Ehhez leginkább blarskerin tud hozzáfűzni valamit én csak annyit, hogy érdekes masina, bár harcászati jelentőségét nem látom...

TGKB TKV-34 KM, a "Kaszpi Tengeri Szörny
Rosztyiszlav J. Alekszejev eredetileg a II VH-ban gyorsnaszádokat tervezett, de folyamatosan beleütközött a kavitáció problémájába, amely a nagy sebességű (~100km/h és feljebb) hajók esetén jelentősen rontja az áramlást, és növeli a közegellenállást, 1947-ben azonban úgy döntött , hogy a "párnahatást" (azt a hatás, amikor a talaj és a nagy sebességel, alacsonyan haladó repülőgép szárnyai között erős felhajtóerőt generál) kihasználva oldja meg a nagy sebességű vizi járműveket súlytó problémát. Az elv végülis egyszerű: ahoz, hogy a vizi jármű gyorsabban haladhasson, ki kell emelni a vízből, hogy minimálisra csökkentség a közegellenállást. 1958-ban kezdett a Szovjet haditengerészetnek az Ekranoplan-ok gyakorlati tesztjein dolgozni, és 1961-ben már elis készült első járműve, az SM-I, amely egy 2,8 tonnás jármű volt, és végsebessége meghaladta a 250km/h-t - gyorsabb volt minden addigi vizi járműnél...

Az SM kisérleti járművek után 1965-ben készült el az első "KM" (Korabl Maket - kb. Hajó modell vagy hajó prototipus), amelyre később a 'kaszpi tengeri szörny' név ragadt. A gép törzse egy nagy méretű repülőhajóra emlékeztetett, csonka vállszárnyakkal, amelynek végeon lelógó "fülek" voltak, a törzs végére pedig egy nagy "T" vezérsík került. A meghajtásáról 10 db Dobrjin VD-7-es hajtómű gondoskodott, melyből 4-4 a pilótafülke mögött, a törzs mellett volt, kettő pedig a nagy "T" vezérsík felső harmadában, de 1979-ben ezt a két hajtóművet a másik 8 hajtóművel egy vonalban, a törzs fölött helyezték el egy állványon. Induláshoz mind a tíz hajtómű működésére szükség volt, de menet közben csak a két hátsó hajtómű működött. A gépet többször is átépítették, méretei folyamatosan változtak (hossza: 92-106m, szárnyfesztávolsága 32-40m, tömege: 495-540 tonna), és "jó orosz szokás" szerint a függőleges vezérsíkon található számot is át-át festettét (ami miatt pontosan nem tudni, hogy hány épült, a források vagy egy, vagy 8 gépet említenek, egy bizonyosan összetört és kigyuladt 1969-ben, mikor sűrű ködben a gép pilótája hibás mozdulatot tett, egy másik (?) 1980-ban egy felszállás során súlyosan megsérült, és elpusztul). A gép mintegy 3000 km-es hatótávolsággal rendelkezett, végsebessége körülbelül 550km/h volt nyugodt vízfelülett felett, és maximálisan 3,5 méteres hullámzásban repülhetett. Teherbírásáról nincs megbízható adat, de bizonyosan 100 tonna felett, és képes volt akár 1000 gyalogos katonát is elszállítani.

903-as Terv "Lun" ill. "Spasatel"
A KM tapasztalati után az 1980-as években egy kicsivel kissebb, hajó elleni támadóváltozat munkálatai kezdődtek meg, ez lett a "Lun". A KM-től különbözött abban, hogy csak 8 hajtóműve volt (NK-87 tipusúak, egyenként kb. 130kN tolóerővel), nem volt külön "cirkálóhajtóműve", a szárnyak fesztávolsága némileg nagyobb volt, és a "T" vezérsík vizszintes szárnyai nem szögben, hanem tényleg vizszintesen álltak. Az orrába egy nagy méretű előre néző radar, a hátsó vezérsíkra előre és hátra néző radarok kerültek, a hátára pedig 3x2 db 3M20 "Moskitó" (NATO: SS-N-22 "Sunburn" hajó elleni robotrepülőgép került. 1987-ben a "Lun" a szovjet haditengerészet kötelékébe lépett. 1989-ben a "Komszomoletsz" tengeralatjáró balesete után az építés alatt álló második "Lun"-t átépítettéséről döntöttek, hogy kutató-mentő feladatkört lásson el a hasonló balesetek esetén. A tervek szerint akár 500 bajba került tengerészt is a fedélzetére vehetne. A "Spatasel" terv ugyanakkor (mint megannyi igéretes szovjet/orosz terv) pénzügyi zavarba került, 1998-ban a hírek szerint a gép 98%-osan készen volt, de azóta sem tudni róla többet - csak egy olyan kép került ki, amelyen egy szerelőcsarnokban, leponyvázva áll a gép.

A "Lun" és a "Spasatel" egyaránt 550km/h-s végsebességel rendelkezik, hatótávolságuk mintegy 3000 km, tömegük max. 400 tonna.

Kép
Másik

Bármilyen hülyén hangzik is, háborúban nem mindig segiti a katonát a sok műszer.
Sok műszer = sok hibalehetőség.
Ráadásul mindegyik használata időt és hideg fejet igényel. Igen nehéz hideg fejűnek maradni, amikor be van az ember zárva egy dobozba, aminek a mozgására nem tud számitani, mert nem látja-láthatja az utat.
Nagyon szép, amikor a "reklám-filmekben" bemutatját a kompjuterizált, joystick-vezérlésű amerikai tankokat. Túlerő és meglepetés nélkül a katonák nem ülnekolyan nyugodtan a csörömpökben.
Próbáljonmeg valamelyikőtök egy nagy veszekedés után hibátlanul legépelni egy oldalnyi szöveget! Kb annyi esélye van a katonának a bonyolult programok kezelésére.
A távmérésnek sok módját próbálták már ki, de máig a legjobban használható a tapasztalaton alapuló, hitelesitett, nikkelezett sacométer.

Apám is volt katona.A nagybátyja meg politikai tiszt volt.

Semmi gond!
Csak a szakkifejezésekkel vigyázni kell, mert a cikkirók is sokszor azért irják oda őket, hogy ki ne derüljön, ha nem értenek valamit.
Egyébként a töltőberendezés a '80-as években már messze nem volt újdonság.
A T-72-esekben is be volt épitve. Méghozzá két külön tárral a küzdőtér alá és számitógép vezérelte. Ha megadták a gépnek, hogy pl. páncéltörő gránátot töltsön be, akkor a töltényűrhöz legközelebbi páncéltörő gránátot és a hozzá tartozó kivető töltetet emelte fel és töltötte be a lövegbe.
Ugyancsak használták a T-72-esen a lézeres távmérőt és a lőelemképző kompjutert is. Csak a civilek nem nagyon tudják, hogy a lézeres távmérő békében csodás dolog, a harctér porában viszont nem igazán megbizható. A por szemcséin, vagy a köd páracseppjein szóródik a lézer fénye és pontatlan eredmény jön ki.

Tiger/Tigre harci helikopter
A Tiger/Tigre története a 70-es évek elejéig nyúl vissza, amikor a nyugatnémet kormány a Varsói szerződés nyomasztó tankfölényét látva a páncélelhárító helikopterek első generációját, a PAH-1-et (Panzerabwehr-Hubschrauber - kb. Páncélelhárító Helikopter) állította hadrendbe, amely a BO 105 helikopter katonai változata volt, 4 TOW vagy 6 HOT vezetékes irányítású rakétával felfegyverezve. Franciaország szintén nem rendelkezett valódi harci helikopterrel, csak civil helikopterek felfegyverzett változataival (Alouette II./III., Gazelle és Dauphin II. tipusok). Az ilyen könnyű felfegyverzett helikopterek ugyanakkor igen népszerűek - pl. a PAH-1-et nem kevesebb, mint 40 állam rendszeresítette, és az USA is jelentős mennyiséget tart üzemben a H500 (500MD) tipus katonai változatából, AH-6 néven.
Az 1970-es évek végén felmerült egy kifejezetten tankelhárításra tervezett helikopter rendszerbe állítása mind a nyugatnémet (PAH-2), mind a francia (HAC - Hélicoptére Anti-Char -> Páncélelhárító Helikopter) részéről, és az 1980-as évek elején megszületett az együttműködési egyesség, miszerint az terv megvalósítására létrehozzák az Eurocopter Gmbh-t (amely akkor 70%-ban a Francia Aérospatiale, 30%-ban a Német MBB (később DASA) cégekből állt). A cég később a folyamatos átalakulásokon esett át, így végül eljutott a jelenlegi állapotába, miszerint az EADS (European Aeronautics Defence and Space) megakonszern helikoptergyártó leányválallata.

A tervek egész jól haladtak, de a költségek, és a feladatok újraértelmezése miatt 1986-ban felfüggesztették a programot, és új követelményeket határoztak meg, amely két alváltozatott, a kifejezetten tankelhárító verziót Német és Franciaország részére, illetve a Francia hadsereg kérésére egy földi támogató verzió (HAP - Hélicoptére d'Appui Protection -> létrehozását tüzte ki. Az újraértelmezett program 1987-ben folytatta a fejlesztéseket, és 1989-ben elnyerték a megbízást 5 kisérleti gép megépítésére (3 fegyvertelen a légi tesztekhez, egy tankelhárító, és egy támogató változat). 1990-ben a németek átértékelték a saját változatukat, és az eredetileg hidegháborús tankelhárító feladatkör helyett egy általánosabb változatott kértek, ez lett az "UHT" (erről később). Az első prototipus 1991-ben szált fel.
A helikopter elnevezése kicsit bonyolultra sikerült, mivel a németek PAH-2-ként hivatkoznak rá, illetve a hivatalos "Tiger" fantázianéven nevezik, addig a Francia nyelvterületen "Tigre"-nek hívják, illetve az alváltozatkat rendre "UHT" (német többfeladatú változat), "PAC" (francia páncélelhárító) illetve "HAP" (francia támogató) jelöléssel illetik, amihez még hozzájött a Tiger "ARH" (Armed Reconnaissance Helicopter - Felfegyverzett Felderítő Helikopter), amely az ausztrál verziót jelöli, plusz a "HAD", amely a spanyolország által megrendelt "HAP" verzió...

A helikopter maga egy igen áramvonalas, keskeny törzsű gép, amelyben a kétfős személyzet tandem elrendezésben ül (elöl a lövész és hátul a pilóta), két hajtóműve a testbe simul, csonkaszárnya külső 1/3-da pedig lefele tört. Maga a gép váza 80%-ban kompozit anyagokból készül, ahogy a négy lapátos főrotor és a három lapátos farokrotor is - ennek köszönhető az igen könnyű tömeg, ugyanis a gép maximális felszálló tömege alig 6 tonna (még az AH-1W is 6,7 tonna, az AH-64D pedid 7,3 tonna). A meghajtást két MTU/Turbomeca/Rolls-Royce MTR390 tengelyteljesítményt szolgáltató gázturbina szolgálja ki, amelyek egyenként 1,285 Lóerőt adnak le. Futóműve hárompontos, nem behúzható, két fő és egy farokkerekes.
A személyzet az adatokat két-két szines kijelzőn olvashatják le, illetve a francia helikoptereken a pilótának egy HUD-ja is van, valamint a személyzet mindkét tagjának sisakjában beépített kijelző található (a francia gépeken francia gyártámányú, míg a német gépeken az angol BAe System által gyártott), amely mind nappali, mind éjjelátó móddal rendelkezik.

A gép önvédelmére radar- és lézerbesugárzásjelző, valamint rakétaindítás-érzékelő szolgál. (felteszem rendelkezik valamiféle infravörös zavaró berendezéssel, bár meglepő módon egyik internetes forrás sem tesz említést róla...)

Az alváltozatok között a fő különbség a fegyverzetben, illetve az optikai egység elhelyezésében van, a HAC és az UHT esetén a rotoragy tetjén helyezték el az "Oziris" tipusú optikai/infravörös érzékelőt, amely lézeres távolságmérőt, illetvet a "Trigat" rakéta célzórendszerét is magába foglalja, valamint van egy külön Infravörös érzékelője a pilótának, ami a gép orrán található, míg a HAP/HAD és az ARH tipusoknál a pilóta mögött/felett foglal helyet a SFIM Strix tipusú optikai és infravörös rendszer. A rotoragyon való elhelyezés jobb látószöget biztosít, valamint képessé teszi a helikopter teljes felfedése nélkül (a fák lombkoronájának magasságában) való felderítést. Ugyanakkor ez a megoldás kisebb elérhető vizszintes sebességet jelent (260km/h szemben a HAP/HAD/ARH 280km/h-jával), valamint kisebb hasznos terhet (1650kg szemben a HAP/HAD/ARH 1800kg-jával).
Fegyverzet terén szintén elég széles a szórás: a németek a már kissé öreg (de folyamatosan fejlesztett) "HOT 3" és a kifejezetten a Tiger/Tigra páncélelhárító változathoz tervezett "Trigat" páncéltörő rakétákat rendszeresítették az UHT változathoz, a földi erők támogatására 68mm-es irányítattlan rakétákat vihet magával (22db-os konténerekben), a légi célok ellen (itt elsősorban az ellenséges helikopterekre kell gondolni) pedig 12,7mm-es géppuskakonténert ill. Stinger 2 tipusú infravörös rakétákat képes magával vinni.
A francia páncélvadász HAC változat csak "Trigat" (8db) harckocsi-elhárító rakétát valamint "Mistral 2" infravörös levegő-levegő rakétát (4db) képes indítani. A HAP változat orrán egy 30mm-es, egycsövű GIAT gyártmányú gépágyú található, ezen kívűl 68mm-es "SNEB" irányítattlan rakétákat (44 vagy 68db-ot függően attól, visz-e Mistral-t) illetve "Mistral 2" levegő-levegő rakétákat (4db) vihet magával. Az ausztrál ARH változat átmenet az UHT és a HAP között, a Stryx optikai/infravörös/lézer rendszer a pilóta fölött található, és megvan a 30mm-es gépágyú is, de vagy "Hellfire II." páncéltörő rakétával lehet felszerelni (max. 8db) vagy 68mm-es irányítattlan rakétákkal (max. 44db) illetve "Stinger 2" infravörös légvédelmi rakétával rendelkezik (4db).

Németország 80db Tiger UHT tipust rendelt, amelyeket 2003 végén kezdték leszállítani. Franciaország egyenlőre 10db HAC és 70db HAP altipus rendszeresítését kezdte meg, az első széria HAP 2003 szeptemberében került leszállításra. Mind németország, mind franciaország 120-120db gép megvételét irányozta elő eredetileg, ezek teljesítése még kérdéses (főleg a német haderő folyamatos karcsúsítása mellett). Ausztrália egyenlőre 22db ARH altipus leszállításáról kötött szerződést, úgy, hogy az első gépek az EADS franciaországi gyáraiból lesznek leszállítva, míg a későbbiek ausztáliában, az EADS nemrég (direkt e célra) létrehozott leányválallátánál készülnek el. A Spanyol HAD verzió leszállítása 2007-2008-ban várható, és 24db gépről szól a szerződés, ugyanakkor arról is szó van, hogy e verzió már egy erősebb hajtóművel fog rendelkezni, és nagyobb lesz a felszállótömege.


Eurocopter Tiger/Tigra

Hossz: 14 méter
Magassága: 3.81 méter (HAP/ARH)
Főrotor átmérője: 13 méter
Farokrotor átmérője: 2.7 méter

Max. felszálló tömege: 5,925 kg (UHT, HAC, HAP és ARH)

Max. lebegési magassága párnahatás nélkül: 3200m (UHT/HAC), 3500m (HAP/ARH)

Max. állandó vizszintes sebessége: 260km/h (UHT/HAC), 280km/h (HAP/ARH)
Max. sebessége: 292km/h (UHT/HAC), 314km/h (HAP/ARH)

Max. átrepülési távolsága: 800km

Fegyverzet:
Tiger UHT: 8x HOT 3 vagy 8x Trigat páncéltörő rakéta vagy 2x22db SNEB 68mm-es irányítattlan rakéta, 2x2 Stinger levegő-levegő rakéta vagy az egyik ikerindító helyett egy 12,7mm-es géppuskakonténer
Tigra HAC: 8x Trigat páncéltörő rakéta, 4x Mistral levegő-levegő rakéta
Tigra HAP: 1db 30mm-es gépágyú, 68mm-es SNEB irányítattlan rakéták (44 v. 68db), 4x Mistral levegő-levegő rakéta
Tiger ARH: 1db 30mm-es gépágyú, 8x Hellfire 2 páncéltörő rakéta vagy 2x22db 68mm-es irányítattlan rakéták, 4x Stinger levegő-levegő rakéta
Kép

Elnézést!

Ezzel a Varsói szerződés féle gerinccel kicsit finomabban bánj!
Én 1981-ben szereltem le a harckocsizóktól.
Igen modern, 100 mm-es huzagolt csövű löveggel felszerelt, modern vonalvezetésű T-55-ös tankjaink voltak.
Csak a mi laktanyánkban legalább egy hadosztályra való.
Egy harcocsi ágyúja nem attól modern, vagy kevésbé modern, hogy sima csövű, vagy huzagolt csövű. A kettő közti különbség csak az, hogy az egyik ki tudja kérosodás nélkül lőni a leválóköpenyes űrméret alatti lövedéket, és a realtiv lövedékeket, a másik meg nem.
A hagyományos lőszert huzagolt csőből kell lőni,h ogy pontos legyen. Ezt azzal érik el, hogy a huzagolás megpörgeti a lövedéket a hossztengelye körül.
Az űrméret alatti és a reaktiv lövedéknek viszont vezérsikjai vannak, ezért nem kell, sőt nem is szabad pörögnie.

A Leclerc harckocsi
A Francia hadsereg fő harckocsija az 1980-as években még mindig az az AMX30, amely a 60-as évek szinvonalát tükrözte elavult formájával és 105mm-es huzagoltcsövű ágyújával, miközben a NATO-országok már a 120mm-es, a varsói szerződés országai pedig 125mm-es ágyúkkal felszerelt modern harckocsik képezték a páncélos erők gerincét. A GIAT kapta a feladatot, hogy egy igen modern, 120mm-es simacsövű ágyúval felszerelt harckocsit tervezzen és építsen, amely megfelel minden téren a kor kihívásainak. Az új harckocsi elnevezésekor Philippe de Hautecloque-ra esett a választás, aki a II. VH alatt a francia szabadcsapatok egyik legendás alakja volt, és az ő egységeinek adta meg magát a Párizst védő német erők, 1947-ben egy repülőgépbalesetben vesztette életét - az ő álneve volt Leclerc.
A harckocsi tervezésének egyik érdekes döntése az volt, hogy a hegesztett eljárással készült testre a moduláris páncélzatott oldható -csavar- kötésekkel szerelték fel, így elméletileg a frontvonalban felállított szükség-szervízekben is ki lehet cserélni a sérült páncélelemeket. A fő fegyverzetnek szánt ágyúnak NATO-kompatibilisnak kellett lennie, így a 120mm-es simacsövű felépítés adott volt, a cső hossza pedig L/52-es (a lövegcső hossza a csőátmérő 52x-ese, vagyis 6 méter) - emiatt a löveg hatásosabb volt, mint a Leopard 2 és az M1A1/M1A2 harckocsik lövegje, mivel azok rövidebb, L/44-es lövegcsővel rendelkeznek (csak a Leopard 2A6-nál jelent meg a még hatásosabb L/55-ös löveg). Újabb meglepő vonásként viszont a francia mérnökök automata töltőberendezés beépítése mellett döntöttek, amely a torony hátsó két harmadát foglalja el, és amely maximum 5 féle lőszerből összesen 22db-ot képes tárolni, további 18db lőszer pedig egy elszeparált tárolórekeszben található, a sofőr mellett. Ez a döntés magával vonta a személyzet 3 főre való csökkentését is - és egy igen döbbenetes képességet, azt, hogy elméletileg akár 12 lövést is leadhat percenként a jármű a fő fegyveréből. Az elvárásban szerepelt, hogy képes legyen a harcjármű bármely, legfelljebb 3km-re lévő ellenséges harckocsi leküzdésére akár mozgás közben is, emiatt a löveget és a tornyot elektromos stabilizátorral látták el, így a löveg ugyanarra a pontra mutat akár a legvadabb manőverek közben is (persze bizonyos tartományon belül).
A nagy távolságra lévő célok azonosítására és befogására viszont rendkívűl jó optikai rendszerekre van szükség, amit a parancsnok esetében a HL-70 jelű panoráma-periszkóp biztosít, ez 360°-ban képes körbeforogni, és lefele -20°, felfele +40°-ban lehet kitéríteni, és magába foglal egy optikai és egy éjjellátó berendezést, amely 2,5x-től 10x-es nagyításra képes, valamint egy lézeres távolságmérőt. A parancsnoknak van továbbá 7 periszkópja körkörösen (kivéve teljesen hátra), és egy 15cm-es képátlójú szines minotra, amelyre vagy a saját HL-70-es, vagy az irányzó HL-60-as periszkópjának képét lehet megjeleníteni, illetve az Mk2. esetén a FINDERS (Fast Information, Navigation, Decision and Reporting System ~ Gyors Információ, Navigáció, Döntéshozó és Jelentő Rendszer) adatait
Az irányzó rendszere a lövegel szinkronban mozog, egy optikai és egy infravörös rendszert tartalmaz, egy lézeres távolságmérővel együtt, de hozzá tartozik egy meterológiai érzékelő is, amely a torony hátulján található, és a szél sebességéről és irányáról ad adatokat a lőelemképző számítógépnek. Az irányzónak három periszkóp jutott, egy balra és két jobbra néző.
A sofőr a torony elött, a középvonaltól kissé balra ül, jobbra mellette található a 18 tartalék lőszer tárolója, amelyből szükség esetén az irányzó veszi ki a lőszert, és helyezi a töltényűrbe. A vezetőnek három periszkópja van, melyből a középső éjjelátóval ellátott. A meghajtásról egy 8 hengeres SACM V8X-1500 dízel-motor gondoskodik (nevéből következtethetően 1500 lóerős), amelynek sebességváltója 5 előre és 2 hátramenettel ellátott. Amennyiben a motor áll, egy kis métertű Turbomeca TM 307B turbógenerátor képes ellátni árammal a harckocsit. Műúton max. 71km/h végsebességre, terepen max. 50km/h-ás sebességre képes, maximális hatótávolsága 550km, amely további 100km-el kitolható külső póttartályok használatával
Már az alap verziónál is igen fejlett, digitális adatbuszon keresztül kommunikáló rendszer működött, de az 1998-ban megjelent Mk2. valódi csúcstechnikát vonultat fel, nevezetesen a FINDERS-t, amely a parancsnok kijelzőjén képes megjeleníteni a saját és a baráti, valamint az ismert ellenséges erők pozicióját, illetve az ehez tartozó Icone (~Ergonomikus Kommunikációs és Navigációs Interface) rendszert, amely a harckocsik közötti, illetve a harctéri parancsnoksággal biztosít kétirányú digitális kapcsolatott. Érdekesség, hogy hasonló rendszer található a Challenger Mk2. fedélzetén, ugyanettől a gyártótól (SAGEN és Thales), és egyszerre maximum 6 cél adatait képes tárolni és megjeleníteni. Két fő számítógépes rendszer van a Leclerc fedélzetén, ebből az egyik a tűzvezetésért felel, a másik pedig a torony és lövegmozgató szervókért, illetve több kisebb számítógép felel az automata töltőberendezésért és egyébb kiegészítő rendszerekért. A modernizált Mk2. változatnál a számitógépeket nagyobb teljesítményüekre cserélték, és két fő rendszer egyenként 500-500MB memóriával rendelkezik.

A Leclerc védelméről a "Galix" 80mm-es gránátvetők gondoskodnak, amelyek a torony két oldalán találhatóak, 7-7 vetőcsövel. Ezekbe füst, infra-zavaró, könnygáz ill. gyalogság elleni repeszgránátot lehet tölteni. A Leclerc felszerelhető a KBCM rendszerrel, amely lézerbesugárzásjelzőt és infravörös érzékelőt foglal magába (amelyel a közeledő rakétákat képes észlel), és képes a Galix rendszerrel együttműködve szükség esetén infrazavaró töltekekkel bizonyos védelmet nyújtani, illetve a FINDERS rendszeren megjelöli rakétatámadáskor a rakéta indítási pozicióját, amely így a többi harckocsi FINDERS rendszerén is látható lesz.
A harckocsi másodlagos fegyverzete egy 12,7mm-es koaxiális géppuska, és egy 7,62mm-es géppuska, amely torony középső részére, egy belülről irányítható állványzatra van szerelve.

A Francia hadsereg 2001-ben csaknem 300db Leclerc harckocsival rendelkezett, amely mellett még több száz modernizált AMX30B2 harckocsi volt rendszerben (amelyket többek között elláttak a FINDERS rendszerrel is). 2005-re 406db-ra szeretnék emelni a Leclerc-ek számát, amelyek mindegyike az Mk2. szintre lenne feljavítva. Az Egyesült Arab Emírségek 1995-ben rendeltek a Leclerc-ből, a szerződésben összesen 380db harckocsi és 46db Leclerc alapjaira épített harckocsi-mentőjármű szerepel. Az Arab orszhágba szánt változatokban MTU 883 V-12-es Dízel-motor lett beépítve (1500 le), nagyobb hűtőberendezéssel van ellátva és a HL-70-es parancsnoki panoráma-periszkóp a HL-80-as tipusra lett lecserélve (az alacsonyfényigényű éjjelátó helyett infravörös érzékelő rendszer van benne).

Leclerc Mk2. Adatok

Személyzet: 3 fő
Test hossza: 6.9 m
Teljes hossz: 9.9 m
Szélesség: 3.7 m
Magasság: 2.5 m
Harci tömege: 56 t
Meghajtás: SACM V8X-1500 tipusú V-8-as Dizel-motor, 1500 lóerő
Sebesség műúton: 71 km/h
Sebesség terpeen: 50 km/h
Sebesség hátramenetben: 35 km/h
Hatótávolsága: 550 km
Fegyverzet: 1db 120mm-es L/52 simacsövű ágyú (40 lőszer)
1db párhuzamisított 12.7mm-es géppuska
1db 7.62mm-es légvédelmi géppuska

Kép

Itt egy másik!

Egy képróla!

Leopard 2

1963-ban, noha az első Leopard 1-et még át sem adták, a nyugatnémetek ismét a társulásban látták az előrelépést, de ezúttal az Amerikai Egyesült Államokkal. A program célja az 1970-es évek harckocsijának kifejlesztése (innen az MBT-70 ill. Kpz-70 elnevezés), amely a lehető legtöbb technikai vívmánnyal felvértezve. A meglepő ötletek egész garmadájával álltak elő: az USA egy 152mm-es löveget szánt fő fegyvernek, amely képes irányított páncéltörő rakétákat indítani, és ezzel leküzdeni bármilyen páncélost 5200 méteren belül. A német mérnökök némileg szkeptikusak voltak ezen technológia életképességével kapcsolatban, ők inkább egy 120mm-es simacsövű ágyút terveztek a saját prototípusukba. Mindkét esetben automata töltőberendezés szolgálta ki az ágyúkat, de emellett még hidraulikusan állítható magasságú felfüggesztéssel, üreges páncélzattal és lézeres távolságmérővel is ellátták.
A háromfős személyzet a toronyban foglalt helyet, a löveg bal oldalán elöl az irányzó, mögötte kicsit magasabban a parancsnok. A vezető a löveg jobb oldalán ült, egy olyan kapszulában, amely mindig előrenézett, függetlenül a torony forgásától – e megoldás nem bizonyult túl sikeresnek, a sofőrök sűrűn lettek rosszul benne. Az MBT-70 program 1969-ben felbomlott, az amerikaiak egy kevésbé korszakalkotó XM-803-ben látták a jövőt (amíg 1971-ben a Kongresszus ki nem húzta a falból a konnektort, arra kárhoztatva a hadsereget, hogy még csaknem tíz évig használják az M60-asokat) németek pedig a Leopard 2-ben.

Az első prototípusok már 1969-ben és 70-ben elkészültek, miután az MBT-70 programban 1967-ben először jelentkező ellentéteket látva a német vezetés utasította a Krauss-Maffei, Porche és Wegmann cégeket egy Leopard 1 utód harckocsi megtervezésére. Ezek még leginkább a Leopard 1A3-ra emlékeztettek, de a hajtáslánc már az MBT-70-ből származó 12 hengeres MTU diesel-motorra épült. Az első 10 prototípusból 10db a régi 105mm-es L7A3, míg 7db az új Rheinmetal 120mm-es simacsövű löveggel készült.
A program alakulását azonban nagyban befolyásolta két dolog: az egyik az 1973-as Jóm Kippuri csata, ahol bebizonyosodott a páncéltörő rakéták látványos térnyerése, a másik pedig az a tény, hogy a keleti határon feltűntek a modern szovjet harckocsik, mint a T-62 és a T-64. A programot felülvizsgálták, és úgy döntöttek, hogy a tervezett harckocsi tömeghatárát felemelik 60 tonnára, hogy kellő páncélvédettséget kaphasson, valamint elindítottak több programot, a lehetséges alternatívák megvizsgálására (pl. Versuchsträger 1-1 és 1-2, ezekről már volt szó, tessék használni a fórumkeresőt alul). Az 1970-es évek közepére azonban a kezdeti pánikon sikerült úrrá lenni, és a Leopard 2 prototípusai meggyőzően teljesítettek a próbákon, igaz alaposan meg is változott, többek között egy igen vastag, réteges páncélzattal látták el, hogy biztosítani tudják a megfelelő védelmet, valamint egy teljesen áttervezett tornyot kapott. Az új, módosított változat a Leopard 2AV jelzést kapta.

Az USA a jó teszteredményeket látva érdeklődni kezdett a Leopard 2 után, és készült is két prototípus, melyekbe amerikai tűzvezető rendszer került, az egyiket a 105mm-es L7A3, a másikat pedig a Rheinmetal 120mm-es löveggel látták el, egy harmadik prototípus pedig német tűzvezető rendszerrel mint viszonyítási alap lett felhasználva. A prototípusok Amerikába utaztak, ahol összemérték az új XM-1 harckocsival. Az amerikai szakemberek szerint a Leopard 2 és az XM-1 tűzereje és mobilitása nagyjából megegyező szintű volt, de az amerikai harcjármű erősebb páncélzattal rendelkezik (később kiderült, hogy ez csak a HEAT lövedékek ellen volt igaz, a Kinetikai energiával működő lövedékek esetén a német harckocsi jobb védelemmel rendelkezett), így végül teljes nyugalommal kijelentették, hogy az M-1 Abrams a legjobb harckocsi a világon (khm...). A német hadsereg némileg másképpen látta a helyzetet, és 1800 Leopard 2 megrendeléséről döntött.

A Leopard 2 üres tömege 52 tonna volt, harckész tömege pedig 55 tonna, az összetett páncélzat, üreges kiképzéssel készült a minél nagyobb védelem érdekében.

A vezető a harckocsi orrában, a középvonaltól kicsit jobbra ül, három periszkópja van, melyből a középső lecserélhető infravörös éjjellátóval ellátott periszkópra, a vezető ülése alatt található egy vészkijárat is. A toronyban jobb oldalon elöl ül az irányzó, mögötte és kicsivel felette a parancsnok, a töltőkezelő pedig a lövegtől balra foglal helyet. A parancsnoknak és a töltőkezelőnek van búvónyílása, mindkettőn az MG3 légvédelmi géppuska felfogatására szolgáló körgyűrűvel, noha rendszerint a légvédelmi géppuska a töltőkezelő búvónyílására van szerelve.

A fő fegyverzete a Rheinmetal 120mm-es harckocsiágyúja, amelyet kétsíkú lövegstabilizátorral láttak el, a német hadsereg két fő lőszertípust alkalmaz hozzá, a DM-33 KE APFSDS-T leválóköpenyes, űrméret alatti szárnystabilizált páncéltörő lőszert és a DM-12 MZ HEAT-MP-T többcélú, szárnystabilizált kumulatív lőszert. A lőszerből 27-et a harckocsi elejében, a sofőrtől balra található lőszertárolóban helyeztek el, további 15 pedig a torony hátuljának bal oldalán elszeparált lőszertárolóba került. Ez utóbbi ajtaja elektromosan működtethető, és a teteje előre meggyengített, hogy egy esetleges lőszerrobbanás esetén az energia fölfele távozzon, így óva meg a küzdőtérben tartozkodó személyzetet. A torony bal oldalán egy ajtót alakítottak ki a lőszer rakodásához.

Az irányzó fő műszere az EMES 15 tűzvezető rendszer, de ez az első kétszáz Leopard 2-nél még nem volt kész, így ideiglenesen PZB200 került beépítésre, amely nem infravörös, hanem fényerősítő elven működő éjjellátóval rendelkezett, később ezen harckocsik is megkapták az EMES 15-öst, és „levedlett” PZB200-akat a felújításra váró Leopard 1-esek kapták meg Az EMES 15 mellett van egy tartalék célzóberendezés is, a FERO-Z18, amely 8x nagyítással rendelkezik, és löveg mellett, jobbra van beépítve. A parancsnok egy független PERI R-17 panoráma periszkópot kapott, amely 360°-os látószöggel és 2x vagy 8x nagyítással rendelkezik, szűkség esetén e segítségével a parancsnok átveheti az irányzó feladatkörét is. A parancsnok mögött, a torony végének bal oldalán van elhelyezve a SEM25 / 35 rádióberendezés.
A küzdőtér mögött található a motortér, ahol az MTU MB 873 Ka-501 típusú 47.6 literes, V-12-es turbófeltöltős Diesel-motor található. Az elektromos rendszer 24 voltos, és 8db 12 voltos akkumulátor biztosítja az indítómotornak a megfelelő energiát. A Leopard 2 csúcssebessége 68 km/h, de békeidőben ez 50 km/h-ra van korlátozva a hajtáslánc kímélése céljából, a legnagyobb hátrameneti sebesség 31 km/h. A fogyasztása terepen mintegy 500 liter 100 kilométeren, de műúton beéri csekélyke 300 literrel is, a négy üzemanyagtartály összesen 1160 liter üzemanyagot fogad be, amely szükség esetén gázolaj mellett lehet kerozin, petróleum vagy benzin is, igaz, ez esetben a motor leadott teljesítménye csökken. Az egész rendszert elektromos felügyeleti és hibaérzékelő rendszerrel is ellátták, ha bármilyen meghibásodást érzékel, az a sofőr előtti panelen megjelenik. A sofőr mögött négy 9kg-os halonnal oltó berendezés található, amely csöveken az egész küzdőtérben a automatikusan megfelelő helyre juttathatja el a tűzoltó anyagot, amennyiben valahol 71 C° fölé emelkedik a hőmérséklet, illetve egy 2.5kg-os kézi oltókészülék található a löveg alatt. A vegyi-, biológiai- és nukleáris szennyező anyagok küzdőtérbe való kerülése ellen a belső légnyomást meg lehet emelni (ekkor ugye ha bármilyen rés is nyílik a belső téren, a levegő bentről kifelé fog áramolni, és nem engedi a szennyező anyagokat a harctérbe), illetve speciális szűrőberendezések tisztítják meg a kintről beszívott levegőt.

A Leopard 2 felkészítés nélkül maximum 1.2 méteres vízen tud átgázolni, rövid felkészítéssel ez 2.25m-re növelhető, egy 15 perces felkészítéssel pedig, melynél egy három részből álló „légzőcsövet” szerelnek a parancsnok búvónyílására 4 méteresre növelhető.

Az első Leopard 2-őt 1979-ben adták át, és az első sorozat 380 harckocsit számlált, a leszállítást 1982-ben fejezték be.

Leopard 2A1

1982 és 1983 között került sor a második sorozatban gyártott 450 harckocsi átadására. A torony tetejéről eltűnt a keresztirányú szélsebesség-mérő, áttervezték az üzemanyag-szűrő berendezést, mert az eredeti esetén csak nagyon lassan lehetett megtankolni a járművet, fellépőket helyeztek el a motortérben, miután a karbantartások közben az óvatlan szerelők rátaposhatnak a kormányműre, továbbá a lőszertárolók azonos kialakításúak lettek az M1 Abrams harckocsiéval. A harmadik sorozat 300 járművét 1983-84 között adták át, és csak kis mértékben tértek el a második sorozattól, például a parancsnok panoráma periszkópja 5 cm-el feljebb lett elhelyezve, illetve az NBC szűrő teteje nagyobb lett (ez a harmadik sorozat lenne elvileg a Leopard 2A2, de a sereg mégis Leopard 2A1 jelzéssel rendszeresítette őket).

Leopard 2A3

A negyedik sorozat 300 járműve 1984 és 85 között lett átadva, a legjelentősebb eltérés a SEM80/90 rádióberendezések megjelenése, valamint a lőszerrakodó ajtó lehegesztése, amely egyes esetekben szivároghatott, így a küzdőtérben uralkodó túlnyomás nem volt fenntartható.

Leopard 2A4:
Az ötödik sorozat 370 járművét 1985 és 87 között szállították le, a tűzvezető rendszer számítógépének központi egysége lett cserélve, megerősítették a torony páncélzatát (hivatalosan: a torony szemből KE lövedékek esetén 700mm+ HEAT lövedékek ellen 1000mm+ RHA egyenértékű védelmet nyújt), valamint egy új tűz- és robbanáselfojtó berendezés került beépítésre. Noha eredetileg csak öt sorozat volt tervben, 1988 és 92 között további három sorozat került legyártásra, a hatodik sorozat 150, a hetedik pedig 100 járművet számlált. Ezek is Leopard 2A4 jelölést viselnek, de gondozásmentes akkumulátorokat kaptak, és a festésüknél Zink-kromát mentes festékeket használtak, továbbá eleve a torony bal oldalán lévő lőszerrakodó ajtók nélkül lettek legyártva. 1991 és 92 között további 75 jármű került átadásra (nyolcadik sorozat), ennél megjelent a cső jobb oldalán, a torkolat közelében egy kalibrációs rendszer, amely segítségével az irányzó meghatározhatja, hogy a löveg ugyanarra a pontra mutat-e, amelyre az irányzóberendezés.

Leopard 2A5: (KWS II.)
Az 1980-as évek elején új Szovjet harckocsik tűntek fel, a T-64BV és a T-80BV lövegcsőből indított páncéltörő rakétái és reaktív páncélzatai igencsak komoly fejvakarásra adtak okot. Egy újabb Francia-Német közös harckocsi program ugyan elkezdett felvázolódni, de 1982-ben ez is félbeszakadt (úgy tűnik a nemzetközi kooperáció ritkán sikeres harckocsik esetén). 1983-tól 96-ig több lehetőséget is megvizsgáltak, kezdve a több Leopard 2 hadrendbe állításától a régi testre új torony szerelésén át az automata töltőberendezés beszereléséig. Elkészült egy „fejlesztési alap”, reaktív és passzív kiegészítő páncélzat, elektromosan mozgatott búvónyílástető a vezetőnek (amely ezáltal nehezebbre és jobb védelmi képességgel rendelkezőre építhető, az EMES 15-öt kiemelték, és páncélozott házba helyezték.
Noha a szovjetunió összeomlása alaposan megváltoztatta a nyugati politikusok és szakemberek hozzáállását, ettől a fejlesztések nem álltak le. Három elkülöníthető programot hoztak létre, a KWS I. egy hosszabb csövű 120mm-es simacsövű ágyú alkalmazását vizsgálta (ez lett a Leopard 2A6), a KWS II. erősebb páncélzat, valamint modernizált tűzvezető és kommunikációs berendezések beépítésével elérhető hatékonyságot, míg a KWS III. egy 140mm-es új löveg alkalmazását. 1991-ben Svédország, Hollandia és Németország közösen döntött a KWS II. program megvalósítása mellett, Leopard 2A5 jelzés alatt.

A fent említetteken kívül a Leo 2A5 hátuljára egy kamera került, melynek segítségével a sofőr hátramenetben végre láthatja is, hogy merre halad, nagyban segítve a munkáját (eddig a parancsnok utasításai alapján vezethetett csak, amely viszont harchelyzetben problémás lehet). A torony elejére egy ék alakú kiegészítő páncélzat került, amely könnyen cserélhető sérülés esetén, illetve később könnyen felszerelhető helyette egy hatékonyabb változat. A torony hidraulikus mozgató mechanizmusát teljesen lecserélték egy elektromos rendszerre, és a tűzvezető rendszer módosításával lehetővé vált, hogy APFSDS-T lőszerrel helikopterre lőjenek, illetve beépítettek egy katonai GPS rendszert is. A változtatásoknak köszönhetően a harckész tömeg 59.5 tonnára nőt. A Német hadsereg az összes hatos, hetes és nyolcas sorozatban készült Leopard-2-esét feljavította Leopard 2A5 szintre.

Leopard 2S / Strv.122

A Svédország által licencben gyártott Leopard 2A4-ek (Strv.121) átalakítása, a változtatások lényegében azonosak a Leopard 2A5-el (kivéve, hogy a kiegészítő páncélzat erősebb), de beépítésre került a parancsnok számára egy harctéri hálózati adatközlő rendszer, amellyel képes nemcsak a parancsnoksággal, de a többi Strv.122-essel illetve elvileg légi és egyéb szárazföldi egységekkel is a kétirányú kommunikációra, feltüntetve a parancsok előtti képernyőn a baráti és az ismert ellenséges egységek pozícióját. Továbbá a toronyra felkerült a Francia Galix védelmi rendszer, amely lézerbesugárzás jelzőkkel rendelkezik, és szükség esetén az infravörös tartományban is átláthatatlan ködfelhőbe burkolja a harckocsit. Egyes hírek szerint várható az új Rheinmetal L/55-ös löveg beépítése is.

Leopard 2A6 (egyes esetekben nevezik Leopard 2A6EX-nek is)

A KWS I.-ben vizsgált L/55-ös csőhosszúságú löveggel elérhetővé vált az 1800m/s torkolati sebességű páncéltörő nyíllövedék alkalmazása, azon Leopard 2A5-ösöket, amelyekbe beépítették az új löveget, Leopard 2A6 jelzéssel illeték. A lövegen kívül kívül kapott egy kiegészítő áramforrást és légkondicionáló berendezés beépítését, valamint megnövelték a harckocsiakna-elleni védelmet .
A német hadsereg úgy döntött, hogy 225db Leopard 2A5 harckocsiján elvégzi a következő feljavítást, Hollandia 180 harckocsiján végzi el az átalakítást, Görögország pedig 170 újonann legyártott harckocsit rendelt.

Leopard 2A6E:
A Spanyol megrendelésre készült 216db Leopard 2A6-os még erősebb kiegészítő páncélzattal lesznek legyártva..


Egyéb változatok:

A Leopard 1-hez hasonlóan a Leopard 2 alvázán is több kiszolgáló járművet hoztak létre, mint hídvető (Panzerschnellbrücke 2), harckocsimentő (Bueffel) illetve utász (Kodiak)

Adatok: (Leopard 2A6)

Harckész tömege: 62 tonna
Legénysége: 4 fő (vezető, irányzó, parancsnok és töltőkezelő

Teljes Hossza: 7.7 m
Szélessége: 3.7 m
Magassága: 3 m

Erőforrás: MTU MB 873, V-12-es turbófeltöltős diesel-motor, 1500 lóerő.

Max. sebesség műúton: 72 km/h
Max. hatótávolsága műúton: 500 km

Fegyverzete:
1db 120mm-es, L/55 csőhosszúságú, simacsövű hk. ágyú (42 lőszer)
1db 7.62mm-es MG2 koaxiális géppuska
1db 7.62mm-es MG3 légvédelmi géppuska (összesen 4200 géppuska lőszer)

Alkalmazó országok:
Németország, Hollandia, Dánia, Lengyelország, Spanyolország, Svédország, Görögország, Ausztria, Svájc, Norvégia.

Sry,de nem.

Szép, részletes leirás
Köszi!
Képet nem tudsz belinkelni róla?
Úgy szebb lenne.

MiG-27 Flogger

1969-ben a Szovjet Frontrepülők megrendeltek egy a Sepecat Jaguarhoz hasonló és teljesítményű vadászbombázó repülőgépet, egy Sturmovikot. A Mikojan – Gurevics tervezőiroda a Mig-23 típust alakította át, ugyanis a masszív sárkánya, erős futóműve, nagy teljesítményű hajtóműve és a változtatható nyilazású szárnya alkalmassá tette a frontrepülő feladatok ellátására. A változtatható nyilazású szárny lehetővé teszi a nagy magasságban nagy sebességgel történő repülést, egyben kiváló kezelhetőséget kissebességnél, fordulásnál és a repülőgép fel- és leszállásához szükséges utat is rövidebbé teszi. A Mig-23 orrészéből kivették a lokátort és helyette egy lézer-távolságmérő és egy célmegjelölő-kereső berendezést építettek be. Új hajtóművet kapott a repülőgép, valamint a pilóta fülke környékén a törzset páncélozták.
A Mig-27 prototípusa 1972-ben emelkedett először a levegőbe. A későbbi vadászbombázótól eltérő földi támadó változat nevében is módosult, mégpedig egy teljesen új típus jelölést kapott a Mig-27-et. A megemelt pilótafülke tető és a szintén megemelt ülés pozíció valamint a lapos kiképzésű orr jobb kilátást biztosított előre és lefelé a repülőgép vezetőjének, a pilóta körül a fülkét még jobban páncélozták. Az öt felfüggesztési pont helyett hét fegyverzet felfüggesztési pontot szereltek rá. Az új Mig-27 típusoknál a hajtómű állítható keresztmetszetű beömlő- és kiömlőnyílásait kicserélték állandó keresztmetszetűre, amelyet optimális méretre állítottak be. Ezt azért tették, mert a gépnek kismagasságon kell maximális teljesítményt nyújtani, és így jelentős súlyt tudtak spórolni. A futóművét is átalakították, megnövelték a nyomtávját és nagyobb kis nyomású abroncsokat kapott, ami a nem kiépített repterekről történő üzemeltetését szolgálta. Utólag felszerelték passzív rakétazavaró hőtöltetekkel is, amiket a Mig-23MLD-hez hasonlóan a merev szárnycsonkok tetején helyeztek el.
A GS-23 típusú ikercsövű gépágyút kicserélték egy hatcsövű Gatling rendszerű 9-A-621 típusú 30 mm-es gépágyúra. Az új fegyver új követelményeket is jelentet a repülőgép szerkezeti elemeivel szemben, mivel lövés közben sokkal nagyobb reakcióerők ébrednek a fegyver bekötési pontjain. A hőterhelés is jelentősen megnőtt, ezért a csövekről az aktív hűtés fokozása érdekében elhagyták az áramvonalazó burkolatot. A 9-A-621 (nyugati terminológia szerint GS-30-6) típusú gépágyú főbb adatai:
- tömege: 160 kg
- hossza: 2040 mm
- tűzgyorsasága: 4600-5100 lövés/perc
- lövedék kilépő sebessége: 850 m/s
- lőszer javadalmazása: 260 db
- élettartam 6000 lövés
- hátraható erő: 5100 kp
A Mig-27-est ellátták egy PrNK-23 típusú navigációs és fegyverzetirányító berendezéssel, így lehetővé vált éjszaka és bonyolult időjárási körülmények között is a célok megsemmisítése. Ez a műszer korlátozott számban beprogramozható navigációs mérőponttal rendelkezik, amelyek lehetnek saját földi-irányadó állomások, valamint ellenséges sugárzási koordináták és frekvenciák. A PrNK-23 biztosítja a célkörzetbe éréskor a fegyverzet automatikus működtetését, az előzetesen beállított értékek alapján. A későbbi típusokon a tovább fejlesztett PrNk-23M típusú berendezést rendszeresítették, ami pontosabb navigációt tesz lehetővé, valamint együttműködik az orrba beépített lézer célmegjelölő és távolságmérő berendezéssel, a pilótát beszédinformációval is tájékoztatja.
A fegyverzete igen változatos, függeszthetnek rá bombákat, többek között alkalmas TN-1000 és TN-1200 típusú taktikai nukleáris bombák bevetésére is. A hátsó törzsrészen kialakított két bombatartóra csak 250 kg teher rakható, mert jelentősen megváltoztatja a repülőgép súlypontját. Hordozhat nem irányított és irányított rakétákat, például rádió, lézeres és TV vezérlésű, valamint lokátor elleni rakétákat. Többféle gépágyúkonténer is felszerelhető a gép pilonjaira. Ezek közül a legérdekesebb az SPPU-22-01 konténer, amibe egy ikercsövű GS-23 típusú gépágyú került 260 db lőszer javadalmazással. A gépágyú csövét mínusz harminc fokkal lehet lefele irányozni, ezzel vízszintes repülés közben is lehet a földi célpontokat támadni. Valamint a konténert fordítva is fel lehet szerelni a gépre, így hátrafelé is lőhet.
A Mig-27-est élesben csak Afganisztánban vetették be, ez négy hónapig tartott és igen intenzíven használták őket. Ez alatt az idő alatt veszteség nem történt. Itt szembesültek azzal a ténnyel, hogy az aktív zavaró berendezések nem nyújtanak kielégítő védelmet a repülőgépnek harci feladatok végrehajtása közben. Ekkor kerültek a gépekre a magnézium tölteteket kilövő ASZO-k.
A 80-as évek közepétől Magyar országon is állomásozott egy bombázó ezred Debrecenben egészen 1991 májusáig. A kivonást követően Novgorodba repültek vissza.
A MiG-27-et rendszeresítő országok: A volt Szovjet Unió tagállamai,(ebből Oroszország megközelítőleg több mint 830db) Sri Lanka, Irán, Szíria, Bulgária, Afganisztán, valamint India 165db-ot rendszeresitett.

Változatai:

Mig-23B Flogger F (32-34) a Mig-23S sárkányán alapszik, de az orr új kialakítása jobb kilátást biztosít előre és lefelé, valamint a 112,78 KN teljesítményű Ljulka AL-21-F-300 típusú hajtómű miatt a törzs hátul rövidebb. A pilótafülke körül a törzset páncélozták, az üzemanyag tartályokat semleges gázzal működő tűzoltó rendszer védi. A rakétarávezető rendszert és a tv kamerát két áramvonalas burkolatba helyezték el a szárnytöveknél. Az első prototípus 1970. augusztus 20. – án repült először.
Mig-23BN Flogger F (32-23) sorozatban gyártott modell. Korszerűbb navigációs és fegyverzet-vezérlő rendszerrel.
Mig-23BM Flogger H (32-25) Új radar besugárzás-jelzőt kapott a törzs alatt, ugyanolyan navigációt, fegyverzet-vezérlőt, valamint lézer-távmérőt kapott, mint a Mig-27K
Mig-23BK Flogger H (32-36) Hasonló, mint az előbb említett típus, de a navigációs rendszere, fegyverzet-vezérlő rendszere a Mig-27D-vel egyezik meg.
A Flogger F-ek a hozzájuk fűzött reményt nem váltották be, és ezért legtöbbet Flogger H-nak alakítottak át vagy exportáltak. A Mig-23 BN típus jelölést általánosan használták a BM és BK típusokra is, általában a Mig-23BK típusok exportra Mig-23BN ként kerültek. A volt NDK Mig-23BK típusok dokumentációjában Mig-24BN jelölés található.
Mig-27K Flogger D (32-26) PrNK-23 típusú navigációs és fegyverzet-vezérlő rendszerrel, valamint meg kapta az új 30 mm űrméretű GS-30-6 típusú hatcsövű gépágyút. A modernizált változatát szokták még Mig-27 KR – ként is jelölni.
Mig-27D Flogger J (32-27) Először 1981-ben azonosították. Az elődjéhez képest kissé megváltoztatták az orr kiképzését, a szárnytő belépőéleket meghosszabbították, hogy az elektronikai harc-berendezések itt elférjenek. A navigáció és fegyverzet-vezérlő rendszerét tovább fejlesztették lehetővé téve a felderítő és a 23 mm-es gépágyú konténerek alkalmazását, melynek lefele néző csövei pásztázó tűz lövésére szolgáltak. Ennek a típusnak az export változata a Mig-27L melyet India is készít licenc alapján Mig-27M típusjelöléssel Bahadur (Vitéz) néven.
Mig-27M/D/K Flogger J2 (32-29) A Mig-27M/D/K típusok tv/lézer-érzékelővel modernizált verziója, ami néhány fokos szögben kitéríthető, export változata pedig a Mig-27ML (32-29L) típusjelöléssel szerepel.
A két legelterjedtebb típus fontosabb adatai:

A Mig-23BN Flogger F harcászati csatarepülő fontosabb műszaki adatai:
- hajtómű: 1 db Szojuz (volt Tumanszkij) R-29B-300 típusú 77 KN, utánégetővel 110 KN tolóerejű gázturbinás sugárhatómű.
- maximális felszálló tömege: 18.850 kg
- méretei: fesztávolsága 13,965 m előrenyilazott, 6,186m hátranyilazott szárnyállásban; hossza a pitotcsővel együtt 16,7 m; magassága 4,82 m; szárnyfelülete előrenyilazott állapotban 37,52 m2
- G limit (pozitív túlterhelés határ): 7 g
- fegyverzete: 1 db beépített 23 mm űrméretű GS-23L típusú duplacsövű gépágyú félig a törzsbe süllyesztett gondolában, 200 db lőszerrel, hordozhat még 3000 kg fegyverzetet: UV-32-57 57 mm-es és S-8 80 mm-es nem irányított rakéták rakaszait, KMG-U típusú kazettás bombákat, szabadesésű bombákat 500 kg tömegig, UPK-23-250 típusú gépágyú konténert, AS-7 Kerry levegő-felszín rakétát, felderítő-konténert.

A Mig-27K Flogger D harcászati csatarepülő fontosabb műszaki adatai:
- hajtómű: 1 db Szojuz (volt Tumanszkij) R-29B-300 típusú 77 KN, utánégetővel 112,8 KN tolóerejű gázturbinás sugárhatómű.
- maximális felszálló tömege: 20.670 kg; üres tömege 12.300 kg
- méretei: fesztávolsága 13,965 m előrenyilazott, 6,186m hátranyilazott szárnyállásban; hossza a pitotcsővel együtt 17,076 m; magassága 5,00 m; szárnyfelülete előrenyilazott állapotban 37,35 m2
- szolgálati csúcsmagassága: 14000 m
- sebesség adatai: tenger szinten 1,1 mach, nagymagasságban 1,7 mach, leszállósebessége 240 km/h, felszállósebessége 219 km/h
- G limit (pozitív túlterhelés határ): 7 g
- fegyverzete: 1 db beépített 30 mm űrméretű GS-30-6 típusú hatcsövű gépágyú félig a törzsbe süllyesztett gondolában, hordozhat még 4000 kg fegyverzetet: UPK-23-250 típusú gépágyú konténert, R-60M és R-73 levegő-levegő rakétát, KH-23, KH-25, KH-27, KH-29, KH-31, KH-35 levegő-felszín rakétákat, KH-58 antiradar rakétát, nukleáris bombákat, szabadesésű és irányított bombákat, nem irányított rakéta rakaszait.

Mesterlövészekről (ha II. VH-s sztori, akkor) a megfelelő topicban irhatsz.
Bocsi, de én a távirányitott eszközöket nem nevezem robotnak. Lehet, elmaradott vagyok, de nekem a robot az autonóm eszközt jelent.

A II. Vh. topicban is lehet sok mindenről irni, mint ahogy most feltettem a japánok USA-bombázó léggömbjeit.

Mester lövészekről írhatok?

Én azokra a robotokra gondoltam, amiket emberek irányítanak. Egy párat már lehetett látni ilyen-olyan dokumentumfilmekben, de arról még nem hallottam, hogy élesben is használták volna őket.

Köszi a leirást!
A robotok nagyon igéretesek, de harci szempontból egyelőre nagyon buták.
Nem tudnak emberi módon ülönbséget tenni a saját és ellenséges katonák közöt sem, a civilek és a városi gerillák pedig még nagyobb problémát jelentenek nekik. (igaz, hogy azokat az emberi katonák is nehezen szűrik ki)
Ráadásul a technika széles körü alkalmazása egy érdekes, új problémát is felvet. Irakban az elfoglalt terrorista (al kaida és egyéb) bázisokon olyan térképeket találtak, melyeket a NET-ről töltöttek le és méteres pontossággal rajta voltak a felvételeken az irakban található amerikai katonai táborok, valamennyi épületükkel és sátrukkal együtt!

Érdekes olvasmány, köszönjük!

Kíváncsi leszek, mikor fogják már ténylegesen bevetni ezeket a robotokat, mert mindig lehet hallani ilyen-olyan fejlesztésekről, de élesben szerintem még egy se került kipróbálásra közülük...

Robotokrol:
Egy amerikai egyetem kutatói kisbusz méretű, hatkerekű robotot építettek, amelyet nem
zavar ha felborul, a hátán is folytatja útját. A Spinner (avagy forgolódó) elboldogul olyan terepen is, melyre csak a nála tízszer nehezebb és sokkal lassabb tankok merészkednek.

"Arra számítunk, hogy utánpótlási és felderítő szerepet kap az UGCV (Unmanned Ground Combat Vehicle, személyzet nélküli földi harcjármű flottában", jelentette ki a Wirednek John Bares, a Carnegie Mellon egyetemhez tartozó nemzeti robotkutatási konzorcium (NREC) igazgatója. Ez a szervezet irányítja a Spinner fejlesztését, melyet a védelmi minisztérium DARPA ügynöksége 5,5 millió dollárral támogat.
A jármű képességei széles skálát fednek le, az alapszint a teherhordó utánpótlási feladatok és a fegyvertelen felderítés lehetnek. Tovább kiépítve közvetlen segítséget nyújthat a harctéren a katonáknak, és fegyveres felderítő küldetést végezhet, mondta John Bares.

Hibridhajtás a nyerő

A Spinner új technológiai megoldások egész sorát vonultatja fel. Egyedi például a mobil platformok építésére specializálódott ír Timoney Technology által kifejlesztett felfüggesztés és erőátvitel. Mind a hat független felfüggesztésű keréknél egy-egy vízzel hűtött, nagy nyomatékú elektromotor kapott helyet.

A 120 centiméteres átmérőjű golyóálló abroncsokon a 15 személyes kisbusz méreteivel rendelkező Spinner olyan akadályokon is átkelhet, melyekkel korábban csak tankok, vagy más nehéz lánctalpas járművek birkózhattak meg.

Körbefordul a raktér

Ha a robot felborul egy akadályon, a beépített érzékelői beindítják a kerekek helyzetét megváltoztató hidraulikus rendszert. A fejen álló járművet így ismét az utazómagasságba emelhetik, és folytathatja útját. Ezzel egy időben a központi raktér 180 fokkal elfordul a hossztengelye körül. A megfordítás kritikus pont az olyan szállítmányok, például kisebb járművek esetében, melyek a célállomáson saját kerekeiken gurulnak ki a raktérből.

A fejjel lefelé is működőképes "teknős" páncélt is kapott: a szénszálas kompozit burkolatú Spinner Boeing által kifejlesztett, többrészes külső héja képes elnyelni a 20 kilométeres sebességgel bekövetkező ütközések energiáját.

A Spinner lesz az UGCV járművek közül az első, amely igen kifinomult hibrid hajtóművet kap. Dízelüzemű turbinája első lépésben elektromos áramot termel, melyet nagy teljesítményű, masszív kiépítésű lítiumion akkumulátorokban tárolnak.

A takarékosság fontos szempont volt

Az NREC igazgatója szerint az akkumulátor egységet és az energiaellátást szállító PEI Electronics fejlesztőinek annak idején két fontos paramétert neveztek meg: a sokoldalúságot és az üzemanyag-takarékosságot.

A jármű önállóan képes három üzemmód közül választani. Csendes (csak akkumulátor), csak turbinahajtás, vagy a kettő vegyesen. Az üzemanyag megtakarítást olyan megoldások alkalmazása segíti, mint például a fékezésnél termelt energia visszatáplálása az akkumulátorokba.

Az üzemanyag-takarékosság lényeges szempont számos katonai eszköz esetében, jegyezte meg John Bares. Becslések szerint hét liter benzint kell felhasználni ahhoz, hogy egy litert eljuttassanak a frontvonalra. Az Öböl háborúban például tankok álltak le a sivatagban, mert kiürült az üzemanyagtartályuk. A Spinner esetében alkalmazott eljárásokat később még széles körben hasznosíthatják.

Az NREC szakértői azzal számolnak, hogy a Spinner teljes értékű prototípusa az év végére elkészülhet, és 12 hónapig tartó nyúzópróbának vethetik alá. Mindezt annak ellenére, hogy a robotot vezérlő "agy" még csak a koncepció szintjén létezik. A mérnökök lelki szemei előtt olyan autonóm jármű képe lebeg, melyet földi vagy légi irányító központból célzottan a feladatra programozhatnak az operátorok.

Repülni és csalni tanul a robot

Svéd kutatók egy olyan kisméretű robotot építettek, amely maga dolgozza ki, milyen szárnymozgásokkal képes a levegőbe emelkedni. A Göteborgi műszaki egyetem kutatói, Krister Wolff és Peter Nordin saját fejlesztésű modelljükkel azt kívánták bebizonyítani, hogy az intelligens gépek olyan szellemi teljesítményre képesek, mint a madarak repülni tanuló kiscsibéi.

A balsafa szárnyakkal és kis mozgató motorokkal ellátott robot nem kapott alapvető instrukciókat arra nézve, hogyan lehetséges a repülés. A kutatók ezzel szemben megadták neki azt a képességet, hogy a szárnyait tetszőleges irányokba lendítse és billentse.

Miből lesz a felhajtóerő?

Ezen kívül beleprogramozták azt a célt, hogy lehetőleg sok felhajtóerőt érjen el, és ennek érdekében másodpercenként 20 lépéses parancssorokat állíthasson össze. A kísérlet részét képezte egy elektromos mérleg is, amely a robotot az éppen folyó próbálkozásai sikeréről illetve sikertelenségéről tájékoztatta.

És lőn csoda, a készülék három órás kínlódás után valóban kidolgozta azt a mozgássort, a szárnyak elfordítással egybekötött lengetését, amely tekintélyes felhajtóerőt eredményezett. Teljesen felemelkedni viszont nem tudott, mert az előrelátó kutatók a saját súlyához képest gyenge motorokat építettek bele.

De a robot ezen a ponton is önállóan reagált, és egyszerűen lábujjhegyre állt. A környezetében levő tárgyakra olyan ügyesen tudott támaszkodni, hogy mégis elemelkedett az alapzatáról.

Sajnos a magyar ipar kapacitását tekintev 20-30 db-nál több akkor sem készülhetett volna belőle.
Pedig tényleg a kor csúcs-technikája lett volna!
Eltekintve a kicsit bonyolult, a hátsó motortérhez kapcsolódó első meghajtott lánckerekektől.

Kár érte... bár ha jól tudom, a németek a háború vége felé a föld alá telepítették a gyáraik jó részét, esetleg nálunk is megtehették volna ugyanezt...

A harckocsik története

Magyar tankok 6.

Kis sorozatomban elértem a magyar harckocsigyártás csúcsához, a 44 M Tas nehéztankhoz és rohamlöveghez. Az új harcjármű kifejlesztését 1943. tavaszán határozták el, és a munkákkal a Weiss Manfréd-gyárat bizták meg. A Turánhoz képest robusztus, 38 tonnás harckocsi törzsét döntött páncéllapokból, hegesztéssel készitették. Felépitése igen jó harcászati tulajdonságokat igért. Elég ha csak a 120 mm-es homlokpáncéljára gondolunk, mely 40 fokos döntésű volt. Ez bizony meghaladta még a Tiger II.-ét is, melynek homlokpáncélja „csak” 100 mm-es volt.
De a Tas kitűnt korszerű futóművével és 2x5 fokozatú váltóművével is, melyet terhelés alatt is lehetett kapcsolni.
A nagyobb tömeghez erősebb motorra is szükség lett volna, de csak a Turánok motorjai álltak rendelkezésre. Igy ebből a 265 LE-ős motorból kettőt épitettek a Tasba. A motorokat együtt és külön-külön is lehetett működtetni. Ezzel a harckocsi teljesitményét jellemző fajlagos teljesitmény13,8 LE/t lett. Ez a Tiger tankoknál 12,7 ill. 10,0 LE/t volt, csak a 85 mm-es homlokpáncélzatú, összesen 43 tonnás Panther múlta felül a maga 15,0 LE/t-ájával. A Tas tervezett hatótávolsága azonban mind a három német tipusét felülmúlta.
A sorozatgyártású harckocsikba a német Pantherben már bevált 75 mm-es német harckocsi löveget akarták beépiteni.
A 44 M Tas nehéz harckocsi főbb adatai:
Harci súlya: 38,0 tonna
Kezelők: 5 fő
Teljes hosszuság: 9,20 m (a lövegcsővel együtt!)
Teljes szélesség: 3,50 m
Magasság: 3,00 m
Motor: 2 db 265 LE-ős 8 hengeres Weiss Manfréd V-8H
Sebesség: 45 km/h
Hatótávolság: 2000 km
Páncélzat: 20 -50 -120 mm
Fegyverzet: 1 db 75 mm-es harckocsiágyú és 2 db 8 mm-es 34/40A M géppuska
44 M Tas harckocsi gyári modellje

A Tas nehéz harckocsi tervezésével párhuzamosan a Weiss Manfréd-gyárban a Turán-Zrinyi járműcsalád mintájára hozzáfogtak a Tas rohamlöveg elkészitéséhez. A Zrinyi rohamtarack tervezése-gyártása közben szerzett tapasztalatok alapján a Tas rohamlöveg alvázát is 30 cm-rel megszélesitették. A felépitmény kialakitásánál messzemenően figyelembe vették a Zrinyi igen korszerűre sikerült felépitményének alakját.
A Tas rohamlöveg fő fegyveréül a Tiger-B (Királytigris) 88 mm-es lövegét tervezték beépiteni. Vastag homlokpáncéljával, alacsony felépitésével és igen hatékony lövegével a Tas rohamlöveg komoly ellenfele lehetett volna a támadó szovjet harckocsiknak.
A Tas rohamlöveg főbb adatai:
Harci súlya: 36,0 tonna
Kezelők: 4 -5 fő
Teljes hosszuság: 9,50 m
Teljes szélesség: 3,80 m
Magasság: 2,30 m
Motor: 2 db 265 LE-ős 8 hengeres Weiss Manfréd V-8H
Sebesség: 45 km/h
Hatótávolság: 220 km
Páncélzat: 20 -50 -120 mm
Fegyverzet: 1 db 88 mm-es KwK 43 harckocsilöveg
Tas rohamlöveg gyári modellje

A tervek szerint 2-2 készült a harckocsiból és a rohamlövegből is. A harckocsi hegesztett törzse és tornya 1944. tavaszára külön-külön elkészült. Az alváz és a négy készlet futómű, a motorokkal és váltóművekkel szintén készenállt a csepeli gyárban. A harckocsik alvázaiba már beépitették a motorokat és a váltóművet.
1944. július 27-én amerikai bombatámadás a szerelőműhelyt és a gépműhelyt elpusztitotta. A leszakadó csarnok rádőlt a félig kész prototipusokra, melyek kiégtek
Tas nehéz harckocsi és rohamlöveg rajza

Irtam, hogy a Zrinyi I-ből, ami pedig igen hatékony lehetett volna, a mintapéldányon kivül nem készült több sajnos, mert nem készült el a löveg hozzá.
A Zrinyi II-esek nagy hátránya volt a beépitett tarack, aminek kis sebeségű a lövedéke. Harckocsik elleni harcra nem alkalmas. Ráadásul bajok voltak a leszálitott páncélemezek minőségével is. Ellenséges harckocsik tűzében a honvédség vezetői nem tartották megfelelőnek a rohamtarackok páncélvédettségét.