Múlt héten azt írtuk a Richard Király kapcsán, hogy az igazán jó életrajzi film nem iskolás módon kívánja bemutatni egy személy sorsát, hanem valakinek egy jellegzetes tulajdonságára vagy a körülötte kialakult éles konfliktusra próbálja felhúzni történetét. Ehhez képest a Céline Dion élete alapján készült Aline kommersz módon követi a nyolcvanas-kilencvenes évek népszerű énekesnőjének pályáját, mégis felemelő élményt nyújt, ritka bájos alkotásról van szó. Hozzá kell tenni, hogy az alkotók határozottan nem törekedtek a teljes történeti hűségre. Fiktív elemeket is beemeltek a cselekmény színesítése érdekében a forgatókönyvbe, viszont nagyon helyesen ragaszkodtak az eredeti dalokhoz. A biopic műfajára jellemző sablonosságon enyhít a némileg rendhagyó dramaturgia is. Az életrajz felsorolás jellegű tálalása helyett sok izgalmas közjátékot emelnek ki a készítők az énekesnő múltjából, míg a kötelező biográfiai jegyzetpontokat, amiket csupán klisés jelenetekben lehetett volna vászonra vinni, több esetben kihagyja vagy nyúlfarknyi szituációkban közli a film. Összességében mégis egyszerű narratívát követünk és semmi újdonsággal nem szolgál Valérie Lemercier rendezése. Ugyanakkor, egészen meglepő módon, a Céline Dion stílusát nem kedvelő nézők számára is kifejezetten átélhetővé és izgalmassá válik az Aline.
Jól megfogható okok miatt ennyire jó nézni ezt a filmet. Főleg a cselekmény első felét hatja át nagyon erős humor. A tizennégy gyerekes Dion család mindennapjait és furcsa karaktereit nagyon markáns karikaturisztikus éllel és a komikus népi-folklór hangvétel felhasználásával jelenítik meg az alkotók. Másfelől klasszikus színészfilmről van szó, a főszereplők és mindenek előtt a rendezői feladatokat is ellátó Valérie Lemercier szabadon kibontakozhat a kamera előtt. Utóbbi – a Bohém Rapszódiában látottakkal ellentétben – szerencsére nem imitálni próbálja a sztárénekesnő mozgását és gesztusait, hanem egy élő, személyiségfejlődésen áteső karaktert alakít. Kifejezetten ügyesen fogták meg a naiv zseni figuráját, meglepően hitelesen sikerül átadni, hogyan bontakozott ki egy kivételes tehetség az évek során. Noha erőteljes humorán és a hősnő érzékeny ábrázolásán kívül semmilyen különlegességet nem vázol a film, amit más hírességek életútjából ne ismernénk, ezúttal kicsit más szemüvegen keresztül látjuk ugyanazt, mint más biopic-ekben. Ez a másik szemüveg, eltérő nézőpont, bájos és humoros hangvétel az, amiért érdemes beülni a moziba olyanok számára is, akik idegenkednek a francia poptól, az Eurovíziós Dalfesztiváltól és a Titanic betétdalától. Az iménti megállapításnál nagyobb dicséretet pedig nem is kaphatna az Aline.
(A képek forrása: Vertigo Média)
