Kezdjük a játékmenettel, semmi túl extra, de ami volt, az megállta a helyét. Kivéve a Trance rendszert, amely a korábbi FF játékok limit break-jének (szupertámadás, ha úgy tetszik) itteni megfelelője. Azonban olyan szinten redundáns, hogy a játék legnagyobb részében el is felejtettem, hogy egyáltalán létezik. A Trance rendszer lényege, hogy mindig, amikor sebződnek karaktereid, egy külön csík töltődik fel, ami ha megtelik, akkor az adott karakter belép egyfajta szuper üzemmódba. Ilyenkor jóval nagyobb sebzést osztanak ki és egyéb speciális képességeket szereznek. A probléma az vele, hogy egyáltalán semmi irányításod nincs felette, nem tudod úgy tartalékolni, mint egy limit break támadást, a karakter automatikusan belép a Trance-ba amint megtelik a csík, ha pedig ez egy mezei random csata közben történik, pont egy bosscsata előtt, ahol tényleg hasznát tudnád venni, akkor így jártál. Gyakorlatilag ez a rendszer, ilyen formában, használhatatlan.
Ez talán viszont még a kisebbik probléma, a nagyobb az, hogy a csaták valami kegyetlenül lassúak. Minden csata elején a játék pörög majd tíz másodpercet a felállt hősök és szörnyek körül, mire hajlandó a harc elindulni. Aztán még további többmásodperces szünetek vannak minden egyes alkalommal mielőtt a kiválasztott karaktered lépne, holott már kiosztottad neki az utasításokat. Ez így nem hangozhat elsőre olyan rosszul, és nem is érződik elsőre olyan rossznak, de ezek a felesleges másodpercek gyorsan összeadódnak, és a csaták rövid időn belül túlnyújtottnak érződnek. Amin persze nem segít a Jrpg-k legjobb játékmechanikája a random csata. Oké, egyébként a random encounterek gyakorisága önmagában itt nem lenne annyira rossz, de ha hozzáadjuk a csaták csigatempóját, akkor máris a pirosba kerül az a bizonyos mutató. Ráadásul ez volt az első Final Fantasy játék ahol az ATB rendszer ennyire látványosan megkergült. Az utolsó néhány csatában, gyorsabban töltődött fel az akciócsík, mint hogy a karakterek lépni tudtak volna, így volt, hogy egy teljes percig szinte csak bámultam a képernyőt azt nézve, hogy ki mikor kerül sorra. Lehet, hogy ez azért volt, mert az utolsó pár boss egy körben többször is tudott lépni, mindenesetre elég bizarr volt, így leírva nehéz is visszaadni. Viszont teljes káoszba fullasztott mindent, nem lehetett rendesen taktikázni és nagyon idegesítő volt.
Másrészről ott volt a képességek és felszerelések igen egyedi rendszere, ahol konkrétan a különböző fegyverektől és páncéloktól tanultál képességeket. Viszont ez sajnos tovább erősítette a játéknak a random csatáktól, így pedig a grindolástól való függését is. Ez ugyan annyira vészes nem volt, de az ilyet alapból nem díjazom.
Mondjuk azt meg kell említenem pozitívumként, hogy a FF IX jelenlegi Steam-es verziója(és azt hiszem PS 4-es is) egy felturbózott kiadás, ahol mindenféle cheateket lehet egy gombnyomásra használni. (Akár ki is lehet kacsolni a véletlenszerű harcokat.) Az egyik talán leghasznosabb gyakorlatilag kétszeresére gyorsítja a játékot, amitől ugyan szinte irányíthatatlanná válik az egész, de a random csatákat (ahol elég csak az alaptámadást spamelni) jelentősen lerövidíti. Szóval az ilyen kényelmi funkciók néha nagyon jót tesznek egy játéknak.
A történetnek sajnos nem sikerült beszippantania, talán ez a legnagyobb gondom vele. Egyszerűen unalmasnak találtam, vannak benn tényleg érdekes és izgalmas pillanatok, de közöttük baromi hosszú idő telik el érdemi történések nélkül. A játék egész pörgősen indul, elraboljuk a hercegkisasszonyt egy kifejezetten mozgalmas prológus során. Azonban már itt elhangzik, hogy valaki csak felbérelt minket a hercegnő elrablására, de hogy ki és miért az nem derül ki konkrétan a „1. cd végéig” (így a legegyszerűbb felosztani a játékot, mert eredetileg 4 db cd-n jelent meg), ami meg konkrétan a játék egynegyede. Utána persze jön egy izgalmasabb eseménysor ami Cleyra városánál kulminálódik, de utána megint akkorát lassít a játék, hogy halálra untam magam, ez a lassabb rész pedig időben nézve megint vagy a játék egynegyed. Egyszerűen csak túl lassú a tempója a játéknak. Mert lennének izgalmasabb dolgok is benne, meg történik közben azért egy s más, ami azért felkeltette az érdeklődésemet a sztori rejtélyeivel kapcsolatban, de ezek legtöbbje csak a játék vége felé kap magyarázatot, amikorra meg már késő volt, mert már untam magam.
Ami viszont tetszett a történetben, azok a karakterek voltak, akik érdekesre sikerültek, és külön tetszett a szinte minden szereplőre jutó személyes kis sztori, illetve karakterfejlődés. Ezt nagyon jól eltalálták. Másrészt, mondjuk ez inkább személyesebb dolog, de azt hiszem sikerült megfejtenem, hogy miért kedvelem jobban a Tales of játékok karaktergárdáit, mint a Final Fantasy játékokét, annak ellenére, hogy mindkét sorozatnak érdekes és szerethető szereplői vannak. Volt egy pont az FF IX-ben ahol pont nem történt annyi minden, így több idő jutott a karakterek közötti beszélgetésekre, a Zidane és Dagger közötti folyamatos adok kapokot pedig kifejezetten élveztem. Ekkor jöttem rá, hogy ezt hiányolom jobban az FF játékokból, ezt a féle nagyon hétköznapi beszélgetéseket, amik szinte nem is szólnak semmiről, legalábbis nem a fő sztorit tárgyalják vagy épp célzottan a karakterépítésre mennek rá. A Tales of játékok tele vannak ilyen kisebb dialógusokkal, a szereplők pedig szinte folyamatosan húzzák egymás agyát a különféle baromságaikkal. Még mindig emlékszem arra a rövid beszélgetésre a Tales of Symphoniából, amikor a csapatunk két táborra oszlott azon, hogy vajon a tea-e a jobb, vagy a kávé? Persze, gondolom nem feltétlenül jön be mindenkinek ez a stílus, meg persze én sem akarom, hogy az egész játékot ilyen céltalan dialógusokkal töltsék fel, de számomra pont az ilyenek visznek egy kis színt, egy kis életet a szereplőkbe.
Összességében tehát nem kifejezetten jött be a Final Fantasy IX, viszont ennek nagy része lehet abból fakad, hogy nem feltétlenül én voltam a célközönség. Úgy érzem, a játék eléggé építkezik az ember nosztalgiájára, nem is arra, hogy konkrétan ezt az FF játékot régen játszotta, hanem a sorozat eredetére. Ugyanis az FF IX visszatérés volt a Final Fantasy gyökereihez, a VI, VII és VIII egyre technológia centrikusabb felállásai után a tradicionálisabb fantasy-hoz. Úgy érzem az FF IX többek között azokat az embereket akarta megszólítani, akik a sorozat korábbi epizódjain nőttek fel. Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy a játék ne állna meg a saját lábán, azonban én, aki a hetedik résszel kezdte a sorozatot, és sosem játszott a korábbi részekkel, nem nagyon tudtám átérezni a korábbi Final Fantasy varázsát. Szóval valójában nem lenne rossz játék a Final Fantasy IX, de attól tartok hibái mellett az, hogy nem feltétlenül nekem lett kitalálva, kicsit sok volt nekem.
