Szép volt vermes Erről a gépről nem sokat hallottam, egyszer olvastam róla.

Ennek örülök, mert senkit sincs szándékomban megsérteni!
Mégy egy érdekesség. Amikor a 109-es Messer készült, még nem volt igazán megbizható a futómű behúzó mechanizmus. A hibák felderitésére egy alkalommal egy operatőrt bekötöztek a futóaknába és onnan filmezte a felszállást. Sajnos csak olvastam az esetről, pedig nagyon szivesen megnézném a felvételt is!

Erről a világhirű tipusról azért lehetne egy hosszabb hsz-t is megereszteni. Pl. nem emlitetted a tipus két nagy hibáját. Leszállásnál nagyon könnyen "berádlizott", vagyis oldalra kitört-csúszott, mert a futóművek nagyon keskeny nyomtávúak voltak. És nagyon érzékeny volt a hirtelen fékezésre is, amit ilíenkor a tapasztalatlan pilóták tettek. Azonnal fejre állt, vagyis "átvágódott"
Tobak Tibor "Cica" irta róla, hogy a MEsszerrel a századik leszállást is úgy kellett csibálni, mint az elsőt. Komoly odafigyeléssel, mert a vélt rutint azonnal büntette.
A becenév, amit emlitesz, nem a Bf-109-es, csak annak egyik változatának beceneve. A korai Bf-109E-t nevezték Emilnek. De a magyar pilóták például repültek buborák fülkés Gusztávval is.
Bocs a kiegért!

Rendben, nem sürgős

Két képem biztosan van róla, de majd szétnézek még. Sajnos hétfő este előtt semmit sem tudok küldeni, mert reggel nem indult a gépem és most oda van a szervizben. A szkenner meg arra volt telepitve.

blarskerin, a kevésbé híres hajókról is van anyagod? Mert az egyik régebbi leírásomban szerepelt a U.S.S. Langley, esetleg róla is tudsz valamit?

Ma nem egyetlen járműről irok, hanem a repülőgép hordozók kezdeti időszakáról. A huszadik század elejére a nagy hadihajók tüzérsége hatalmas fejlődésen ment át. Csak a pontos célzás, a találatok ellenőrzése és a felderités nem volt még igazán megoldva. A gondok egy részére megoldást jelenthettek volna a korabeli repülőgépek, ha azokat hajókról is lehetett volna alkalmazni, no meg ha megbizhatóbbak lettek volna technikailag.
Az egyik igen érdekes terv L. M. Macievics orosz tengerészkapitány fejéből pattant ki. Egy sima fedélzetű repülőgép hordozót álmodott meg, 25 db. Blériot-féle repülőgéppel a fedélzetén. A repülők felszállását villanymotoros katapult segitette volna. Macievics 1910-ben lezuhant egy repülőgéppel és életét vesztette. Terveit némileg átdolgozta, de tovább vitte M. M. Kanokotin, aki a 3462 t vizkiszoritású Admiral Lazarev partvédő páncélost kivánta átalakitani repülőgép hordozóvá. A tervezett 76,2 m-es fedélzetet azonban a cári haditengerészet rövidnek tartotta a repülőgépek leszállására, ezért a terv zsákutcába jutott.
A következő komoly lépésre az USA-ban került sor. 1911. január 18-án San Frnciscoban a Pennsylvania nehézcirkáló fedélzetére sikeresen leszállt egy Curtiss A-1 típusú repülőgép. Ehhez a kisérlethez a Pennsylvania hátsó fedélzete fölé, egészen a kémények vonaláig deszkából egy plussz fedélzetet ácsoltak. Ez az ácsolat persze lehetetlenné tette a hátsó lövegek használatát, ezért nem is terjedt el.
A következő eredményt a Royal Navy érte el 1912. májusában. A Hibernia sorhajó első fedélzete fölé egy lejtős hidat épitettek. A Hibernia a 15 csomós széllel szembe fordult, és teljes 20 csomónyi sebességgel haladt. A hidról egy görgős kocsi segitségével sikeresen a levegőbe emelkedett egy Short S-27 tipusú vizi repülőgép, melynek pilótája R. Gregory repülőhadnagy volt.
Az első igazán repülőgép hordozónak is nevezhető hajó az átalakitott Furious brit csatacirkáló lett. Első lépésben csak a mellső lövegtorony helyett épitettek egy a Hibernia-éhoz hasonlatos katapultot a fedélzetére 1917. márciusa és júniusa között. Ezáltal a Furious 8-10 vizi repülőgép üzemeltetésére vált alkalmassá.
1917. augusztusában erre a szűk fél fedélzetre megkiséreltek futóműves repülőgéppel is leszállni, de mind a pilóta, mind repülőgépe elpusztult a kisérletben.
1917. február és 1918. március között a hajó hátsó részét is átépitették. Igy a Furious elején egy 27,0x15,5 m-es, a hátulján 86,4x21,3 m-es fedélzetet alakitottak ki. A két fedélzetet a kémény és a felépitmény mellett elvezetett hidakkal kötötték össze. Az igy átalakitott Furious mx. 26 db szárazföldi repülőgépet üzemeltethetett, valamint egy kötött léggömböt is szállithatott tengeralattjáró elháritás céljára.
A Furious egyetlen sikeres I.VH-s bevetésére 1918. július 19-én került sor. A hordozóról felszállt hét repülőgép bombatámadást hajtott végre a tonderni tengerészeti léghajóbázis ellen, elpusztitva két Zeppelint.
A Furious repülőgép hordozó
A LExington repülőgép hordozó néhány évvel a II.VH. előtt, repülőgép szűllitűs közben.
Tudom, megmosolyogtok, hogy miért irom mindig ilyen körülményesen repülőgép hordozónak ezeket a hajókat. Az alábbi két képet a Hadihajók tipuskönyvből (1984-ben jelent meg) linkelte be magyarázat képpen
első "kép"
A hordozók osztályozása
És itt van még a Forrestal 1967-ből és a Saratoga 1970 után repülőgépekkel a fedélzetükön.
Bocs, de a Képfeltöltő ma egséz nap nem működött. Egyetlen képet sem tudtam feltenni. Ha a felvételek nem látszanak jól, töltsétek le a megnézéshez!

Oké, így már mindent értek

Veszélyes volt, de legalább kétszer annyi gépet vihetett el egyeytlen fordulóval ezen a módon, mint amennyi a hangáraiban elférhetett. Kiséretet mindig adtak az efféle utakhoz.
Egy repülőgép hordozót minimum nyolc romboló és egy cirkáló kisért, mert a saját légvédelme sosem volt elég egy támadással szemben.

Oké, de miért a fedélzeten vannak? Nem volt egy kicsit túl veszélyes, hisz ha jön egy meglepetésszerű japó támadás, akkor képtelenek lettek volna felszállni, és agyő légiflotta+anyahajó!

Nem volt vele egyedül. Irtam,hogy a nagy, négymotoros bombázól többsége képes volt efféle teljestiményre. A B-17-es Fliyng Fortressek és a B-24 Liberatorok is saját erőből repültek Amerikából Angliába.
A Saratoga-val kapcsolatban a kisebb, vadászrepülő, zuhanóbombázó, torpedóbombázó repülőgépekre céloztam. Ezeknek általában 600-1200 km hatósugaruk volt. A háború során persze ez is nőtt, de nem óceáni repülés szintjén.
Ráadásul a kisebb gépeknek volt egy nagy hátrányuk. Nem volt saját navigátoruk, aki a célba irányithatta volna őket.
Az oroszoknak szánt repülők például úgy repülték végig az útvonalat, hogy egy nagyobb gépet követtek, melynek a navigátora irányitotta őket. Csakhogy a nagy gépek sokkal lassabban repültek, mint a vadászok. Ez nagy üzemanyag pazarlást jelentett.

Haliho, srácok!
Ha a Saratoga-ról fényképéről beszélgettetek, akkor valóban repülők átszállitásáról lehet szó. A négy motoros bombázókon és a nagy hatósugarú hidroplánokon kívül a II. VH-ban nem volt olyan repülő, mely pl. Amerikából Hawaii-ra repülhetett volna önerőből. A légi utántöltés akkor még csak kísérleti jellegű volt. Valóban egy egy repülőgép hordozó szállitotta a repülő csoportokat a kijelölt távoli repülőterekre. Csak ilyenkor nem szálltak fel önerőből a fedélzetéről, hanem daruval rakták ki őket.

Légitámadásra biztos nem készülhettek, mivel ha jól láttam, a hordozó mindkét fele tele volt repcsikkel, és úgy nehéz felszállni, ha nincs szabad terület előtted...
Másik egységnek szállítani? Hordozón? Akkor már inkább odarepülnek

Szerintem a akkor készülhetett amikor szállították őket egy másik 1ségnek vagy pedig légi támadásra készültek,de lehet h. a gyárból jönnek.

Elég jó leírásokat szoktatok írni.

Nem kell, kösz, megvagyok nélküle
Egyébként a te leírásod is jó lett! Ja és egy kérdés: a képen hogyhogy az összes repülőgép a fedélzeten van? Valami katonai parádén készült?

Nekem festés nélkül van előlről-oldalról felülről. Elküldjem privibe?

Hát, ennél jobbat nemigen találtam:

Gratula, Sonka! Szép volt
Háromnézeti rajzot tudsz belinkelni?

Ami késik, nem múlik:

Amerikai vadászrepülőgépek, 8. rész

Boeing P-26






A Boeing P-26, becenevén “Peashooter” (= „Köpőcső”) volt az első hadrendbe állt amerikai vadászrepülőgép, mely kizárólag acélból készült, és ugyancsak ez volt az első egyfedelű repülőgép a Légierő kötelékében. A Boeing által pénzelt projekt a Boeing Model 248 kifejlesztésére 1931 szeptemberében indult; a Légierő biztosította a hajtóműveket és a műszereket. A gép nyitott pilótafülkét és rögzített futóművet kapott, ezenkívül külső szárnymerevítőket is alkalmaztak rajta. A Légierő három prototípust rendelt, XP-936 jelöléssel, az első repülésre pedig 1932. március 20-án került sor.

Az XP-936-nak a legnagyobb problémát a landolás okozta. Előfordult, hogy a gép landolás közben előrebillent, és mivel elég rövid volt a gép orra, ezért átfordult a hátára. Ez a „manőver” igen sok pilótát sebesített meg, azonban a problémát orvosolta a páncélozott fejtámasz, melyet a pilótafülke-tető hátsó, páncélozatlan részének a helyére építettek.

A Légierő végül 111 gépet rendelt a sorozatgyártott verzióból (Model 266), melyek hivatalosan a P-26A jelölést kapták, és amelyek új, továbbfejlesztett szárnyszerkezetet, valamint rádiót kaptak. Az első P-26A 1934. január 10-én emelkedett a levegőbe, a legutolsót pedig júniusban szállították le. További 25 gépet Pratt & Whitney R-1340-33 “Wasp” hajtóművel láttak el (P-26B), 23 P-26-os esetében pedig kisebb módosításokat végeztek a karburátor és az üzemanyagrendszer esetében (P-26C). A P-26C exportváltozatából (Model 281) egy darab készült Spanyolország, tizenegy pedig Kína részére 1936-ban.

Bár a P-26-os gyorsabb volt, mint az addigi amerikai vadászrepülőgépek, köszönhetően a modern, egyfedelű kialakításának, hamar elavulttá vált a világ többi részén épült, hasonló kialakítású vadászgépekkel szemben, főleg a nyitott pilótafülkéje, a rögzített futóműje, és a külső szárnymerevítők használata miatt. A Messerschmitt Bf 109-es, mely 1935-ben repült először, sokkal inkább szolgált az akkori vadászgéptervezés mintapéldányaként. Ennek ellenére a könnyen repülhető P-26-os egészen a Második Világháborúig hadrendben maradt az Amerikai Légierőnél.

Az első P-26-os, mely harcokban vett részt, a kínai Model 281-esek közül került ki. 1937. augusztus 20-án a Kínai Légierő 3. vadászrepülőgép-csoportjának 17. századában szolgáló Boeing gépek közül nyolc megtámadott hat Mitsubishi G3M2 bombázót, amelyek a Nanking repülőtér elleni bombatámadásra készültek. Mind a hatot sikerült lelőniük, veszteségek nélkül. Ez volt a történelem első elfogó és megsemmisítő hadművelete, melyet egyfedelű vadászgépek hajtottak végre egyfedelű bombázók ellen. Ugyancsak a P-26-os nevéhez fűződnek a világ legelső, egyfedelű vadászgépek közötti légiharcai, melyben az ellenfelei a Birodalmi Japán Haditengerészet Mitsubishi A5M-jei voltak. Egy darab P-26-os a Spanyol Polgárháborúban is szolgált, azonban esetleges légi győzelmekről nem maradt fenn dokumentum.

1941 novemberére az Amerikai Hadsereg fülöp-szigeteki légiereje mindösszesen 28
P-26-osból állt. A legtöbbjüket még a földön megsemmisítették a Pearl Harbour utáni japán légitámadások során, azonban közülük kettőnek, fülöp-szigeteki pilótákkal, sikerült lelőnie néhány japán repülőgépet. 1942-ben a még megmaradt P-26-osokat, melyek az újonnan létrejött Fülöp-szigeteki Légierő 6. vadászrepülő-századában szolgáltak, egytől-egyik lelőtték a japán A6M Zero-k. Nem sokkal később a Légierő kivonta a P-26-osokat a frontszolgálatból.

Pearl Harbour után már csak kilenc P-26-os volt repülőképes a Panama Csatorna Zónában. 1942-1943-ban a Fuerza Aérea de Guatemala hét P-26-ost szerzett be, melyeket az amerikai kormány PT-26A gyakorlógépként „csomagolva” adott el nekik, hogy kikerüljék a hadifelszerelések Latin-Amerikába történő eladását tiltó rendeletet. Az utolsó P-26-os egészen 1957-ig állt hadrendben a Guatemalai Légierőnél.

Adatok:

Személyzet: 1 fő
Hossz: 23 láb 7 hüvelyk (7.18 méter)
Szárnyfesztávolság: 27 láb 12 hüvelyk (8.5 méter)
Magasság: 10 láb (3.04 méter)
Maximális sebesség: 234 mph (377 km/h) 6000 láb (1800 méteres) magasságban
Hatótávolság: 635 mérföld (1020 km)
Maximális repülési magasság: 27400 láb (8350 méter)
Fegyverzet: két darab .30 kaliberes (7.62 mm-es) M1919 Browning gépfegyver, egy darab 200 fontos (90 kg súlyú) bomba

(húha, ez egy kicsit hosszúra sikeredett...)

Saratoga

Nem régen irtam a japán Kaga repülőgép hordozóról, melyet először csatahajóként kezdtek épiteni. Most egy amerikai „kollégéjáról” lesz szó. Az USA kormánya 1917-ben megrendelt hat csatahajót és hat csatacirkálót. 1922-ben, a washingtoni flottaegyezmény előirásai szerint valamennyinek az épitését leállitották. Kettő kivételével le is bontották őket. A Saratoga és a Lexington épitését eredetileg 8 db 406 mm-es ágyúval felszerelt csatacirkálóként kezdték meg, de átteverzés után repülőgép hordozóként bocsátották vizre mindkettőt.
A Saratoga adatai:
Vizkiszoritás: 39000 t
Hosszúság: 270,8 m
Szélesség: 32,2 m
Merülés: 7,4 m
Személyzet: 3300 fő
Sebesség: 34 csomó
Hatótáv: 12000 tmf
Páncélzat: vizvonalol 152 mm, fedélzete 76 mm, lövegtornyok 19 mm
Fegyverzet: 90 db repülőgép, 8 db 203 mm-es ágyú, 12 db 127 mm-es + 4 db 57 mm-es légvédelmi ágyú és 8 db 40 mm-es légvédelmi gépágyú
A Saratogát 1925-ben bocsátották vizre, de további két évet vett igénybe a teljes felszerelése.
Végigküzdötte a II. VH-t. 1941. decemberében a japánok által támadott Wake szigetre irányitották, de üzemanyagának kifogyása miatt vissza kellett fordulnia.
1942. január 11-én a Hawaii-szigetek közelében súlyos sérülést szenvedett, mikor az Inaba fregattkapitány által vezetett I-6 jelű japán tengeralattjáró megtorpedózta. A kjavitás során korszerűsitették is a Saratogát.
1942. augusztusában a guadalcanali partraszállást támogatta. Utána részt vett a Kelet-Salamon-szigeteknél vivott csatában.
1942. augusztus 31-én egy japán tengeralattjáró torpedója ismét megrongálta.
Kijavitása után, 1943 végén Bougainville, Rabaul, Tarawa és Makin körül harcolt.
1944-ben a Kwajalein, Roi, Eniwetok, Sabang és Soerabaja körüli harcokból vette ki a részét.
1945. február 21-én Iwo-Jima előtt japán zuhanóbombázók három bombája találta el, majd három kamikáze is rázuhant. A hajó kijavitása csak a háború befejezése után készült el.
A Saratoga pályafutása 1946-ban, a bikini-szigeti atombomba kisérleteknél ért véget, ahol célhajóként használták fel.
Testvérhajója, a Lexington 1942. május 8-án, a korall-tengeri csatában süllyedt el.

Saratoga osztályú csatacirkáló eredeti felépitése
Saratoga repülőgép hordozó

Sztem maradjunk a fánál. Valaha azt is olvastam, hogy egy orosz fazon gőzgépes repülőt szerkesztett. Én személy szerint nagyot nevettem rajta.
Csak arra utalok, hogy én már elég sokat éltem '90 előtt is és megtanultam a sorok között és mögött olvasni, a saját logikámat többre becsülüm, mint a propaganda műveket, hogy ki milyen ügyes volt és mennyire előzte meg a korát.
Az angol Mosquito repülőtől kezdve elég sok II. VH-s repülőnek is egyik fő alkotóeleme volt a fa, sőt sok esetben az impregnált vászon.

Vissza a harcjárművekhez:
A partraszálláshoz használt csónakokról a filmben kiderült, hogy az acélhiány miatt igen sok fából készült, sőt egyszer olvastam, hogy már ott is voltak üvegszálas poliészter csónaktestek.

Sztem is maga a hadművelet, amit meg kellene beszélni, már inkább a II. VH. topicba tartozna.
zárszóul csak egy történelmi visszaszámolás: mit csinált az USA 1941-ben a II. VH-ban? Mit fejlesztett a partraszálláshoz Anglia az Angliai csata közben?

Nyilván hogy a fejelsztés, készülődés, más hadműveletek egymással párhuzamosan mentek.
A távcsöves puska jó dolog, de a sötétben nem nagyon lehet használni, ráadásul azért hogy célba találjon ahhoz először biztos talaj kell, amihez partot kell érni, ahol már lőnek a németek.