Be kell vallanom, hogy a Withcer III az egyik legnagyobb videojátékos csalódásaim közé tartozik. A probléma nem azzal volt, ami a játék volt, hanem azzal, ami nem volt. Maradjunk egyelőre annyiban, hogy valószínűleg túl konkrét elvárásaim voltak a játékkal szemben.

Kezdjük a problémákat, a mocskos technikaiakkal. Nem szeretek egy játékot a technikai állapota miatt megítélni, elsősorban azért, mert annyira nem értek hozzá, másodsorban azért, mert annyira nem is érdekel. Ha egy játék pocsék állapotban jön (bugok, optimalizálatlanság), arra az én válaszom a türelem, amúgy is évekkel lemaradva követem az ipart, és a Batman: Arkham Knight körüli fiaskóra is az volt az egyszerű válaszom, hogy hozzá se nyúltam, amíg játszható állapotba nem került. Persze ez nem azt jelenti, hogy el kéne nézni az ilyesmiket. Azonban a Witcher III-at mindössze egy hónappal a megjelenés után vettem meg, bizalmat szavazva meg a fejlesztőknek, de az is biztos, hogy ezt a hibát utoljára követtem el. Persze a sok akkori játékhoz képest a Withcer III talán messze a legjobb állapotban startolt, azonban ez nem akadályozott meg engem, hogy belefussak néhány game breaking bugba, és ez lett a vesztem, vagy inkább a játék veszte.

Amikor az ember (vagy legalábbis én) belefut egy olyan véleménybe, vagy értékelésbe, hogy „1/10 A játék el se volt hajlandó indulni.” akkor csak a fejét ingatja, hogy azért nem csak ez alapján kéne megítélni a játékot. Azonban amikor én magam futottam bele valami hasonló problémába, akkor engem is hasonló érzések kerítettek hatalmába. De ne kerülgessük a témát:

Van egy küldetés Lamberttel, aminek a részeként Skelligére kell utazni, majd vissza Velenbe. Azonban a küldetés egy olyan hibát hoz létre, ami crasheli a játékot, ha megpróbálsz kontinensek között utazni. Ott ragadtál Skelligén, és mivel a fő történetszál a másik földrészen folytatódott volna, gyakorlatilag lehetetlenné vált a játék folytatása. Az egyetlen megoldás az lett volna, hogy kihagyom a küldetést, azonban a sztori e pontján a küldetés teljesíthetetlenné vált volna, ha tovább haladok a fő szállal. Mivel ez egy nagyobb melléküldetés az egyik főbb mellékszereplővel, ezért nem akartam kihagyni, ráadásul úgy volt, hogy egy héten belül új patch jön, így úgy voltam, hogy akkor várok a játék folytatásával egy kicsit. Ekkor a videokártyám meghalt, és a Witcher egyhónapos kényszerpihenőre került, ami alatt több patch is készült hozzá. Ekkor még úgy voltam vele, hogy hajlandó vagyok ezt a bugot elnézni, annak ellenére, hogy igencsak bosszantott, a valódi probléma azonban csak ezután jött.

Amikor több mint egyhónapos szünet után visszatértem, elégedetten tapasztaltam, hogy a korábbi hibát megoldották, azonban egyszer csak az alsónadrágomban találtam magam… mint kiderült, a felszerelés, amit hordtam az új patchban balanszolás miatt felsőbb szintkorlátot kapott. Na, itt durrant el az agyam, több mint egyhónapos szünetet tartok, hogy javítsanak egy hibát, majd amikor visszamegyek a játékba, rögtön egy olyan problémába ütközök, amit pont a legutóbbi patch okozott. Legszívesebben dühöngeni szerettem volna, és magamban valójában, ezt is csináltam.

Azért, megy a pont a fejlesztőknek, ugyanis ezzel a patchel együtt adtak egy olyan potiont ami pár szinttel leszállítja a felszerelések szintjét, tehát gondoltak azokra a szerencsétlenekre, akik ruha nélkül maradtak. Végül is pedig könnyen összeszedtem azt a szintet, ami a páncélomhoz kellett, és valahogy azért sikerült túltennem magam a történteken. Ettől függetlenül, ez a kis kaland nem festett túl jó képet a játékról.



A nagyobb problémám a játékkal azonban nem ez volt, hanem az, hogy inkább érződött a könyvek folytatásának, mint a játékokénak.

Kifejtem, az eddigi részekben is mindig Geralt múltját üldöztük, de eddig ez inkább arra szolgált, körbevezessen minket a Witcher világában. Az első két rész esetében ugyanakkora, ha nem nagyobb hangsúlyt kaptak a mellékszálak, mint a főtörténet. Ez alatt főleg az ember-másfajú konfliktust értem. Ebben a részben azonban utolértük Geralt múltját, és megkapjuk Cirit. Namármost, be kell valljam, hogy sosem kedveltem különösebben Cirit, se a könyvekben, sem a harmadik játékban, az apa-lánya kapcsolata Geraltal nagyrészt hidegen hagyott, ami azt illeti, a szülő-gyermek kapcsolatok úgy általánosságban nem nagyon érdekelnek. A Dishonored-ből Emilyre vagy a Fallout 3-ból az apánkra magasról tettem, a Last of Us-ból Joel és Eli kapcsolata érdekelt a legkevésbé, az új God of War esetében pedig már előre félek attól, hogy azt a kis mitugrászt kell majd tutujgatnom.

Azonban tegyük most félre a személyes preferenciáimat. Tudjátok mi történt Cirivel a könyvek végén? Én sem, mert még le sem fordították. A játék közben pedig úgy volt kezelve, hogy mindenki tudja mi történt Cirivel a könyvek végén, hát én nem. Két karakter, akiket igazán kedveltem a második részben Vernon Roche és Iorveth voltak, akik mindketten a játék(ok)ban tűntek fel először. De a harmadik részben sehol egy új arc csak a régi karakterek körül forog a világ, ja és most már Ciri és Yennefer is kéne, hogy érdekeljen. Ne értsetek félre, én is imádom a régi bandát, de ennél azért mégis többre vágytam.

Tudjátok mi volt mégis a legnagyobb érvágás, a legnagyobb csalódás? Az, hogy az emberek és másfajúak konfliktusa teljesen eltűnt ebből a részből. Az első két részben ez a szál majdhogynem fontosabb volt, mint a főszál, helyenként pedig egyértelműen több fókuszt kapott. Azt reméltem, hogy a Witcher 3 felteszi a pontot az ember-másfajú konfliktusra, hogy miután két játékon keresztül építkeztek rá, kapunk egy jó kis befejezést, a talán leglényegesebb mellékszálhoz. Azonban hiába vártam arra, hogy mikor bukkan ez fel, ugyanis ezt a szálat teljesen elhagyták, helyette kaptunk egy teljesen újat, aminek középpontjába Geralt rég elveszett lánya került, aki valamiért kellene, hogy érdekeljen. Az én hibám hát, hogy azt vártam, hogy a legnagyobb történeti ívet folytassák?

Amikor kiderült, hogy Vernon Roche szerepel a harmadik részben, azt reméltem, hogy Iorveth is helyet kapott, de nem ez a helyzet. Roche-val küldetésezhetünk és a Kaer Morhen-i csatához is besorozhatjuk, a probléma csak annyi, hogy nem emlékszem, hogy az ő oldalára álltam volna az előző részben. Ugyanis a második rész legnagyobb döntésénél Vernon Roche és Iorveth között kellett választani. Én pedig Iorveth oldalára álltam, ami Roche emberei, felének életébe került, ráadásul ez azt is jelentette, hogy amikor Roche korábban megmentett a kivégzéstől, azzal háláltam meg, hogy a régi ősellensége oldalára álltam. Így a harmadik részre az arcomba kellett volna, hogy köpjön, nem tárt karokkal fogadnia. Nem lett volna több értelme, ha attól függően kinek az oldalára álltunk, csak azzal lehetne beszélni, és csak azt lehetne meghívni a Kaer Morhen-i csatához?



Emlékszik egyáltalán valaki még a Witcher II első fejezetének végéni döntésre, amikor Vernon Roche és Iorveth között kellett választanunk? Talán a játékvilág legnagyobb döntése volt, ha a játékmenetet érintő változásokat nézzük, hiszen attól függően, hogy mit választottunk, akár két teljesen különböző történetet játszhattunk végig. Egész országok sorsa dőlt el ezen. És tudjátok, hogyan emlékezik meg ezekről a nagy döntésekről a Witcher III? Sehogy, és itt lett végleg elegem.

Tudjátok nem a Mass Effect 3 az egyetlen játék, ami magasról sz@rt arra, hogy korábban milyen döntéseket hoztál, hanem a Withcer III is. Importálhatod a mentéseidet, vagy a játék elején megkérdőívezhetnek korábbi döntéseidről, de nem fog számítani, persze egy két karakter él, vagy halott, de fontosabb dolgokat még említés szintjén is alig. Nem azt akartam volna, hogy a fél kontinenst átrendezzék emiatt, hanem csak annyit, hogy egyáltalán elismerjék azokat a döntéseket, amiket a korábbi részekben hoztam. Akik az előző részben Roche-t támogatták, azok valamennyire vigasztalódhattak vele, de én, aki két játékon keresztül támogattam a scoia’tael ügyét, ki lettem kukázva. Csak hogy egy kis sót hintsünk a sebre, itt jön a slusszpoén, eredetileg Iorveth szerepelt volna a játékban, de ki lett vágva. Küldetési lettek volna, sőt őt is szerepelhetett volna a Kaer Morhen-i csatában, ezzel pedig be is bizonyosodtak a (feljebb már vázolt) megérzéseim. Elárultak, ezért pedig nem tudok megbocsátani.

Arról ne is beszéljünk, hogy igazából a teljes Witcher 2 vége jelentéktelenné vált, mert a Nilfgaardi invázió konkrétan eltörölte a második rész összes döntésének következményét. Gyakorlatilag mondhatnánk, hogy akik Vernon Roche-t támogatták azok se jártak sokkal jobban, ugyanis a CD Projekt Red egyetlen briliáns tollvonással semmisé tette minden előző részbeni döntésünket. Oké megértem miért kellett ezt csinálni, nem lehetett volna két teljesen különböző sztorit készíteni, hacsak nem teljesen máshol játszódott volna a játék, valahol a szálaknak össze kellett futni. Megérteni ugyan megértem, de ez nem azt jelenti, hogy kevésbé fájna.

De visszakanyarodnék Iorveth és Roche ügyére, mert a Roche támogatók igen is jobban jártak, ő egyáltalán szerepelt a játékban, és el lehetett vele beszélgetni arról mi történt a második rész vége óta. És őszintén, én sem kértem volna többet, egy két melléküldetés Iorveth-el, meg elbeszélgetünk arról hogyan alakult a sorsa, és ennyi, akkor valamilyen szinten én is elégedett lettem volna.

Akár még részletezhetném, hogy milyen jellegtelen banda lett a Wild Hunt, arról, hogy Eredin egy sablonos fantasy démonúrral ér fel kidolgozottság tekintetében, vagy arról, hogy milyen laposan ért véget az észak uralkodóját eldöntő melléküldetés, azonban nem fogom, ezek nem is nagyon érdemelnek több szót.



A hab a tortán, amin ezek után már nem is csodálkozok, az a befejezés. A befejezéseket leginkább így lehetne felosztani: jó, kevésbé jó, és rossz. Mi vaaaan? Jó, meg rossz a mesékben van, nem a Witcher világában, ebben a világban max különböző befejezések vannak. Úgy tűnik, hogy miután az ember-másfajú konfliktust kukázták, nem maradt érdekes téma, ami mellett feloszthatták volna a végkifejleteket, helyette a jó és a rossz közötti skálán helyezték el őket. Arról nem is beszélve, hogy én a rossz befejezést kaptam, mert… ööö… mert nem hagytam Cirit hógolyózni, meg dühöngeni? Mi ez a baromság? Oké, így utólag nagyjából értem mit szerettek volna elérni vele, hogy némi önbizalomra tanítsuk Cirit, meg miegymás, de ezt így is csak utólag tudtam kiokoskodni. Pocsék megoldás.

Tudom, hogy kisebbséget képviselek azzal, hogy nem tetszett a Witcher III, de azt is tudom, hogy nem vagyok egyedül. Miután körülnéztem egy kicsit a neten láttam, hogy nem vagyok teljesen egyedül a véleményemmel. Ugyanis akik ,mint én, a scoia’tael-t támogatták a korábbi részekben, azok közül többen, hozzám hasonlóan keserű szájízzel távoztak a játékból. És hogy miért csak a scoia’teal-t és Iorvethet taglaló témákban került elő a probléma, hogy a játék magasról tett a korábbi döntéseinkre? Mindössze azért, mert akik Roche oldalára álltak, azok egyáltalán kaptak valamit kárpótlásul. Nem sokat, de annyit amennyivel én is beértem volna, ha hajlandók a másik oldalra is gondolni.

Nem vagyok azonban vak a minőségre, a Withcer III nem rossz játék, és valószínűleg ott van ezen évtized legjobbjai között… csak nem az én legjobbjaim között, azt a helyet a Witcher II birtokolja. Lehet, hogy a Witcher III szinte tökéletes, mint egyedülálló játék, azonban én, mint a sorozat rajongója, átverve érzem magam, és ezért nem vagyok hajlandó megbocsátani.