Ahogy arról több portál is beszámolt, a KeplerL2 néven tevékenykedő informátor (ő szellőztette meg tavaly szeptemberben, hogy kétféle PlayStation 6 készül a Sonynál) a NeoGaf oldalán beszélt arról, hogy a PS6 egyelőre be sem jelentett hordozható verziója (az Xbox után szabadon, nemde?) nem fog tudni versenyre kelni a PS5-tel teljesítmény terén, ami miatt többen is azt gondolták, hogy a mostani játékokkal sem birkózik majd meg a hardver.
KeplerL2 ennek hatására tisztázta a dolgokat (köszönjük, Insider Gaming!), és kiemelte, hogy szó sincs ilyesmiről, csupán kisebb felbontásra és kevesebb képkockaszámra számíthatnak a leendő vásárlók – leginkább ugyebár a kisebb memória-sávszélesség miatt.
És ha már a Sony konzoljainál tartunk, láttátok a PS5 Próról szóló videónkat?
KeplerL2 emellett arról is értekezett, hogy szerinte a PS6 Portable (már ha ez lesz a neve) valahol az alap PlayStation 5 és jelenlegi generáció fekete bárányának tartott Xbox Series S között helyezkedik majd el teljesítmény terén, hangsúlyozta viszont, hogy ezt egyelőre elég nehéz pontosan behatárolni, hiszen olyan GPU-t fog használni a ketyere, amiről jelenleg semmit sem tudunk. Talán mondanunk sem kell, hogy mivel nem első kézből származnak az információk, tessék pletykaként kezelni az imént leírtakat, bár a handheld eszközök (pláne PC-k) térnyerését tekintve cseppet sem lennénk meglepve, ha a Sony is beszállna (pontosabban vissza) a buliba. Szerintetek lenne értelme egy olyan hordozható PlayStation 6-nak, ami hardver tekintetében gyengébb, mint a PS5?
A borítóképek forrása: Sony Interactive Entertainment, Sony