A remake alapszabálya, hogy kizárólag akkor van értelme elkészíteni, ha az eredetihez képest valami mást akar, mást tud mutatni a felújított verzió. Sajnos ez a kívánalom a legritkább esetben teljesül. Még a legendás Steven Spielberg is megtagadta a fenti szabályt, amikor bejelentette, hogy a klasszikus ötvenes évekbeli közegben, a jól ismert zenemű megtartásával adaptálja a West Side Story-t. A hazai mozikban már látható opusz tényleg nem sokat változtatott az eredeti koncepción. Akár legyinthetnénk is egyet, hogy Hollywood talán legnagyobb hatású újítója oly sok társához hasonlóan megfáradt időskorára. Ezúttal mégis érdemes elgondolkodni az alkotói szándékon, elvégre Spielberg ritkán tesz bármit alapos ok nélkül. Ráadásul a veterán művész azon kevés hollywoodi rendező közé tartozik, akik még az utóbbi tíz évben sem fogytak ki a történetekből vagy felejtették el, hogy milyen évet írunk. Ha mást nem, két nagyon fontos célja lehetett a direktornak a West Side Story 2021-es megidézésével.
(A kép forrása: Port)
Nem tartozik az alkotói életművek maradandó darabjai közé a fiatalkori bálványok előtti tisztelgés, bár kétségkívül képviselhetnek az ilyen munkák szórakoztató értéket (ld. a Deep Purple friss albumát, amin mások legendás dalait adják elő, bármiféle nagyszabású körítés nélkül). A XXI. században azonban, amikor a hollywoodi filmkészítés története egyik legmélyebb gödrébe került, a vászon szerelmeseként ismert Spielberget talán olyan szándék is fűtheti, hogy a mai közönségnek bemutassa, hogy is néz ki egy igazi klasszikus mozifilm. Ha ez volt a cél, maradéktalanul sikerült megfelelni az elvárásoknak. Az üres látványsci-fik és szuperhős opuszok erdejéből kimerészkedő mozilátogató meg fog lepődni a West Side Story drámai jeleneteit, érzelmi és pszichológiai hatásra apelláló párbeszédjeit és konfliktusait, illetve a túltechnicizáltságot kerülő, „emberi” díszleteket látva. Az aktuális mozis kínálat átfutása után még egy giccses musical is jelenthet felszabadító élményt.
Másfelől értelmezhetjük társadalmi parabolaként is Spielberg friss rendezését. Amikor a tengerentúlon ismét polgárháború közeli állapotok dúlnak, okos döntés lehet nem a jelenbe helyezni egy etnikai alapú bandaháború történetét. Sőt szolgálhat nagyon súlyos kritikaként is az 1961-es alapmű felelevenítése, amennyiben az USA-ban továbbra sem tudják megfékezni az erőszakos, fegyveres túlkapásokat, nem valósult meg a soknemzetiségű államban a békés egymás mellett élés, a külvárosok lecsúszó rétegei számára pedig újfent képtelen perspektívát nyújtani Amerika. Érdemes külön kiemelni, hogy Spielberg egyszerre kíméletlenül kritikus a rasszizmussal és túlzott macsósággal szemben, valamint mutat feltétlen megértést a hibákat és bűnöket halmozó karakterek iránt. Nem akarja elfedni egyik fél árnyoldalait sem, amivel akár saját társadalmi integrációjukat gátolják, illetve kerüli a politikai korrektség problémák palástolására alkalmas vadhajtásait. Összességében Spielberg West Side Story-ja nem szolgál túl sok újdonsággal és kétséges, hogy a klasszikus mű árnyékában hogyan fog rá emlékezni az utókor. Kijelenthető ugyanakkor, hogy volt értelme elkészíteni ezt a szándékosan klasszicizáló stílusú és szellemiségű filmet.
(A kép forrása: Fórum Hungary)
