseniálisabb tervezője, J. Walter Christie éppen az USA-ban dolgozott és készitette korát megelőző harckocsijait.
Ilyen volt a folyók menetből való leküzdésére is képes Christie 1923M úszóharckocsi. A torony nélküli tank homlokpáncéljába egy 75 mm-es löveget épitettek be. Christie későbi terveihez hasonlóan az 1923M is képes volt keréken és lánctalpon is közlekedni. Két hajócsavarja segitségével a mai úszóharckocsik sebességét elérve, 12 km/h-ával haladhatott a vizen.
A Christie 1923M tank főbb adatai:
Harci súlya: 6,35 tonna
Kezelők: 2 -3 fő
Teljes hosszuság: 5,08 m
Teljes szélesség: 2,13 m
Magasság: 2,29 m
Motor: 1 db 90 LE-ős 6 hengeres Christie motor
Sebesség: keréken 48 km/h, lánctalpon 30 km/h
Hatótávolság: ? km
Páncélzat: 6,35 mm
Fegyverzet: 1 db 75 mm-es ágyú
Christie 1923M úszóharckocsi
A Christie 1923M rajza

A következő a T1 amely egészen modern felépitésűnek nevezhető. Jellegzetes, kettős tornyába egy-egy 57 mm-es löveg került beépitésre. A 35 fokos mászóképességű tank képes volt leküzdeni 2,4 m-es árkot, 80 cm-es akadályt és 1 m mély vizet is.
A T1 főbb adatai:
Harci súlya: 21,0 tonna
Kezelők: 4 fő
Teljes hosszuság: 6,5 m
Teljes szélesség: 2,44 m
Magasság: 2,9 m
Motor: 343 LE-ős Liberty V-12
Sebesség: 22 km/h
Hatótávolság: 120 km
Páncélzat: 12,7 – 25,4 mm
Fegyverzet: 2 db 57 mm-es löveg és 2 db 7,6 mm-es géppuska
A T1 harckocsi
A T1 rajza

A T2 felépitésében és méreteiben rendkivül hasonlitott az angol Vickers Mark I-re. Főbb adatai a következők:
Harci súlya: 13,6 tonna
Kezelők: 4 fő
Teljes hosszuság: 4,88 m
Teljes szélesség: 2,44 m
Magasság: 2,77 m
Motor: 3423 LE-ős 12 hengeres Liberty
Sebesség: 40 km/h
Hatótávolság: 195 km
Páncélzat: 6,36 - 22 mm
Fegyverzet: 1 db 47 mm-es löveg, 1 db 12,7 m-es és 1 db 7,62 mm-es géppuska
A T2 fényképe
A T2 rajza

A T1E1-et hamarosan módositották, T1E3 néven. A két tipus fejlesztési tapasztalatai alapján készült el a T1E4 könnyűharckocsi. A 36 cm-es hasmagasságú jármű képes volt 45 fokos lejtőt megmászni, leküzdeni 2,1 m széles árkot, 70 cm-es akadályt és 1 m mély vizet. Főbb adatai:
Harci súlya: 8 tonna
Kezelők: 4 fő
Teljes hosszuság: 4,6 m
Teljes szélesség: 2,2 m
Magasság: 2,0 m
Motor: 150 LE-ős 8 hengeres Cuningham
Sebesség: 37 km/h
Hatótávolság: 130 km
Páncélzat: 6,35 -9,53 mm
Fegyverzet: 1 db 37 mm-es löveg és 1 db 7,6 mm-es géppuska
T1E1 fényképe
A T1E1 rajza
A T1E4 fényképe
A T1E4 rajza

Közben J. Walter Christie is újabb harckocsikat tervezett-készitett. Kitartott korábbi elképzelése mellett és járművei keréken és lánctalpon is haladhattak. A Christie M1931 tipus forgó toronnyal készült, fegyverzete 1 db 37 mm-es ágyúból és egy géppuskából állt. Országúton a maga korában hihetetlen 80 km/h-ás sebességre volt képes, de lánctalpon is elérte a 48 km/h-át.
Még különlegesebb volt azonban a Christie M1932 torony nélküli harckocsi, melynek lövegét az erősen döntött homlokpáncélba épitették be. A motor fordulatszámát lecsökkentő reduktor kikapcsolása után teljesen elképesztő sebességekre volt képes. Torony nélküli felépitése révén korának legalacsonyabb tankja volt. Ennek ellenére az USA hadserege nem tartott igényt Christie harckocsijára.
A Christie M1932 főbb adatai a következők:
Harci súlya: 5 tonna
Kezelők: 3 fő
Teljes hosszuság: 6,6 m
Teljes szélesség: 2,13 m
Magasság: 1,73 m
Motor: 760 LE-ős 12 hengeres Hispano-Suiza
Sebesség: keréken 193 km/h, lánctalpon 96 km/h
Hatótávolság: ?
Páncélzat: 9,53 -12,7 mm
Fegyverzet: 1 db 37 mm-es ágyú és 1 db 7,6 mm-es géppuska
A Christie M1931, vezetőülésében a tervezővel
A Christie M1931 még torony nélkül
A Christie M1931 rajza
A Christie M1932 fényképe
A Christie M1932 rajza

Hát elég gáz, hogy ezek a francia tankok még a Második Világháborúban is szolgáltak... azért 15-20 év alatt rengeteget fejlődött a haditechnika...

én rajzoltam egy eléd jó kis harckocsit csak nem tudom hogy hol van

A harckocsik története

Francia tankok az I. VH. után

Az I. VH. végén a francia mérnökök is nekiláttak korszerűsiteni páncélos alakulataik fegyverzetét. Könnyű harckocsik terén teljesen leragadtak a hadműveletekben jól bevált Reanult tank formájánál. A háború után egy terepjáróképességet javitó kerékkel kiegészitve teljesen hasonló tankot kezdett gyártani a Citroen-gyár is Char néven. Az eredetitől még abban is eltértek, hogy fém lánctalp helyett gumihevedert szereltek harckocsijuk futóművére. Az új tank 45 fokos emelkedőt, 2 méteres árkot és 70 cm mély vizet tudott leküzdeni.
A Citroen Char főbb adatai:
Harci súlya: 6 - 7 tonna
Kezelők: 2 fő
Teljes hosszuság: 5,0 m
Teljes szélesség: 1,8 m
Magasság: 2,14 m
Motor: ?
Sebesség: ?
Hatótávolság: 60-80 km
Páncélzat: 6 – 8 mm, torony 22 mm
Fegyverzet: 1 db 8 mm-es Hotchkiss géppuska, vagy 1 db 37 mm-es löveg
Citroen Char fényképe
Citroen Char tank rajza

A Char 2 „áttörőharckocsi” ötlete és megalkotása egyaránt Estienne tábornoknak köszönhető. Az első tervek már 1917-ben elkészültek, de maga a tank csak a háború befejezése után lett bevethető. Mai szemel nézve ormótlanul hatalmas, nehéz és főleg nehézkes volt a mozgása. Személyzete 1 parancsnokból, 1 vezetőből, 2 tüzérből, 8-10 gépuskásból és 2 szerelőből állt. Át tudott gázolni 1,5 m-es vizen, felkapaszkodott 45 fokos emelkedőn, leküzdötte az 1,7 m-es akadályokat és a 4,5 m széles árkokat is. A fő fegyverzetét alkotó löveget külön forgó toronyba szerelték, ami nagyon javitotta a hatékonyságát.
A Char 2 főbb adatai:
Harci súlya: 68,0 tonna
Kezelők: 14-16 fő
Teljes hosszuság: 10,275 m
Teljes szélesség: 2,05 m
Magasság: 4,155 m
Motor: 2 db 300 LE-ős
Sebesség: 8 km/h
Hatótávolság: terepen 60 km, úton 100 km
Páncélzat: 22-30 mm
Fegyverzet: 1 db 155 mm-es (egyes tankokon 75 mm-es) löveg és 12 db géppuska
A Char 2 gyári modellje
Char 2 rajza

A nehézharckocsik fejlesztését a francia mérnökök a Char-B sorozattal folyatatták, melynek tervezését már 1921-ben elkezdték. A tank modelljét 1924-ben, a működőképes Char-B-t viszont csak 1929-ben mutatták be. A sorozatra jellemző volt az I. VH-ban megszokott romboid páncéltest, a rajta körbefutó lánctalppal. Két löveggel szerelték fel, melyek közül a 47 mm-est a toronyban, a 75 mm-est pedig a homlokpáncélban mereven helyezték el. Ez utóbbinak a függőleges irányzási lehetősége 5 -5 fok volt felfelé és lefelé. Két géppuskáját hasonló elosztásban épitették be.
A nehéz, robosztus jármű lassan mozgott, manőverező képessége csekély volt. Ennek ellenére a javitott Char-B2 változatból 1940.májusáig 320 db-ot gyártottak. A franciaországi harcok idején az 1., 2., 3. páncélos hadosztály 2-2 zászlóalját, a 4. páncélos hadosztály 3 zászlólját szerelték fel vele. A hozzáfűzött reményeket nem váltotta be.
A Char-B2 főbb adatai:
Harci súlya: 32,0 tonna
Kezelők: 4 fő
Teljes hosszuság: 6,52 m
Teljes szélesség: 2,5 m
Magasság: 2,79 m
Motor: 1 db 307 LE-ős 6 hengeres benzinmotor
Sebesség: 28 km/h
Hatótávolság: 140 km
Páncélzat: max. 60 mm
Fegyverzet: 1 db 47 mm-es és 1 db 75 mm-es löveg, 2 db géppuska
Char-B1 fényképe
Char-B2 fényképe
Char-B2 rajza

Nem tudom. Lehet, hogy azonos cég, de lehet egyszerű név-azonosság is. A önyvemben csak a szállitójárgányról van szó, amit eredetileg a kis harckocsi futóművére terveztek. Ennek is lett olasz vonatkozás (azon túl pedig magyar). Az olaszoklicence alapján áttervezték és Ansaldo néven gyártották. Abból meg persze vásároltak a magyarok is.

Bren-Carrier? van valami köze ahhoz a Bren-hez (ti. a Második Világháborús brit gépfegyverhez)?

Az a vicces, hogy ez is,meg az is a céljuk volt.
Fel akartak készülni a "villámháborús" áttörésekre, de nem volt elég pénzük a teljes gépesitésre. A huszas években még az is felmerült, hogy a gyalogságot és a lovasságot támogassák a tankokkal.
Aztán megkisérelték a lovasságot átfegyverezni könnyű tankokra, de jött a Gazdasági Világválság.
A gyalogság motorizálásában viszont mondhatni, hogy világelsők voltak. A Vickers-Carden-Lloyd harckocsik alapján kifejlesztett Bren-Carrier-ek változatai kis méretük ellenére nagyon hajaztak a mai lövészpáncélosokra.

Az angolok ekkora miben látták a harckocsik fő hasznát? Inkább a nemrég említett "Angol-Villámháború" taktikájára akarták használni, vagy inkább a gyalogságtól külön használandó "takarítógépként"? Az első két modell alapján inkább az előbbi, a Vickers nehézharckocsi alapján viszont inkább az utóbbira eleht gondolni

A harckocsik története

Angol tankok az I. VH. után

Az I. VH. végén a két harckocsi épitő nagyhatalom egymástól igen eltérő úton próbálta fejleszteni tankjait. Az angolok alig néhány év alatt igen nagy haladást értek el tankjaik modernizálásában. Szinte még véget sem ért a háború, amikor 1919-20-ban megalkották a Mark D könnyű harckocsit, mely sok ország tervezőinek szolgált mintául. Figyelemre méltó terepjáró képessége volt. Habár lánctalpai csak 35 cm szélesek voltak, 45 fokos emelkedő, 2,3 m széles árok és 1,08 m magas akadály leküzdésére volt képes. Hasmagassága 60 cm, gázlóképessége 80 cm volt. A harckocsi páncéltestéből és a forgó toronyból géppuskák és gépágyúk meredeztek, az I. VH-s hagyományokra emlékeztetően. Személyzete 1 parancsnok, 1 vezető, 1 tüzér és 2 géppuskás lövész.
A Mark D főbb adatai:
Harci súlya: 17,0 tonna
Kezelők: 5 fő
Teljes hosszuság: 5,17 m
Teljes szélesség: 2,60 m
Magasság: 2,55 m
Motor: 240 LE-ős Siddeley Puma
Sebesség: úton 45 km/h, terepen 25 km/h
Hatótávolság: 160 km
Páncélzat: 6 -15 mm
Fegyverzet: 2 db Hotchkiss, 2 db Vickers géppuska és 3 db Pfünder gépágyú
Mark D könnyűharckocsi képe
Mark D rajza

Már 1921-ben gyártásba vettek egy még könnyebb, de igen hasonló felépitésű, forgótornyos harckocsit is, a Vickers Mark I-est. Ennek is öt fős személyzete volt, de a géppuskák mellé már egy 47 mm-es löveget is kapott a tornyába. Ma szemmel nézve igen zsúfolt lehetett ez a forgó torony, hiszen előre tüzelt belőle a löveg és egy géppuska, ezen kivül két oldalra és felfelé egy-egy újabb gépuska. További két Vickers géppuskával a harckocsi testből lehetett két oldalra tüzelni.
A Vickers Mark I 35 cm széles lánctalpa és futóműve nagyon hasonlitott a Mark D-ére, de hasmagassága kisebb, csak 50 cm-es volt. 40 fokos emelkedőt, 2,3 m széles árkot, 90 cm akadályt és 1,2 m mély vizet volt képes leküzdeni.
A Vickers Mark I főbb adatai:
Harci súlya: 10,5 tonna
Kezelők: 5 fő
Teljes hosszuság: 5,32 m
Teljes szélesség: 2,74 m
Magasság: 2,71 m
Motor: 140 LE-ős 8 hengeres léghűtéses
Sebesség: 30 - 35 km/h
Hatótávolság: terepen 220 km, úton 320 km
Páncélzat: 5 - 10 mm
Fegyverzet: 1 db 47 mm-es löveg, 4 db Hotchkiss és 2 db Vickers géppuska
Vickers Mark I képe
Vickers Mark I rajza

De nem hagytak fel az angolok a nehéz harckocsik gyártásával sem. 1927-ben készült el a Vickers nehézharckocsi A 45 tonnás monstrumhoz 10 fős személyzet (1 parancsnok, 1 vezető, 2 szerelő, 2 tüzér és 4 géppuskás) tartozott. Hasmagassága 70 cm volt, 60 cm szélességű lánctalpaival 40 fokos emelkedőt, 4,6 m széles árkot, 1,5 m magas akadályt és 1,2 m mély vizet tudott leküzdeni. Lövegét egy páncél kupolában, géppuskáit külön kis forgó tornyokban helyezték el.
A Vickers nehézharckocsi főbb adatai:
Harci súlya: 45,0 tonna
Kezelők: 10 fő
Teljes hosszuság: 10,8 m
Teljes szélesség: 3,8 m
Magasság: 3,6 m
Motor: ?
Sebesség: 30,0 km/h
Hatótávolság: ?
Páncélzat: 20 - 25 mm
Fegyverzet: 1 db 57 mm-es löveg és 4 db Vickers géppuska
Vickers nehézharckocsi fényképe
Vickers nehézharckocsi rajza

Nem tudom, ezért nem is akarok vitatkozni a számokról.
Saját tapasztalatomból tudom, hogy egy szakasz 3 tankból áll. Egy század 10-ből. Három szakasz, plussz a század pk. kocsija.
Az ezred meg harmincegy tankot számlál. 3 század 10-10 tankkal, meg az ezred pk. kocsija.
Csak az az érdekes, hogy Szabadszálláson hivatalosan egy ezred állomásozott, de legalább három ezredre való harckocsit láttunk zárolt telephelyen felsorakoztatva.

Én úgy tudom, hogy még 15 T-72-es áll szolgálatban a Magyar Honvédségnél, a többit (asszem 77-et) ugyebár Iraknak adományoztuk.
T-55-ösök már nincsenek szolgálatban.

1980-ban volt egy ezredre való T-72-esünk Tatán. Azok még ma is viszonylag korszerűek, nem hiszem, hogy leszerelték volna őket. Az általam is használt T-55-ösöket viszont eladták és leszerelték.
A T-72-esnél a szám a sorozatgyártás kezdetének évét jelöli. És olyan apróságokkal van felszerelve, mint az automata töltő-brendezés, lőelemképző kompjuter, lézeres távolságmérő.
Én egyszer találoztam hasonló kaliberű, de orosz kézben lévő tankokkal a Bakonyban, nagy gyakorlaton. Félelmetes volt, ahogy a vezető gázfröccsöt adott, és olyan hirtelen tudott megindulni, hogy a lánctalpa megkapart!

Éppen ez a megállapitás szerepelt Liddel Hart könyvében is. Csak nem akartam elnyújtani a hsz-emet, hiszen a leirásból úgyis rásimer mindenki, hogy lényegében egy villámháborús támadás zajlott le a gyakorlaton.

Nocsak, Blitzkrieg á la England?

A harckocsik története

Az I. VH. végén a harcoló felek mindegyike értékelte a harckocsik szerepét és igyekezett meghatározni jövőbeni alkalmazásuk legjobb módját. A franciák és az angolok, mintha nem is ugyanazt a háborút vivták volna meg, egymástól teljesen eltérő következtetésekre jutottak. Az angol hadsereg erőteljesen csökkentette fegyveres erőinek létszámát. Páncélos csapataikat olyan irányban fejlesztették, hogy képesek legyenek a Birodalom gyarmatainak védelmére és egy esetleges ujabb európai háborúban szövetségeseik segitésére lehessenek. Ennek érdekében egy erősen mechanizált, döntő csapás mérésére alkalmas expediciós hadsereg létrehozására törekedtek.
A döntő csapásra irányuló elképzelésüket az alábbi vázlattal próbálom bemutatni. A támadásra kiválasztott frontszakasz kettő, vagy több pontján a nehéz harckocsik segitségével áttörnek az ellenség védelmi vonalain. A gyors mozgású, könnyű harckocsik biztositják az áttörés szárnyait és hátba támadják a beásott ellenséget. A frontszakasz meggyengülésekor kerülhet sor a frontális gyalogos támadásra.
Térképvázlat

A franciák eleve stratégiai védelemre rendezkedtek be. A szükséges ellentámadások, áttörések segitésére a gyalogságot közvetlenül támogató, azokkal együtt mozgó nehéz tankokat, úgynevezett „csata harckocsikat” terveztek és épitettek.
A korabeli nehéz harckocsik löveggel, és esetenként külön tornyokba épitett géppuskákkal (néha hat-nyolc géppuskával is) ellátott monstrumok voltak. Nagy méretük, ebből adódóan nagy súlyuk miatt legtöbbször túl lassan mozogtak. A védettségük legtöbbször gyenge volt, hiszen a hatalmas szekrényt nem lehetett kellően vastag páncélzattal boritani.
Érdekes módon az első előremutató szervezési módszert az oroszok dolgozták ki, igaz hogy kényszerből. Hackocsijaikat osztagokba szervezve vetették be. Egy osztagba három tank, néhány teherautó és motorkerékpár, valamint egy vasúti szerelvény tartozott. Igy a tankokat gyorsan és üzemanyag felhasználás nélkül tudták átcsoportositani és új bevetési területre küldeni.
A következő előremutató esemény egy 1926. novemberében lezajlott angol hadgyakorlaton történt. Egy szemtanú, Liddel Hart ezt irta róla ’Emlékiratok’ c. könyvében:
„Az előnyomulást kis felderitő páncélosok inditották meg, azután jöttek a nehéz harckocsik, amelyeket az önjáró lövegek tüze fedezett, és végrehajtották a tulajdonképpeni támadást, ugyanakkor a felhőkből repülőgépek csaptak le zuhanórepülésben a védők állásaira. A gyalogság géppuskás lövészei páncélozott járműveken, a harckocsikra szorosan felzárkózva törtek előre, hogy birtokba vegyék az elfoglalt terepet.”
A tapasztalatok alapján az angolok nagy erőfeszitéseket tettek gépesitett alakulataik fejlesztésére, de a Nagy Gazdasági Világválság végül megakadályozta őket terveik kivitelében.
Az I. VH. végén természetesen új államok és új tervezők is bekapcsolódtak a harckocsigyártásba és tervezésbe. Amerikai, japán, cseh, lengyel, orosz, német és természetesen magyar tervek és tankok készültek. Egy részük meglepően modern kinézetűre sikeredett, mások megmaradtak technikai kuriózumnak. De végül is lassan kezdett kialakulni az a legcélszerűbb elrendezés, amit ma is tanknak ismerünk.
A következő leirásokban megpróbálom nagyjából időrendben bemutatni a tankok fejlődését a két világháború között.

Köszönöm a dícséretet azért még lesz egy pár típus a sorozatban a híres Második Világháborús amerikai vadászrepülőgépekig (de legalábbis a következő, a Seversky P-35-ös se mondhatni, hogy közismert lenne...)

Nagyon szép leirás, Sonka!
Főleg, mert az emberek általában csak a háborús gépeket ismerik, amik valamilyen okból (vagy mert nagyon jók, vagy mert nagyon rosszak) elhiresültek.
Pedig repülők, tankok és hajók akkor is készültek, amikor nem dúlt éppen háború!
Köszi! Egyébként ezt a gépet én sem ismertem, mint a nagy átlag.

Amerikai vadászrepülőgépek, 9. rész

Consolidated P-30

A Consolidated P-30/PB-2A egy egyfedelű, kétüléses vadászgép volt, mely tulajdonképpen a Consolidated Y1P-25-ös sorozatgyártott verziójának tekinthető (amely viszont a Lockheed-Detroit YP-24-ből „fejlődött ki”). Ez volt az első típus, amit már az új gyárukban építettek San Diego-ban, Kaliforniában (azelőtt Buffalo-ban volt a székhelyük).

Az Y1P-25-össel, illetve a „testvérgépével”, az Y1A-11-gyel elvégzett tesztek, bár mindkét gép lezuhant, meggyőzték a Légierőt a gépek megfelelő teljesítményéről, és négy sorozatgyártott példányt rendeltek mindkét típusból 1933. március 1-ején. Valamilyen oknál fogva a Légierő úgy határozott, hogy az Y1P-25-ös sorozatgyártott verziójának teljesen más jelölést ad, és a P-30-as volt a következő a sorban. A P-30-as tulajdonképpen megegyezett az Y1P-25-össel, azonban új hatóművet kapott egy 675 lóerős Curtiss V-1570-57 “Conqueror”, kétlapátos, állandó fordulatszámú légcsavarral ellátott hajtómű személyében; ezenkívül egyszerűsítették a futóművet, valamint áttervezték a pilótafülke-tetőt is. Ami az A-11-est illeti, őket V-1570-59 hajtóművel látták el, turbófeltöltő nélkül, hisz támadórepülőgépek lévén nem nagyon volt szükségük akkora teljesítményre nagy magasságokban.

A P-30-asok tesztelése 1934 januárjában kezdődött, Wright Field-en. Habár a Hadsereg elégedett volt a gép teljesítményével (főleg nagy magasságokban), a pilóták panaszkodtak, hogy a hátsó, félig nyitott pilótafülkében ülő lövész (aki a menetiránynak háttal volt elhelyezve) néha egy pillanatra elvesztette az éleslátását egy-egy manőver megkezdésekor, ráadásul a tűzkörlete is erősen korlátozott volt. 1934-ben a négy közül három P-30-ast a 94. vadászrepülőgép-századnál helyeztek el; a negyedik soha nem került egyik egységhez se.

A lövész hasznosságának a megkérdőjelezhetősége ellenére a Hadsereg 1934. december 6-án további ötven darab P-30-ast rendelt a W535-AC-7220 szerződés értelmében. A szerződést 1935. február 19-én teljesítették. Ezeket a gépek eredetileg a P-30A jelölést kapták volna, de később átjelölték őket PB-2A-ra (PB=Pursuit, Biplace=Kétüléses Vadászrepülőgép). A gépeket 700 lóerős Curtiss V-1570-61 hajtóművekkel és General Electric F-2H turbófeltöltőkkel látták el. A gépek háromlapátos, állítható beállítási szögű légcsavarokat kaptak. A gépen oxigéntartályok is voltak a személyzet számára, ami elengedhetetlen volt, mivel a PB-2A igen nagy magasságokban is képes volt repülni.

Az első PB-2A 1935 december 17-én repült először (1936 május vége felé le is zuhant Wright Field-en). Az 50 gép szállítása hamar befejeződött; 1936 júliusára az összes hadrendbe állhatott. Eleinte a PB-2A-k a Selfridge Field-i (Michigan állam) 1. vadászrepülőgép-csoport 27. és 94. vadászrepülőgép-századaiban szolgáltak, de a Seversky P-35-ösök megjelenésével a PB-2A-k a Langley Field-i (Virginia állam) 8. vadászrepülőgép-csoport 33., 35. és 36 vadászerpülőgép- századaihoz kerültek. Néhány közülük a Barksdale Field-en (Louisiana állam) állomásozó 60. ellátószázadnál is szolgáltak.

1936. október 17-én az egyik PB-2A, John M. Sterling Hadnagy irányításával megnyerte a Selfridge Field-en megrendezett Mitchell Trophy-t 217.5 mph-val (350 km/h-val). 1937 márciusában egy PB-2A 39300 lábnyi (11978 méteres) magasságot ért el, melyet 20 percig tartani is tudott; az ehhez hasonló magasságú repülésekre azonban ritkán került sor, köszönhetően az akkoriban drága, kényelmetlen és kezdetleges nyomásálló öltözeteknek.

A PB-2A igen strapabíró kis gépnek bizonyult, viszonylag kevés volt a halálos balesetek száma. Azonban a PB-2A-nál bevezetett behúzható futómű túlságosan új és szokatlan volt egyes pilótáknak, így aztán leszállás előtt elfelejtették kiengedni…

1939 tavaszán a 8. vadászrepülőgép-csoportot Curtiss P-36-osokkal látták el, és a körülbelül 35 megmaradt PB-2A-t az Alabama-állambeli Maxwell Field-re szállították át. Néhány másik Eglin Field-re került. 1941-re szinte az összes használaton kívül volt; az utolsót 1942 márciusában az egyik felszíni pilótaképzőnek adományozták.

Bár a Consolidated P-30-as nem éppen nevezhető egy ragyogó csillagnak az amerikai repülőgépgyártás egén, azért egy sor olyan tulajdonsága volt, amivel addig egyetlen másik sorozatgyártott amerikai repülőgépnél sem találkozhattunk. Ez volt az egyetlen egyfedelű, kétszemélyes vadászgép az Amerikai Légierő hadrendjében a két Világháború közti időszakban; az első repülőgép a Légierő kötelékében, melyet teljesen behúzható futóművel láttak el; az első gép a Légierőnél zárt, fűthető pilótafülkével; az első amerikai vadászgép állandó fordulatszámú légcsavarral; illetve az első hadrendbe állt amerikai gép, melynél valóban sikerrel alkalmazták a turbófeltöltőt. Azonban a kétüléses vadászgép ötlete akkorra már elavult; a gépet hátulról védelmező lövész elhelyezése a hátsó pilótafülkébe soha nem számított egy jó megoldásnak, hisz a hátrányai (alacsonyabb sebesség és rosszabb manőverezhetőség a túlsúly miatt) elnyomták az előnyét, a némileg jobb védekezőképességet. Ezekután nem meglepő, hogy a PB-2A szolgálati ideje igen rövidre sikeredett.

1936-ban a Légierő kiírt egy pályázatot a Boeing P-26-osok leváltására. Mivel a PB-2A legnagyobb hibája a „kétszemélyessége” volt, ezért a Consolidated úgy döntött, hogy elkészíti a gép együléses változatát, és azzal nevez be. 1936 áprilisában el is végezték az átalakítást, amely tulajdonképpen csak abból állt, hogy a második pilótafülkét eltávolították, az általa hátrahagyott lukat pedig befedték. A gép versenytársai közé tartozott a Seversky SEV-1XP, a Curtiss Model 75, valamint a Northrop 3A. A tesztelések azonban rávilágítottak arra, hogy az egyszemélyes PB-2A még mindig túl nehéz a konkurenciához képest (az alacsony súly a sikeres vadászgép egyik fő erénye), és ha ez még mindig nem lenne elég, a gép le is zuhant tesztelés közben, amivel végleg búcsút mondhatott az esélyeinek. A nyertes végül a Seversky gépe lett, mely P-35 jelöléssel állt szolgálatba.

Néhány PB-2A-t tesztelésre is használtak, az egyiket például a lamináris szárnyprofil kipróbálásra 1940-ben (az új felépítést az eredetire építették rá).

Adatok (PB-2A):

Személyzet: 2 fő
Hossz: 30 láb (9.14 méter)
Szárnyfesztávolság: 43 láb 11 hüvelyk (13.4 méter)
Magasság: 8 láb 2 hüvelyk (2.5 méter)
Maximális sebesség: 274 mph (441 km/h)
Hatósugár: 510 mérföld (820 km)
Maximális szolgálati magasság: 28000 láb (8534 méter)
Fegyverzet: két darab .30 kaliberes (7.62 mm-es) rögzített gépfegyver (a légcsavarhoz szinkronizálva), egy darab .30 kaliberes mozgatható gépfegyver a hátsó pilótafülkénél

Consolidated P-30

Az I. VH-ban még teljesen megszokott volt a páncél lemezek szegecseléssel való rögzitése. Bár elég korán rájöttek, hogy közvetelen találat esetén ez nem éppen életbiztositás a legénység részére. A szegecsek a túlterheléstől elszakastak és a szegecs fejek másodlagos repeszekként "működtek".
Bármilyen furcsán is hangzik, a németeknek a tankok és repülőgépek épitésének teljes letiltása nagyon is jól jött a II. VH. kezdetén. Az olaszok hamarabb kezdték a fegyverkezést és korábbi technika alapján gyártották a fegyvereiket. A németek viszont a legfrissebb technikai vivmányokat használhatták fel.
Angliában például kevésen múlt, hogy nem kétfedelű repülőgépekkel vágtak neki a háborúnak. Mert sokak korabeli véleménye szerint a kétfedelű lassabb ugyan, de jobban manőverezik.
Az amerikaiak nagyon bizakodó nemzet voltak már akkor is. Biztosak voltak benne, hogy nem kell saját területükön harcolniuk. A tankjaikat ezért úgy méretezték, hogy a korabeli hajódaruk elbirják őket. Később majd bemutatom azokat a kazamatás tankokat, amiket a Sherman-ok megjelenése előtt gyártottak.