A Fate/Stay Night „folytatása”, amely szót azért rakom macskakörmök közé, mert itt folytatás alatt az eredeti sztori egyfajta, alternatív befejezésének a folytatását kell érteni. Egy bizonyos „mindenki boldogan élt, amíg meg nem” fajta befejezését, ami alatt nem csak a mestereket kell érteni, hanem Servant-eket is. Ebben az alternatív világban szinte mindenki túlélte a Szent Grál háborút, és most mindenki nyugodtan éli hétköznapi életét, az itt ragadt hősökkel együtt.



Míg a Fate/Stay Night nagyrészt lineáris történet volt, a három nagy route és egy rakás bad end kivételével, addig az Ataraxiára a moduláris kifejezést használtam. Minden egyes nap a „világtérképen” megjelenő jelenetek közül kel választanod, ahol a fő történet előregördítéséhez bizonyos kulcsjelenteket kell elolvasnod. Addig ismételgeted ezeket a napokat, amíg meg nem találod az előre vezető utat. Ez a megoldás sokkal interaktívabbá teszi a novellát elődjénél, valamint kisebb részekre is osztja az egész cselekményt, amit így kisebb részletekben, kicsit változatosabban, és bizonyos szempontból gyorsabban el lehet fogyasztani. Ami tekintve, hogy milyen baromi hosszú tudott lenne a Stay Night, nekem kifejezetten bejött.

Ezen részekben a különböző karakterek mindennapjaiba nyerünk bepillantást, amit az tesz annyira nem mindennapivá, hogy szinte az összes hős a grálháborúból itt maradt. Egész szórakoztató azt nézni, hogy bizonyos mitikus alakok hogyan is próbálnak beilleszkedni a modern világba. Továbbá ezekben a részekben kicsit többet foglalkoznak olyan karakterekkel, akiknek az eredeti műben nem sok reflektorfény jutott, mint például Lancer, Rider és Caster. Nekik ezúttal még a háttérsztorijukat is kifejtik.

Legelalábbis ez történik egyrészt, ugyanis az Ataraxia két szálon fut. Egyik a fentebb taglalt jelenet választós mindennapi rész, a másik pedig két új szereplőt mutat be, akik egy tényleges Szent Grál háborút vívnak meg. Ez a sokkal hagyományosabb lineáris módon folyik, jóval komolyabb is, és valójában ez lenne a novella főtörténete. Mert érdemes megjegyezni, hogy az Atarxia elsődlegesen már nem a Stay Night-ból ismerős Shirou és bandája sztorija, hanem ennek a két új szereplőé.
Ami pedig kifejezetten jó is, vannak itt a szokásos csaták, az ismert filozofálgatások és karaterkivesézések. Azonban ez azt is jelenti, hogy kontrasztban a hétköznapokat ábrázoló epizódok céltalannak hathatnak. Mert ugyan eleinte egész változatos a két szál közötti váltogatás, én egy idő után ráuntam arra, hogy a már túlságosan is jól ismert banda mindennapjait nézzem, főleg, hogy Shirou iskolás életéből már az alapműben is láttunk éppen eleget. A víziparkos részeket (amiből van vagy négy féle variáció) meg egy az egyben átugrottam, annyira hosszúra és érdektelenre sikerültek.

Még annyit megjegyeznék erről a novelláról érdekességként, hogy ha valakit érdekel, hogy honnan is indulhatott a Fate univerzum helyenként igen elborult humora, akkor az itt megtalálja. Ha valaki látta már a Carnival Phantasm animét, vagy volt szerencséje a Grand Order komikusabb event-jeivel, az néha azt veheti észre, a készítőknek valahol eléggé elgurult a gyógyszere. Nekem az a gyanúm, hogy ez a tendencia ezzel a novellával kezdődhetett, mert néhány humorosabb szituációt, amit az Ataraxia bemutat, azt tényleg csak az elborult szóval lehet jellemezni.

Szóval összességében egész jó lett a Fate/Hollow Ataraxia, bár az eredeti novella elolvasása kötelező előtte. A fő történet remekre sikerült, a mindennapokról szóló részek is egész szórakoztatóak tudnak lenni, mondjuk azokból a végére már kicsit sok is van, meg néhány ilyen rész jóval hosszabb, mint lennie kellett volna.