Kezdjük a legjobbal, a történettel, az előzővel ugye az volt a gond, hogy egyszerű volt, és nem volt meg az a személyes kapocs, ami miatt igazán átérezhettem volna a szereplők drámáját. Itt ez orvosolva lett. Lehet, hogy ismét egy háborús sztorit kapunk, de ezt már rögtön a két főszereplő, hősünk és annak legjobb barátjának, kapcsolatára alapozzák. Hiába határozzuk meg a játék végére egész birodalmak sorsát, a történet sosem felejti el személyes szinten is megtartani a konfliktusokat. Mert a játék alapja mindig a két főszereplő szembenállása marad, ahogy kénytelenek szembeszállni egymással azokért az eszmékért, amikben hisznek.
Ugyan még mindig nem mondhatnám, hogy lelkesedek a 108 megszerezhető karakterért, ugyanakkor a Suikoden II itt is sokkal jobban teljesít, mint elődje. Jóval nagyobb hangsúly kerül a különböző társainkra, és jó pár közülük kap a sztori folyamán saját történeti ívet, méghozzá mindezt a fősztori mellett, és anélkül, hogy annak kárára menne. Nagyon jól megoldották, hogy a mellékkarakterek egy jó részének is jusson némi reflektorfény.
Ami viszont kicsit kellemetlenül érintett, az a játék legjobb befejezése. Amit csak úgy lehet elérni, ha összegyűjtöd mind a 108 karaktert. A probléma azonban az, hogy az előző résszel ellentétben itt néhányat könnyű kihagyni. Véletlenül elfelejtettem megcsinálni egy mellékküldetést(!), mire a játék azt a zónát ahol ezt végre lehetett volna hajtani elérhetetlenné teszi a játék végéig. Amikor pedig a legvégén kellett szembesülnöm azzal, hogy azért nem kaphatom meg a legjobb befejezést, mert a játék felénél véletlenül kihagytam egy mellékküldetést, akkor az azért keserű szájízt hagyott maga után. Az ilyen, finoman fogalmazva is bullshit játékdizájnt, nem kifejezetten díjazom. Szóval álljon itt fegyelmeztetésül mindenkinek, aki ezt olvass, még nem játszott a Suikoden II-vel, de egyszer tervezi, hogy ne kövessétek el azt a hibát, amit én. Amikor a történet szerint először kell Matilda királyságába menni, akkor mennyetek be az ezen a területen található kis faluba, mert itt indul az a mellékküldetés, aminek a végén lehet betoborozni Humphrey és Futch karakterét, és mert ez a misszió később elérhetetlenné válik.
Szintén megoldották az inventoryval kapcsolatos problémákat is, ebben a részben végre kapunk a karakterektől független hátizsákot, így pedig már jóval könnyebben kezelhető a felszerelésünk. Bár azt itt is hozzá kell tennem, hogy az még mindig kicsit idegesítő, hogy nem mindenhol lehet megtalálni mindenfajta boltot, főleg hogy a bázisunkhoz itt viszonylag csak későn nyílnak meg ezek az árusok. Így a játék egy jó részében mindig a környező városokba kellett futkosnom, hogy egy alapvető kovácshoz vagy rúnamágushoz jussak.
A harcrendszert is átvariálták, lényegében megmaradt ugyanannak, ami volt, azonban most jóval több rúnát tudunk karaktereinkre aggatni. Ez pedig jelentősen kibővítette a taktikai és testreszabhatósági lehetőségeinket, kifejezetten jó újítás. Amit viszont kicsit sajnáltam, hogy valamennyivel lassabb lett a harcrendszer. Nem szó szerint lett lassabb, mind inkább a random csaták nehezebbek lettek, így gyakrabban kell neked a kezedbe venni az irányítást (az előző részben lévő autocsata funkciók itt is jelen vannak, és még mindig nagyon jó kényelmi funkciók), és amennyire láttam, elfutni a csaták elől sem mindig olyan biztosan jön össze, mint az első részben. Ezek viszont azért nem akkora problémák, inkább kisebb bosszantó dolgok, a harcrendszer maga viszont továbbra is jó tempót diktál és élvezetes.
Ami viszont kifejezetten bizarra sikerült, azok a nagy csaták, ami az előző rész egyszerű kő-papír-olló megoldásával ellentétben itt, egy konkrét stratégiai játékokra jellemző rendszert kapott, ahol térképen kell az egységeiddel lépkedni, és leverni az ellenséges sereget. A probléma az, hogy szinte nem enged a játék normális csatát vívni kvázi a játék 30. órájáig, az egyébkénti 40-ből…
Az a baj, hogy a játék sokáig nem téged enged irányítani ezekben a csatákban, ami valójában történeti szinten jól meg van magyarázva, hisz eleinte csak egy kis senki vagy, akire nem bíznák egy egész ütközet levezetését. Konkrétan csak egy darab egységet kapsz, amit te irányíthatsz, a többit pedig az AI végzi, így viszont inkább csak nézője vagy ezeknek a nagyobb kaliberű csatáknak, és nem tényleges résztvevője. Konkrétan csak a játék felénél enged végre téged vezetni a játék, ekkor viszont mindenféle hülye célkitűzések miatt nem tudsz normális csatát vívni.
Amikor először engedte a játék, hogy végre én irányítsam a teljes sereget, akkor megörültem, hogy végre eljött az én időm. Nagyjából el is vertem az ellenséges sereget, körbevettem az ellenség parancsnokát és az egységeimmel minden oldalról szorongattam, de csak nem akart meghalni. Azt hittem valami bugba ütköztem, amikor hirtelen visszavonulót fújt az ellenséges csapatok erősítése, a parancsnok pedig megadta magát. Mint kiderült sztori okokból ebben a csatában az ellenség mindig visszavonulót fúj az x. körben, amivel megnyered az ütközetet, a parancsok addig viszont tényleg halhatatlan. Az nem nagyon érdekelte a játékot, hogy én már az x. kör előtt is meg tudtam volna nyerni a csatát. Ami viszont még bizarrabb volt, amikor az egyik összecsapásban csak annyi lett volna a dolgom, hogy kimenekítsek egyetlen egységet az ellenfeles vonalak mögül, csak annyit kellett volna tennem, hogy az egyik egységemet e mellé a megmentendő egység mellé léptetem. Azonban az ellenséges sereg mindig úgy helyezkedett, hogy először rajtuk kellett átvágnom, húszpercnyi csatározás után még mindig nem jutottam semmire, de az ellenséges sereget konkrétan tönkrevertem. Gyakorlatilag ott szét tudtam volna kergetni a teljes ellenséges birodalom hadseregét, a főgonoszt kardélre hányva, úgy a kétharmadánál befejezve a játékot. Azonban persze az itt még sebezhetetlen volt, nekem meg nem harcolnom kellett volna, hanem csak azt az egy egységet kijuttatni. Volt olyan is, hogy egy ellenséges várost kellett megostromolnom, ahol konkrétan bemasíroztam az egységeimmel a városba, amikor meg nyertem, a játék kidobott a kapuk elé, mondván, hogy azokat még nem törtük át. Huh? Csak a játék 30. órájában volt először egy olyan csata, ahol végre én is irányítottam az egységeket, és nem is valami hülye sztoricélt kellett volna elérnem. Pedig ezek a grandiózus csaták tényleg izgalmasak és szórakoztatóak lennének, de játék mindig közbeavatkozik valami random történeti okkal, hogy miért nem játszhatom le én normálisan őket.
Összességében kitűnő játék a Suikoden II, a stratégiai csaták bizarr dizájnjától itt most eltekintve, a játékmenetet és harcrendszert továbbfejlesztették. A történet pedig végig izgalmas, grandiózus, és mégis személyes, és a mellékkarakterek jó része is kellő kidolgozottságot kapott. A Suikoden II egy szinte tökéletes játékra sikeredett.
