Előítéletek, évtizedes keserű tapasztalatok nyomán született ellenérzések övezik a hazai közönség soraiban a magyar filmet. Különösen meg kell küzdenie ezekkel a stigmákkal egy celebek nevével fémjelzett musicalnek. Az egészségtelen állapotot előidéző folyamatokat külön esszében lehetne fejtegetni, Dobó Kata csütörtökön debütáló rendezése azonban – a sok látatlanban született kritika miatt – megérdemli, hogy írásunk elején tisztára mossuk minden előítélettől. Az El a kezekkel a papámtól! igényes, sőt kifejezetten professzionális munka. Meglepő, hogy kezdő rendező ilyen perfekcionista módon emelte át a sztenderd hollywoodi gyerek fantasy és musical műfaj elemeit. A vizuális effektek használatán és a dramaturgiailag kevésbé kiemelt jelenetek díszletén érződik néhol egy kis „színhiány”, ez azonban egyáltalán nem bántja az ember szemét. Ahhoz képest, hogy a tengerentúlon micsoda költségvetésből készülnek hasonló filmek, briliáns munkát végzett a stáb. Szépen felépített, a klasszikus mesék kötelező karaktereit és bevett elemeit ügyesen felvonultató filmet kapunk. Félő volt, hogy a „szakmán kívüli”, rendre széles gesztusokkal élő Csobot Adél kilóg majd a fiktív univerzumból, a rendező azonban tökéletesen személyre szabott szerepet szánt neki. Mindent összevetve elmondhatjuk, hogy az El a kezekkel a papámtól! hellyel-közzel úgy néz ki, mint egy átlagos amerikai fantasy-musical.
(A kép forrása: a film hivatalos Facebook oldala)
De vajon van-e értelme egy az egyben átvenni egy külföldi műfajt? Az alkotók patikamérlegen kimérték, hogy milyen beállításoknak mennyi ideig és milyen színészi gesztusokkal megtöltve kell sorakozniuk a mozivásznon. Felmerül a kérdés, hogy miért ne nézzünk egy még profibb, még letisztultabb és sokkal eredetibb amerikai alkotást? Rendkívül zavaró, hogy jelen mű bár magyarul beszél és magyar nevekkel dobálózik, nem tudunk benne ráismerni a saját hazai közegünkre. Hiába kerülünk varázslatos helyszínekre, mégiscsak itthon játszódik a történet. Ehhez képest arisztokrata-nagypolgári környezetben forgolódik a cselekmény, ami a jelenbe helyezve egész egyszerűen nem hiteles. Vagy múltbéli, ’45 előtti idősíkot kellett volna választani, amint azt sok külföldi mesében teszik (pl. Narnia, Mary Poppins, Diótörő), vagy a Harry Potter mintájára lehetett volna nyitni egy a valós világtól teljesen független fantasztikus univerzumot. Egyszóval: Hollywood másolása helyett magyar viszonyokra kellett volna adaptálni a műfajt. Nehéz lesz a magyar gyerekeknek és szülőknek azonosulni hőseinkkel. Problémáik ugyan azonosak, mégis olyan honfitársaik helyzetébe kéne belehelyezkedniük, akiknek az életmódja teljesen eltér a széles közönség természetes közegétől.
Az El a kezekkel a papámtól! esetében újabb magyar műfajteremtési kísérletnek lehetünk szemtanúi (ahogy tette azt a romantikus komédia esetében például a Hab és a Nagykarácsony, vagy a horror zsánerét választó Post Mortem). Technikai szempontból meglepően üdítő színvonalat képviselnek az elmúlt évtizedben született hazai munkák, és ez komoly siker a megelőző időszak műfaji filmjeivel szemben, ugyanakkor hiányzik az a dinamika és szerves történetszövés, univerzumépítés, ami a hollywoodi opuszokra jellemző. Amint korábbi kritikánkban írtuk, a filmes kultúrateremtés szempontjából is égető szükség volna egy közös mítoszokból és hősökből építkező, szilárd egzisztenciájú középosztályos karaktereket felvonultatni képes, valamint világos értékrenddel bíró magyar legendáriumra. Persze adódik a kérdés, hogy a hazai alkotók miért épp olyan giccses műfajokat igyekeznek mindenáron meghonosítani, mint a romantikus komédia és a musical. Az imént sorolt feltételek nélkül ugyanakkor a legtöbb műfajban lehetetlen dolgozni. Az El a kezekkel a papámtól! sem tudja magyar közegbe helyezni történetét, és műfajából adódóan találni benne idegesítő elemeket (főleg mézes-mázos jellege és több ízben nívótlan zenei betétjei miatt kárhoztatható a film), mégis nyugodt szívvel ajánlhatjuk gyerekeknek és családoknak. Dobó Kata második rendezése sajnos nem más vagy nem több, de becsületére legyen mondva, nem is sokkal kevesebb, mint egy kortárs élőszereplős hollywoodi gyerekmese.
(A kép forrása: Port)
