Ahogy arról már többször is beszámoltunk, Mike Flanagan (A Hill-ház szelleme, Az Usher-ház bukása, Mise éjfélkor, Az éjféli klub) vette kezelésbe a legendás író, Stephen King Chuck élete című írását, méghozzá nem is akármilyen nevek segítségével, hiszen olyan (el)ismert színészek léptek a június 6-án debütáló The Life of Chuck fedélzetére, mint Tom Hiddleston, Mark Hamill, Karen Gillan, Chiwetel Ejiofor és Matthew Lillard. Mivel nincs már annyira messze a premier, a különleges alkotásairól ismert NEON megosztotta az adaptáció első hosszabb előzetesét (március közepén ugyebár csak egy teasert kaptunk), ami egy rendkívül felemelő alkotást vetít előre, nem csoda tehát, hogy az újságírók zöme (de azért nem mindenki!) is elégedett volt a végeredménnyel.
Aki esetleg nem tudná, az alapmű King 2020-ban megjelent, Minél véresebb (If It Bleeds) című kisregénygyűjteményében kapott helyet, és három különálló sztorin keresztül meséli el a címadó Charles Krantz (Tom Hiddleston) életét, méghozzá időben visszafelé haladva, tehát a történet a főszereplő halálával kezdődik, és a gyermekkorával ér véget, amit egy (állítólag) kísértetjárta házban töltött. Noha a kísértetek miatt könnyedén azt gondolhatná az ember, hogy ismét egy horrorral állunk szemben, erről azonban szó sincs, sokkal inkább egy olyan drámával van dolgunk, ami az emberi halandóságról értekezik – nem véletlen, hogy a kedvcsinálóban A remény rabjait és A halálsoront emelték ki az író horrorisztikus munkái helyett. Ha a film csak feleannyira lesz jó, mint a fent mellékelt trailer, mi már akkor is elégedettek leszünk, hiszen rendkívül hangulatos képsorokkal örvendeztetett meg minket a stúdió.
A borítóképek forrása: TIFF, NEON