Lehet, hogy blaszfémiát követek el ezzel a kijelentésemmel, de szerintem a Kingdom Come: Deliverance messze állt egy korrekt játéktól a megjelenésekor. Sőt, igazság szerint még egy évvel később is olyan állapotban leledzett, ami miatt hiába tértem vissza hozzá időről-időre, a rengeteg bug vagy a fura harcrendszere állandóan kilökött az élményből. Márpedig az alapötlet zseniális: adott egy rengeteg lehetőséget magában rejtő történelmi korszak (az 1400-as évek Cseh Királysága) és egy teljesen hétköznapi, szimpla kovács főhős. Henry nem a mesékből ismert hérosz volt és ez a földhözragadtabb, realisztikusabb megközelítés sokak tetszését elnyerte. Ettől függetlenül a Kingdom Come: Deliverance hemzsegett a bugoktól és a harc is olyasmi volt, amit én sosem tudtam megszokni igazán. Viszont roppantul megörültem neki, hogy a Warhorse Studios elkészíti a második részt, hiszen a potenciál már az elsőben is benne volt – ennyi év tapasztalatával a hátuk mögött pedig benne volt a levegőben, hogy ezúttal tényleg egy instant klasszikust tálalnak fel nekünk. Lássuk, mi sült ki ebből!
Levelet NEM kaptam life
Pontosan ott vesszük fel a fonalat, ahol az előző rész véget ért. Henry és Sir Hans Capon egy roppant fontos levelet kell, hogy kézbesítsenek Otto von Bergownak, viszont a dolgok nem úgy sülnek el, ahogy azt eltervezték. Nem sokkal az úti céljuk, Trosky vára előtt megállnak pihenni, Hans pedig kitalálja, hogy fürödjenek meg a közeli tóban. Henry elkíséri, majd kisvártatva azon kapják magukat, hogy mögöttük az összes társukat lemészárolja egy bandita-csoport, a levelet pedig ellopják. Hans és Henry kereket oldanak, azonban menekülés közben szerencsétlen főhősünk úgy beüti a fejét, hogy az összes korábban megszerzett skilljét elfelejti, így ismét a nulláról kell őt felfejlesztenünk, hogy legalább egy mérges erdei vaddisznó ne ölje meg azon nyomban. Elkeveredünk egy öregasszonyhoz, aki segít kitanulni az alkímia csínját-bínját (ez később még fontos lesz), majd megpróbálunk eljutni Hansszal az eredeti úti célunkhoz, azaz a várba, de ott még az őrség is kinevet. Meg lehet érteni őket, hiszen nincstelenül, szedett-vedett ruhákban állítunk eléjük és Hans hiába magyarázza, hogy márpedig ő nemes származású, az őrök csak röhögnek rajta, sőt, még trágyával is leöntik szerencsétlent. Na, valahogy innen kellene elérnünk, hogy legalább meghallgasson minket egy rangosabb környékbeli, arról már nem is beszélve, hogy a rendkívül fontos levelet is illene visszaszerezni. Persze semmi sem megy könnyen, Henry és Hans pedig hírnevet kell, hogy szerezzenek a környéken, különben a kutya sem áll szóba velük.
Természetesen legalulról indulunk és szinte nulla tapasztalattal BÁRMIBEN kell boldogulnunk. Ami elsőre egyből átjön, az a térkép mérete. Hatalmas régió(ka)t kapunk, kisebb településekkel, falvakkal, halászkunyhókkal, bandita-táborokkal és így tovább. Fantasztikus érzés, mikor az ember először ér ki egy falu szélére és tekint végig a tájon: a messzeségben búzamezők, zöldellő dombok, kitaposott ösvények és kósza épületek, ezekhez pedig mind oda is lehet menni. A szabadság érzése egyből megcsapja az embert, és az open-world részét tekintve valóban jelesre vizsgázik a Kingdom Come: Deliverance 2, ehhez kétség sem férhet. Imádtam elveszni ebben a világban! Csak úgy barangolni össze-vissza, felfedezni a tájat, megpihenni egy kisebb tó partján vagy átszelni a hatalmas erdőket, hogy előbb érjek a célomhoz. A látvány valóban sokkal szebb lett: minden élénkebbnek, természetesebbnek hat, bizonyos helyeken szinte éreztem a lótrágya szagát, annyira élethűen alkották meg a játék környezetét. Ebből a szempontból fantasztikus munkát végzett a Warhorse, tényleg le a kalappal előttük! A hangok és a zene pedig csak dobnak az élményen. Ismét jó kis vidám középkori dallamokat kapunk, ugyanakkor az audio-részleg külön dicséretet érdemel, hiszen roppant mód meg tudja dobni a hangulatot, ha például alkonyatkor baktatunk egy erdőben és különös állathangokat hallunk a fák közül. A szinkron korrekt, a magyar nyelv pedig ismét bekerült a megjelenő kunok által – továbbra is megmosolyogtató, amikor az édes anyanyelvünkön hallunk káromkodni valakit a helyi kocsmában vagy egy közeli táborban.
A mi nagy falunk
Számomra a legnagyobb kérdés az volt, hogy mennyire lesz bugos a játék, illetve hogy sikerült-e javítani a harcrendszeren. Bugokkal nem igazán találkoztam, csak egyetlen egyszer fordult elő egy olyan, hogy lazán átgyalogoltam egy sziklán – mármint konkrétan belesétáltam, mintha ott sem lett volna. A harc javult, öt helyett most már csak négy irányra kell figyelnünk (támadásnál és védekezésnél egyaránt), viszont több ellenféllel szemben továbbra is meg fogunk izzadni. Futottam bele olyan helyzetbe, hogy éjszaka az erdőben kolbászolva vadkutyák támadtak rám és mivel kissé be voltam rúgva (nem tudtam ellenállni az olcsó bornak, na!), úgy téptek szét, hogy fájt végignézni. Máskor teljesen random az út közepén sétálva lettem arra figyelmes, hogy egy sebesült alak rohan el mellettem, őt pedig két igencsak jól felfegyverzett haramia követte, akik természetesen az én számat is elkenték. Az ilyen helyzetek általában egyenesen az instant halálhoz vezetnek, viszont szerencsére a mentési rendszer most már megengedőbb. Ha random akarunk menteni, akkor ahhoz továbbra is snapsz kell, viszont hála az égnek, akadnak automatikus mentések is egy-egy küldetés során. Általában ha felveszünk egy missziót vagy eljutunk annak egy fontosabb pontjára, akkor kapunk egy automatikus mentést. Ez klassz, mert halál esetén nem vész oda több órányi haladásunk, viszont másfelől ezzel a játék kvázi rákényszerít, hogy folyamatosan csináld a questeket, hiszen ezek lendítik előrébb a sztorit. Akadnak helyek, ahol kapunk egy ágyat (jobb esetben, mert előfordul, hogy a pajtában alszunk a lovak között) és ezeknél mindig ment egyet a játék, mikor álomra hajtjuk a fejünket. Egy szó, mint száz, a mentési rendszer barátibb és megengedőbb lett, ami mindenképp pozitívum az előző rész save-mechanikája után.
Ennek ellenére a Kingdom Come: Deliverance 2 egy cseppet sem lett könnyebb. Oda kell figyelnünk Henry állóképességére, energiájára, éhségérzetére, sebesüléseire, meg persze arra is, hogy mennyi tárgy van épp nála, nincs-e túlterhelve, nem ette túl magát, mennyire részeg és így tovább. Konkrétan volt egy küldetés, mikor farkasok támadtak rám és ezt totál részeg állapotban, homályos látással és jobbra-balra dőlő fejmozgással kellett kiviteleznem – ezt nem kívánom senkinek. A kutyusunk, Mutt a sztori elején elszakad tőlünk, szóval őt érdemes minél előbb megkeresni. Én totál random, egy teljesen másik küldetés közben futottam össze vele az erdőben, de nagyon hasznos társ, mivel akár a harcokba is be tud segíteni. Ha már harcok, ezúttal sokkal több fegyvert találunk, amelyek használatát el lehet sajátítani. Lehetőség van a lopakodásra is, de én a takedown-rendszert valahogy nem tudtam megszokni és több hátulról elkapott ellenfél kiszabadult Henry szorításából. A zsebtolvajlás ugyanez: nagyon meg kell gondolni, hogy bevállaljuk-e. Az emberek már azért is óbégatnak, ha véletlenül betérünk a kertjükbe, úgyhogy aki tolvajkodni akar, az továbbra is válassza inkább a késő esti vagy hajnali órákat, mikor a népek nagyban alszanak. Az egyik legviccesebb szituációt is ennek kapcsán éltem meg, mikor egy kisebb faluban alaposan kirámoltam a kocsmáros házát, majd a saját cuccait adtam el neki odalenn. A fő- és mellékküldetések ötletesek és rengeteg van belőlük. Akad, amiben egy elveszett lányt kell megtalálni, míg egy másikban egy birkapásztor kér meg, hogy űzzük el a farkasokat a nyája közeléből. Kis alap questek ezek, de némelyik roppant humoros és persze többféleképpen is megoldhatóak. Az említett birkapásztorosnál például megtehetjük, hogy hazudunk a tagnak és felmarkoljuk az ezüstöt, közben meg semmit sem csináltunk a farkasokkal.
Divide et impera
Ezek emelik ki a Kingdom Come: Deliverance 2-t az átlagból és hiába bosszankodtam elég sokat egy-egy félresikerült küldetés, eltört lockpick vagy sokadik halál miatt, nem tudnám azt mondani, hogy megutáltam ezek miatt a játékot. Henry továbbra is egy alapvetően jószívű, kissé ügyetlen karakter, akit egyre profibbá nevelhetünk és így egyre több dologban lesz jártas. Skilljeit a párbeszédek során is bevetheti, például megvillogtathatja lexikális tudását mások előtt, hogy lenyűgözzön valakit. Bár eleinte próbáltam tisztességes maradni és az első 5-6 órában még lovat sem loptam (ki akar emiatt kalodába kerülni egy teljes napra?), idővel azért beugrottam ide-oda megfújni ezt-azt (mondjuk egy kis kenyeret és sajtot), mert mégiscsak könnyű pénzszerzési módszer, ha utána másnak eladogatjuk. Lehet vadászni, alkimistának állni és főzeteket kotyvasztani (ez elég aprólékos művelet, engem kicsit a Someday You'll Returnre emlékeztetett), növényeket gyűjteni, meg még egy csomó más dolgot is, amik mind-mind képesek benn tartani a játék világában. Egy olyan világban, amiben egyszerűen jó érzés létezni. Jössz-mész, megoldasz kisebb-nagyobb feladatokat vagy szimplán csak bóklászol és gyönyörködsz a tájban, ami olykor lélegzetelállítóan szép, máskor pedig az életed veszélyezteti. De komolyan, a Kingdom Come: Deliverance 2-ben simán előfordulhat, hogy szimplán sétálsz egyik településről a másikba és útközben megtámad pár bandita, vagy farkasok rontanak rád. Viszont pont az ilyen abszolút váratlan találkozások teszik izgalmasabbá az egészet és emiatt történt meg velem is, hogy a központi történetszál második komolyabb küldetéséhez csak 20 óra után keveredtem el.
Jár a dicséret a Warhorse-nak, amiért sikerült továbbfejleszteniük az első rész legjobb tulajdonságait és kigyomlálták a bosszantó negatívumokat. Ennek ellenére senki se higgye, hogy a Kingdom Come: Deliverance 2 könnyen adja magát. Ez továbbra is egy túlélő-elemekkel felvértezett, nagyon realisztikusra vett középkor-szimulátor (?), amiben a tanulási görbe jelentős és elképzelhető, hogy még 50-60 óra után sem jutsz el arra a szintre, hogy élve kikerülj egy komolyabb összecsapásból. Ennek függvényében, ha most ismerkednél a Kingdom Come-játékokkal, akkor érdemes elolvasni pár véleményt és tesztet, mielőtt beleugrasz a kalandba. Aki viszont szerette az előző részt, annak 100%-ban tudom ajánlani a folytatást. Minden tekintetben fejlődött: szebb és jobb lett, remekül megírt fő- és mellékküldetésekkel gyarapodott (ráadásul rengeteggel), a csiszolt játékmenet, valamint az átdolgozott harc és mentési-rendszer pedig jelentős pozitívumok. Csak ebben az évben három DLC érkezik a játékhoz, valamint ingyenes frissítésekre is számíthatunk (például bekerül a lóverseny, a borbély és a hardcore-mód), úgyhogy a Warhorse láthatóan hosszú távra tervez. Manapság gyakran előkerül a téma, hogy mely játékokra éri meg úgy igazán költeni, és a Kingdom Come: Deliverance 2 bőven azok között van, amelyekre egy fillért sem sajnálnék kiadni. Most pedig fogom magam és megyek vissza a kunokkal bort vedelni, hiszen az egyik már Kiskunfélegyházára is meghívott!
