Egy apró kiigazítást kell eszközölnöm: Kuba nem vett 8 darab P-1A-t. Chile vett 8 darab P-1A-t (meg 8 darab P-1B-t, ahogy azt írtam).
Amerikai vadászrepülők, 5. rész
Curtiss P-6 'Hawk'
Korának egyik leggyorsabb és legjobban manőverezhető gépe volt a P-6-os, melyet a Curtiss Aeroplane and Motor Company tervezett, és 1929-ben kezdett el szállítani a Légierőnek (ebben az évben egyébként nevet változtatott a cég, Curtiss-Wright Corporation lett a neve).
A P-6-ost sokféle mintázattal látták el, ezek közül is a leghíresebb a Detroit közelében, a Selfridge Field támaszponton állomásozó 94. vadászrepülő-századé volt (a festés a "Hóbagoly" becenevet kapta).
Változatok:
XP-6: módosított P-1-es, Curtiss V-1570-17 "Conqueror" hajtóművel
XP-6A: módosított XP-6-os, nem trapézszárnyas változat, szárnyhűtőkkel látták el a légellenállás csökkentésének céljából
P-6A: 18 darabot rendelt a Hadsereg, 9 darabot Prestone-hűtéses V-1670 hajtóművel látták el (a Prestone az egy hűtőfolyadék-márka, tulajdonképpen etilén-glükol, melynek a víznél magasabb a forráspontja és alacsonyabb a fagyáspontja)
XP-6B: egy átalakított P-1-es, V-1670-es hajtóművel
P-6C: a tervezését leállították
XP-6D: egy átalakított XP-6B, egy turbófeltöltős Curtiss V-1570-C "Conqueror" hajtómű befogadására tervezték
P-6D: az eddig épített összes P-6 gépet (egy darab XP-6A kivételével) turbófeltöltős Curtiss V-1570-C "Conqueror" hajtóművel látták el 1932-ben, ezek kapták a P-6D jelölést
XP-6E, Y1P-22: 1931 júliusában rendelték, a P6-E prototípusa volt
P-6E: 1931 és 1932 között 46 darabot szállítottak le belőle, a 17. a 94. és a 33. vadászrepülő-századot látták el velük
XP-6F: módosított P-6E, turbófeltöltős hajtóművel és zárt pilótafülkével
XP-6G: egy P-6E, V-1570F hajtóművel
XP-6H: egy P-6E négy darab .30 kaliberes (7.62 mm-es) gépfegyverrel, melyet a szárnyakba szereltek
P-6S, "Hawk 1": három darabot adtak el belőle Kubának 450 lóerős "Wasp" csillagmotorral, egyet pedig Japánnak a "Conqueror" hajtóművel
XP-11: három darab készült belőle, a 600 lóerős Curtiss H-1640 "Chieftain" hajtóművel akarták őket felszerelni, kettőt közülük végül "Conqueror" hajtóművel láttak el és P-6D jelölést kapott
XP-17: az első P-1-est használták fel arra, hogy a kísérleti stádiumban lévő Wright V-1470 "Vee" fordított elhelyezésű, léghűtéses hajtóművet teszteljék
YP-20: a harmadik XP-11-es, Wright-Cyclone csillagmotorral láták el, majd később a "Conqueror"-ral
XP-21: két átalakított XP-3A, a 300 lóerős Pratt & Whittney R-985 "Wasp Junior" csillagmotor tesztelésére használták őket, az egyik később az XP-21A jelölést kapta (vele a Pratt & Whittney R-975 "Wasp Junior"-t tesztelték, a másikat átalakították P-1F-fé (lásd előző rész)
XP-22: az egyik P-6A ideiglenes jelölése, a Curtiss V-1570-23 hajtómű új hűtőberendezését tesztelték vele, később visszaalakították P-6A-vá
XP-23: egy befejezetlen P-6E, könnyű, héjszerkezetű géptörzzsel, továbbfejlesztett farokkal, és egy turbófeltöltős, áttételes G1V-1570C "Conqueror" hajtóművel, később az YP-23 jelölést kapta, miután a turbófeltöltőt eltávolították
Az amerikaiakon kívül használták még Japánban (1 darab P-6S, mint már említettem), Kubában (3 darab, szintén volt róla szó), valamint Holland Kelet-Indiáknak (8 darab P-6D "Conqueror" hajtóművel, további nyolcat Hollandiában gyártottak)
Adatok (P-6E):
Személyzet: egy fő
Hossz: 25 láb 2 hüvelyk (7.67 méter)
Szárnyfesztáv: 31 láb 6 hüvelyk (9.6 méter)
Magasság: 8 láb 10 hüvelyk (2.69 méter)
Maximális sebesség: 177 csomó (204 mph, 328.3 km/h)
Hatótávolság: 248 tengeri mérföld (285 mérföld, 459 km)
Maximális repülési magasság: 24700 láb (7529 méter)
Fegyverzet: 2 darab .30 kaliberes (7.62 mm-es) gépfegyver
Nos ezekkel a betűkkel a különböző változatokat jelölték. Pl:. Panther D, Panteher E, Panther F, STB. Mindegyiken van egy kis változtatás az eredetihez képest és ezek jelölték így
Miután a PW-8-asok nem tudták azt a teljesítményt hozni, mint a PW-9-esek, a légierő felkérte a Curtiss-t, hogy az egyik XPW-8 kísérleti gépet alakítsák át úgy, hogy a szárnyai a PW-9-esekére hasonlítsanak. A Curtiss az átalakított gépnek a 'Model 34A' elnevezést adta, és a gépet elküldte a Légierőnek tesztelésre. Miután a teszteken megfelelő teljesítményt nyújtott, a Légierő elfogadta a gépet, és a P-1 jelöléssel látta el (becenevén 'Hawk', azaz "Héja" ), ezzel ez lett az első gép, amely megkapta a "P" ('Pursuit', azaz "vadászgép" )jelölést, leváltva ezzel hét másik jelölési szisztémát (köztük a "PW"-t is). Az első gépet 1925 augusztus 17-én szállították le. Később megjelentek a feljavított változatai is, P-1B, illetve P-1C jelöléssel. A legvégső változatok egészen 1930-ig szolgáltak a Légierőnél. 188 darab készült belőle (beleszámítva a PW-8-asok és a P-1-esek összes változatait).
Az Amerikai Légierőn kívül szolgáltak P-1-esek Bolíviában (4 db P-1-es), Kubában (8 db P-1A), Chilében (8 db P-1B) valamint egy darabot Japán is megvásárolt.
Változatok:
XPW-8: 3 darab készült belőle, egyet átalakítottak XPW-8A-vá (majd később XPW-8B-vé), egyet pedig CO-X kétüléses felderítőrepülővé
PW-8: 25 darab készült belőle, a 17. vadászrepülő-században szolgáltak
XPW-8A: egy XPW-8-ból átalakított próbaverzió, új hűtőrendszerrel és átalakított szárnyakkal
XPW-8B: a P-1-es prototípusa, az XPW-8A trapézszárnyúvá átalakított verziója
P-1: az XPW-8B sorozatgyártott verziója átalakított oldalkormánnyal és még több keresztmerevítővel, 435 lóerős Curtiss D-12 hajtóművel, 12 darab készült belőle
P-1A: átalakított P-1-es, 3 hüvelykkel hosszabb géptörzzsel, nagyobb kerekekkel, újratervezett üzemanyagrendszerrel, 25 darab készült belőle a D-12C hajtóművel. 3 darab a P-2-esből lett visszaalakítva, az utolsó kettő darabot az XAT-4-essé és az XP-3-assá alakították át. 1926-ban készültek
XP-1A: egy P-1A, melyet próbarepülésekhez használtak
P-1B: 25 darab készült belőle a D-12D hajtóművel, 1927-ben gyártották őket
P-1C: 33 darabot gyártottak belőle, D-12E hajtóművel látták el őket, 1927 és 1928 között készültek
XP-1C: egy P-1C átalakított hűtővel
P-1D: 35 darab átalakított AT-4-es, újra D-12D hajtóművel
P-1E: az 5 darab AT-5-ös, 440 lóerős V-1150-3 hajtóművel
P-1F: 31 átalakított AT-5A, valamint egy átalakított XP-21 (mely maga is egy átalakított P-3A volt, a 300 lóerős Pratt & Whittney R-985 Wasp Junior tesztelésére használták), 440 lóerős V-1150-3 hajtóművel, 1929-ben épültek
P-2: 5 darab P-1-es, 500 lóerős V-1400-as hajtóművel, 3-at később átalakítottak P-1A-kká, 1-et pedig XP-6-tá (őróla legközelebb lesz szó)
XP-3: csillagmotoros változat, egy átalakított P-1A 390 lóerős R-1454-es hajtóművel
XP-3A: XP-3-as 410 lóerős R-1340-1-es hajtóművel
P-3A: 5 darab készült belőle az AT-5A alapján, 410 lóerős R-1340-7 hajtóművel
P-5 (nemhivatalos becenevén 'Superhawk'): átalakított P-1A-k 435 lóerős Curtiss D-12F hajtóművel
X-AT4: P-1A-k 180 lóerős Wright-Hispano E hajtóművel, haladó gyakorlógépnek szánták őket
AT-4/XAT-5: az XAT-4 sorozatgyártott verziója, 40 darabot rendeltek belőle, az első 35-öt 1929-ben átalakították P1-D-kké, a maradék ötből pedig AT-5 lett
AT-5: öt darab AT-4-es 220 lóerős Wright J5-ös hajtóművel, később P-1E-k lettek belőlük
AT-5A: 31 darab készült belőle a P1-B alapján, később át lettek alakítva P1-F-ekké.
Adatok:
Személyzet: 1 fő
Hossz: 22 láb 11 hüvelyk (7 méter)
Szárnyfesztáv: 31 láb 6 hüvelyk (9.6 méter)
Magasság: 8 láb 10.75 hüvelyk (2.71 méter)
Maximális sebesség: 160 mph (257.5 km/h)
Hatótávolság: 342 mérföld (550 km)
Maximális repülési magasság: 22500 láb (6858 méter)
Fegyverzet: két darab .30 kaliberes (7.62 mm-es) gépfegyver
Hát ez sem az álltalam ismert modellek közé tartozik Talán azért, mert nem II. vh-s és hát erre az időszakra vagyok ráhangolódva Ahogy látom nem a legjobbak közé tarozott, nem is futott be nagy karriert, mivel nem állt hadrendbe a háborúban.
Hát ez sem az álltalam ismert modellek közé tartozik Talán azért, mert nem II. vh-s és hát erre az időszakra vagyok ráhangolódva Ahogy látom nem a legjobbak közé tarozott, nem is futott be nagy karriert, mivel nem állt hadrendbe a háborúban.
Az Amerikai Légierő 1923-ban írt ki pályázatot egy olyan gép kifejlesztésére, amellyel leválthatják az MB-3A-kat. A pályázatra a Curtiss és a Boeing jelentkezett, előbbi a Model 33-al, utóbbi a Model 15-tel. Végül mindkét gépből rendeltek, annak ellenére, hogy a Model 15 majd mindenben jobb volt, mint a Model 33 (egyedül a sebesség tekintetében volt rosszabb), sőt megbízhatóbb és strapabíróbb konstrukciónak bizonyult.
A Légierő a PW-8 jelölést adta a Model 33-nak, a PW-9 jelölést pedig a Model 15-nek (PW = Pursuit, Water-cooled engine = Vadászgép, vízhűtéses hajtóművel). A Légierőnél inkább a PW-9-et favorizálták, 113 darabot rendeltek belőle, míg a PW-8-ból mindösszesen csak 25-öt. A Haditengerészet számára is készült 42 darab a PW-9-esből, FB jelöléssel.
Az első 25 darab PW-9-est 1925 októberében szállították le, az utolsó darabot pedig 1931 februárjában. PW-9-eseket használtak a 3. a 6. és a 19. vadászrepülő-századoknál, Hawaiin az 5. vegyes repülőcsoportnál (majd később a 18. vadászrepülő-csoportnál), valamint a Fülöp-szigeteken a 4. vegyes repülőcsoportnál.
Az FB-1-es, melyet a Haditengerészet rendelt 1924 decemberében, még nem volt módosítva úgy, hogy képes legyen a haditengerészeti szolgálatra (nem volt például fékezőhorga), ezek a VF-1M, VF-2M és VF-3M tengerészgyalogos-századoknál szolgáltak. Az FB-2-es változat, melyből 2 darab készült, és amelyet már haditengerészeti szolgálatra szántak, a USS Langley-n teljesített szolgálatot 1925 decemberétől, a VF-2 század kötelékében. Mivel megfelelő teljesítményt nyújtottak, a Haditengerészet további 27 darabot rendelt belőle új, 525 lóerős Packard 2A-1500-as hajtóművel, ezzel ez lett az első repülőgép, melyet kifejezetten repülőgép-hordozókon való szolgálatteljesítésre gyártottak. Az FB-5-ös 1926 október 7-én repült először, a szállítások a rákövetkező év januárjában kezdődtek meg.
Változatok:
XPW-9: az első 3 prototípus a légierő számára
PW-9: 30 darab készült belőle 1925-től 1926-ig, 435 lóerős, folyadékhűtéses Curtiss D-12-es hajtómű, acélból készült géptörzs, vászonból készült szárnyak fakerettel
PW-9A: 24 darab készült belőle 1926-tól 1927-ig, Curtiss D-12C hajtómű
PW-9B: 1 darab készült belőle, egy módosított PW-9A, 1927-ben épült
PW-9C: 40 darabot gyártottak belőle 1927-től 1928-ig, Curtiss D-12D hajtómű
PW-9D: 16 darab lett legyártva 1928-tól 1931-ig, végső változat
XP-4: az egyik PW-9-nek adták ezt a jelölést, egy 510 lóerős Packard 1A-1500-as hajtóművel szerelték fel
AT-3: egy PW-9A-t látták el ezzel a jelöléssel, együléses gyakorlógépnek alakították át, egy Wright-Hispano hajtóművet kapott
FB-1: tíz darab készült belőle a Haditengerészet számára, kizárólag szárazföldi szolgálatra
FB-2: két darab repülőgép-hordozói szolgálatra módosított FB-1-es, Packard 1A hajtóművel
FB-3: a Packard 1A hajtómű tesztelésére készült hidroplán-változat
FB-4: kísérleti gép egy 450 lóerős Wright P-1 csillagmotor tesztelésére
FB-5: 27 darabot gyártottak belőle
FB-6: kísérleti gép egy 450 lóerős Pratt & Whittney R-1340-B Wasp hajtómű kipróbálására
FB-7: egy tervbe vett verzió, Pratt & Whittney Wasp hajtóművel látták volna el, egyetlen darab se épült belőle
Adatok (PW-9-es típus):
Személyzet: 1 fő
Hossz: 23 láb 5 hüvelyk (7.1 méter)
Szárnyfesztáv: 32 láb (9.7 méter)
Magasság: 8 láb 2 hüvelyk (2.4 méter)
Maximális sebesség: 159 mph (257 km/h)
Hatótávolság: 390 mérföld (628 km)
Maximális repülési magasság: 18925 láb (5768 méter)
Fegyverzet: 2 darab 7.62 mm-es gépfegyver, egy darab 244 fontos bomba
(ami a PW-8-ast illetni, neki legközelebb lesz csak némi szerepe)
A B. Douglas Morse által tervezett MB-3-as, melyet a Thomas-Morse Aircraft Corporation fejlesztett ki az Amerikai Hadsereg megbízásából, 1919 márciusában állt szolgálatba. A gépnek a francia Spad-7-es szolgált alapjául. A Thomas-Morse 50 gépet készített a légierő számára, tizet pedig a tengerészgyalogságnak, azonban a gép tervezetének a jogait a Légierő birtokolta, így aztán a Boeing lett megbízva azzal, hogy újabb 200 gépet gyártson (erre a megrendelésre nagy szüksége is volt az akkoriban pénzhiánnyal küszködő cégnek). A Boeing által gyártott gépek az MB-3A jelölést kapták. Ezek a gépek 1922-ben álltak szolgálatba, és a Légierő első számú elfogó vadászgépeinek számítottak, egészen 1925-ig, amikoris elavulttá váltak, és lecserélték őket a Curtiss PW-8-asokra, illetve a Boeing PW-9-esekre (róluk majd legközelebb).
Változatok:
MB-3: 54 darab készült belőle, a Thomas-Morse által gyártva
MB-3A: a Boeing gyártotta, 200 darab készült belőle, az MB-3-hoz képest módosított hűtőrendszerrel
MB-3M: az MB-3A-k haladó gyakorlógépnek szánt verziói
MB-6: 3 darabot gyártott belőle a Thomas-Morse, egy darabot versenygépnek szántak (R-2 jelöléssel), 19 hüvelykkel szélesebb szárnyfesztáv, 400 lóerős Wright H3-as hajtómű
MB-7: 1 darab készült belőle, ugyancsak a Thomas-Morse gyártotta a tengerészgyalogság számára, 24 hüvelykkel nagyobb szárnyfesztáv)
R-5: versenygépnek szánt változat, 2 darab készült belőle az 1922-es Pulitzer versenyre, egy vadászrepülő és egy gyakorlógép "kombinációja", melyet B. Douglas Morse a hadseregnek próbált eladni, teljes mértékben acélból készült egyfedelű repülőgép volt
MB-9: elfogóvadász-változat, acél géptörzzsel, Curtiss D-12-es hajtóművel, egy darab készült belőle
MB-10: az MB-9 kétüléses gyakorlóváltozata, Le Rhone hajtóművel
Adatok (MB-3A):
Személyzet: 1 fő
Hossz: 20 láb (6.10 méter)
Szárnyfesztáv: 26 láb (7.92 méter)
Magasság: 8 láb 7 hüvelyk (2.59 méter)
Maximális sebesség: 141 mph (228 km/h)
Hatótávolság: 280 mérföld (455 km)
Maximális repülési magasság: 19500 láb (5943.6 méter)
Fegyverzet: 2 darab rögzített, előrefelé tüzelő 0.30 hüvelykes (7.62 mm-es) gépfegyver, vagy 1 darab 0.30 hüvelykes és 1 darab 0.50 hüvelykes (12.7 mm-es) gépfegyver, vagy 2 darab rögzített, előrefelé tüzelő 0.50 hüvelykes gépfegyver
Olvastam, hogy az Afrikai hadjáratban eleinte a 88-asok sem tudták kilőni előlről Viszont oldalról és hátulról sebezhetőbb volt.
...mint ahogy az összes tank
Nos, mivel eddig nemigazán vettem ki a részem a gyűjtemény gyarapításából, ezért arra gondoltam, hogy bepótolom, és megpróbálom felsorakoztatni az amerikai vadászrepülőket a kezdetektől napjainkig (amennyire tőlem tellik). Valószínűleg a "hőskorból" ki fog maradni egy pár (azért remélem nem) és az A (vagyis Attack) előjelűeket se veszem majd bele. Aztán ha ez letudódik (az is jó sokára lesz...) akkor lehet az orosz gépeket is elintézem
Nade ne tekintsünk ennyire előre, hanem vágjunk bele. Tehát:
Curtiss 18 T
A Curtiss 18 T 'Wasp' (azaz "Darázs", vagy másnéven 'Kirkham' (a tervezője, Charles B. Kirkham után) a Curtiss Engineering által gyártott repülőgép volt az Amerikai Haditengerészet számára. 1918 május 7-én repült először, és a francia partoknál szolgáló bombázószázadok védelme volt az elsődleges feladata. Ehhez a feladathoz nagy sebességre volt szüksége, és ez meg is volt neki: 1918 augusztusában új, 262 km/h-ás sebességrekordot állított fel, sőt egy új magasságrekord is fűződik a nevéhez: 1919-ben hivatalosan 30400 lábig emelkedett (nemhivatalosan még ennél is magasabbra).
A továbbfejlesztett változata, a T-2-es, 50 lóerővel többet tudó hajtóművel volt felszerelve, valamint a szárnyak 5 fokos dőlésszögben voltak a géptörzshöz képest. Ezenkívül hosszabb volt 5 lábbal, valamint a szárnyfesztávolsága is nagyobb volt 9 lábbal, azonban 2000 lábbal alacsonyabb maximális repülési magasságra volt csak képes.
Létezett egy Curtiss 18 B változat ('Hornet', azaz "Lódarázs" becenévvel), némileg módosított változata volt a T típusnak.
Adatok (T-1-es típus):
Személyzet: 2 fő
Hosszúság: 23 láb 4 inch (7.11 méter)
Szárnyfesztáv: 31 láb 10 inch (9.70 méter)
Magasság: 9 láb 11 inch (3.02 méter)
Maximális sebesség: 163 mph (262 km/h)
maximális repülési magasság: körülbelül 39408 láb (10640 méter)
Fegyverzet: elsődlegesen 2 darab előrefelé tüzelő, a propellerhez szinkronizált .30 kaliberes Marlin gépfegyver, ezenkívül volt 2 darab .303 kaliberes Lewis gépfegyver a pilótafülke hátulján.
Szinte kizárólag csak az amerikai hadseregben használták, egyet azonban Bolíviának is eladtak, amikor az megalapította a légierejét.
U.I. : megpróbálom naponta folytatni a "sorozatot", remélem összejön
Hát nem írtál a Matildához valami sokat Pedig nem rossz kis tank volt 1943 közepéig
Na EZ egy jó kis tank volt, amíg el nem avult erről a tankról mindig a 88-as ágyú jut eszembe, meg a Panzer General aki esetleg nem tudná, ez egy régi TBS, és szinte lehetetlen volt benne kinyírni a Matildákat (ez volt az egyik oka, amiért hagytam a fenébe a játékot )
Technikai adatok:
legénység: 6 fő
motor: 2db Wright R-2600 29, 1850 LE
sebesség: 440 km/h (5000 m-en)
fegyverzet: 18db 12,7 mm-es Browning géppuska(12 az orrban), max. 1400 kg bomba
súly: 9580 kg(üresen), 15 800 kg(harckészen)
csúcsmagasság: 7620 m
hatótávolság: 2400 km
fesztávolság: 20,6 m
hossz: 16,1 m
magasság: 4,8 m
A North American cég NA-40-es típusjelű gépét 1938-ban tervezték. Már a prototípus elkészülése után megrendelést kapott a gyár, és 1939-ben már sorozatban állítótta elő az immár B-25 névre hallgató gépet. A Mitchelleket kategóriájuk legjobb gépeinek tartották, rendkívül jó közepes bombázó volt, ezt a majd 11 ezer darab elkészült repülőgép is igazolja. Ebből jócskán szállítottak a Szovjetuniónak és Kínának is. Többféle feladatot is képes volt ellátni, az alapfunkción kívül fotófelderítésre és tengeralattjárók ellen is alkalmazták(sikeresen), ez utóbbi típust az amerikai haditengerészetnél PBJ-1-nek nevezték. 1942. április 18-án a Hornet repülőgép-hordozóról felszálló, James Dooittle parancsnok által vezetett Mitchell-kötelék intézte az első amerikai légitámadást Tokió ellen(lásd a Pearl Harbor c. filmben).
szerk: amúgy igazából nem így nézett ki, mint a képen, ez egy felújított változat, ami ma is repül légibemutatókon
Még annyit csak,hogy a románok az ezredforduló tájékán egy maroknyit modernizáltak belőlük.
Nyugati elektronika,megerősített sárkány-szerkezet,új festés,stb.
Nem tudom,repülnek-e még?
Talán a Román Air Force oldalán írnak róla vmit.
Esetleg kukkantsatok utánna!
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.