Aki szereti korunk egyik legtermékenyebb mozgóképes műhelye, az A24 produkcióit, általában elégedetten jöhet ki a moziból vagy állhat fel a képernyő elől. A populáris és az alternatív szcéna határára pozicionált amerikai függetlenfilmes cég frissen bemutatott alkotása pontosan illeszkedik a stúdió korábbi munkái közé. Hosszú jelenetekből áll össze a forgatókönyv, ezúttal a párbeszédek sem olyan kurták, mint mondjuk az Ex Machina vagy A világítótorony esetében. A készítők hagyják beszélni a fekete-fehér képeket, ráadásul ezúttal kerülik az A24 műveire jellemző szürke, puritán, naturalista vizualitást. A C’mon C’mon érzelmes, meleg film egy különleges, túlmozgásos kisgyerek és jószívű, bár kissé elnyűtt nagybátyja közösen töltött napjairól. Klasszikus road movie-ról van szó, ami inkább lelki utazást rejt, semmint akcióvezérelt mozgást. A karakterek bemutatását célzó élethű párbeszédek kárpótolnak a cselekményorientáltság hiányáért. Elsősorban Noah Baumbach nagyváros-filmjeinek (pl. Frances Ha, Házassági történet) hangulatát igyekeznek megragadni az alkotók, jóllehet a kiváló direktorra jellemző konfliktusépítést és katartikus feloldásokat meg se próbálták átvenni – utóbbi kicsit hiányzik is a fináléból.
(A kép forrása: IMDB)
Miközben a háttérben zajlik egy családi dráma – ennek a stációiról pusztán a távol lévő anya telefonhívásai révén értesülünk –, illetve a Joaquin Phoenix alakította férfi különböző gyerekekkel készített interjúiból hallunk egyszerű, kicsit közhelyes, de szívmelengető részleteket, tulajdonképpen nem történik semmi különös, ami feltétlen mozivászonra kívánkozna. Mégis annyi apróságról esik szó, kezdve a szülői lét kétarcúságától, a gyerekkor múlandóságán át, egészen a testvéri és házastársi kapcsolatokig, hogy csöppet sem tartalmatlanul pörög le a közel két órás játékidő. A briliáns Huszadik századi nőket is jegyző Mike Mills friss rendezése azért nem ríkat meg, egy ilyen léleksimogató élménynek szánt alkotás esetében talán ez lehet a legfőbb kritika. Főleg a felnőtt-gyerek dinamikában fért volna el még egy kis érzelem, valamint több meseiség szorulhatott volna a forgatókönyvbe. A C’mon C’mon egyszerű a legjobb értelemben, nem markol túl nagyot, összességében kellemes élmény. Ha valamire biztosan emlékezni fogunk a filmből, az a Woody Norman alakította kisfiú, aki sok év távlatából is felébreszti a nézőben a gyerekkor emlékeit.
