A bálna esetében olyan film érkezett a hazai mozikba, ami minden vonatkozását tekintve figyelemfelkeltő alkotás. Darren Aronofsky (Reqiuem egy álomért, Fekete hattyú, Anyám!) rendezéséhez hasonló történetet nehéz volna találni (kórosan túlsúlyos férfi felveszi a kapcsolatot vele haragos viszonyban álló exfeleségével és kezelhetetlen, barátok nélkül tengődő lányával), a kóros elhízás vizuális megjelenítése már-már szenzációhajhásznak tűnik, mindezt pedig a giccs és a fájdalommal teli szépség határán egyensúlyozó hangvétel koronázza meg. Ilyen szélsőséges történetet rettenetesen nehéz hitelesen tálalni, illetve nézőként a helyére tenni. A jó hír, hogy Aronofsky elejét vette a túlzott pátosznak és a földön tartotta a karaktereket, a mű egésze azonban hullámzó színvonalú: rengeteg nyomot hagy az ember emlékezetében, de vannak gyenge pontjai. Végül is kissé nyálas (nem jobban, mint az Esőember) és helyenként suta történetszálakból építkező, de erőteljes drámai alkotás született. Igazi színészfilm, kiemelkedő alakításokkal és lehengerlően éles párbeszédekkel.
(A képek forrása: Port)
Nyomorpornó vagy dráma?
A nyitány önmagában megrázó. Annyira előtérbe tolják a súlyosan elhízott főhős testét, hogy joggal merül fel a kérdés, pusztán sokkolni akar vagy mond is valamit a film. Szerencsére van értelme a nehezen befogadható képek szerepeltetésének. A kamera a játékidő nagy részében kerüli a főhős méreteit látványosan pásztázó beállításokat, mindvégig az egészségtelen életmód lehetséges okait keresi. Viszonylag kevés zabálást látunk, pont annyit, hogy a közönség a vetítését követően rémisztően egybehangzó módon döbbenjen rá, mennyi fölösleges kalóriát és műanyag terméket viszünk be a szervezetünkbe napról napra. Akármilyen közhelyesen hangzik, amikor elhízott országot vagy modern fogyasztói társadalmat emlegetnek a nyilvánosságban, A bálna faék egyszerűséggel mutat rá erre a nyilvánvaló problémára. A testiség tehát kifejezetten fontos része a történetnek, még ha a bulvár média korszakában szocializálódott néző számára alávalónak és felszínesnek is tűnhet ez a megközelítés. Ugyanakkor nem minden a kézzel fogható, testi drámára van kihegyezve. Egyrészt a néző szeme viszonylag hamar hozzászokik az eleinte sokkoló képekhez, másfelől a testi kínokat lelki és intellektuális tartalommal támasztják meg az alkotók.
Ködös múlt
A bálna a „szorongóevést” vázolja, ami túlmutat a betegség-melodrámák jól bejáratott szituációin és elveti a műfaj megszokott sablonjait. Hősünk állapota nem sorsszerűen, külső körülmények miatt romlik, ezért a betegséggel járó általános helyzetek helyett inkább életének más vonatkozásai kerülnek előtérbe a történet során. Ezek feltárása azonban ambivalens módon zajlik. Amilyen kiemelkedő bizonyos vonatkozásaiban a film, olyan zavaró szürke foltok is maradnak a forgatókönyvben. Sajnos a féktelen evés okait nem sikerül igazán jól megmagyarázni, hőseink állítólagos sötét, traumatizált, bűnös múltját kevéssé átélhető módon meséli el a film. A forgatókönyv számos jelenetet az ominózus tragédiák feltárására futtat ki, amik valahogy nem elég életszerűek, kézzel foghatóak. Félig kihasznált ziccernek tűnik a vallás tematizálása is. Az alkotók ügyesen megragadják az alternatív evangéliumi mozgalmak sötét vonásait, de nem sikerül kellő erővel átadniuk a megváltás reményét és minden ráutaló próbálkozás ellenére képtelenek bibliai hátteret adni a konfliktusnak.
Hogyan tovább?
A bálna nem a tragédiák lefolyását, hanem a traumatizált emberek utóéletét tudja hitelesen és árnyaltan bemutatni. Valahogy a csőd után, a gyógyíthatatlan sebekkel, nehéz körülmények között is élni kell, és ezt az állapotot ragadja meg Aronofsky. Minden karakter egy lehetséges utat vázol: ki a gyűlöletbe, ki a munkába menekül, más képmutató módon kerüli a szembenézést, a film leglabilisabb karaktere pedig jóformán hőssé válik. Brendan Fraser Charlie-ja tiszta szívű, de rettenetesen gyenge akaratú ember, aki felnőtt életének szinte valamennyi döntését elhibázza, minden helyzetben a legrosszabb utat választja. Semmi nem predesztinálja őt arra, hogy tönkretegye magát és a családját, végül azonban hoz egy őszinte áldozatot, amivel megváltoztatja egy másik ember életét. Számos lehetősége lett volna segíteni, amik előtt rendre meghunyászkodott, az utolsó tettével azonban két fontos dolgot demonstrál számunkra: a változás és a megbocsátás erejét. Világosan látszik a filmben, hogy az életben mindig van választás. Még tucatnyi elhibázott lépést követően, akár közvetlenül a halál előtt is lehet helyes döntést hozni, a megbánást pedig érdemes elfogadni a vezeklőtől. A bálna kulcsszavai tükrözik, milyen erővel omolhatott volna rá a filmre a pátosz és a giccs, Aronofskynak azonban sikerült ettől megóvnia a történetet. Ambivalens, de emlékezetes és erőteljes filmet küldött vászonra.
