Jó Addams Family filmet készíteni rettenetesen nehéz feladat. Démoni díszleteket bármelyik nagy stúdió vagy szolgáltató fel tud húzni, tartalommal viszont elég nehéz megtölteni egy gótikus horrorszatírát. Csípős tollú írót, pazar és feszes forgatókönyvet, illetve – a három feltétel közül valószínűleg ezt a legegyszerűbb kivitelezni – nagyon karakteres színészi alakításokat igényel az Addams Family. Ha megvizsgáljuk ezt a három szempontot, Tim Burton friss sorozata mindegyik téren jól vizsgázott. Bár nem múlta felül az Addams történelem legkiemelkedőbb produkcióját, a két élőszereplős mozifilmet, eddig sosem látott helyzetben mutatta meg az arisztokrata családot, a kísérlet pedig igen mutatósra sikeredett. Természetesen ki kell emelnünk a főszereplőt, hiszen Jenna Ortega egymaga elvinné a hátán az egész show-t. De más szempontból is felnőtt és szellemes művet látunk, ami harminc éve nagyon hiányzik az Addams univerzumból.
(A képek forrása: IMDB)
Jenna Ortega
Az első nyolc epizód láttán viszonylag egyszerű kijelenteni, főleg az őt újonnan körülvevő rajongás mellett, hogy Jenna Ortega parádézik. A horror műfaj üdvöskéjének még attól sem kell tartania, hogy különösebben beskatulyáznák. Karakán és intellektuális személyisége kétségkívül minden alkalommal vele van, túlnő a szerepein. Azon kevés színész közé tartozik, akiknek van egy saját perszónájuk, saját mítoszuk a nyilvánosságban, a forgatásokon kívül is. Ebben a tekintetben Jenna Ortega mindig Jenna Ortega marad. Ugyanakkor szélesebb körben ismert filmjei során rendre eltérő típusú karaktereket alakított. A Sikolyban az áldozat és a bosszúálló szerepét vállalta, az X-ben sült bölcsészlányt játszott, az Utóhatás drámai szituációjában pedig teljesen hétköznapi tini világába került. Hiába a sok horrorfilm, eddig valahányszor más és más arcát mutathatta meg, az éjkirálynőt pedig egyszer sem játszotta idáig. Fontos hangsúlyozni, hogy A bébiszitter is lényegesen különbözik a Wednesday-től: előbbi a B-kategória paródiája, a Netflix sorozata viszont társadalmi szatíra. Teljesen más személyiségjegyekre kell rámutatni egyik, illetve másik alakításban. Tim Burton minden jel szerint tökéletesen vezette Ortegát, a mindössze húsz éves színésznő pedig alkatából fakadóan képes arra bravúrra, amire csak nagyon kevesen, például Jack Nicholson, Aubrey Plaza vagy elődje, Christina Ricci, hogy pislogás nélkül és/vagy faarccal közöljön ínycsiklandóan rémes, véres, bántó és gusztustalan dolgokat.
Hiányzó láncszemek
Kifejezetten jól esett látni, hogy Burtonnek és Ortegának is van koncepciója Wednesday személyiségét illetően, ami hamisítatlanul illeszkedik a korábbi alakítások sormintájába, mégis saját lábakon áll. A felelőtlenül szurkálódó kislány immár felnőtt, egy közösség tagjaként, szobatársként, esetleg párkapcsolatban kéne valamilyen számára és társainak elfogadható pozíciót betöltenie. Anélkül sikerült Wednesday jellemhibáit felvázolni és finoman elindítani egy személyiségfejlődési íven, hogy ivartalanították volna született ércességét és szadizmusát. Ha ez volt a cél, többé-kevésbé sikerült nagykorúsítani az egykori szitkomot. Az érzékeny fül és a gótikus humor művelői számára mégis akadhat néhány sánta eleme a sorozatnak. Ha a karakterrajzoknál tartunk, nem lehet elmenni Morticia kellemetlenül felszínes és erélytelen ábrázolása mellett. Egész nyugodtan lehetett volna festeni egy független Wednesday-t, aki a családi környezetben otthon érzi magát. Persze lázadónak is lehet mutatni őt, ahogy teszi jelen produkció. Csakhogy ezúttal a címszereplővel nem állt szemben hasonlóan boszorkányos és elbűvölő jellem, ami legkevésbé sem a fátyolos tekintetű Catherine-Zeta Jones hibája. Hozzá képest a mindig szórakozott természetű Gomez egész hitelesnek tűnik. Az esetleges második évadban bizonyára jobban kibontják a szülők személyiségét, és orvosolni lehet ezeket a hibákat.
Tim Burton és a morbid humor
Tim Burton munkájával kapcsolatban az egyetlen megalapozott félelmünk az lehetett, hogy túlságosan finom és családbarát marad. Ez a prekoncepció részben teljesült. A mozifilmek fordulatait nehéz felülmúlni, Wednesday mondatai viszont bravúros módon megközelítették a magasra helyezett lécet. Nem úgy a környezete, ami különcöket istápoló intézmény létére elég „normie” maradt. A sorozat másik fontos eleme, amin változtatnia kéne az alkotóknak, néhány diáktárs átlagossága. Tim Burton minden filmjét a kirekesztettek, különcök meséjének szánja, a Nevermore legtöbb hallgatója azonban nem is olyan furcsa (az amerikai iskolai szubkultúra találó szavát használva, weirdo). Kicsit több obszcenitás vagy különcség nem ártana a többiek számára. Nem kell mindenkinek éjkirálynővé változnia, a jószívű ellenpólus példájára hozhatjuk a Harry Potter regények Lunáját. Főleg Wednesday vérfarkas szobatársának alakja rejt még sokféle lehetőséget. Ezek az apró hiányosságok szerencsére szemernyit sem sem vonnak le az új utakra evező forgatókönyv, az egész cselekményt keretbe foglaló feszes bűnügyi sztori, a kiváló főszereplőválasztás és a megnyerő vizualitás érdemeiből – utóbbi téren csak David Lynch veheti fel a harcot Burtonnel. Érdekes új megvilágításban látni a franchise-t. Barry Sonnenfeld a 80-as 90-es évek ifjúsági filmes stílusát követte, Spielberg és Zemeckis nyomdokain a családok számára elfogadható igényes nyelveztre, vizualitásában pedig burleszk humorra alapozott. Finoman elfordul ettől az új produkció, de csak épp annyira, hogy a Netflix frissességében modernizálódjon a koncepció.
Nem hiányzik ennek a sorozatnak Johnny Depp, Helena Bonham Carter, Eva Green – és még sokáig sorolhatnánk az Addams Family világába önmagukat szinte tálcán kínáló színészeket. Szívesen látjuk bármelyiküket a vélhetően elkészülő folytatásban, de nem szükségszerű szerződtetésük, ugyanis a Wednesday tökéletesen megáll a saját lábán. Az elmúlt évek erőtlen, plázakompatibilissé tett, politikailag túlontúl érzékeny animációs meséi után Tim Burton megmutatta, hogy igenis lehet érett Addams Family adaptációt készíteni, még ha van is hova fejlődnie a Netflix szériájának. Elsősorban az eddig elhanyagolt szülőknek kéne szarkasztikusabb megjelenést adni, valamint az iskola túlzottan normie diákjait lidércesebb utakra vezetni. Noha utóbbi teljesülése felől lehetnek kétségeink, az első felvonás izgalmas bűnügyi sztoriját továbbfűző cselekményben minden bizonnyal meg fogják találni a helyüket. Valószínűleg több pénz jut majd a munkálatokra a jövőben, ami azt jelenti, hogy az eddig is kellően impozáns külsőt még gótikusabbra formálhatják az alkotók. Egy szó mint száz, a lehetőségek horizontjára tekintve joggal várjuk máris a következő évadot.
