Komoly kihívásra vállalkoztak a The Last of Us alkotói: begyöpösödött műfaj, a zombis sci-fi/horror keretei közé igyekeztek beemelni a filmdramaturgiához nehezen illeszthető videójátékok egyik legsikeresebbikének történetét. Ha az elvárások az elmúlt évtizedek jobbára félresiklott adaptáció után nem is szöktek az egekbe, mindannyian tudjuk, a legkisebb hiba hangos nemtetszést válthat ki az érzékeny közönség soraiban. Óvatosan kellett tehát dolgoznia az HBO Max stábjának, hogy ne fussanak bele a jól ismert zsákutcákba. Ám ezt a feladatot egyelőre teljesíteni látszanak a sorozat készítői. Az első két részben nem ütközünk illúzióromboló vagy különösen felkavaró pillanatokba, még a szükségszerű változtatások sem az eredeti történet és karakterrajzok rovására történnek. Annyit biztosan sikerült bebizonyítania a Neil Druckmann és Craig Mazin (Csernobil) alkotta párosnak, hogy lehet minőségi, első osztályú játékfeldolgozást készíteni.
(A kép forrása: Player)
Megcsap a hangulata
A sorozat legfőbb erőssége, hogy azonnal bevonja a nézőt a történet hangulatvilágába, fiktív birodalmába. A közegábrázolás szinte tökéletes. Olyan apokaliptikus világ díszletei, lepusztult városképek tárulnak elénk, akár csak egy mozifilmben. Szerencsére nem vizuális effektekkel próbálják teletömni a képet, a látványos snittekben sem szembeszökő, harsány a CGI jelenléte. A játék egyes kameraállásainak megidézése (például az autós menekülés során) egyértelműen hozzáad az élményhez. Néhol olyan kompozíciókat látunk, amit filmesek hagyományosan nem használnak, de adott szituációban kifejezők lehetnek. A főcím már előlegezi, hogy a zenei aláfestés is színesíti a produkciót. A játék több szerzeménye fencsendül az évad során, illetve a nyitóepizód végére ékelt híres dalbetét illeszkedik a látottak stílusához. Az első benyomások között kell említeni a nívós castingot. A színészek vagy a játékból ismert karakterek pontos hasonmásai, vagy azonosulásra hívó alakításuk miatt lopják be magukat a nézők szívébe. Elsősorban Bella Ramsey és Storm Reid alakítását lehet méltatni Ellie és Riley szerepében. A gyerekszínészekről korábban aranyos, csintalan, esetleg fizimiskájukat tekintve komikus megjelenésű fiatalokra asszociáltunk. Manapság azonban egyre gyakrabban széles érzelmi skálán mozgó karaktereket bíznak kiskamaszokra, akik koruknál rendre érettebb teljesítménnyel rukkolnak elő. Ezt a tendenciát erősíti a Ramsey-Reid duó, akik kellemes meglepetést okoznak majd a közönségnek.
(A képek forrása: IMDB)
Többet, de nem az eredeti mű rovására
A kiváló alakításokat a kicsinosított, bővített karakterrajzok és a csípős, ironikus dialógusok alapozzák meg. A második rész végére kezd kibontakozni a The Last of Us esszenciája, a Joel és Ellie közti érzelmi viszony dinamikája, amit az alkotók bölcsen kapcsolnak össze a férfi és néhai lánya múltbéli jeleneteivel. A videójátékok adaptálásánál általában pont az jelenti a nehézséget, hogy – érthető módon – még a történetvezérelt munkák esetében sem a párbeszédekre, konfliktusokra helyeződik a hangsúly. Tehát a játék közegét megidéző hosszú bolyongós részek és akciószekvenciák önmagukban nem töltik meg egy film forgatókönyvét. Az összekötő jeleneteket, párbeszédeket és a hősök személyiségét az íróknak kell kiötleniük. A The Last of Us nyitóepizódjaiban kifejezetten jól vizsgáznak az alkotók. A siker kulcsa, hogy nem átköltik, hanem enyhén kiegészítik vagy plusz tartalommal ruházzák fel az ismert pillanatokat. Az újonnan született szituációk félelmetesek, a hosszú bevezetés például sokkal feszültebb és kidolgozottabb, mint a Hang nélkül 2 elején látható invázió. Máskor a játékban szintén látható szituációt nyújtanak el, alapvetően egyszerű helyzetet tesz hatásosabbá a rendezés. A készítők láthatóan elmerültek a történet részleteiben, tudják, melyik képeket kell hangsúlyozni és mihez érdemes többletjelentést társítani.
Nyílik-e új fejezet a zombifilmek történetében?
A zombis(-vírusos) műfaj nem sokféleségéről ismert, történetek széles tárházat felvonultató tematika. Sőt, meglehetősen önismétlővé vált, nem véletlenül született annyi paródia az utóbbi két évtizedben. Leginkább a zsáner legklasszikusabb művei, Romero sorozatának témái ismételődnek régóta: a vírus kitörését övező pánik, a társadalmi szolidaritás leépülése, a fogyasztói társadalom kényelmének elvesztése, az újratermelődő hierarchiák problémája, illetve a karantén zóna diktatórikus és demokratikus törekvései között kibontakozó harcok kerülnek terítékre. A The Last of Us több-kevesebb sikerrel igyekszik a sorolt elemeket csokorba gyűjtve bemutatni. Mint fentebb írtuk, tanúi lehetünk egy igazán fordulatos inváziós jelenetsornak, ugyanakkor a karanténba burkolózó város politikai harcai csak elég érintőlegesen tárulnak elénk. Úgy fest, hogy a forgatókönyv az eredeti csapásirányt, a két főhős – Arya Stark és Sandor Clegane jeleneteit idéző – utazását kívánja követni, ami viszont nem elég a további hét rész tartalommal való megtöltéséhez. Az epizódok főcíme elé ékelt flashbackek és az új jelenetek azt sejtetik, hogy további rétegekkel gazdagodik majd a produkció, ami a gamerek számára is újdonsággal szolgálhat. Igazán elrontani aligha lehet a történetet. Érezni a folytatásban rejlő potenciált, de egyelőre nem láttunk olyat, ami igazi különlegességgel szolgálna a zombis műfajban.
Amikor az első nézők arról beszélnek, hogy minden idők legjobb játékadaptációjával van dolgunk, könnyen lehet, hogy igazuk van. Ezúttal különösen fontos figyelembe venni az alapanyag szerelmeseinek akaratát és benyomásait. A Last of Us-rajongók a cselekmény haladtával egyre több újdonságra és váratlan elemre számíthatnak, az első két részben viszont semmi olyan nem történik, ami le tudná rombolni bennük a játék mítoszát, sőt egy-egy szituáció még színesíti is az élményt. Ugyanakkor az eddidi játékadaptációs kísérletek többnyire vérszegények voltak, tehát néhány kivételes produkciótól (pl. Tomb Raider, Silent Hill) eltekintve, nem nehéz ebben a tekintetben felülmúlni a mezőnyt. Ha távolabbról vizsgáljuk, a zombis horror-disztópiák műfajában már közel sem számít annyira különlegesnek az HBO-s sorozat. A The Last Of Us szinte valamennyi elemét láttuk korábbi filmekben. Kifejezetten igényes megvalósítása és alapvetően izgalmas, fordulatos, nívós története miatt mégis nyugodt szívvel ajánljuk mindenkinek a hazánkban január 16-án debütáló szériát.
