Amikor tegnap kipróbálhattuk a Paramount egyszerű, de bájos point and click típusú Sikoly játékát, még nem is sejtettük, hogy a Scream House-ba való visszatérés tényleg felhőtlenül izgalmas lesz. A horror rajongók pontosan tudják, hogy a hosszú filmsorozatok epizódjai közt értékes folytatást találni nem egyszerű. Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett (Aki bújt és a V/H/S) rendezése azonban megmutatja, hogy a szórakoztató tinislasher történetekből sosem lehet kifogyni. Az alkotók ügyesen vették át a stafétát Wes Craventől, maradtak meg a legendás szerző koncepciójánál, és készítettek egy tipikus „cravenes” filmet, aminek láttán valószínűleg még a Mester is megnyalná mind a tíz ujját. Ennél többre nem vállalkozik a film, a kitűzött célokat viszont maradéktalanul teljesíti. Kifejezetten érdemes lesz holnaptól beülni a moziba egy pezsdítő kalandra.
(A kép forrása: Port)
Vérbeli Sikoly film
Az amerikai kritika fő állítása az volt az Olpin–Gillett duó rendezésével kapcsolatban, hogy ügyesen találja meg az egyensúlyt a véres pillanatok és a horror műfajt érintő kiszólások között. Ennél találóbb tételmondatot mi sem fogalmazgatunk meg, mivel tényleg ettől igazán jó a közel két órás opusz. Még abban a tekintetben is ügyesen egyensúlyoznak az alkotók, hogy milyen mértékben emeljék be az új karakterek mellé a visszatérő figurákat. A legtöbb újraindított széria esetében méltatlan vagy indokolatlan módon térnek vissza a megöregedett hősök. Nemrég láthattuk például, hogy a Szellemirtók 3 milyen csúnyán elhasalt ezen a téren. Az új Sikoly azonban jelesre vizsgázik. Nincs semmilyen erőltetettség a cselekményszövésben, ami elsősorban annak köszönhető, hogy stílusában pontosan ugyanolyan filmet kapunk, mint amilyenek a korábbi epizódok is voltak. Ha átlagosan felszínes amerikai tinik közé egy halhatatlannak tűnő, groteszk maszkos gyilkost eresztenek, a párbeszédek látványosan karikírozzák a B-kategóriás slasherök és hollywoodi tinimozik világát, illetve az alkotók a horror szabályainak dialógusokon keresztül történő közlésével bevonják a közönséget a film szövetéről folyó közös gondolkodásba, rögtön a Sikoly univerzumban érezheti magát valamennyi néző. A rendezők nem találtak ki új univerzumot, hanem a régihez tértek vissza.
(A kép forrása: IMDB)
Nívós szórakoztatás
A Sikoly sikerének titka tehát, hogy a fiatal rendezők értik Wes Craven gondolkodásmódját, és abba illesztik be a saját víziójukat. Másfelől ez a mű nem akar többnek tűnni, mint ami – épp ezért nem is érezzük görcsösnek, csináltnak a sztorit és a karaktereket. Elfogadja, hogy hatáskeltés terén túlzottan új dolgokat már nem tud felmutatni a zsáner. Fordulatos sztorival és a műfajt érintő aktuális problémákkal viszont igenis előrukkolhat. Tematizálódik a pszichológiai mélységet kereső, illetve a puszta ijesztgetésre apelláló horrorfilmek ellentéte. Illetve a kissé kiszámítható végjátékot egy mostanság ismételten felkapott vita teszi színessé: vajon az erőszakos műalkotások szolgáltatnak táptalajt a súlyos bűncselekményeknek, vagy máshol kell keresni az elkövetők felelősségét? A fináléban előhozott probléma az alapvetően Hollywood- és médiakritikus franchise egyik legkiválóbb felvetése.
(A kép forrása: IMDB)
Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a horror hatásmechanizmusát érintő kiszólások nem trash viccek, nem teszik komolytalanná a filmet, valamint nem szabadkoznak általa, a mű esetleges hibáit palástolandó, az alkotók. Míg a decemberben debütált Mátrix 4 hasonló megjegyzései a történet feszültségét rombolták, a Sikoly önreflexív elszólásai növelik a tétet és gondolkodásra ösztönzik a nézőt. Az „ilyen már csak ez a XXI. század, hogy mi is a franchise sokadik epizódját sózzuk rátok”-típusú olcsó és sekélyes poénok helyett jelen esetben a készítők a horror műfaj valós, konkrét problémáiról beszélnek. A parodisztikus jelenetek nem pusztán viccesek, hanem élesen odaszúrt kritikák, míg a köztes cselekményt nívós (nem komolytalankodó, megúszós) jelenetekkel és tökéletes vérengzős szekvenciákkal tölti ki a forgatókönyv.
Túlzás lenne azt állítani, hogy a Sikoly sorsfordító munka a műfaj szempontjából. Amint az is biztosan kijelenthető, hogy eredetiségében és izgalmát tekintve nem éri el az 1996-os első rész színvonalát. Ennek ellenére sokkal többet kínál, mintsem egyszeri visszatérést Woodsboroba. Ritkaság manapság az a horror, főleg régóta futó szériák újonnan készült epizódjai esetében, amit sokszor újra lehet és érdemes nézni. Kifejezetten üdvözlendő továbbá, hogy készült végre egy kortárs hollywoodi közönségfilm, ami nem erőltetett szituációs poénokkal, mémszerű beszólásokkal vagy a film komoly hangvételét megtörő, a nagy állításokat elviccelő kiszólásokkal tömi tele a párbeszédeket. Ami műanyag vizuális effekttenger helyett klasszikusan előállított, aprólékos igényességgel megtervezett díszletek között és kameramunka révén tárul elénk. Ami kitűzi magának a fordulatos és színvonalas szórakoztatás követelményét és meg is felel ezen elvárásnak. A Sikoly nem történelmi jelentőségű alkotás, nem is kivételesen jó horror. Egyszerűen színvonalas produkció és jó folytatás, ami ráadásul Hollywood mélyrepülésének idején érdemli ki a presztízsfilm címkét.
(A kép forrása: Port)
