November 10-én eljött a generációváltás ideje, a sort a Microsoft nyitotta az Xbox Series X|S párossal, és ahogy arra az előzetes érdeklődés alapján is számítani lehetett, a rekordok nem maradtak el: az Xbox üzletág feje, Phil Spencer megerősítette, hogy több konzolt adtak el az első 24 órában, mint korábban bármikor, vagyis ez volt az Xbox történetének eddigi legnagyobb premierje.

tortenete-legnagyobb-premierjen-van-tul-az-xbox.jpg

Néhány nappal később a PS5 is piacra lépett, a rekord pedig itt sem maradt el, hiszen a Sony is története legerősebb konzolos startját jelentette be. Pontos számokat itt sem kaptunk, de mivel a korábbi csúcsot a PS4 tartotta, ezért kijelenthető, hogy a PS5 abszolút rekordot állított fel.

A Take-Two novemberben bejelentette, hogy egy több mint 750 millió fontos üzlet keretein belül felvásárolják a Codemasterst. Az elsősorban versenyjátékokra specializálódott brit kiadó-fejlesztő hivatalosan 2021 elején került volna az amerikai óriás tulajdonába, a feltételes mód azonban nem véletlen, a történet ugyanis később váratlan fordulatot vett...

A hónap elején a Capcom megerősítette, hogy kibertámadás áldozatai lettek, és bár eleinte úgy tűnt, igazán érzékeny adatokra nem sikerült szert tenni, később egyre több szivárgás mondott ellent ennek. Mind közül a legsúlyosabb egyértelműen az a megjelenési naptár, amely lényegében évekre előre lebuktatta a kiadó terveit, számos még be nem jelentett játékkal.

Annyi pletyka volt már a Mass Effect remaster-trilógia kapcsán, hogy kész felüdülés volt, amikor is a BioWare és az EA novemberben végre megerősítette, hogy tényleg érkezik az első három Mass Effect-játék 4K-ra felhúzott, minden megjelent DLC-t tartalmazó gyűjteményes újrakiadása, a Mass Effect Legendary Edition. Ez ráadásul még nem minden, a BioWare ugyanis megerősítette azt is, hogy egy veteránokból álló csapat már dolgozik a franchise következő felvonásán.

A 2019-es Man of Medan és az idei Little Hope után jövőre sem maradunk The Dark Pictures Anthology-játék nélkül: a Bandai Namco bejelentette, hogy érkezik a horrorantológia következő felvonása, a House of Ashes. A Supermassive Games következő alkotása az iraki háború idején fog játszódni, ahol egy föld alá temetett katonai osztagnak ősi, gonosz erőkkel kell szembenéznie.

hivatalosan-is-bemutatkozott-a-the-dark-pictures-anthology-house-of-ashes.jpg

A megjelenések tekintetében szokás szerint nagyon erős volt a november, köszönhető részben az új konzoloknak: olyan nagyágyúk közül lehetett válogatni a hónapban, mint az Assassin's Creed Valhalla, a Call of Duty: Black Ops Cold War, a Spider-Man: Miles Morales, a Demon's Souls, a Sackboy: A Big Adventure, a World of Warcraft: Shadowlands, a Dirt 5 vagy a Hyrule Warriors: Age of Calamity.

Folytatás holnap a decemberi történésekkel!