Kösz a hirt, Sonka! A Top Gun-ban annyi volt róla az utolsó hir, hogy a "lőeredményei miatt nem felelt meg az oroszoknak".
Pedig nem véletlen, hogy azt irtam, megfelelő elektronikával még az Apache-nak is méltó ellenfele lehetne. A repülési tulajdonságai jobbak, mint az amcsi gépé. Csak az elektronikája sz@r. Mert régi.
Blarskerin, ki kell, hogy javítsalak, és ezzel együtt meg is kell, hogy nyugtassalak Ugyanis mind a Ka-50 "Black Shark" (a prototípus neve volt "Werewolf" ), mind a Ka-52 "Alligator" (ez a három mind NATO-kódnév) hadrendben áll az oroszoknál, bár igaz, hogy kevés van belőlük (amolyan különleges-egység-támogató-helikopterként használják őket). Sőt, továbbmegyek: harcokban is részt vettek, a Csecsenföldön. Ezzel együtt a fő támadóhelikopter a ruszkóknál tényleg a Mi-28 "Havoc" (bár belőlük még kevesebb van )
Kiváncsi leszek az elkövetkező évekre. Az oroszoknak hatalmas tapasztalatuk van, meg nagyonjó repülőgépeik-helikoptereik. A kinaiaknak meg most sok pénzük. Már rendeltek egy halom haditechnikát az oroszoktól.
Ha pedig az oroszok kellő mennyiségű pénzhez jutnak, még meglephetik a világot pár érdekes ujdonsággal.
Sajnos, nem hiszem hogy ez megjelenne a világban
Az oroszoknak nincs szükségük két féle harci helikopterre. A szárazföldi gépeiket hagyományosan a Mil késziti, a tengerészeti helikoptereket meg a Kamov. Szerintem ezért hozták ki győztesnek a Mi-28-ast a versengésből.
Pedig a Ka-50-esnek a sebessége, a manőverező és emelkedő képessége is csúcs volt. A gépágyújáról meg jobb nem is beszélni. Valahol az A-10-esé környékén járt tűzerőben.
Olyan helikopterről irok most, amely ha megvalósul, akár kemény ellenfele is lehetett volna a méltán világhirű Apache-nak. 1992-es farnborough-i bemutatkozásakor nagyon meglepte a világ szakértőit az oroszok új, tankelháritó helikoptere. A Ka-50-es felépitése a Kamov iroda gépeire a Ka-8-as 1947-es megjelenése óta jellemző, ellenforgó (koaxiális) rotorokon alapul. Ez az elrendezés kisebb főrotor átmérőt tesz lehetővé, nincs szükség farokrotorra (mivel a afganisztáni szovjet statisztikák szerint a helikoper veszteségek 30 5-át a farokrotor sérülése okozta, ennek hiánya számottevően javitja a tipus túlélő képességét.) De hasonló célzattal készült pilótafülke burkolata is speciális kerámiabevonatú kettős páncéllemezekből, melyek a 20 mm-es gépágyú lövedékektől is megvédik a pilótát. Ráadásul a Ka-50-es a világon az egyetlen helikopter, melyből katapultüléssel mentik (a rotorlapátok lerobbantása után) a pilótát!
Hatalmas túlélőképességére jellemző, hogy bázisától távol, minimális karbantartással is üzemelhet két hétig.
A Ka-50 fegyverzete az Apache-éhoz hasonlóan irányitott páncéltörő és nem irányitott rakétákból állhat. 16 db lézeres vezérlésű Vihr (Vihar) rakétája 8-10 km hatótávolságú és 90 cm-es (!) páncél átütésére képes. Nem irányitott rakétákból 80 db 80 mm-es, vagy 20 db 130 mm-es hordozására képes. Gépágyúja teljesen szokatlan módon, a stabilitás növelésére a gép jobb oldalán, a tömegközéppont közelében került beépitésre. A 2A42 tipusjelű, 30 mm űrméretű, hosszúcsövű gépágyú megegyezik a szovjet BMP-2-es gyalogsági harcjármű nagy tűzerejű fegyverével.
Mivel a Ka-50-es harci helikoptereknél szokatlan módon egy személyes, a lézervezérlésű rakéták bevetését géppárban kell végrehajtania.
A szokatlanul áramvonalas, behúzható futóművekkel épitett, fekete cápára emlékeztető gépet a nyugati szaksajtó két néven is ismeri. A Hokum (Halandzsa) és a nyilvános bemutatkozása után a Werewolf néven.
A tipus először V-80 jelzéssel 1982-ben repült.
A Kamov Ka-50-es ismert adatai:
Főrotor átmérő: 14,5 m
Teljes hosszúság: 16,0 m
Üres tömeg: ?
Max. felszállótömeg: 10800 kg
Hajtómű: 2 db 1660 kW-os TV3-117VK
Max.sebesség: 350 km/h
Hatósugár: ?
A számomra legszomorúbb dolgokat a végére hagytam. Habár a KA-50-es harcértéke megfelelő elektronikával egy szinten lenne az Apache-éval, szerintem politikai okokból mégis lemondtak a gyártásáról. Összehasonlitó teszteknek vetették alá a hagyományos elrendezésű Mi-28-assal és kijelentették, hogy a Ka-50-es lőeredményei nem megfelelőek, mert csak egy pilótája van, aki túlterhelt. Érdekes, hogy az A-10-es pilótája nem túlterhelt.
Egy darabig még cikkeztek róla, hogy kidolgozzák Ka-52-es jelzéssel a kétszemélyes változatot, de aztán az ezredforduló táján teljesen eltűnt a hirekből. Sajnos.
A töbi állam I.VH-s tankjai még hátra vannak. Legjobban a franciák kis Reanult tankja tetszett. Ha azt vetik be kellő támogatással az angol Mark-ok helyett......
De ha nem tetszeneka a tankok, Dantes, akor vigasztalódj az Apache-csal! Arról is irtam egy hsz-t
Valahol (már elég messze) lenn kezdődik a legelső tank leirásával és képével a sorozat. Van egy kis szösszenet három csatáról is, ahol tankokat használtak az angolok.
Mindenkitől elnézést kérek a floodolásért!
Ma egész nap baj volt a Képfeltöltővel és most vagyok kénytelen pótolni a korábbi hsz-emhez a kimaradt képeket.
Az összes tankra vonatkozik, hogy nagyon kevés adat van, hogy mely gyárakban épitették őket. Pl. a tipusnévből lehet követekeztetni. De angol és orosz gépeknél eleve nem adnak meg gyártó nevet a könyvek. A többieknél is inkább csak a korai tankoknál vannak ilyenek. Talán legjobban a németeknél leet megtudni a II. VH-s tankok esetében, hogy gyártotta pl. a Tigriseket a Porsche üzem.
Gondolom azért nincs pontos név megadva, mert a hadigazdaság idején minden gyár munkáját kormány szinten hangolták össze.
Bocs, hogy a mai irományomból kimaradtak a képek!
Amint lehet, pótolom. De ma egész nap szórakozik a Képfeltöltő. Egyetlen képet sem tudtam feltenni, pedig van éppen egy tucatnyi.
A harci tapasztalatok felhasználásával az angolok folyamatosan fejlesztették a Mark harckocsi családot. A Mark V. erősebb motort, jobb váltóművet kapott elődjeinél. Külső méretei nagyjából megegyeztek elődeiével, de hátul beépitettek egy kis tornyot, ami jelentősen javitotta a kezelők kilátását. Ettől ugyan a tank súlya 33 tonnára nőtt, de gazdaságosabb üzemű motorjával igy is 72 km-re nőtt a hatótávolsága.
A Mark V-ös volt az első harckocsi, amelyből hidvető változatot is készitettek. A csörlővel leereszthető hidelemmel 7,5 m-es árkot tudott leküzdeni.
A Mark VI-os másfél méterrel hosszabb lett előző társainál.
A Mark VII-esbe uj tipusú, hatékonyabb olajhűtőt és elektromos indítómotort szereltek. Irányithatóságán is sokat javitott, hogy a korábbi váltóművet hidraulikusra cserélték.
A Mark VIII-asnál megnövelték a küzdőteret és elválasztották a motortértől, ezáltal csökkent a harckocsiban a zaj. Javitottak a páncél erkélyek kivitelén is, ezáltal a Mark VIII-as hatékonyabban tudott oldalra is tüzelni az ágyúival, melyeknek űrméretét 67 mm-esre növelték. Ugyanakkor páncélzatát is megerősitették 16 mm-esre. Ezáltal a tank súlya 3z tonnára nőtt, de Ricardo típusú 12 hengeres, 300 LE-ős V motorjával igy is elérte a 90 km-es hatótávolságot.
A Mark VIII-as az USA-ban is gyártották.
A Mark IX-es lett a mai páncélozott szállítójárművek őse. 50 katonát vihetett védetten az ellenség közelébe. 150 LE-ős motorja 7 km/h-ás sebességet és 70 km-es hatótávolságot tett lehetővé. A 4 főnyi személyzetet és a szállított 50 katonát 6-10 mm-es páncél védte. A jármű fegyverzete 2 db Hotchkiss géppuska volt.
De 1916. decemberére Tritton Chaser elkészítette a Medium Mark A harckocsik terveit is. A Medium Mark A Whippet külseje már a mai harckocsikéra emlékeztetett. A lapos mellső részbe került 2 db sorba kapcsolt 45 LE-ős motorja, a test hátsó végén magasodó toronyban kapott helyet a 3 fős személyzet. A Whippet képes volt 40 fokos emelkedőn felkapaszkodni, 0,8 m-es lépcsőt és 2,5 m széles árkot leküzdeni.
A Mark A Whippet fő adatai:
Harci súlya: 14,0 tonna
Kezelők: 3 fő
Teljes hosszuság: 6,08 m
Teljes szélesség: 2,618 m
Magasság: 2,75 m
Motor: 2 db 45 LE-ős 4 hengeres Tyler
Sebesség: 13,5 km/h
Hatótávolság: 130 km
Páncélzat: max. 14 mm
Fegyverzet: 4 db 7,62 mm-es Hotchkiss géppuska
Természetesen a közepes harckocsik fejlesztése is folyamatos volt. A Whippetet hamarosan követte a Medium Mark B. Ennek a 18 tonnásra növekedett tanknak a formája látszólag visszatérés volt a nehéz Mark harckocsikéhoz. Valójában ugyanazt a koncepciót követte, mint a Whippet. A harckocsitorony kiemelkedik a páncéltestből és a lánctalpat nem a páncéltest teljes felületén vezették körbe, hanem csak két oldalt, a mai tankokhoz hasonlóan. A Mark B-nél a harckocsi motorterét teljesen elválasztották a küzdőtértől.
A Medium Mark B fő adatai:
Harci súlya: 18,0 tonna
Kezelők: 4 fő (parancsnok, vezető és 2 géppuskás)
Teljes hosszuság: 6,68 m
Teljes szélesség: 2,43 m
Magasság: 2,45 m
Motor: 100 LE-ős, 4 hengeres Ricardo
Sebesség: ?
Hatótávolság: 106 km
Páncélzat: 6-14 mm
Fegyverzet: 4 db 7,62 mm-es Hotchkiss géppuska
A közepes harckocsi család harmadik tagja a Medium Mark C Hornet. Erősebb motort kapott, páncélzata a ma is megszokott módon a veszélyeztetettség szerint differenciálva 6-8-10-15 mm-es volt. Le tudott küzdeni 35 fokos emelkedőt, 2,7 m széles árkot, 1,3 m magas lépcsőt és 0,8 m mély vizet is.
A Medium Mark C Hornek fő adatai:
Harci súlya: 20,0 tonna
Kezelők: 3 fő
Teljes hosszuság: 7,95 m
Teljes szélesség: 2,72 m
Magasság: 2,81 m
Motor: 150 LE-ős 6 hengeres Ricardo
Sebesség: 11,5 km/h
Hatótávolság: 110 km
Páncélzat: 6-14 mm
Fegyverzet: 4 db 7,62 mm-es Hotchkiss géppuska
Remélem, nem csapnak fejbe a modik, hogy a harcjárműveknél a kezelőikről is beszélünk. Szerintem kell erről is szót ejteni,mert a fegyver a kezelője nélkülcsak egy darab vas.
Jól látod, az I. VH. hatalmas veszteségei, értelmetlen rohamai kiöltek valamit az emberekből (vagy éppen felszinre hozott valamit?) A II. VH. elején a franciáknál is, de nálunkmagyaroknál is elhangzott, hogy "kiveszett az előző háborúban tanúsitott bátorság a katonákból". Habár nem irták le, de szerintem ugyanez volt érvényes a többi nemzetre is. Két kivétel lehetett. A német hadsereg, melyet szinte a mai hivatásos katonák szintjére fejlesztettek. Meg az oroszok, akiket a "rógyina maty" (haza anyácska) iránti szeretet és az évtizedes fanatizálás (no meg a jól átgondoltan, harc előtt osztott vodka adag) fűtött.
Érdekes, hogy sokszor olvasom ezt a "fegyvertelen orosz roham" témát. Ettől kicsit eltér a történelem menete. A SzU a II. VH-t megelőzően több háborút is vivott és több tapasztalata volt, mint a németeknek. A távol keleten a japánok ellen győztes háborút vivtak, először valósitva meg a gyalogság-páncélosok-repülők kellő összhangját. Azután jött a finnek elleni háború, mely a vezetés hibái és a finnek elszánt ellenálása miatt katasztrófális eredményt hozott.
Ha az oroszoknak nem volt elég fegyverük, akkor mivel volt felszerelve az a teljes hadsereg, amit keletről átdobva meg tudták valósitani a sztálingrádi bekeritést?
Másik topicban már leirtam, hogy a legnagyobb veszteséget az okozta az oroszoknak, hogy egy "stratégiai zseni" megtiltotta a visszavonulást. Ezért a németek könnyedén be tudták keiteni a védekező orosz csapatokat és felszámolták őket a katlan-csatákban.
Természetesen nem úgy értettem, hogy egyfolytában fegyver nélkül rohantak a németek elé, de azért lehet itt-ott olvasni ilyenekről... talán épp a Vörös Tér megrohanásánál, ha jól emlékszem (a komisszárok hathatós "bátorítása" mellett)?
Egyetértek, bár egy-két kitekintés már így is elhangzott lásd a te remek pilóta-leírásaid
Remélem, nem csapnak fejbe a modik, hogy a harcjárműveknél a kezelőikről is beszélünk. Szerintem kell erről is szót ejteni,mert a fegyver a kezelője nélkülcsak egy darab vas.
Jól látod, az I. VH. hatalmas veszteségei, értelmetlen rohamai kiöltek valamit az emberekből (vagy éppen felszinre hozott valamit?) A II. VH. elején a franciáknál is, de nálunkmagyaroknál is elhangzott, hogy "kiveszett az előző háborúban tanúsitott bátorság a katonákból". Habár nem irták le, de szerintem ugyanez volt érvényes a többi nemzetre is. Két kivétel lehetett. A német hadsereg, melyet szinte a mai hivatásos katonák szintjére fejlesztettek. Meg az oroszok, akiket a "rógyina maty" (haza anyácska) iránti szeretet és az évtizedes fanatizálás (no meg a jól átgondoltan, harc előtt osztott vodka adag) fűtött.
Érdekes, hogy sokszor olvasom ezt a "fegyvertelen orosz roham" témát. Ettől kicsit eltér a történelem menete. A SzU a II. VH-t megelőzően több háborút is vivott és több tapasztalata volt, mint a németeknek. A távol keleten a japánok ellen győztes háborút vivtak, először valósitva meg a gyalogság-páncélosok-repülők kellő összhangját. Azután jött a finnek elleni háború, mely a vezetés hibái és a finnek elszánt ellenálása miatt katasztrófális eredményt hozott.
Ha az oroszoknak nem volt elég fegyverük, akkor mivel volt felszerelve az a teljes hadsereg, amit keletről átdobva meg tudták valósitani a sztálingrádi bekeritést?
Másik topicban már leirtam, hogy a legnagyobb veszteséget az okozta az oroszoknak, hogy egy "stratégiai zseni" megtiltotta a visszavonulást. Ezért a németek könnyedén be tudták keiteni a védekező orosz csapatokat és felszámolták őket a katlan-csatákban.
Szerencséjükre az ő lelkük nem volt olyan bonyolult, mint a miénk. A parancs az parancs, a baka meg baka. Valahogy igy tudták tulélni az egészet.
Az én apai nagyapám hiradós volt az olasz fronton. Ötször, vagy hatszor sebesült. Volt olyan, hogy ellenséges tűzben felmászott a telefonpóznára összekötni a drótot, de lejönni már nem tudott egyedül,mert három helyen átlőtték.
Ő mesélte, hogy a Tanácsköztársaság idején néhányszor ő is tábort váltott, bár nem saját jószántából. Hazajött a frontról és besorozták vörös huszárnak. Ott ismerte meg a nagyanyámat, aki ápolónő volt. Ugyanis a nagyapám hátsó fertályát alaposan feltörte a ló. Aztán elküldték felderitőbe. A szomszéd faluban fehérek voltak, akik megfogták. Leszállitották a lóról, kezébe nyomtak egy puskát és beállitották a saját csapatukba gyalogosnak. Az öreg meg élni akart és inkább nem járatta a száját.
Minden esetre a két világháború között a huszárság miatt nem avatták vitézzé, ennyi hátránya lett az egészből.
Vajon ebben maga az Első Világháború hozott változást? Az ezután következő háborúkban már nem voltak ennyire "szófogadók" a katonák, értem én ezalatt azt, hogy a reménytelent nem vállalták (kivételek persze vannak, mondjuk a ruszki "fegyvertelen" rohamok a Második Világháborúban, bár biztos az is benne volt a pakliban, hogy ha nem mentek, akkor meg azért lövik le őket). Ott volt például az olaszok tömeges fegyverletétele Észak-Afrikában az angolok ellen, vagy a franciák Dunkerque-nél... eszük ágában se volt legyilkoltatni magukat, inkább megadták magukat, vagy átszöktek Angliába
Szerencséjükre az ő lelkük nem volt olyan bonyolult, mint a miénk. A parancs az parancs, a baka meg baka. Valahogy igy tudták tulélni az egészet.
Az én apai nagyapám hiradós volt az olasz fronton. Ötször, vagy hatszor sebesült. Volt olyan, hogy ellenséges tűzben felmászott a telefonpóznára összekötni a drótot, de lejönni már nem tudott egyedül,mert három helyen átlőtték.
Ő mesélte, hogy a Tanácsköztársaság idején néhányszor ő is tábort váltott, bár nem saját jószántából. Hazajött a frontról és besorozták vörös huszárnak. Ott ismerte meg a nagyanyámat, aki ápolónő volt. Ugyanis a nagyapám hátsó fertályát alaposan feltörte a ló. Aztán elküldték felderitőbe. A szomszéd faluban fehérek voltak, akik megfogták. Leszállitották a lóról, kezébe nyomtak egy puskát és beállitották a saját csapatukba gyalogosnak. Az öreg meg élni akart és inkább nem járatta a száját.
Minden esetre a két világháború között a huszárság miatt nem avatták vitézzé, ennyi hátránya lett az egészből.
Abban az időben a repülés még annyira ujdonság volt, hogy a pilóták szinte külön társadalmi osztályt képeztek.
Nagyon sokakat vonzott a repülés felé ez a megkülönböztetés is. No meg az is, hogy a levegőben látványos harc folyt, nem úgy, mint a gyalogsági árkok sáros mindennapjaiban.
Ezért is találták ki az öt légigyőzelmes "ász" kategóriát, hogy lehessen hősökről beszélni, amikor a tömegek értelmetlenül lapultak az árkokban, vagy meghaltak a még értelmetlenebb rohamok során. Kegyetlen valóság, hogy 1916. július 1-én a brit hadsereg egyetlen nap alatt 60'000 embert veszitett. Ebből 20'000 meghalt, a többi "csak" megsebesült, megrokkant.
A somme-i harcokban az angolok 420'000, a franciák 200'000, a németek 450'000 embert veszitettek. Bátran mondhatjuk, hogy az állóháború volt a világ legnagyobb és legértelmetlenebb vágóhidja.
Hát igen, kíváncsi lennék, milyen lelkiállapotban lehettek az akkori katonák... az egészben a legdurvább, hogy egyik nap még halomra ölik egymást, másnap meg (mondjuk Karácsonykor) átruccannak az ellenséghez, és beszélgetnek, meg csere-berélnek dolgokat... eléggé skizofrén helyzet
Abban az időben a repülés még annyira ujdonság volt, hogy a pilóták szinte külön társadalmi osztályt képeztek.
Nagyon sokakat vonzott a repülés felé ez a megkülönböztetés is. No meg az is, hogy a levegőben látványos harc folyt, nem úgy, mint a gyalogsági árkok sáros mindennapjaiban.
Ezért is találták ki az öt légigyőzelmes "ász" kategóriát, hogy lehessen hősökről beszélni, amikor a tömegek értelmetlenül lapultak az árkokban, vagy meghaltak a még értelmetlenebb rohamok során. Kegyetlen valóság, hogy 1916. július 1-én a brit hadsereg egyetlen nap alatt 60'000 embert veszitett. Ebből 20'000 meghalt, a többi "csak" megsebesült, megrokkant.
A somme-i harcokban az angolok 420'000, a franciák 200'000, a németek 450'000 embert veszitettek. Bátran mondhatjuk, hogy az állóháború volt a világ legnagyobb és legértelmetlenebb vágóhidja.
Nem volt idő a kiképzésükre.
Csak egy egyszerű példa. A háború kezdetén lord Kitchener önkéntesek toborzásába kezdett, mert az angolkormány nem volt hajlandó bevezetni a kötelező katonai szolgálatot. Lord Kitchener arra számitott, hogy hat hónap alatt jelentkezik kb. százezer önkéntes, összesen pedig úgy ötszázezer. Ennyi embert tudtak volna felfegyverezni és egyenruhába bujtatni a gyárak.
Ezzel szemben az első hónapban jelentkezett ötszázezer önkéntes és további tizennyolc hónapon át havi százezer. Kb. hárommillió önkéntes gyűlt össze. Nem volt egyenrhájuk, fegyverük és szállásuk. Sátrakban töltötték a telet és botokkal gyakorlatoztak. PEdig azért jelentkeztek, hogy napokon belül harcolhassanak a németek ellen.
Később, a fronton is sok baj volt velük. Az altisztjeik is közülük kerültek ki, nem voltak kellően képzettek és kreativak. A katonákat pontos lövés helyett szurony-rohamra képezték ki. A legtöbbjük nem is látta azt a németet, aki megölte.
Ha megnézed a tankok metszet és röntgenrajzait, láthatod, hogy a személyzetnek alig volt hely bennük. Korábban irtam, hogy pokoli zaj volt odabenn. Hőség, szűk hely, zaj, állandóan rázkódó, szeszélyesen, kiszámithatatlanul hintázó szerkezet.
Szerinted lehetett szeretni? Abban a korban, amikor még a lovasroham dobogtatta meg az emberek szivét. Meg a Royal Navy csodálatos csatahajói.
Hát, a technokrata bakák tuti imádták A felsoroláshoz én még hozzávenném a vadász- és egyéb repülőgépeket, a pilótákat már akkoriban is igen tisztelték (meg ők is egymást)
Nem volt idő a kiképzésükre.
Csak egy egyszerű példa. A háború kezdetén lord Kitchener önkéntesek toborzásába kezdett, mert az angolkormány nem volt hajlandó bevezetni a kötelező katonai szolgálatot. Lord Kitchener arra számitott, hogy hat hónap alatt jelentkezik kb. százezer önkéntes, összesen pedig úgy ötszázezer. Ennyi embert tudtak volna felfegyverezni és egyenruhába bujtatni a gyárak.
Ezzel szemben az első hónapban jelentkezett ötszázezer önkéntes és további tizennyolc hónapon át havi százezer. Kb. hárommillió önkéntes gyűlt össze. Nem volt egyenrhájuk, fegyverük és szállásuk. Sátrakban töltötték a telet és botokkal gyakorlatoztak. PEdig azért jelentkeztek, hogy napokon belül harcolhassanak a németek ellen.
Később, a fronton is sok baj volt velük. Az altisztjeik is közülük kerültek ki, nem voltak kellően képzettek és kreativak. A katonákat pontos lövés helyett szurony-rohamra képezték ki. A legtöbbjük nem is látta azt a németet, aki megölte.
Ha megnézed a tankok metszet és röntgenrajzait, láthatod, hogy a személyzetnek alig volt hely bennük. Korábban irtam, hogy pokoli zaj volt odabenn. Hőség, szűk hely, zaj, állandóan rázkódó, szeszélyesen, kiszámithatatlanul hintázó szerkezet.
Szerinted lehetett szeretni? Abban a korban, amikor még a lovasroham dobogtatta meg az emberek szivét. Meg a Royal Navy csodálatos csatahajói.
Külön nem irja le a könyv (Bombay-Gyarmati-Turcsányi: Harckocsik 1916-tól napjainkig).
De a technikai megoldásaik "kezdetlegessége" rettenetesen sok hiba lehetőségét rejtette magában. A személyzetük sem lehetett valami gyakorlott, vagyis igen könnyen túlterhelhették a motort, a kuplungot, vagy a sebváltót.
Ezen kivül ugye ott voltak a németek is. Feltettem egy képet egy kilőtt Mark IV-esről. Nyilván nem az volt az első. Már a Mark I-esekre is tettek védőhálót a kézigránátok ellen, amikkel a tankok hűtését lehetett igen hatékonyan tönkretenni.
És azt sem szabad elfeledni, hogy éppen a háború végére jelentek meg azok az igen jól kiképzett német osztagok, amelyek hatalmas veszteségeket okoztak az Antant-nak.
Tulajdonképpen a német hadvezetés több olyan lehetőséget is elszalasztott, amikor nagy esélyt szerezhetett volna az I. VH. megnyerésére.
Az első ilyen esélyük volt a verdun-i erőditményeknél vivott felörlő csata. A franciák 1916. február 21-étől június végéig 78 hadosztály vezényeltek a németek tüzébe. Ha a német politika nem ugratja bele Falkenahyn-t egy hasonlóan értelmetlen ellentámadásba, felőrölhették volna a franciák erőit, különbékére késztetve őket.
Nem voltak rendesen kiképezve? Vagy nem volt elég idő a kiképzésükre?
Egyáltalán milyen lehetett a fogadtatása a tankoknak akkoriban? Vajon úgy álltak hozzá a lehetséges tankszemélyzet tagjai, hogy "hú, anyám, ez egy túlméretezett, lánctalpas koporsó", vagy úgy, hogy "háháá, na majd ezzel odapörkölünk!"? Mert azért nem csak a németeknek lehetett új ez a dolog Na, most aztán jól elláttalak az "okos" kérdéseimmel...
Külön nem irja le a könyv (Bombay-Gyarmati-Turcsányi: Harckocsik 1916-tól napjainkig).
De a technikai megoldásaik "kezdetlegessége" rettenetesen sok hiba lehetőségét rejtette magában. A személyzetük sem lehetett valami gyakorlott, vagyis igen könnyen túlterhelhették a motort, a kuplungot, vagy a sebváltót.
Ezen kivül ugye ott voltak a németek is. Feltettem egy képet egy kilőtt Mark IV-esről. Nyilván nem az volt az első. Már a Mark I-esekre is tettek védőhálót a kézigránátok ellen, amikkel a tankok hűtését lehetett igen hatékonyan tönkretenni.
És azt sem szabad elfeledni, hogy éppen a háború végére jelentek meg azok az igen jól kiképzett német osztagok, amelyek hatalmas veszteségeket okoztak az Antant-nak.
Tulajdonképpen a német hadvezetés több olyan lehetőséget is elszalasztott, amikor nagy esélyt szerezhetett volna az I. VH. megnyerésére.
Az első ilyen esélyük volt a verdun-i erőditményeknél vivott felörlő csata. A franciák 1916. február 21-étől június végéig 78 hadosztály vezényeltek a németek tüzébe. Ha a német politika nem ugratja bele Falkenahyn-t egy hasonlóan értelmetlen ellentámadásba, felőrölhették volna a franciák erőit, különbékére késztetve őket.
A harckocsik első bevetésére 1916. szeptember 15-én került sor. Haig főparancsnok a kormány tiltakozása ellenére rendelte el a harckocsik azonnali bevetését, bár a brit kormány várni akart a támadással, míg nagyobb számú harckocsi áll a rendelkezésükre.
Swinton tábornoknak, a tankhadtest parancsnokának a javaslatát figyelmen kívül hagyva a harckocsikat 2-3-as csoportokban tervezték bevetni, főleg a német frontvonal erősebb pontjait véve célba.
A támadás szinteréül a front somme-i szakaszán a Martinpuich és Combles közti részt jelölték ki. A rendelkezésre álló 59 tankot vasúton szállitották a front közelébe. Kijelölt megindulási körleteikbe már csak 49 érkezett meg, a németek első vonalát pedig csupán 31 harckocsi lépte át.
Flers falu előtt egy tank 300 teljesen megrémült, fegyvereiket eldobáló német katonát ejtett foglyul. Az elkövetkező napokban az egyre fogyatkozó üzemképes tankokat többször is bevetették. Kis hatótávolságuk, technikai fejletlenségük és főleg a csapatok nem kellő összehangoltsága miatt azonban a kb. 3 km-es előretörés csak helyi eredménynek bizonyult.
Az igazi, tömeges bevetésre 1917. november 20-ig kellett várni. Akkor a brit hadvezetés a cambrai-i csatában 362 harckocsit vetett be. Jól választották meg a támadás helyét is. Moeuvres és Bauteux között egy 15 km-es szakaszon a német védelem nem megerőditett, csak előkészitett volt. Nem voltak nagy, gránátszaggatta területek sem, melyek akadályozták volna a tankok előrenyomulását.
A várakozási körletekbe csak éjjel vezényelték át a harckocsikat, tüzérségi tűzzel fedve el a motorok hangját és a lánctalpak csikorgását.
1917. november 20-án reggel 6 óra 20 perckor aztán megindult a támadás. A németeket nem figyelmeztette tüzérségi előkészités. A ködből váratlanul bukkantak fel a támadó tankok. Az elképzelések szerint 30-40 m-ként haladt előre egy-egy harckocsi, melyet 10-12 fős rohamjárőr követett. Mindezek eredményeként az angolok az első napon 5000 foglyot ejtettek és 8 km mélységben áttörték a német vonalakat.
November 21-re megérkezett az első német erősités, az angol tankok pedig eltávolodtak gyalogságuktól. November 27-re a harcok nyugvópontra jutottak, az angol támadás elakadt.
November 30-án 8 órakor a németek indultak ellentámadásra, mellyel sikeresen meglepték az angolokat, akik a déli szakaszon elveszitették eredeti állásaikat, ezért északabbra is vissza kellett vonulniuk, hogy megvédjék csapataikat az oldaltámadástól.
A következő nagy tank-csata napját, 1918. augusztus 8-át a német történészek csak fekete nap-ként emlegetik. Az Amiens közelébe jutott németek ellen az angol hadvezetés nagy szabású ellentámadást készitett elő Somme és Oise közötti szakaszon.
A támadáshoz 324 db Mark V-ös, valamint 79 db Mark A Whippet tipusú harckocsit vontak össze. Itt kerültek először bevetésre az 50 katonát szállitó Mark IX-esek is (96 db).
A támadás meglepetésének erősitésére ezúttal is elmaradt a tüzérségi előkésités, viszont az angolok az I. VH. történetében először, a támadás teljes szakaszát elfedő mesterséges ködöt hoztak létre. A támadás egy alig 18 km széles szakaszon tört előre. A mesterséges ködből előbukkanó harckocsik 14 km mélységben törtek be a német állásokba. Az első napon a britek 16000 foglyot ejtettek és 200 löveget zsákmányoltak.
A következő napokban az angol támadás lelassult. Ennek fő oka a gépkocsikon a helyszinre szállitott német erősités volt, de Ruprecht trónörökös vasúton küldött segitségül több hadosztályt.
De az sem elhanyagolható körülmény, hogy a támadásra induló 403 harckocsiból a második napra 155, a harmadikra 85, a negyedik napra 28, míg az ötödik napra csupán 6 db maradt harcképes! Igaz, hogy ezzel szemben a harcok befejeztéig a németek közül 22000-en estek fogságba és 400 löveget veszitettek. Az angol áttörés mélysége végül elérte a 20 km-t.
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.