Több mint 30 év után elég nehéz lehet újat mutatni még a legrátermettebb alkotóknál is, ha ennyi részt megél egy adott széria. Mégis tűnhet úgy – ha egy-egy részt kihagysz – mintha valami teljesen újat kaptál volna, és a végeredmény csak alapjaiban hasonlít az eredeti koncepcióhoz. Hogy ez igaz-e a legújabb Civilizationre? Nos, ez az, amire csak a keményvonalas rajongók tudnának választ adni, ám én mégis megpróbálok a végére járni!
Ahogy az előzetes cikkben is írtam, nekem a harmadik rész után szinte teljesen kimaradt a széria, egészen a Beyond Earth című spinoffig. Azt nagyon élveztem, valószínűleg a környezet- és hangulatváltozás miatt, de tavaly a semmiből rápróbáltam a hatodik epizódra és bevallom, amennyire élveztem eleinte, annyira lett roppant frusztráló 3-4 civilizáció végigvitele után. A DLC-kontent rengeteget dobott rajta (de milyen áron?), ám még azok sem voltak képesek arra, hogy félre tudjam tenni az ellenérzéseimet a hatodik Civilizationnel kapcsolatban. Egyszerűen nem úgy működtek a dolgok benne, ahogy az kényelmes lett volna, cserébe viszont nagyon sok téren egész kellemes kis kaland volt. Nézzük tehát, mit nyújt a hetedik rész és mitől működik ezúttal a hexagon!
A korszakalkotó
Nyilván ízlés kérdése a legtöbb változtatás, de személy szerint egy részükkel nagyon egyet tudok érteni és üdvözöltem őket, más részek pedig szitkozódásra adtak okot. A Civilization 7 a szokásos módon operál: választasz egy vezetőt és egy nemzetet, aminek megvan a saját előnye és hátránya. Például Benjamin Franklin a legideálisabb, ha a tudomány útján haladva próbálkoznál, de ott van Xerxész (illetve neki két változata is), aki elsődlegesen a háborúzás útján tud nagyot menni. Azután ahogy a választás megtörtént, el is kezdődik az első kor, ami az alapozás: szép lassú kiépítése a fővárosnak, új városok alapítása, a felderítők kiküldése az adott kontinensen (mivel más kontinensre a primitívebb hajókkal még nem tud eljutni a legtöbb nép), illetve a független kis városok és államokkal való összetűzések. Más nagyobb népekkel is összefutunk persze elég hamar, és játékoson áll, hogy mennyire ápolgatja ezeket a diplomáciai kapcsolatokat. Nincs mindig egyszerű dolgunk, mert vannak népek, akik alapvetően antipátiával fordulnak felénk, mivel a célok és létezésre való berendezkedések el tudnak ütni annyira, hogy szinte mínuszból kelljen indítani velük. És ez probléma. A játék egyébként fairként kezeli, mert volt már, hogy a legnagyobb ellenségemből lett a végére a legnagyobb szövetségesem (és fordítva is), de egyébként ezek az alapvető ellentétek kisebb-nagyobb káoszt tudnak okozni egy-egy végigjátszás során. Ez nem az a fajta káosz, amit az előző résznél éreztem – ott mintha random lett volna minden, itt viszont nagyrészt logikusan viselkedik a gép, a lépései indokoltnak érződnek.
Aztán tovább lépünk a második korszakba, ami a felfedezések kora. Itt bizony ténylegesen a felfedezésen, a további terjeszkedésen, a kapcsolatok elmélyítésén lesz a hangsúly. Ideje feltérképezni a teljes pályát, megismerkedni minden néppel, összehaverkodni a kis független egységekkel, és bekebelezni őket pár száz befolyás-pont elköltésével! Ennek a kornak a végén elérjük az 1700-as évek közepét, és tovább is kúszunk a modernnek elnevezett korba, ami nagyjából a hidegháború végével bezárólag ér véget. Felmerül itt a kérdés, hogy mi? Hol a jövő, hol vannak az ütős extra technológiák? Hát, valószínűleg egy DLC keretein belül majd kapunk egy negyedik kort idővel. Ez roppant mód szomorú, közben meg valahol nagyon izgat, hogy a jövő egy teljes korszakot is megkaphat, és ki tudja meddig tervezik elvinni a történéseket. Nagyjából így néz ki egy civilizáció végigvitele, most menjünk bele részletesebben az újdonságokba, az érdekességekbe, és sajnos a kevésbé kellemes pillanatokba – mert ezekből is akadt néhány.
Kezdeném egy negatívabb szekcióval, mert ez volt az, ami teljes mértékben megtörte nálam a játékmenetet: a korok közötti váltások. Először is, imádom azt, hogy az adott korban elért teljesítmények és események alapján mehet tovább a népünk akár teljesen oda nem illő irányokba. Nem teszteltem le pontosan ez mennyire tud szélsőséges lenni, lévén ehhez jópárszor végig kéne menni rajta, perkeket megnyitni, meg egyebek, de így is szembeötlő volt, amikor a második korban a spanyolokkal csapattam, aztán a végére valahogy amerikaivá formálódott a nép. Imádom ezt a szabadelvű megközelítést, és nagyon tetszik, hogy drasztikus változások is végbe tudnak menni a néppel kapcsolatosan. Ami már nem jön be annyira, az az elért dolgaid egy részének a teljes eltörlése. Hiába hagytad ott milliomosként a felfedezések korát, a modern korban csóringerként mehetsz neki az atombombáig tartó útnak. Hiába spóroltál jól ezzel, meg azzal az erőforrással, ez szinte semmit nem számít ezután. Az összes kialakított kereskedelmi útvonal kuka, minden város visszaminősül kisvárossá... MIÉRT?! Tényleg nem értem. De most komolyan, az egyik kedvenc kis újításom, hogy minden település TOWN-ként indul, és jó pénzért kell CITY-vé varázsolni. Oké, de ezt miért kell minden korban újra és újra megcsinálni?
Közösségi alapelvek elfogadása
A korábbról ismerős barbár népek helyett immár nevesített közösségek vannak, amik függetlenek a nagy nemzetektől. Ezek minden korban kialakulnak újra, ahol van épp helyük. Habár most nincs Mátyás király, mint vezető, azért bekerült opcionálisan megalapuló kisnemzetnek Etelköz, ami szimpatikus és mindig jó érzés látni mikor felbukkan valahol a térképen a kis nemzetünk. Valamiért mindig kegyetlenül ellenségesek, de azonnal próbálok rájuk lecsapni, mielőtt más népek környékezik meg. Igen itt népek között verseny tud kialakulni, hogy ki tol több Befolyás (Influence) pontot a nomád társadalmakba. Azé a hely, aki többet, nyilván. A jelenlegi népfelhozatal egyébként érdekes. Van pár fura választás és döntés, és persze vannak nagy hiányzók is. Gandhi például miért nincs itt, amikor az egyik legnagyobb Civ-mém az agresszor Gandhi? Már csak a poén-faktorért kötelező eleme kellene, hogy legyen a játéknak! Az előzetes cikkben is említettem a menürendszert, meg ahogy kinéz mondjuk a töltőképernyő... hát, ez nagyon nem nyert. Gondolom az egyszerűség és átláthatóság miatt döntöttek mellette, de mégis annyira furán élettelen lett. Egy tök jó festett háttéren egy batár nagy szürke téglatesten szövegek, mintha valami kezdő grafikus kapta volna ezt a melót. Simán át lehetne hozni az előző epizód menüit, amik szintén nem voltak tökéletesek, de ennél mindenképp jobbnak érzem őket. Összességében ettől függetlenül valahogy az egész játék átláthatóbb és egyszerűbbnek érződik. Ehhez hozzátesz az is, hogy nem kell építőkkel babrálni hosszú órákat egy-egy civilizáció során – és én ezt imádtam a legjobban. Annyi feleslegesnek érződő időt spórolt meg, amit másra is felhasználhattam a körök során. A terjeszkedés lehetőségét ezúttal automatikusan kapod, ahogy a város növekszik, és immár mindegyikre alapjáraton rákerül valami kis hasznos épület, például egy farm vagy egy bánya. Szóval végre-valahára nem kemény aranyakért kell az üres telkeket felhúzni.
A diplomácia sokat javult, ahogy említettem korábban, de szerencsére a háborúzás is, ami nyilván fakadhat ebből vagy ennek hiányából. Mivel minden népnek vannak saját speciális egységeik, ezért valahogy mindig tudott újat mutatni egy-egy csata. Főleg, ha picit feljebb tekertem a nehézséget és nem minden esetben az én idióta katonáim verték oda a legnagyobbat. Ami egyébként zavart – de közben akár azt is mondhatnám, hogy jó taktika volt az ellenfél részéről –, hogy előszeretettel telepedett le olyan helyeken, ami a legkevésbé ideális, ezzel túl közel kerülve a városaimhoz. Aztán kifogásként használta fel a kapcsolatunk degradálásához, majd gyűlölet szításához, ami háborúba torkollt. Ez kétszer is előfordult, aztán ha bosszúból purgáltam az egész nemzetet, akkor hirtelen még az is utált, aki korábban kedvelt. Valahol értem, de az alap konfliktus, ami egy baromságból adódott, az én kiirtásomra szolgált, mivel minden városom elkezdte teljes erővel támadni az AI. Az, hogy nem kegyelmezek ezek után, lehetne mondjuk kevésbé negatív a többi nép számára. Fene tudja, ebben van a bája végül is, szóval maradhat.
A krízis-eseményekről szintén szót ejtettem az előzetesben. Minden kor végének utolsó szekciója szankciók szórásából, migrációból, illetve világjárványokból áll. Ezeket kell nagyjából kordában tartani, ami higgyétek el, nem túl egyszerű komolyabb nehézségi szinteken. Főleg mivel a korok végén általában valaki beleköt az emberbe komolyabban is, hiába a legbékésebb nép valaha, amivel rendelkezik. A betegségek terjedése, és annak kontrollálása jelenleg nem tűnik túlságosan lehetségesnek, de lehet, hogy ezen majd javítanak a későbbiek során. Bármit csináltam, akkor is terjedt, hiába alkottam gyógyítókat, egyszerűen nem volt elég bármennyit is kiképeznem. Az, hogy a legtöbb egységnek van egy-egy új képessége, már csak extra jó a javából. A felderítők kis kilátót építenek, amivel messzebb ellátnak, ha mondjuk be kell leskelődni egy másik nép falai mögé, a katonák elbarikádozhatják magukat az adott kis hexagonon belül növelve a védelmüket, és a többi. A grafika nekem sokkal jobban átjön, mint az előzőé, jobban is fut, és úgy összegészében jobb ránézni (kivéve a menükre). Stabilabbnak is éreztem a Civilization 7-et, egy kifagyásom sem volt a közel 60 óra játékidő alatt, és ami talán a legfontosabb: egy percig nem untam. Frusztrált voltam elég sokszor, de az unalomnak a jelét sem sikerült felfedeznem magamon. A zene ismét top-kategória, nagyon jól megadja az alaphangulatot és önmagában is elhallgatja az ember.
Mindezeket összegezve a Civilization 7 egy remek játék lett. A Civ-fanoknak természetesen kötelező, a nagy kérdés pedig az, hogy mennyi plusz tartalmat tervez hozzá kiadni a Firaxis. Az előző részt a DLC-kkel pofozták ki, most pedig eljött az idő, hogy egy már stabil alapra építkezhetnek, akár egy vadonatúj, negyedik kort beemelve a képletbe.
A Sid Meier's Civilization 7 február 11-én jelenik meg, az előrendelések már élnek hozzá.
A tesztpéldányt a Cenega Hungary biztosította. Köszönjük!
