A muhi csata is megér majd egy hasonló misét!
Abban az a borzasztó, hogy előtte sokáig harcoltunk a lovas-nomád kunokkal és igen sokszor megfutamítottuk őket. Vagyis a magyar seregnek tudnia kellett volna, hogyan kell harcolni a mongolok ellen.
De bezárkózni egy szekérvárba? Aztán meg kitörni és végighaladni az ellenség által kijelölt útvonalon, ahol folyamatosan tizedelik a sereget az ijászok!
Ekkora baklövésre csak a XX. században került sor, amikor Buda védői megkíséreltek kitörni. A szovjet felderítés meg ismerte a kitörés teljes útvonalát. A magyar sereg megindult kifelé a városból és folyamatosan kísérte őket az ellenséges ágyútűz! És ezt hívják egyesek a "bátorság napjának"!

Az augsburgi csata (955)

Ezúttal a magyar kalandozások végét jelentő augsburgi csatáról szeretnék írni. A történelem-tanítás meglehetősen szűkszavúan szokott bánni ezzel a sorsdöntő eseménnyel. Legtöbbször egyetlen sorfordító csatáról beszélünk, pedig egy meglehetősen hosszú folyamat végéről van szó. A fordulat kezdete 936-ra tehető, amikor a frank államok élén személyi változások történtek. A frankoknál a Karoling-családbeli Lajos került a trónra, a keleti frankoknál (németeknél) pedig az elhunyt Henrik király fia, Ottó követte. Ottó céltudatos politikával elkezdte kiépíteni országa védelmét a magyar portyázókkal szemben.
937-ben a magyar kalandozók szász források szerint ki akarták próbálni az új király vitézségét, de Otto erős haddal egészen Metzig üldözte őket. A magyarok azonban nem akartak beletörődni Otto győzelmébe, ezért már 938-banismét betörtek szászországba, ezúttal Türingia felől érkezve. A Steterburg ostromára készülő magyarok azonban a felázott, nehéz terepen vereséget szenvedtek a falak mögül kitörő városi hadaktól, a menekülőket pedig sok felé megszorongatták és alaposan meg is ritkították a győzelem híréből erőt merítő helyi katonák.
Az elkövetkező években a magyarok szászországot elkerülve Itália és az Ibériai –félsziget ellen indultak portyákra. Amikor 943-banmégis megpróbáltak betörni nyugatra, a Traun folyó mellett, Wels városánál ismét vereséget szenvedtek a bajor és karantán seregtől.
947-ben meghalt a Welsnél győztes bajor herceg és Ottó öccse, Henrik lépett az örökébe. A következő évben a magyar sereg támadást intézett ellene, Nyugat-Ausztria közelebről meg nem határozott részén, a Dunától északra ismét vereséget szenvedtek. Ez oda vezetett, hogy két évvel később (43 év után először!) Henrik herceg serege betört az Enns folyótól keletre eső szállásterületre, s onnan nagy zsákmánnyal és értékes foglyokkal tért haza.
951-ben a magyarok Észak-Itálián át, az Alpokon átkelve indultak Aquitánia feldúlására. Hazafelé szintén Itálián akartak áthaladni, csakhogy ott időközben Ottó király szerezte meg a hatalmat és a magyarok ismét a német seregbe ütköztek, 951 novemberében súlyos vereséget szenvedve el.
Az események akkor vettek számunkra tragikus fordulatot, amikor 953-ban lázadás tört ki Ottó ellen, közeli rokonai vezetésével. A lázadó hercegek 954 elején segítségül hívták a magyarokat. Ottó lázadó fia, Liudolf nem vezette hadba szállt apja ellen a magyarokat, hanem továbbküldte őket nyugatra, ahol Vörös Konrád herceg a saját személyes ellenfelei pusztítását bízta a portyázó seregre. Ennek a seregnek is Bulcsú volt az egyik vezére, akit Cambrai ostroma közben személyes gyász ért. Öccse (vagy unokaöccse?) néhány emberével a város kikémlelésére indult, s mikor emberei magára hagyták, fogságba esett és Cambrai lakói kivégezték, fejét a városfalra tűzték.
A magyar sereg igen sok embert veszített a mai Belgium és Burgundia feldúlása közben. A megmaradottak Itálián át tértek haza.
955-ben a magyarok abban a hitben indultak újabb hadjáratra, hogy a polgárháborús helyzetben ismét akadálytalanul áthatolhatnak Németországon. Július közepén törtek be Bajorországba. A Duna és az Alpok között pusztítottak, majd a Lech folyón átkelve Svábföldre támadtak. A Dunától az Iller folyóig feldúlták a vidéket, majd augusztus elején összegyűltek Augsburg ostromára. Vélhetően augusztus 8-án a magyar sereg megrohamozta a város keleti kapuját, az itt kialakult csatában a krónikák szerint elesett az egyik vezetőjük, aki végig előtt harcolt és halálát követően a magyarok felhagytak a kapu támadásával.
Augusztus 9-én reggel a magyar sereg a város ostromára készült, amikor értesültek Ottó seregének megérkeztéről. Erre felhagytak Augsburg ostromával és felkészültek a német sereg elleni csatár.
Ottó serege augusztus 9-én megpihent és másnap hajnalban felkerekedett, vélhetően a magyarok táborát akarván megtámadni. A sereget igyekeztek olyan terepen vezetni, ahol a magyarok nem használhatták ki nyilazási tudományukat és nem is üthettek rajtuk egykönnyen. A magyarok azonban mégis megkísérelték a rajtaütést és megrohanták a német sereg poggyászát kísérő cseh légiót. Amikor szétkergették, vagy foglyul ejtették a cseheket, a svábokból álló hatodik és hetedik légióra támadtak.
A csata menete azonban nem követte a magyarok elképzeléseit. Konrád herceg a svábok segítségére sietett a frankokból álló negyedik légióval, s bár egy torkába fúródó nyíl megölte, visszavette a poggyászt a magyaroktól és kiszabadította foglyaikat is.
Ekkor avatkozott be a csatába Ottó a derékhaddal és a számukra előnytelen közelharcra kényszerítette a magyarokat. A magyar lovasok egy része elesett a tusában, a többiek átúsztattak a Lech folyón. Fáradt lovaikkal azonban soka nem tudtak felkapaszkodni a túlsó partra és a folyóban lelték halálukat.
A vereséget az tette teljessé, hogy augusztus 11-én megérkezett a Lech-mező keleti részére az Ottóval szövetséges Boleszláv herceg cseh serege. Az újabb csatára kényszerített magyar sereg második vereségét is elszenvedte és szétziláltan menekülni kezdett. A falvak feltüzelt lakói azonban nem kegyelmeztek azoknak, akiket megfoghattak.
Az elfogott magyar vezéreket, Bulcsút, Lélt és Súrt a magyar legendával ellentétben megalázó módon felakasztották.
A korabeli krónikások hatalmas, 26 ezres német és nagy túlerőben lévő, 100-128 ezres magyar seregről írnak. Sokkal valószínűbb azonban, hogy Ottó király serege 3-4 ezer katonát számlálhatott és ehhez viszonyítva voltak létszámfölényben a magyarok, akik a korábbi években megszokottnál minden bizonnyal népesebb sereggel indultak a balul végződő vállalkozásra, amely nyugat felé az utolsó volt.
Az igazsághoz tartozik azonban, hogy nem 955-ben értek véget a magyar kalandozó hadjáratok. Az elkövetkező években több hadjáratot vezettek délre. Az utolsó déli, Bizánc elleni támadásra 970-ben került sor. Ekkor a magyarok a bolgárokkal, oroszokkal és a besenyőkkel szövetségben támadtak. A bizánci sereg Arkadiupolisz közelében előbb a besenyők haderejét morzsolta fel, majd hosszú csatát követően szétszórta és megfutamította a másik két sereget is. A magyar sereg teljes megsemmisülését az éjszaka leszállta akadályozta meg.
A magyarok 899-970 között 47 ismert hadjáratot vezettek, 38-at nyugat, 9-et dél felé.

OFF!
Ha ez a téma érdekel, könyörgöm, menj már át a II. világháború topicba!
És mielőtt vitázni kezdesz, olvasd el, amit az előző oldalakon leírtunk a II. világháború eseményeiről!
ON!

A II. világháború eseményeit, mint irtuk, egy külön topicban már körüljártuk.
Azért mondanék befejezésül egy statisztikát: 1944. végén a németek egyetlen hónap alatt több harckocsit gyártottak, mint 1941-ben egész évben! Talán ennyire nem kellett volna tönkretenni a gyáraikat! Vagy ismerni kellene, amiről beszélünk.
Anglia elfoglalásához előbb meg kellett volna nyerni az Angliai Csatát. De erről is van egy cikk a II. világháború topicban. Csak el kell olvasni. Ott esetleg reagálni is lehet rá. De csak tényekkel.

A német lakosság nagy száma a pilóták kiválogatásában semmit sem segíthetett volna. Ezt csak egy gyerek képzeli, hogy Luke Skywalker módjára egy mezei emberke behuppan a vadászgépbe és kész. Egy képzett pilótát is több hónap alatt tanítanak meg egy új repülőgéptípus kezelésére. A kezdőkből pedig évek alatt lesz csak képzett, eredményesen bevethető vadászrepülő.

szerk: sok győztes csata = vesztes háború! Lásd az USA vietnami szereplését! Nagyon sok, szinte minden csatában győztek. A végén mégis szinte pánikszerűen hagyták el az utolsó állomásaikat.

Jól mondod, Dantes!
II. világháború topic, Harcjárművek topic. Ott még a híres Királytigris gyártási darabszáma is megtalálható. Ami azonnal meg is mutatja, mennyire nem komoly dolog háborút eldöntő eszköznek tartani.

Azt kell mondjam, hogy elképesztően keveset tudsz a történelemről, ahhoz képest, amennyit magyarázni akarsz róla, valaqi.
A német atombomba egy alaptalan álom. A legújabb kutatások szerint konkrét állami támogatás nélkül, kisebb magán cégek dolgoztak a terven. Úgy tíz év alatt el is érhették volna az első kísérleti robbantást.
A híres Királytigris, mint háborút eldöntő tényező? Mind a 110 km-es hatótávolságával? Akkora súllyal, amit a legtöbb európai híd el sem bírt?
Me-262? És honnan vették volna hozzá a pilótákat? Mert felállítottak egy elit osztagot, ahol a kiváló pilóták dacára a legtöbb veszteséget mégis a műszaki hibák, a le és felszállás okozta. Arról ne is beszéljünk, hogy nem volt elegendő műszaki személyzet a legyártott gépekhez sem. A háború nem pc-játék, hogy legyártok valamit és az már üt is. Vagy nem olvastál róla,hogy a csodás gázturbinás gépeket sok helyen ökrökkel vontatták a starthelyre, meg vissza a fedezékbe?
És ha 1943. júliusától kezdve a németek nem tudtak elég erőt biztosítani a kezdeményezéshez, akkor '44-ben mivel győzhettek volna?

még jó hogy nem sikerült a németeknek az atombomba. Ha öszehozzák most egész európa sivatag lenne. Még szerencse, hogy nem sikerült nekik. Amúgy szerintem akkor szenvedtek végső vereséget mikor nem sikerült a merénylet hitler ellen. Ha azt öszehozzák még a végén talán nyerni is tudtak volna. De ebbe jobb bele se gondolni...

1944-ben német győzelmi esélyek? Idézném egy német katona lefordított versét:

"Moszkva volt, mi megállított
Sztálingrád, mi megfordított
Kurszknál lett a sereg vert."

Ajánlanám a térkép tanulmányozását. Moszkva kicsit messze van a Kárpátoktól. Ha idáig elverték a németeket, akikne Kurszk után esélyük sem volt a stratégiai kezdeményezésre, akkor már csak a véget lehetett elhúzni egy kicsit. Győzelmi esély már nem volt.

szerk: a háború menetét ott cseszték el a magyarok, amikor hadat üzentek a Szovjetúniónak. Pedig olyan ígéretet kaptak előtte, amilyet még Hitler sem tett nekik. Amikor Molotov külügyminiszter hazakísérte az 1848-as zászlókat Magyarországra, azzal a titkos ajánlattal érkezett, hogy ha Magyarország semlegesnek nyilvánítja magát és kimarad a háborúból, akkor a békekötés után a Szovjetúnió minden befolyását latba veti, hogy Magyarországot az ezeréves határok szerint állítsák helyre.

Nem tudom, tegnap nézte-e bármelyikőtök az M2-őn reggel, vagy este ismétlésben a Nap-Nyugta adásában, hogy megtalálták Szálasi nemzetvezető testvér 1943-44-ben írott naplóját.
Elképesztő, ahogyan a napló szerint a vereség küszöbén elképzelte a magyar gazdaságot.
Az, hogy folytatni akarta a deportálásokat, már meg sem lepett. De hogy a gazdaságról csak annyi elkézelése volt, hogy "olcsó termékekkel kell ellátni a lakosság szükségleteit" és ha valaki meg meri kérdezni, hogy ez hogyan működhet, akkor "fel kell állítani néhány akasztófát".
Ahhoz képest, hogy a napló keletkezésekor a magyar honvédség már elveszítette 200'000 emberét, hogy az oroszok lényegében már elérték a határokat..... Kissé naiv elképzelés, hogy majd jönnek a németek a csodafegyverekkel és jól megnyerik a háborút.
Külön kegyetlen dolog az egészben, hogy közben végig arról panaszkodik, hogy a németek nem hajlandóak vele szóba állni, nem hajlandóak támogatni az ő pártját.

Az biztos, hogy még ilyen sok évvel a háború vége után is sok legenda és elhallgatott dolog van a II. világháborúval kapcsolatban.
Szeged egyik ilyen suttogva továbbadott érdekessége volt. hogy miért nem lehetett a híres Fogadalmi Templom Tisza felőli tornyát látogatni évtizedeken át. állítólag az oroszok derékba lőtték a tornyot. A történet egyik verziója szerint csak féltek attól, hogy tűzérségi megfigyelő van a toronyban, a másik verzió szerint tényleg volt fent német megfigyelő.
Az viszont biztos, hogy csak egy-két éve hozták látogatható állapotba azt a tornyot is. Bár kívülről soha sem láttam rajta a belövés nyomát.

Lehet, hogy a lentebb említett eset is ilyen, van aki így emlékszik rá, van aki úgy.
Ezzel nem az oroszok és az ukránok közti viszonyra, hanem a felkelők történetére gondolok.

Blarskerin, igazság szerint negyedannyit sem tudok a dologról, mint lehetne vagy szeretnék, de az biztos, hogy egy halom felvétel őrzi a németek bevonulását övező hatalmas ünnepeket, és az is tény, hogy az ukránok a manapság sem mosolyognak túlságosan őszintén, ha valaki erről az időszakról kérdezi őket.

Szia, Miguel!
Van egy kérdésem a megszállással kapcsolatban.
Likas a fejem és nem emlékszem pontosan. De tudom, hogy a német támadás idején a Vörös Hadsereg szabályos polgárháborút vívott az egyik országrészben. Nem akarok hülyeséget mondani, de azt hiszem éppen Ukrajnában.
A támadás hírére az ukránok egy része békét kötött az oroszokkal és melléjük állt a németekkel szemben.
Amiért félig megmaradt az eset a kobakomban, az a háború vége volt. Ugyanis amikor győztek az oroszok, akkor a felkelők megüzenték, hogy vége a békének és ott folytatták, ahol a háború kezdetén abbahagyták.
Egy nyugati segédlettel készült dokfilmben hallottam az esetet, de már nagyon régen. És mint mondtam, likas a kobakom.

Esetleg gróf Teleky Pálra gondoltál, Dantes?

Az ukránok kifejezetten örültek a németeknek, köszönhetően a legendásan vidám ukrán-orosz kapcsolatnak. Az más kérdés, hogy mikor a német csapatok kivonultak (az oroszok meg vissza), akkor már nem szerették őket annyira.

Nekem egy rokonom sem volt katonaköteles korban '68-ban, Dantes.
De az én meglátásom szerint a megszállás akkor is megszállás, ha magyar katonák szállnak meg egy másik országot. Nem csak akkor, ha a mi országunkat szállják meg idegen katonák.
És olyanról sem hallottam még, hogy a lakosság örömmel fogadta volna az idegen megszállókat. Elég megnézni az Iraki hadjárat végén készült felvételeket, amikor még felszabadítóknak vették az amerikaiakat, meg a maiakat, amikor már megszállóknak veszik őket.
Szerintem Csehszlovákiában sem fogadták örömmel a katonáinkat. Ha nem számítottak volna ellenállásra, akkor nem bemálházott tankokkal mentek volna!

szerk: bocs azoktól a fórumozóktól, akik valaqi további vallás-történeti előadását várták!
De szerintem a Történelem topicban teljesen témánál vagyunk akkor is, ha a marathoni csata után azonnal a hirosimai atomtámadásról kezdünk beszélni. Feltéve, ha van akit érdekel a téma.

Lényegében nem vitát generálni akartam, csak azért kezdtem ezt az egészet, mert a napi politikai aktualitások belekeverése miatt rengeteg tévhit él a Kádár-rendszerről is. Ilyen ez a "kommunizmus volt" is. Meg az agymosás is.
Fiatalok voltunk és mi is belekötöttünk az élő fába is. Sokszor csak azért, hogy lássuk a reakciókat a "hatalom" jelenlévő képviselőjétől. Mint gimiben az osztályfőnökünknél, aki aztán teljesen váratlanul a saját élményeit mondta el, emberileg.
De hasonló pofátlanság volt, mikor a katonaságnál megkérdeztük a politikai tisztet, hogy milyen bűnt követ el az a katona, aki a Szabad Európa rádiót hallgatja, vagy hány katonának szabad együtt hallgatnia. Majdnem elröhögte magát. Aztán nagy komolyan közölte, hogy azt hallgatunk, amit akarunk. Csak terjeszteni és megtárgyalni nem szabad.
Ezzel oda akarok kilukadni, hogy az emberek akkor is pont azt csinálták, amit ma. Éltek, ahogyan lehetett.
Igen, volt agymosás, amivel a vezetők meg akarták magyarázni, miért van rájuk szükség. A nagy többség nem hitt nekik. Aki meg nem gondolkodott, csak hitt, az meg magára vessen!
A propaganda és az emberek viszonyát jól kifejezi egy korabeli polvic:
-Hol tart ma a kapitalizmus?
-A szakadék szélén tántorog!
-És hol tart ma a szocializmus?
-Mindig egy lépéssel a kapitalizmus előtt!

Köszi, Dantes!
Tudja ma még valaki, hogy mit jelent a "moszkovita" szó? A háború végén a Szovjetúnióból hazatérő hithű, moszkvai nevelést kapott, magukat kommunistának valló személyeket hívták így. Nagy Imre is ilyen moszkovita volt. Kicsit messzebb látott Rákosinál, ezért kezdett reformokba.
'56 megítélése pedig életem leginkább ellentmondásos része volt. Hivatalosan jobb oldali ellenforradlom volt. De akkor hogy kerültek oda a választott munkástanácsok? A szüleim és a gimis osztályfőnököm elmondták, hogy ők egyszerűen forradalomnak nevezték. Csak jóval később, a megtorlás idején lett belőle ellenforradalom. Az osztályfőnökömnek is ezt kellett mondania, pedig ő is részt vett gimnazistaként az orosz könyveik elégetésében és követelte, hogy ne kelljen orosz nyelvet tanulnia. Ennek ellenére magyar-orosz szakos tanárnő lett
Engem a hivatalos megnevezés nem érdekelt. Általános iskolában és gimiben történelemből '56-ról szinte csak említés szintjén folyt a tanítás. Érdekes módon Nagy Imrét nem is nagyon hozták szóba. Csak annyit kellett tudnunk, hogy "jobb ololdali reakciósok" ellenforradalmat robbantottak ki, amit a szovjet csapatok segítségével levertek. A gimiben politikai nevelés célzattal egy osztályfőnöki órát kellett rászánni a témára. Beszélgettünk, anélkül, hogy bármiféle következtetést levontunk volna. Én meg olvastam a forradalomról, amit elértem és faggattam azokat, akik átélték. Hallottam szép dolgokról, meg hallottam ronda dolgokról is. Anyám egyik unokatestvére Kanadában kötött ki, mert megszökött a katonaságtól és géppisztollyal kereste azt a párttitkárt, aki miatt anyám, meg két nagybátyja börtönbe kerültek. Érdekes módon az az egy ember úszta meg a börtönt, aki kuláknak minősülhetett volna és értelmi szerzője volt az egésznek, csak nem vallottak rá, hiába akarták rábeszélni a lefogottakat. Anyám nagy bűne az volt, hogy ő írta meg a TSz feloszlatásáról a kérelmet.
De ha már itt tartunk. Mi is segítettünk 1968-ban "megmenteni" a cseh népet az ellenforradalmi bandáktól! Önként és dalolva a Magyar Néphadsereg is részt vett a hadműveletben. Aztán nagy viccesen a '70-es évek elején gazdasági reformok címén elkezdték nálunk is megvalósítani azokat a dolgokat, amiket a csehek akartak pár évvel korábban.

Sajnálom azokat, akik sem a történelmet nem az olvasást nem ismerik!
Leírtam pár édekességet, csak el kellett volna olvasni kötekedés helyett.
És annál nagyobb szentségtörtést, hogy Kádár '56-ban forradalmár volt, ki sem ejthet a száján senki. Borzalmas méretű elfogultságra és ostobaságra vall egy ilyen kijelentés.
Hogyan lehetett volna forradalmár, amikor kiment Moszkvába megegyezni a folytatásról az oroszokkal? Hogyan lehetett voln aforradalmár, amikor elhagyta a forradalmi események színterét, hogy létrehozhassa saját kormányát, mellyel behívta a szovjet csapatokat?
De szólok előre: Ha nem fejezed be az állandó kötözködést, kénytelen leszek segítséget kérni a modiktól!
Érvekre én érveket várok, nem indulatokat!
Tőled viszont csak annyi telik, hogy Blarskerinnek nem lehet igaza.

Nagyon jó a meglátásod, Dantes!
A zsidó telepesek egy része, a kibucok lakói járnak a legközelebb a kommunizmushoz. Szerintem egyébként gond nélkül kialakulhat a kommunizmus, de csak kis közösségen belül. Max. egy-kétezer ember, ahol mindenki ismer mindenkit.
Nekem pont az a bajom a demokráciával is, hogy az sem igazán működik ilyen képviseleti rendszerben. Az az igazi demokrácia, mikor a vezető naponta szembesül a döntése következményeivel és a választók számonkérésével is. De ez is csak kis közösségben lehetséges.
Attól viszont falra mászok, hogy minden szélsőbalos elhajlást azonnal "kommunistának" neveznek. Hiszen már az elnevezéssel baj van. A diktatúra nem lehet "közösségi"! Mert ugye a kommun-kommuna egyszerűen csak közösséget jelent. A pejoratív értelmet csak manapság teszik hozzá.
Ha rosszul tudom, Che remélem kijavít! (Én nem tanultam latint, ezért kérem a segítségét) Communis = közösségi. Én úgy tudom, az első keresztény közösségeket nevezték először kommunáknak.

Kénytelen vagyok megint megszólalni.
Amit csinálsz, azt én úgy hívom, hogy "turmix".
Semmit sem tudsz pontosan, ezért összezagyválsz egy csomó egymástól független adatot, hátha kijön belőle valami.
CheAttilaTenebrával a Rákosi-éráról és a Kádár-korszakról beszéltünk. Ehhez semmi köze a szovjet polgárháborúnak, Vietnámnak, vagy Koreának. De valójában a II. világháborúnak sem.
1956-ban az embereknek annyira elegük volt, hogy munkástanásokat hoztak létre és ezzel megalkották az "emberarcúbb szocializmus csíráját. Eszükben sem volt visszahívni a régi tulajdonosokat. Csak maguk közül választottak olyan vezetőket, akiket arra alkalmasnak éreztek. De mert ez alulról jövő kezdeményezés volt, a forradalom leverése után a legtöbb olyan személyt, aki részt vett ezekben a munkástanácsokban, meghurcolták és elítélték. Pedig ők szocialistábbak voltak, mint a bíráik!
1956-tal kapcsolatban is az a legnagyobb hiba, hogy napi aktualitást akarnak beletenni. Pedig "csak" egy forradalom volt. És a forradalmakra jellemző módon sok különféle érdekcsoport fogott össze a regnáló hatalom ellen. Nem volt egységes vezetés és nem volt egységes cél azon túl, hogy vonuljanak ki az oroszok és vesszen Rákosi. Csak a film-romantika teszi egységes, szép eseménnyé a forradalmat.
És mielőtt még ebbe is bele akarnál kötni, az apám egy évvel a születésem előtt megbízást kapott Szeged védelmének a megszervezésére, mint egy nem éppen szobatiszta vállalat traktorosa és a munkástanács vezetője.
Az anyám meg fél évvel korábban szabadult 28 hónapos börtönbüntetéséből, amit a TSZ feloszlatására tett agitációja, meg egy hazaszökő szerb ismerőse miatt (a határ közelében éltek) szabtakki rá.

Van egy olyan érdekesség, amit kevesen vesznek figyelembe. A Kádár-korszak egy cseppet sem volt egységes az országban. Az én szűkebb hazámat, Csongrád megyét pl. sokan "PolPot megye" néven emlegették, a Komócsin család túlzott befolyása miatt.
A hit és papok kérdése is nagyon eltérő volt. Engem pl. 1957-ben minden gond nélkül megkereszteltek. Amikor katona voltam, nem volt olyan tiszt a laktanyában, akinek a gyerekeit ne keresztelték volna meg templomban.
Lényegében még a politikai tisztek is a világháború előtti tábori lelkészek mintájára dolgoztak. Havi rendszerességgel félálomba dumáltak bennünket olyan dolgokkal, amikben szerintem ők sem hittek. Mert ha hittek volna benne, akkor színesen, érdekesen beszéltek volna róla.
Igazából a hetvenes évek második felében, mikor felnőttem, kezdtem odafigyelni a visszásságokra. És nagyon nem tetszettek. Mert (bár ez ma már szentségtörésnek számít), a szép eszmékkel homlokegyenest szembenálló dolgokat tapasztaltam. És nagyon csalódott voltam. Nem értettem, hogy ha nekem, vagy bárki másnak van egy jó ötlete, akkor ahhoz miért kell egy hozzá nem értő felső vezető jóváhagyása? Ha egy vállalat képtelen megállni a lábán, akkor miért kell államilag támogatni? Ha egy másik vállalat nyereséget termelt, akkor miért kell ez után adót fizetnie? És főleg, ha egy vállalat fejleszteni akarta a gépparkját, miért kellett a fejlesztéssel megegyező összegű "fejlesztési adót" befizetnie? Ha valaki érti, magyarázza el, mert az én kimosott kis agyam sem akkor, sem azóta nem talált rá a megoldásra.
Az egészre azok az öreg, csórónak maradt mozgalmi emberek voltak a legjobb példák, akik '90-ben sírva nézték végig az általuk szolgált szép eszmék bukását. Nem értették, hogy a hatalomba felkapaszkodott vezetők hazugságai törvényszerűen vezettek idáig.
Egyenlőség? Ki hitt ebben? A pártvezető jól élt, mert "mozgalmilag" megteremtette hozzá a fizetést. És jól élt a maszek. Mert dolgozott, megkereste a jó életre valót és megkereste a törényi kiskapukat, hogy meg is tarthassa a vagyonát.

Érdekes gondolatok, blarskerin!
S igazad van: te benne éltél, te tudod, milyen volt. S annyiban talán valaqinek is igaza van, hogy "agymosás" ment akkoriban az iskolákban is, meg úgy a közéletben is, hiszen a "reakciót" azt gyökerestül kellett kiirtani, megszüntetni.

Meg tényleg káromkodás azt még szocializmusnak is nevezni, mert még az sem valósult meg, amit hirdettek. Itt csak egyetlen dolog ment: a reakció irtása, illetve a középkori boszorkányüldözés mintájára rémképek és szellemek üldözése. Rákosinál ez a rémkép főleg a kulák volt és az imperialista (=jobboldali, mérsékelt baloldali), ahogy én tanultam . Kádárnál meg ugye Rákosi volt a legnagyobb mumus XD. Van egy ilyen gyönyörű könyvem, egy sorozat része, a címe: "Rebellis tartomány". Ebből vettem e kifejezést. Meg ott olvastam utána főként e témának, mert nagyon érdekelt a közelmúlt is. Igaz, mamámékat is faggattam sokat, meg anyáméktól is hallok erről-arról. Így valami azért csak kialakult XD.

Na, de a lényeg: kommunizmus meg aztán abszolút nem alakult ki. Legalábbis én úgy tudom, mindvégig kellett a boltokban fizetni, nagyon is voltak társadalmi különbségek (aki párttag volt, pénze volt, az járhatott egyetemre, aki nem, az meg ment, ahova akart). Nem volt önellátó gazdálkodás sem, hiszen a Nyugat felé csak nyitni kellett valamilyen formában már a '60-as években.

A papos dologgal viszont annyira nem egyezek ki, mert családon belül is volt olyan, hogy... Papám párttag volt (egyszercsak feltették neki a kérdést, be akar-e lépni... Mondhatott volna mást? XD), viszont a család vallásos is volt. S mikor apámat meg akarták keresztelni, vagy bérmálkozása volt pl., örökké rázták az öklüket a pártból. Meg azt is nehezményezték, hogy mamám jár templomba.
Meg van egy könyvem, egy pap írta (név szerint: Regőczy István: Isten vándora a címe), amiben tulajdonképpen életét írja le (manapság a János-hegyen, vagy hol misézik). Na, ebben aztán feltárul az igazság arról, hogy mennyire volt "jólléte" a papoknak. Ahol tudták, meghurcolták, még a '60-as évek után is, amikor ugye a Vatikánnal részleges megállapodás született. Persze a nácik is csesztették jó sokat, nem arról van szó. De ugye a baloldali hatalom 40 évig volt uralmon, míg a nácik (nyilasok) csak 1944 októbere és 1945 januárja között uralkodtak igazából.
Na, de ebben a könyvében leírja, hogy voltak, akik megegyeztek, és akár még híveiket is besúgták. Ők valóban jól éltek, és kaptak támogatást. Ő nem volt hajlandó kompromisszumokra, ezért saját tákolású templomokban, oltárnál kellett miséznie, hittanórát tartania.
Szóval szerintem azért kicsit árnyaljuk azzal a képet, hogy AKIK lepaktáltak a rendszerrel, vagyis elfogadták a besúgóságot, jelentések írását, azoknak békén hagyták az egyházmegyéit, templomait. Bár én tényleg csak írásból és történetekből ismerem a dologkat, de azért azt is hozzáteszem, hogy az akkori "közember" nem is látta túlságosan, mi folyik a színfalak mögött, csak, ha ő is érintett lett.

JA ÉS: a veszekedést légy szíves, fejezzétek be. Valaqi meg a célozgatásokat, meg blarskerin inzultálását. Priviben nem érdekel, mi folyik, de itt a fórumon ez ne legyen már rendszeres. Kösz! S Valaqi vigyázzon, mert ugye ez már a 3. warn-ja lesz, ha nagyon "igyekszik", ami BAN-t von maga után (ismét?).

OFF!
Én nem szóltam hozzád!
De ha mindenáron kritizálni akarsz, előbb tanulj meg olvasni!
Ajánlom figyelmedbe a szövegértést!
Az én agyamat nem tudták átmosni 33 év alatt sem. A tiednek úgy látom, sokkal kevsebb is elég volt.
De már kértelek egy párszor, hogy hagyjál békén! Ha még olvasni sem tudsz, akkor miről akarsz velem vitatkozni? Szerinted párthűségből zavartam ki a párttitkárt a munkahelyemről?!
Besúgók a papok között? Én nem voltam pap, de senki sem tudott rávenni, hogy bármit elmondjak a körülöttem élőkről. Ha egy pap hite csak a besúgóságig elég, akkor meg van a véleményem róla!
ON!

Mivel ez a Történelem topic, kicsit a közelebbi történelembe mennék most bele.
Minden politikai szándék nélkül szeretnék közzétenni pár érdekességet. Vannak, akik szélsőséges ismereteik és főleg ismereteik hiánya, valamint koruk alapján állandóan "kommunista uralomról" beszélnek.
Hadd javítsak ki mindenkit! Ami Magyarországon volt, az nem volt kommunizmus. Még a vezérek szólamai szerint is csak "leraktuk a szocializmus alapjait". A szocializmus felépítése után kellett volna jönnie a kommunizmusnak. Ami nálunk volt, az egy elfajzott, Marx tanaitól igen messze eső valami volt.
Ugyanis az iskolában tanították: "Szocializmus az, mikor mindenki a munkája alapján részesül a megtermelt javakból"
Ehhez képest egy önmagát kiválasztó elit és a kegyeiket kereső besúgók jólétének rendszere alakult ki.
Még az országot vezető párt is csak Magyar Szocialista Munkáspártnak nevezte magát. A párt nevében korábban szereplő kommunista jelzőt tudatosan hagyták ki, cserélték fel a szocialistára.
Mielőtt bárki ki akarna oktatni, én (nem saját döntésem okán) abban a rendszerben jártam iskolába, és életem első felét is abban éltem le. Krisztusi korban voltam, mikor egyetlen szavazással elküldtük a süllyesztőbe azt a rendszert, mely majden annyira hazug volt, mint akik ma kommunistának nevezik.
A kommunizmus ugyanis: "Az a rendszer, amikor mindenki legjobb tudása szerint dolgozik és szükségletei szerint részesül a megtermelt javakból."
Én bizony semmiféle szükségletem alapján nem részesültem.
Csak megtapasztaltam, hogy ha egy hazugságot egy másikkal akarnak helyettesíteni, abból semmi jó, egyetlen szemernyi igazság sem lesz.
Mielőtt bárki politizálással akarna megvádolni, a közelmúlt történelme is történelem. Akkor politizáltam, amikor én is odatettem az "X"-et, hogy tűnjön el a korábbi életemet uraló hazugság. Bizonyos fokig akkor ispolitizáltam, amikor a "piros könyvre" tett megjegyezésemet ordítva kizavartam a munkahelyemről a függetlenített párttitkárt. Most viszont csak tényeket soroltam fel. Olyan tényeket, amelyekről a '90 után születettek csak történeteket hallhattak.
Javaslom mindenkinek, hogy az adott időszakkal kapcsolatban nyugodtan mondjon Kommunizmus helyett Rákosi-érát, meg Kádár-korszakot! Sokkal közelebb jár az igazsághoz.


A szerzetes rendek betiltására csak annyit tudok mondani, hogy egyszer tiltották be őket. És csak a szerzetes rendeket. A papok meglepően jó állami fizetést és nyugdíjat kaptak. A pannonhalmi egyházi gimnázium működését például az is elősegítette, hogy az állami vezetők előszeretettel járatták oda gyermekeiket, amint azt az idegenvezetők széles mosollyal tudatták minden látogatóval.