A Like a Dragon: Infinite Wealth tesztnél tavaly a következő szavakkal zártam a monológomat: “Nem tudom, hogy innen merre vezet az út, de én ott leszek minden egyes állomásánál mindaddig, amíg azt nem érzem, hogy elfáradt a téma…” Na, hát sok minden járt a fejemben utána, de ERRE pont nem számítottam! Azt viszont elmondhatom, hogy nem fáradt el a téma – de nagyon nem! Amikor tavaly bejelentették, hogy Kalóz Yakuza érkezik Hawaii-ra, csak néztem ki a fejemből. Volt már zombis Yakuza-játék, volt már az Edo-korszakba helyezett, valós történelmi eseményeken alapuló… de KALÓZOS? Nyilván adta magát Majima Goro, mint főszereplő, de ez még az eddigi legállatabb koncepciónál is állatabbnak tűnt (egy másik korábbi Like a Dragon cikkemből is tudnék idézni, amikor követeltem, hogy legyen végre egy Majima-epizód). Most meg itt ülök, az első 100%-ra kimaxolt Ryu Ga Gotoku Studio játékommal (de csak mert ez könnyen maxolható volt), és jelenleg csak sejtéseim vannak, hogy merre akarják továbbvinni a szériát.
Kapitány az illető
A történet fél évvel az Infinite Wealth után játszódik, kötődik is hozzá ilyen-olyan szálakon, de nem túl mélyen. Igazából azt mondanám, nagyjából fogyasztható önmagában is, bár mindenképp keletkeznek kérdőjelek az ember fejében ebben az esetben. Azért érdemes tudni, hogy Majima ki és honnan jött, meg hogy mi történt az előző epizódban, legalább úgy nagyjából. A lényeg röviden: különös körülmények között Majima hajótöröttként egy Rich-szigetnek nevezett helyen köt ki. Amnéziával küszködik, ami a sablonok sablona, és ezen a játék is jót nevet. A szigeten főhősünk megismerkedik egy Noah nevezetű kisfiúval, aki nagyon szeretné látni, mi van ezen a kis szigeten túl, Majima pedig pár verekedés után – és egy elfoglalt kalózhajó társaságában – megígéri a fiúnak, hogy megmutatja neki. Itt indul a méretes tutorial és felvezető szekció, aminek a végére a Goro Kalózok kapitányaként hajózhatunk tova! Persze még nem szabadon, arra pár órát várni kell. Viszont mindenképp meg kell említenem még a játék intróját: miután a Goromaru fedélzetét elfoglalták a srácok, egy afféle musicales intro játszódik le, ami túlzás nélkül ZSENIÁLIS!
A harcrendszer a régebbi Yakuza-játékok harcrendszerének egy továbbgondolt, pörgősebb, eszelősebb verziója. Majima mindig is a jóval gyorsabb stílusokkal operált, szóval ez nem meglepő. Az alapvető harcstílus a Mad Dog, amit nagyjából már lehet ismerni, viszont megjelenik egy másik, a Sea Dog is. Ebben a formában főszereplőnk két tipikus kalózkardot kap a kezébe (később egy lőfegyvert és egy afféle láncon kilőhető kampót is), ezzel is erősítve a kalóz hangulatot. Hogy őszinte legyek, azért elfért volna egy harmadik, akár mixelt, akár teljesen más stílus is, hiszen nem mintha nem láttunk volna már a Yakuza 0-ban egyéb mozdulatokat is tőle. Mint említettem, a harc nagyjából ugyanaz, a különbség inkább, hogy a Devil May Cry-játékokhoz hasonlatosan fel lehet csapni a levegőbe az ellent és ott gyepálni kicsit vagy éppen a kardokat bumerángként elhajítva darálni a tömegben. Ezen kívül a Heat Gauge-rendszer a szokásos: ha eleget csapkodtuk az ellent és feltöltődött az indikátor, akkor erős és menő mozdulatsorokkal lehet szétcsapkodni egy (vagy több) ellenfél pofázmányát – persze mindezt egy kis átvezető formájában. Ebből mintha picit kevesebb lett volna, mint korábban, de lehet én voltam az, aki nem fedezett fel egyéb mozdulatokat. Persze valahol érthető, itt a nagyobb csatákon és a tényleges hentelésen van a hangsúly – bele a tömegbe, ahogy csak éri! Van egy másik folyamatosan töltődő kis képesség is mindkét stílusnál. A Mad Dog esetén Majima három árnyék klónt hoz létre (később ötre lehet bővíteni ezt), és azok is megbúbolják a csúnya bácsikat, nagy mennyiségű sebzést kiosztva. A Sea Dognál ez az extra támadás már érdekesebb. Négy különböző misztikus, ősi hangszer segítségével megidézhető négy “Mad God”, akik lényegében különféle állatok, és elég csúnyán helyben tudják hagyni a Majimára támadókat. Fontos még megemlíteni, hogy a ruhák helyett itt a gyűrűk azok, amik adnak mindenféle bónuszokat, nagyobb sebzést, védelmet, akármi. Szerencsére a karakterünk minden ujjára jut egy-egy gyűrű, szóval akad variáció bőven.
Hajó, ha nem jó
Fontos kis mini tevékenység a Goro Kingdom névre keresztelt állatkert létrehozása. Nyilván nem kell semmi grandiózusra gondolni, a Rich-szigeten van egy kis elkerített szekció, oda lehet mindenféle fura jószágot befogni. Talán ha tizenkettő van belőlük összesen, az egyik a srác, Noah kiscicája. Vagyis ő azt gondolja, hogy kiscica, mert amúgy egyértelműen egy tigris, aki éppenséggel Goro névre hallgat. Ő egyébként velünk tart a játék nagy részében, és néha talál bogarakat, amiket zsebre lehet vágni. Mindenféle fura gyűjtögethető dolog kell a főzéshez, legyen az pók, szitakötő, vagy éppen lepke. Akad a játékban befogható majom, kutyák, macskák, kakasok, és természetesen egy tehén is – mert a friss tej mindig jól jön. Tudom, mindenkit a hajózás érdekel elsődlegesen ezzel a játékkal kapcsolatban, szóval nem húzom tovább, tessék! Igen, van benne, igen, működik, és igen, abszolút olyan, mint a legtöbb yakuzás mechanika. Picit szerencsétlen, picit fapados, de működik. Nem akartak ők Black Flaget, nem akartak ők még Skull & Bonest sem, csak egy kalózos csapatást, és az sikerült. Nem kell benne keresni mesteri megvalósítást vagy tökélyre csiszolt játékmenetet. Ezek a játékok még mindig tizedannyi pénzből készülnek, mint bármelyik fentebb felsorolt cím, szóval nem, a hajózás nem tökéletes, csak melléktevékenységként van jelen. Persze kap szerepet a fő sztoriban, némelyik küldetéshez kötelező agyon ágyúzni (vagy lézerezni) pár ellenséges hajót, viszont a kötelező hajókázás vagy tengeri csatás rész összesen ha egy órát tesz ki a teljes játékban.
A tengeren egyébként annyira nincs sok teendő. Eléggé kiszámítható és unalmas maga a pályák kialakítása. Nem egy nagy térkép van, hanem 7-8 nagyobb területen lehet szelni a habokat, plusz a kolosszeumi hajócsaták. A nyílt terepeken egy idő után roppant unalmas és irritáló random kis hajókon túl kizárólag két dolgot lehet csinálni: a Devil Flag kalózok hajóit megpuffogtatni, illetve partra szállni és egy full lineáris akció-szekvencia során összeszedni a kincset. Persze lehet a tengeren matériákat gyűjteni, ami hasznos mindenféle ágyúk meg fegyverzet kifejlesztésére, de ez minden hajós tevékenység. Tök jó, hogy vannak tornádók (víztölcsérek inkább, bár ezt sajnos nem sikerült szépen megcsinálni), meg örvények, meg hogy változik az időjárás, és még a napszakok is válthatók, de valamiért jóval többre számítottam. Valamiért nem is gondoltam arra, hogy egy éve jött egy brutál méretes Like a Dragon rész, hát hogy a frászba tolnának ki megint egy akkora anyagot vagy csak fele akkorát? Ez egy köztes epizód, ahogy a The Man Who Erased His Name is az volt, viszont az árcédula meg borsos. Nyilván van benne 30 órára elég szórakoztatás (a nagyjából 10-15 órás fősztori mellett), de hazudnék, ha azt mondanám, hogy erre számítottam.
Felment bennem a bilgepumpa
A hajó pimpelgetése amúgy klassz, akad egész sok különböző látványelem, amivel kedvünkre formálhatjuk, meg persze egész sok fejlesztési lehetőséget kapunk. Jobb ágyúk, erősebb géppityu, agyhalál szintű lézernyalábok, meg kókusz sorozatlövő (?) és hasonlók. Imádom az elborult elméjét a készítőknek, de ide még el tudtam volna képzelni valami szélsőségesebb szinteket is. Főleg mivel hamar kifarmolható a legerősebb lézer, amivel a korai szakaszban igazából szanaszét alázható mindenki. A tengeri ütközetek egyébként élvezetesek, főleg azt imádtam, mikor otthagytam a kormányt, a vállamra vettem Majimával a bazookáját és azzal küldtük meg az ellenséges hajókat. Megfizethetetlen élmény egy fél kilométerre lévő forstágot úgy kilőni, hogy csak nyekken a galleonon a frakcionális rudazat (erre a mondatra hagyok időt). Ha az ellenséges “boss” hajó életcsíkja lenullázódik, akkor lehet átmenni és ököllel is megpaskolni a srácokat. Ezek a harcok olyanok, mint az alapvető kézi (vagy kardi) tusa, csak Majimát körülveszi egy mancsaft, akiket saját kezűleg lehet kiválasztani. Lehet aktiválni speciális bónuszt, amit szintén a játékos választ ki, hogy pontosan hogy nézzen ki és van ennek egy nagyobb verziója is, amikor a Devil Flag frakció vezetőit megtámadva 100 fős legénységet kell aprítani. Itt azért már oda kell figyelni rendesen!
A társakat Honolulu szépséges városában kell összekaparászni. Egyesek szinte azonnal a legénység tagjává válnak, ám másokért keményen meg kell dolgozni – mondjuk kimaxolni egy melléktevékenységet, vagy mondjuk magasabb rangú kalózzá válni. A társak rendelkeznek morállal, ami jobb, ha nem kúszik le túlzottan, plusz szinteket lépnek és ők is fejlődnek. Ez hasznos a legénységi ütközetek során, de a kiemelt emberek például az ágyúk mögött is jobban teljesítenek, ha magasabb szinten vannak, és lelkileg is minden oké náluk. Elősegíthető a fejlődés és a morál felfelé ívelése mindenféle ajándékokkal a pajtásoknak. A főzés is fontos eleme a kalóz létnek, és ez egy minijáték keretén belül történik meg. Minél nehezebb egy étek, annál gyorsabbnak és pontosabbnak kell lenni a gombnyomogatás során. Semmi különös, de még mindig jó érzés valamiért az ételek elkészítése és a három csillag megszerzése egy tökéletes főzőcskézés után. Egyébként a morált is lehet javítani, ha nagy zabálást rendezünk a hajón ezekből az étkekből, szóval többszörös a haszna ennek is, nemcsak a HP-t vagy a speckó kombócsíkokat tolja fel.
Korábban említettem, hogy vannak kincsvadászatok. Nagyrészt ez inkább kincsverekedés, mert nem áll valódi vadászatból, bár van pár elrejtett a városon belül is, azonban nem túl nehéz őket megtalálni. Jó pár kincs bekerült a játékba, és mindegyik ad valamennyi pénzt, illetve pontot is. Itt a szintlépések mellé a pénzen túl “kalóz-pontokra” is szükség lesz, ez pedig megnehezíti a képességek farmolását. Ezek a “kalóz-pontok” szükségesek ahhoz, hogy Majima szintet lépjen és elérje az ötcsillagos kalóz rangot, vagyis hogy a legendás tengerjáró titulust megkapja. Nem elég, hogy Shimano Veszett kutyája egy legendás yakuza, ezután a játék után már egy legendás kalózzá is vált – nem semmi életút! Főleg ha rájövünk, hogy közel 60 éves ebben a játékban.
Lövöldöznek, puff-puff, csupa-csupa gázos alakzat
A fontosabb újítások között található még Madlantis, ami egy Atlantisz szópoénra épül (gondoltad volna?). Érdekes módon a legtöbb Like a Dragon-játékban akad valamiféle grandiózus alvilági titkos szerencsejáték barlang vagy konténereket szállító hajó, szóval ezen a ponton már semmi sem lep meg. Itt Madlantis van, és talán az eddigi legnagyobb kedvencem. Persze teljesen irreális a mérete meg úgy az egész, de ide abszolút beleillik. Itt van jelen az egyéb tevékenységek egyik fele, került be bézbózozás, de hordókat kell eltalálni a labdával. Elég addiktív és szórakoztató ez a játékmód, főleg mikor sikerül berobbantani az összes hordót egy ütéssel. Visszatért a golfozás, persze lehet Virtua Fighterreltolni, meg plüss állatokat kihúzni a UFO Catcherből, de ami igazán fontos, az a kolosszeumi kalamajka! Adott egy rakás ellenséges legénység, akiket három, illetve később majd négy különböző játékmódban lehet elnáspángolni.
Ezek között nincs nagy különbség: az alap harcok során a kolosszeumban csapnak össze a hajók, amiből aztán átszállás lesz és közelharc, a másik játékmód során pedig csak és kizárólag ökölharc van, viszont abból több egymás után. A harmadik mód még több legénység hajós, majd pofozkodós elintézése, de úgy, hogy nincs nagyon lehetőség a gyógyításra. Aki kifekszik, az kifekszik a Goro kalózok közül is, szóval ha mondjuk három legénységgel kell megküzdeni, mire a harmadik csapatot püföljük, lehetséges hogy Majima egyedül megy nekik. Ez okozhat problémákat, szóval javasolt ellőni a speckó képességeket, amint beadja a rendszer. Aztán ha ezeken végigmegy az ember, bejön egy negyedik játékmód, de ott lényegében a Devil Flag kalózokkal történt nagy csatákat lehet újrajátszani. Ez a Devil Flag legénység egy ilyen brutál nagy flotta és ők uralják a tengereket errefelé, viszont nincs nagy szerepük a történések során, és teljesen ignorálhatóak, hacsak nem akar az ember jó kis pénzeket meg pontokat szakítani.
Nem sokat értekeztem magáról Honoluluról, mivel ott nincs igazán újítás. A legtöbb minijáték itt van az Infinite Wealthből, némelyik ki is bővült extra pályákkal (például a Delivery Guy-minijáték, amit imádok), de némelyik még akár lustának is érezhető. Persze megérti az ember, ez nem egy teljes cím, és ha kivesszük a képből Honolulut, akkor is van benne elég kontent. Ismét itt az Aloha nevű szociális hálózat, ahol barátokat lehet szerezni integetéssel, itt a Dragon Kart, ami egy afféle B-kategóriás Mario Kart, és a többi. Lehet találni pár kincset – főleg háztetőkön –, ahova a korábban említett láncos kampós eszközzel kell felkapaszkodni. El tudtam volna viselni több új rejtett zugot, akár a város alatt, kis csatornarendszer témával, vagy bármi. Ez a kampó nem mellesleg arra is jó, hogy bogarakat kapjunk le a levegőből vagy a földről. Újdonságként bekerültek a fejvadász küldik, amikben Hawaii legkeresettebb bűnözőit lehet arcba rugdalni szép summáért.
Recseg a trepni
A zene a szokásos minőség, már csak azért is, mert sok korábbi téma visszatér, ahogy az lenni szokott, viszont egész sok kalóz nótát írtak a játékhoz. Akár a hajózás közben a legénység által énekeltek, akár a jelenetek során felcsendülők nagyon klasszak. De a látványvilág viszont megint kezd csúnyácskának tűnni, főleg a tengeren. Sokszor húztam a számat miatta, főleg mivel nagyon műnek tűnik néhol a szárazföld, meg valami nagyon nem kóser a Dragon-motor szikláival. Esküszöm olyan, mint valami megszáradt, odakent hányás a falon. Valószínűleg lassan ideje lesz az engine-váltásnak, bár a Project Centuryhoz ez még elég lehet. Nincs vele baj, ha városban vagyunk, illetve némelyik szigeten a növényzet is szépen működik, máskor meg teljesen inkonzisztens módon a belem fordult ki. Elég-e vajon a Pirate Yakuza in Hawaii vagy kevés ez egy teljes áru játékhoz? Marha jó kérdéseket teszek fel magamnak, és bizony vannak fenntartásaim a 45 órám után. Érthető módon spórolósra veszi minden második játékát a RGG Studio, mégis azt érzem, hogy kezd kilógni a lóláb. Ha minden évben ki akarnak adni valamit, akkor a kisebb címek árából vissza kéne vágni vagy több időt adni a játéknak. Hiába akad benne kontent, ha legalább a fele konkrétan ugyanaz, mint a tavalyiban és nagyon minimális az a plusz, ami hozzá lett adva az egészhez. És még a szokásos mellékküldetésekből is összesen vagy 10 volt, ha jól számolom, ám cserébe bekerült egy kétórás FMV őrület, ami KÖTELEZŐ MINDENKINEK!
Ez a játék viszont nem kötelező mindenkinek, sőt! A rajongók nyugodtan menjenek rá, mert megadja azt, amiért szeretjük ezt a franchise-t, akit meg a hajózás húzna be, viszont sose volt semmi köze korábban ezekhez a címekhez és egy új Black Flaget vár, az nem biztos, hogy jó lóra tesz. Persze lehet, hogy megszeretik ezek a játékosok is majd ezt a világot, de a többségnek inkább lehet csalódás, mint szerelem első látásra. Ettől függetlenül én összességében szerettem a játékot és egy jó élmény volt, ami behúzott és képes volt bent is tartani, a vége felé pedig konkrétan szívszaggató pillanatokat szállított – már ezek miatt megérte kalóznak állni!
A tesztpéldányt a Cenega Hungary biztosította. Köszönjük!
