A Maus német óriásharckocsi



A harckocsik csaknem nyolcvanéves története során jó néhány olyan konstrukció született, mely életképtelennek, használhatatlannak bizonyult. A máig előállított számos típust szemlélve megállapítható, hogy a legutóbbi időkig kevés harckocsi teljesítette maradéktalanul a klasszikus hármas követelményt: a mozgékonyságot, a tűzerőt és a védettséget.

Mindezek ellenére, minden - iparilag erre képes - ország igyekezett lehetőleg jobb harckocsit előállítani, mint a potenciális ellenfél, vagy akár a szövetséges. Máig döbbenet hallható ki azoknak a magyar katonáknak elbeszéléseiből, akik szembetalálták magukat a szovjet T–28-as vagy T–32-es monstrumokkal. Az amúgy félelmetes megjelenésű járművek azonban fiaskónak bizonyultak.

A háború során a brit ipar is megépítette a maga 80 tonnás életképtelen - Tortoise (teknősbéka) nehéz harckocsiját, amely nem volt bevethető.

A második világháború alatt a világ legnagyobb ipari kapacitásával rendelkező országában, az Egyesült Államokban, szintén kifejlesztettek - nem kis költséggel és hosszú évek alatt - egy önjáró löveget, mely nemcsak 90 t-s tömege miatt bizonyult teljes melléfogásnak, hanem felépítése miatt is.

A harckocsik fejlesztésében nagy erőfeszítéseket tanúsító Németország természetesen nem maradhatott ki a sorból. Egy 100 t-s, 100 mm homlokpáncélzatú "áttörő harckocsi" megépítésének igénye már 1940-ben, a lengyel hadjárat értékelése után felvetődött szakmai körökben. Mégis, a Maus (egér) kifejlesztésének ötlete 1941-re vezethető vissza, mikor a Szovjetuniót megtámadó német csapatokra a meglepetés erejével hatott a T–34 és KV harckocsik megjelenése. E két típussal folytatott küzdelem során hihetőnek tűnt a feltételezés, hogy létezik - vagy készül - szovjet oldalon egy még nagyobb és erősebb, 100 t-s harckocsi is. Miután a németek a 88 mm-es légvédelmi lövegben megtalálni vélték a szovjet harckocsik ellenszerét, csökkent a félelem egy még nagyobb ellenséges járműtől, ezért a saját óriásharckocsi kifejlesztésének gondolata egy időre elaludt.

1942 júniusában merült fel ismét a nehéz harckocsi ötlete. Ferry Porsche írja le a beszélgetést, mely Hitler és apja között zajlott le ebben az időben. Hitler nem harckocsit akart terveztetni a szó hagyományos értelmében, hanem egy nagy tűzerővel rendelkező "mozgó bunker"-t. A nyugati szövetséges partraszállás még nem öltött formát, Hitler azonban - mint előadta - arra gondolt, hogy egy ilyen várható akciót megelőző tüzérségi és légi csapás az Atlanti Fal telepített lövegeinek nagy részét kikapcsolja. Ekkor a jól védett bunkerjaikból előkúszó Maus-ok a kiesett lövegeket pótolják.

Ma már könnyen megállapíthatjuk, hogy az invázió során kialakult helyzeten ez sem változtatott volna. A feladat azonban adva volt, a tervezőmunka megindult. Egyidejűleg két tervezőiroda kezdte el a munkát. A Krupp és a Porsche cég tervezőasztalán nyertek konkrét formát az addigi elképzelések. Az először 100 t felső tömeghatárt - Hitler személyes beavatkozása nyomán - előbb 120 t-ra emelték, majd a különböző tervek már 130, 150 és 170 t-nál tartottak. A kitűzött feladat lehetőség szerinti teljesítése egyre növelte a méreteket. Ismételten elhangzott, hogy mind a tűzerőnek, mind a védettségnek minden eddig ismertet meg kell haladnia.

A két iroda tervei közül Hitler a Porsche-változatot találta ígéretesebbnek, egy 105 és 150 mm közötti beépített löveggel. A munka felgyorsításán túl máris havi 10 harckocsi gyártását tűzte ki célul. A sorozatgyártás időpontjául 1943 végét jelölte meg.

Nem sokkal a Porsche számára kedvező döntés után elkészült a jármű életnagyságú famodellje. Megszemlélése ismét módosításokat eredményezett. Döntöttek a fő fegyver mellé beépítendő 7,5 cm-es párhuzamosított lövegről, valamint a fegyverkénti lőszer-javadalmazásról. A hatalmas harckocsit benzin-villamos, vagy dízel-villamos meghajtással képzelte el - az e téren nagy tapasztalatokkal rendelkező - Ferdinand Porsche.

A szükséges motorok beszerzése céljából felvették a kapcsolatot a Daimler-Benz céggel. A Porsche tervezte 10 hengeres, léghűtéses dízelmotor ugyanis még megkettőzve sem fedezte volna a harckocsi erőforrásigényét.

Minden lehetőséget megvizsgálva, még a gyorsnaszádok dízelmotorjainak beépítése is felmerült. A nagy teljesítmény igénye, és a rendelkezésre álló viszonylag kis hely azonban erősen korlátozta a szóba jöhető erőforrások körét.

Végül számos változat megvizsgálása után a DB 603 benzinbefecskendezéses repülőmotorra esett a választás. A motor eredeti kompresszióviszonyát más dugattyúk beépítésével csökkentették, és további átalakításokkal a harckocsiba építésre alkalmassá tették. A módosítások után a motor az MB–509 típusjelzést kapta, teljesítménye 1200 LE (882 kW) lett.

Rendkívül nagy súlyt helyeztek a páncélvédelemre. A 35°-ban döntött, 200 mm-es homlokpáncél vízszintesen mért vastagsága 350 mm volt, amit semmilyen akkor gyártott páncéltörő fegyver nem tudott átütni. Az alsó homlokpáncél azonos vastagságú volt, 60°-ban döntve. A torony - melynek oldalfalai 200, homlokpáncélja 240 mm volt - nagy átmérője

miatt az oldalfalak döntése már nem volt lehetséges.

A jármű belső beosztásából adódóan az elöl helyet kapott vezető és a rádiós nem tudott a harckocsiban mozogni. A középső részben elhelyezett motor közvetlen kapcsolatban állt az LK 1000/12–200 jelzésű, hatpólusú Siemens-Schuckert generátorral. A két, egymástól független, elektromos meghajtómotor a teknő hátsó részében, a meghajtókerekek fölött kapott helyet. Maximális (3100 ford/min) fordulatszámuk közvetlen kapcsolat esetén 20 km/h sebességet jelentett. A motorok méreteire jellemző, hogy tömegük egyenként csaknem két tonna volt. A villanymotorok előtétáttétele a vezetőülésből mechanikusan kapcsolható volt "terep" vagy "normál" fokozatba. Az előtéttengelyre szerelt tárcsafék lábbal hidraulikusan, kézzel mechanikusan működött. A harckocsi rugózását teljes egészében a páncéltesten kívül elhelyezett "görgőskocsik" oldották meg.

Az 1100 mm széles tagokból álló lánctalp össztömege 13 t volt, cseréje ideális körülmények között 6 ember 8 órai munkáját igényelte.

A jármű manőverezőképessége és könnyű irányíthatósága - nyilván a benzin-villamos üzemből adódóan - magukat a tervezőket is meglepte. Döbbenetes tömege mellett is helyben fordult.

A harckocsi példátlanul nagy tömegét szinte egyetlen híd sem lett volna képes elviselni, ezért kiemelten kezelték a víz alatti átkelés biztonságát. A tervek szerint a párban haladó két járműből az egyik a parton állva biztosította volna a másikat, miközben egy kábel segítségével árammal is ellátta volna azt.

Egyedül is képes volt víz alatti átkelésre. Menetből 2 m-es, háromnegyed órás előkészítés után pedig 6 m-es vízi akadályon tudott átgázolni. A tornyot vízbe ereszkedés előtt egy mechanikus szerkezettel 6 mm-rel le kellett ereszteni. Így a nyaktömítésre felfekvő perem meggátolta a víz befolyását. A torony így nem volt forgatható.

Fő fegyverzetetét egy 128 mm-es löveg, valamint a vele párhuzamosított, külön erre a feladatra kifejlesztett 75 mm-es, Krupp gyártmányú ágyú képezte. A torony forgatását elektromos motor végezte. A finom irányzás kézzel történt. A lövés után egy automata sűrített levegővel a zár felől kifújta a csövet.

A harckocsi farán látható 1000 I-es póttartály mechanikus oldással ledobható volt. A generátor mellett, jobbra, egy kisegítő motort építettek be, mely szükség estén a harckocsi belsejének szűrőkön keresztül történő, enyhe túlnyomásos levegő-utánpótlását biztosította. Ugyanez a motor az akkumulátorok esetleges utántöltését is ellátta. A főmotor beindítását egy 8 LE-s (5,8 kW), kétütemű, kéthengeres motor végezte.

1944. június elején készült el teljesen az első, majd röviddel utána a második Maus. Mindkét harckocsit a Berlin melletti Kummersdorf tüzérségi lőterére szállították, ahol a szovjet csapatok megérkezésekor az egyiket még fel tudták robbantani. Minden eddigi, a témával foglalkozó szakirodalommal ellentétben a másik példány épen került a szovjet csapatok kezébe, akik azt - minden más zsákmányolt jármű egy-két példányához hasonlóan - Kubinkába, a Moszkvához közeli páncélos kísérleti telepre szállították.

Ez a példány a ma már időnként megnyitott múzeumrészben, többek között az ott álló Turán, Toldi harckocsikhoz hasonlóan, megtekinthető.