A generációváltásra készülő konzolgyártók közül elsőként a Microsoft bejelentette új masinájának hardveres specifikációt. Kiderült, hogy az Xbox Series X minden idők legerősebb konzoljaként 12 teraflop számítási kapacitással fog bírni, de megtudtuk azt is, hogy a hardveresen támogatott ray tracing mellett Variable Rate Shading technológiára is számíthatunk. Ekkor beszéltek először a Smart Delivery funkcióról is: ha megveszünk egy játékot Xbox One-ra, akkor Xbox Series X-re is megkapjuk, bármikor is jelenjen meg.

a-microsoft-ledobta-a-bombat-12-teraflop-szamitasi-kapacitassal-jon-az-xbox-series-x.jpg

A koronavírus-járvány fokozódásával sorra jelentették be a cégek februárban, hogy köszönik szépen, de nem szeretnének részt venni a soron következő nagy videojátékos rendezvényen, a 2020-as GDC-n. A szervezők egy darabig még kötötték az ebet a karóhoz, a hónap legvégén azonban már nem maradt más választásuk: hírül adták, hogy elmarad a Game Developers Conference – akkor még bíztak abban, hogy nyáron pótolni tudják.

gdc-cancel.png

Februárban újabb szereplő szállt be a játékstreamelés világába: a korábbi béta fázis után élesben is elstartolt a GeForce NOW. Az Nvidia szolgáltatása rendkívül bőséges, nagyjából ezer játékot tartalmazó könyvtárral indult el, és bár később több kiadó is kihátrált mögüle, így is nagyon sokan kipróbálták a limitált hozzáférésű, ingyenes fiókkal is használható virtuális platformot.

az-elso-szog-a-stadia-koporsojaban-elstartolt-a-geforce-now.jpg

Az Electronic Arts bejelentette, hogy az autóversenyes műfaj egyik veterán fejlesztőcsapata, a Criterion Games átveszi a Need for Speed-széria gondozását. A terep semmiképp sem lesz ismeretlen számukra, hiszen a 2010-es Hot Pursuit, a 2012-es Most Wanted és a 2013-as Rivals is náluk készült – utóbbi azzal a Ghost Gamesszel közösen hozták össze, akiktől most átvették a stafétát. Utóbbi csapat támogató stúdióként továbbra is besegít majd nekik.

nfs-criterion-hot-pursuit-01.jpg

Egy másik EA-játék kapcsán is fontos változást jelentett be a kiadó: úgy döntöttek, hogy az alapoktól kezdve épül újjá az Anthem. A BioWare nagy reményekkel megjelent akció-RPG-je végül 2019 egyik legnagyobb csalódása lett, a kisebb foltozások pedig nem oldották meg a problémákat, ezért döntöttek úgy végül, hogy teljesen átalakítják a játékot – ez azóta is folyik.

anthem-hiany-02.jpg

Az Interaktív Művészetek és Tudományok Akadémiája (AIAS) átadta az egyik legnívosabb videojátékos elismeréseket: sor került a huszonharmadik D.I.C.E. Awards díjátadóra. Az este nagy nyertese az Untitled Goose Game lett, mely az Év Játéka díj mellett további két kategóriában nyert, de szintén három ízben örülhetett a Remedy a Control díjainak hála.

dice-awards-2020-ime-az-ev-legjobb-jatekai-meglepo-gyoztessel.jpg

A HUNESZ bejelentette, hogy 23 ország összefogásával létrejött az Európai E-sport Szövetség. A több mint egyéves előkészületi munkával megalapított EEF tagjainak az lesz a célja, hogy egységesen lépjenek fel az európai e-sportéletért, legyen szó a versenyekről, a támogatásról vagy éppen az etikai és jogi alapokról.

869772098046828300466642318131640791990272o.jpg

Az új megjelenések szempontjából viszonylag visszafogott volt a hónap, de azért elmerültünk kicsit álmainkban a Dreams társaságában, legyőztük a Zombie Army 4: Dead War zombihadseregét, valamint bemutattuk motoros tudásunkat is a Monster Energy Supercross 3-ban.

Folytatás holnap, benne a márciusi történésekkel!