Szeptemberben került sor az idei év egyik legnagyobb horderejű iparági bejelentésére, kiderült ugyanis, hogy a Microsoft tulajdonába kerül a Bethesda anyacége, a ZeniMax Media. Ezzel olyan hatalmas IP-k kerülnek a redmondiak kezébe, mint a Doom, a Fallout vagy a The Elder Scrolls – a felvásárlás ténylegesen 2021 folyamán fog megvalósulni.

xbox-bethesda-felvasarlas.png

A Microsoft eközben elérkezettnek látta az időt arra is, hogy előrukkoljon az utolsó még titokban tartott részletekkel is az újgenerációs konzolgépe kapcsán. Pontosabban konzolgépei, megerősítették ugyanis, hogy az Xbox Series X mellett jön az Xbox Series S is, emellett pedig a pontos megjelenési dátumra, a specifikációkra és az árra is fény derült.

xbox-series-x-vs-xbox-series-s-ennyivel-lesz-gyengebb-az-olcsobb-valtozat.jpg

A redmondiak után néhány nappal a Sony is kiterítette a kártyáit: a PS5 megjelenési dátumát, árát és nyitókínálatát is bejelentették. Minderre egy prezentáció keretein belül került sor, ahol láthattunk jó néhány új játékot is, mint például a Final Fantasy 16, a Hogwarts Legacy vagy éppen a meglepően korán érkező új God of War.

Hosszas találgatások végére tett pontot a Ubisoft azzal, hogy bejelentették, érkezik a Prince of Persia: The Sands of Time remake-je. A 2003-as játék felújított változata megtartja az eredeti mechanikákat és történetet, a fejlesztők (a Ubisoft indiai stúdiója) inkább az előadásmódot igyekeznek modernizálni.

Egy nagy visszatérőt is előhúzott a kalapból a Ubisoft, a 2019-es E3-on bejelentett Gods & Monsters ugyanis ismét előkerült, csak éppen alaposan átdolgozva. A görög mitológián alapuló nyitott világú játék némileg felnőttesebb, de ezzel együtt is könnyed, humoros körítést kapott, illetve Immortals Fenyx Risingra nevezték át.

Jó ideje elenyésző eladásokat produkál már csak a 3DS, melyre ráadásul a szoftveres támogatás is teljesen elapadt mostanra, így nem okozott különösebb meglepetést, hogy a Nintendo leállította a handheld gyártását. A hordozható konzol nem lett ugyan akkora sikertörténet, mint az elődje, a Nintendo DS, így sincs oka azonban a szégyenkezésre, hiszen több mint 75 millió példány talált belőle gazdára.

ennyi-volt-a-nintendo-leallitotta-a-3ds-gyartasat.jpg

Az ősz beköszöntével szokás szerint a nagy címek is elkezdtek szállingózni: ebben a hónapban debütált többek között a Marvel's Avengers, a Mafia: Definitive Edition, a Hades, a Genshin Impact, a Crysis Remastered, a Super Mario 3D All-Stars és a WRC 9 is.

Folytatás holnap az októberi történésekkel!