Amióta az Aki bújt és a V/H/S révén ismertté vált Matt Bettinelli-Olpin–Tyler Gillett rendező-, illetve a James Vanderbilt–Guy Busick írópáros kézbe vette a Sikoly franchise-t, többször eltűnődtem, hogy vajon miért is szeretem annyira a Woodsboroban játszódó filmeket. Kevésbé megdöbbentő, megrázó és társadalomkritikus alkotások ezek, mint a hetvenes évek (proto-)slasherjei, az ömlesztett vérfürdő ellenére pedig lényegesen könnyedebbek, mint a nyolcvanas évek munkái. Mit tud vajon a Sikoly, amiért ilyen magas polcot vívott ki magának a horror univerzumban? Sajnos a tavalyi produkció után továbbra sem rendelkeztem igazán megnyugtató válasszal, hiába tetszett a sorozat újraindítása. Egészen mostanáig, a hatodik felvonásig kellett várnom, hogy pontosan megértsem a produkció iránti szenvedélyem forrását. A friss epizód önmagában nézve jobb film, dinamikusabb, humorosabb és feszesebbre vágott, mint elődje, ráadásul kiemeli, csúcsra járatja a Sikoly filmek legkarakteresebb vonásait, amikbe annyian szerettek bele az elmúlt huszonhat évben. Most már tudom, hogy a produkció karakterközpontúsága, pszichologizáló jellege, valamint a – slasherökre kevéssé jellemző, inkább a jóval kreatívabbnak tartott testvérműfaj, a giallo kellékének tartott – nyomozás szál vonzza az embert. Nem mellesleg a Sikoly magasan a legkiegyensúlyozottabb színvonalú horror/slasher széria, amely állítást vastagon megerősíti a hatodik rész.
(A kép forrása: Port)
Horror rajongóktól horror rajongóknak
Ennyire önreflexív és a közönséget az élménybe folyamatos kiszólások segítségével bevonni igyekvő film kapcsán érdemes a várható nézői reakciókat is figyelembe venni. A Sikoly VI kapcsán egész biztosan az lesz a vízválasztó, hogy ki lelkesedik a film a filmben narratíváért és a horror műfaj szabályrendszerét boncolgató párbeszédekért, illetve ki érzi túlzásnak a látottakat. Gillették rendezése a korábbi részeknél többet kommunikál kifelé, mégsem érezni azt, hogy a sok ,,belsős” poén vagy eszmefuttatás a mű terhére lenne. Hogy ezek a horror klisék mire szolgálnak, azt már a nyitányban világossá teszi a forgatókönyv az egyik hős száján keresztül: az alkotók és a közönség által közösen kialakított műfaji sablonkészlet saját nyelvet jelent, aminek bárki az ismerőjévé vagy használójává válhat. Természetesen az egyes elemek minél játékosabb, virtuózabb variálása tesz izgalmassá egy alkotást, Wes Craven pedig arra tette fel a Sikoly sorozatot negyed évszázada, hogy szabadon, akár önironikus módon virgonckodjon ezekkel a szerzői építőkockákkal. Mint a frissen debütált opuszban elhangzik, a sokadik rész nem ismételheti önmagát, és valóban, a Sikoly epizódok mindig képesek valami újat mutatni. A hatodik rész előzetesében látható – a trailerben idézett részletnél lényegesen hosszabb és a feszültségfokozás érdekében több helyszínre osztott – metrós utazás például az egész sorozat egyik legkiemelkedőbb, legizgalmasabb szekvenciája. Fontos azonban, hogy a mesélő úgy keveri a lapokat, hogy nem rúgja fel a zsáner alapszabályait, az avatott néző jó eséllyel tippelhet a gyilkos személyére.
(A kép forrása: IMDB)
Vérfrissítés
Féltucatnyi részen keresztül kiegyensúlyozott színvonalú filmsorozatot épp olyan nehéz találni, mint a főhősök cseréjét sikeresen levezénylő szériát. A Sikoly új részei magától értetődő természetességgel vezetik be és szerettetik meg a rajongókkal a fiatal generációt. A staféta zökkenőmentes átadásába mindössze egy hiba csúszott: a korábbi főhős, Sidney Prescott távozását átgondolatlan, suta módon tudatják a készítők, ami meglepő, sőt kihagyott helyzet a meta-kiszólásokkal ügyesen sakkozó produkció esetében. A Hayden Panettiere alakította Kirby Reed visszatérése ellenben csöppet sem erőltetett vagy nosztalgikus szándékú, a negyedik rész túlélőjének felbukkanása jókorát lendít a sokszereplős cselekmény dinamikáján. A hatodik felvonásban érthető módon jobban előtérbe kerül a horror újdonsült hercegnője, Jenna Ortega, és örömmel nyugtázhatjuk, hogy belőle továbbra sem elég. Bár a hirtelen jött népszerűség Hollywoodban sokszor skatulyába kényszerít, önismétlésbe hajt, unalmassá tesz tehetséges színészeket, a Melissa Barreraval kiváló párost alkotó Ortega hiába szerepelt már számtalan horrorban, eddigi pályája során mindahányszor eltérő típusú karakter bőrébe bújhatott. A vért pedig továbbra is szívesen nézzük a képén, ahogy ő fogalmazott egy interjúban.
X
Indokolatlannak tűnhet a hazánkban kiosztott legszigorúbb, megtekintésre kizárólag felnőtteknek ajánlott X-es címke. A szériára jellemző kegyetlenség megvan a filmben, és a mindenkori korhatárbesoroló bizottság legelnézőbb tagját is nehéz volna meggyőzni arról, hogy a Sikoly VI pusztán ártatlan paródiája a modern kori egzaltált urbánus emberi hajlamoknak. Mindazonáltal az égvilágon semmi olyan nem történik benne, ami a korábbi epizódok obszcenitását és vérengzését meghaladná. A Sikoly talán az egyetlen fősodratú slasher/horrorparódia (franchise), ami nem egyoldalúan rémisztő vagy karikaturisztikus, hanem két alapvetően eltérő érzés, a félelem és a humor jól megfér egymással benne. Amiért igazán szeretni lehet a legújabb epizódot, az a szériára jellemző elemek felfokozása. A VI az eddigi legtipikusabb Sikoly film. A nézőt tárt karokkal vonja be a nyomozásba, miközben szerethető karakterekkel gazdagítja a sorozat világát. Idén nemhogy sikerült emelni a téten, a friss epizód az egész franchise egyik legjobb darabja.
