Igazából én magam is innen indultam. Ebben az évben egyszercsak visszaemlékeztem a Long Live the Queen-re, és arra, hogy mennyire is szerettem azt a játékot. Aztán egyszer csak szembejön velem a Volcano Princess, mint új megjelenés, amit vehetünk akár égi jelnek is. Bár azt hozzá kell tennem, hogy még nem volt szerencsém az eredeti Princess Maker játékokhoz, (egy lemaradás, amit azért tervezek pótolni) így azért azt nem tudom pontosan megmondani, hogy a Long Live the Queen, vagy épp a Volcano Princess mennyire is követte hűen az alapreceptet.
A Volcani Princess középpontjában tehát kis (ezúttal nem királyi) lányunk felnevelése áll, mely viszont nem csak abból áll, hogy minden egyes kör elején kiválasztjuk, mit s hogyan tanuljon lánykánk. Sőt, igazából a játék legnagyobb része nem is ezen menükben, hanem a közeli városkában zajlik. Ezt a várost minden egyes kör alatt bejárhatjuk, beszélgetve a különböző NPC-kel, illetve részt véve a játék megannyi mellékes tevékenységében. Meg lehet itt hódítani egy város melletti dungeont, amely mellé egy fapadosabb harcrendszer is kijár, lehet részmunkaidős munkát vállalni a helyi fürdőházban, lehet színdarabokban fellépni, szocializálódni a helyi kékvérűekkel, mert ez is egy külön minijáték, vagy egyszerűen csak ismerkedni a városka lakóival, akiknek mondanivalója minden egyes körben változik.
Ugyan ezen rendszerek egyike sem túl mély, azért van egy pár belőlük, így pedig összességében egész változatos játékélményről beszélünk. Azonban ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy ez annyira nem tesz jót az újrajátszhatóságnak. Mert a különböző végkifejletek „gyűjtögetése” nem csak ennek a játéknak, hanem en bloc az egész műfajnak az egyik sarokköve. Márpedig minél több mindent kell újrajátszani, annál hosszabb lesz ez a folyamat. Én három teljes végigjátszást raktam a Volcani Princess-be, és az is 38 óra körül volt, ráadásul úgy hogy abban sem voltam biztos a második után, hogy akarok-e egy harmadikat. Végül egyáltalán nem bántam meg a harmadik végigjátszást sem, de tagadhatatlan, hogy az újrajátszhatóság csorbát szenved a fent leírtaktól. Mondjuk azért azt is érdemes ehhez hozzátenni hogy már az első végigjátszás után jelentős new game + bónuszok nyílnak meg, ami azért rengeteget segít.
A végcél az lenne, hogy a játék 58 különböző befejezéséből minél többet összegyűjtsünk. Namármost, ugyan lehet rájuk befejezésként hivatkozni, de a valóságban inkább karakterünk különböző karrierlehetőségeiről van szó, semmint a sztori különböző végkifejleteiről, mert történet az nem nagyon van. A lényeg az, hogy attól függően milyen statisztikáinkra gyúrtunk rá, kislányunkból lehet egyszerű földműves, kereskedő, operaénekes, királyi festő vagy akár miniszter is, ezek pedig csak néhány az általunk elérhető foglalkozásokból. A rendszer viszont, ami ezeknek a feloldását vezérli igen érdekes, és nem feltétlenül jó értelemben. Ugyanis a játék nem engedi meg teljesen szabadon megválasztani az általad kívánt befejezést. A játék a befejezéseket különböző rangsorokba tömöríti, legmagasabb a hatcsillagos befejezés, aztán jönnek az öt- és négycsillagosak. Ezeken belül is a hasonló karrierlehetőségek közül csak a legmagasabb rangú lehetőségeset engedi a játék választani. Tehát például ahhoz, hogy sima városi őr vagy lovag legyél, ahhoz nagyrészt ugyanazokat a harchoz köthető statisztikákat kell feltornáznunk, ahol a lovagnak magasabb követelménye van, mint a városi őrnek. Viszont ha eléred a lovaghoz szükséges szintet, akkor a játék „automatikusan” abba a kategóriába dob be, és nem választhatod te azt, hogy márpedig te csak egy sima őr szeretnél lenni. A játék emellett viszont olyat enged választani, hogy lovag helyett te festő szeretnél lenni, mert az egy másik ágon, a művészetekhez kapcsolódó statisztikákon múlik. Hasonlóan viszont, ha azon az ágon eléred a királyi festő szintet, akkor például a játék már nem enged „alacsonyabb rangú” festőnek lenni, csak lovag és a királyi festő között enged választani. Összefoglalva, a játék az adott fejlődési vonalon belül mindig csak a legmagasabb elérhető foglalkozás végkifejletet engedi választani. Ami mögött még valamennyire értem is talán a logikát, gondolom a fejlesztők nem akarták, hogy a játékos egyetlen végigjátszás alatt feloldjon minden egyes befejezést, de ettől függetlenül sem tartom éppen ezt a legintuitívebb megoldásnak. Mert így gyakorlatilag bizonyos befejezésekhez direktbe alacsonyan kell tartanod egyes statisztikáidat, effektíve egy ponton túl nem tovább „játszva” a játékot. Ezt a problémát ugyan még át lehet hidalni egy módon, egy opcionálisan megnyitható bolttal, ami olyan elixíreket ad el, amik csökkentik a statisztikáinkat, de ezzel a játék végén nekem már speciel nem volt kedvem szöszmötölni.
Mindezek ellenére nem akarom túlságosan negatív színben feltüntetni ezt a megoldást, mert ugyan nekem kicsit fura, meg helyenként bosszantó is, igazából nem akkora érvágás az egész. A már említett három végigjátszásom alatt (meg az utolsó pár kör újratöltögetésével és újrajátszásával együtt) ugyanis sikerült 38-at összeszedni a játék 58 befejezéséből. Az az elixíres megoldás is inkább azoknak van, akik mindenképpen meg akarják szerezni az összes befejezést meg achivement-et.
Amit viszont mindenképp negatívan akarok feltüntetni ezen a téren, az a párkapcsolati rendszer, vagy legalábbis annak a befejezésre való hatása, mert valamilyen bizarr oknál fogva arra is a fentebb taglaltakhoz hasonló logika jellemző. Említettem, hogy kis városunk lakóival lehet barátkozni, de ehhez hozzátartozik az is, hogy egy jó részükkel romantikus kapcsolatot is létesíthetünk. A játék végén azonban a játék nem kérdez semmit, ha kimaxoltad valakinek a kapcsolati csúszkáját akkor automatikusan kiházasít. Ha több embert is kimaxoltál, akkor meg mindig a legmagasabb pontszámúval keltet egybe. Az, hogy esetleg szeretnék-e egyáltalán megházasodni, az a játékot nem nagyon érdekli. Na, ezt a rendszert viszont kifejezetten hülye megoldásnak tartom. Apró tipp akárkinek, aki játszani akar a Volcano Princess-el, ne maxoljátok ki senkinek se a kapcsolati csúszkáját, elég ha csak az utolsó pár körben rágyúrsz erre, mert ezt a mérőt igazából nem annyira nehéz feltölteni.
Még egy igen kellemetlen meglepetés az angol lokalizáció volt. Mert a játék kínai fejlesztésű, arról lett angolra fordítva, az eredmény viszont helyenként gyakorlatilag érthetetlen. Nem csak egy-egy érdekesebb megfogalmazásról beszélünk, helyenként kifejezetten rossz az angol fordítás. Ráadásul ennek a legrosszabb részét valahogy sikerült a játék legelejére összehozni, hogy adjunk az első benyomásnak is egy pofont. Volt egy olyan pillanat a játékban, amikor nem tudtam, hogy a játék által felvezetett kisebb rejtélyt én nem értem, vagy egyszerűen annyira csapnivaló a fordítás, hogy szövegileg nem lehet érteni. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy a játék nagy része azért érthető, és csak ezekben kirívóbb esetekben bukik ki a lokalizáció satnya minősége. Önmagában nem teszi élvezhetetlenné a fordítás a Volcano Princess-t, de amikor rossz, akkor látványosan esik pofára, ami azért érezhetően ront az élményen, mégha ez nem is történik meg olyan gyakran.
A történetről eddig nem nagyon beszéltem, méghozzá azért, mert nem nagyon van miről. A játék legnagyobb részét a mindennapi városban lerótt körök és képességeink fejlesztgetése teszi ki, cselekményről nem nagyon beszélhetünk. Amiről talán még is lehet pár szót ejteni, az két dolog. Az egyik a karakterekkel való ismerkedés, ami bizonyos mérföldkövenként kisebb sztoriepizódokat old fel, amiben az adott szereplőt ismerhetjük meg jobban. Ez még igazából egész jó is, mégha nem is beszélünk túlságosan mély jellemekről. A másik, amit meg lehet említeni, az a főtörténet. Ami igazából van, de nem áll másból, mint néhány sejtelmes átvezetőből, amik egy olyan rejtélyt hivatottak felvezetni, amit a játék az utolsó órában egy nagyobb csavarral lezár és összecsap. Tehát azt lehet leginkább elmondani róla, hogy ha jobban kifejtették volna, akkor talán lehetett volna belőle valami, ennek hiányában viszont nem nagyon van miről beszélni, nem sok vizet zavar.
A történetet igazából azért hozom fel, hogy ne a Long Live the Queen-ből indulj ki, mint ahogy én tettem. Mert annak csalódás lehet a vége, ahogy nekem is egy picit az volt, mielőtt rendbe tettem volna az elvárásaimat. A Long Live the Queen-nek ugyanis van egy konkrét cselekmény, amely mentén a sztori folyik, és amely narratív következményeket fűz a játékhoz. A Volcano Princess-ben döntések és következmények így nem nagyon vannak, a játék végi karrierválasztáson kívül, és ahogy arra már korábban utaltam, karrierlehetőségeink nem éppen eltérő befejezési a „történetnek”.
Összefoglalva a Volcano Princess néhány kisebb bosszantó problémától, és néhány érdekesebb megoldástól eltekintve egy kifejezetten jó játék. Már persze ha vevők vagyunk a zsánerre, és nincsenek eltévelyedve az elvárásaink (mint mondjuk nekem voltak).
