George Lucas annak idején gyermekkori kedvenc matinéit szerette volna megidézni a Star Wars megalkotásával. Egy olyan világot akart teremteni, ahol a fantáziának nem szabnak határt se valós, se kitalált szabályok. Lucas ezt a felfogást követte mind a hat Star Wars-film és A klónok háborúja című animációs sorozat esetében, s egészen eddig a Disney-érában készült móvek is ez alapján készültek.
A Star Wars: Andor alkotói viszont más utat választottak. A misztikumot szinte teljesen kihagyták, a makulátlan (szuper)hősök és velejéig gonosz ellenlábasok helyére pedig földhöz ragadt, egyszerű embereket tettek. Így a jó és a rossz örökérvényű harca sem fekete-fehér, hanem szürke lett. Ezeknek hála az Andor inkább tűnik sci-fi környezetben játszódó politikai thrillernek, semmint epikus űroperának.
Emlékezetes szereplők
Ennek megfelelően a sorozat kifejezetten lassan építkezik, és nincsenek benne hatalmas csaták, sem parázs fénykardpárbajok. Mi több, ez az első olyan élőszereplős Star Wars-produkció, amiben nem szerepelnek Erőhasználók, nem látni fénykardot. A hangsúly a jellemek kibontásán és a párbeszédeken van. Tony Gilroy és csapata nem rest egész epizódokat arra áldozni, hogy megfelelő képet fessenek egy karakterről, akinek így végső pillanata – akár halála, akár csak balsorsa – erőteljesen csaphat le ránk.
Az alkotók jó érzékkel emelnek ki a sorból mellékszereplőket, és teszik őket nem egyszer fontosabbá, mint maga a címszereplő. Jó példa erre a korábban Snoke-ot alakító Andy Serkis karaktere, Kino Loy, aki sokadik mellékszereplőként lép be a képbe, majd három résszel később már-már az epizód főszereplőjének tűnik. Az átmenet jól lekövethető, és mire elérünk a karakter drámájának csúcspontjára, már teljesen átérezzük a helyzetét, megértjük a tettei mögött húzódó okokat.
De a fő és főbb szereplőkkel sem bánik mostohán a sorozat. Mindenki előtt érdemes kiemelni Genevieve O'Reilly Mon Mothmáját, mert a karakter érdekes pályát futott be. A Jedi visszatérben a Lázadók Szövetségének névtelen vezetője volt. Egy nő, akiről azelőtt, és sokáig azután sem hallottunk a filmekben. Később Lucas beletette A Sith-ek bosszújába, akkor kapta meg a szerepet O'Reilly, viszont a végleges filmből minden jelenetét kivágták. Mindössze egy pislantásnyi időre látni a tömegben, és nagyjából körömnyi nagyságú, hiszen madártávlatból filmezték. A karakter később megjelent A klónok háborúja animációs sorozatban (ekkor Kath Soucie szólaltatta meg), majd a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet alkotói visszahívták O'Reilly-t, így végre rendesen bemutatkozhatott, mint Mothma. Sőt, később a Lázadókban is elvállalta a karaktert megformálását, így mire elértünk az Andorhoz, szinte összenőtt a szenátornővel.
Ám mindezek ellenére magáról az emberről nem sokat tudtunk, azon kívül, hogy egyszer beszólt Palpatine császárnak, azután kénytelen volt illegalitásba vonulni. Ezt az Andor alkotói is láthatták, mert köré építették fel a legmeglepőbb sztorit: családanyát csináltak belőle. Így az ő története a legszemélyesebb, hiszen saját életén túl most már férje és lánya kockáztatásával kell manővereznie a birodalmi politikában, miközben a lázadókat pénzeli. És bizony ebben a helyzetben nehéz eldönteni, mi a fontosabb: egy jobb jövő a Galaxisnak, vagy a lánya élete. Mert, ha Mothma bukik, kétségtelen, hogy a Birodalom az egész családot bedarálja.
Dedra Meero által pedig azt is láthattuk, hogy a Birodalom nemcsak ajtófélfát fejelgető rohamosztagosokból áll, hanem vannak itt kompetens emberek is. Denise Gough (akit a The Witcher 3: Wild Huntból a játékosok is ismerhetnek, ő volt Yennefer angol hangja) remekül formálja meg a hűvös, célorientált, mégis rendkívül hatékony biztonsági tisztet, aki nagyon közel kerül ahhoz, hogy lefülelje a lázadókat. Az ő történetében mégsem ez, hanem a Birodalmi Biztonsági Hivatalban dúló rivalizálás és a lázadó hajlamú birodalmi szimpatizáns, Syril Karnhoz (Kyle Soller) fűződő fura kapcsolata az érdekes.
És végül még megemlíteném személyes kedvencemet, Luthen Realt. Ha Saw Gerrera (Forest Whitaker) a lázadók Darth Vadere, akkor Luthen személyében megkaptuk a lázadók Darth Sidiousát. Stellan Skarsgård pedig lubickol a lelki békéjét és emberségét feladó, manipulatív, mindenki előtt álarcot viselő karakter bőrében. Bár a jó oldalon harcol, a Birodalom eszközeit használja, ennek hála ő a sorozat, és talán az egész Star Wars egyik legérdekesebb karaktere.
Nos, talán mostanra feltűnt, hogy a címszereplőt alig említem. Ez nem véletlen, a Diego Luna által megformált Cassian Andor mintha csak mellékszereplő lenne a saját sorozatában. Annak ellenére, hogy minden körülötte konvergál. Ő indítja el a széria történetét, mindenki őt akarja levadászni, ugyanakkor az is ő, akit több rész erejéig kivontak a fősodorból. Nem mintha a Narkina 5-ön történtek ne lennének fontosak, sokat hozzáadtak Cassian karakteréhez, de a főtémához, azaz a lázadáshoz ez a szál nem kapcsolódott szorosan. Szóval Andor a történet szempontjából inkább egy katalizátor, semmint annak legfőbb résztvevője, sőt sok esetben még a cselekmény alakulásába sem szól bele, inkább sodródik az árral.
Erős párbeszédek
Hosszasan lehetne még írni az Andor szereplőiről, de egy huszárvágással inkább kanyarodjunk rá arra, amiben szintén erős volt a sorozat, és azok a párbeszédek. A korábbi Star Wars művekben általában olyan jeleneteket néztem vissza előszeretettel, amelyek látványosak voltak. Itt viszont egyértelműen a párbeszédek és a nagymonológok domináltak.
Bár tény, az Aldhanin elkövetett rablás remekül felépített és levezetett, feszültséggel teli és igazán látványos akció lett, mégis, szívesebben hallgattam meg újra és újra Kino beszédét, vagy Luthen monológját arról, hogy mit hajlandó feláldozni a lázadásért. Vagy ott van az a beszélgetés, ami Mothma és a kétes hírű üzletember, Davo között zajlik. Minden szónak súlya van, és az egész úgy lett felépítve, hogy a férfi fokozatosan átveszi a beszélgetés irányítását a nőtől, kihasználva annak kiszolgáltatott helyzetét saját céljaira. Eme párbeszéd előtt szerintem még Quentin Tarantino is megemelheti a kalapját.
Icipici negatívumok
Az Andort sok szempontból lehetne még méltatni. A zene, a hangulat és a látvány is nagyon erős – utóbbi kifejezetten, Coruscant még a mozifilmekben sem volt ilyen szép. De azért akad néhány apróbb negatívum is. Példának okáért túlságosan földies. Az Aldhanin megjelenő alig módosított földi gépfegyverek, az ember pásztorok, a csak néhány extra szarvval ellátott kecskék vagy az idegen lények komoly háttérbe szorítása, olykor kifejezett hiánya néha a Star Wars-univerzumtól idegen érzést kelt.
Annak ellenére, hogy valójában ezek közül néhány közelebb áll a ’77-es első filmhez, mint a látványos idegen világok az idegen kultúrákkal. Az Egy új reményben vagy éppen A Birodalom visszavágban a lázadás a Birodalomhoz hasonlóan ember- és férfiközpontú volt, Leia volt az egyetlen fontos lázadó nő, Chewie pedig az egyetlen idegen lény. S bár azóta a film- és sorozatkészítés a diverzitás terén nagyot változott, a készítők igyekeznek úgy manőverezni, hogy az új felfogásnak is eleget tegyenek, de azért a korai filmekben látottakat se ignorálják teljesen. Így nem csoda, hogy a 4. rész eseményeihez közeledve idegeneket már csak az utcákon és az alvilágban látunk, mint az első két mozifilmben. Ugyanakkor Tony Gilroy a Hollywood Reporternek adott interjújában jelezte, hogy az idegen lények távolléte idővel a sorozatban is meg lesz magyarázva.
Irány a lázadás
Mindent összevetve az Andor az egyik legjobb élőszereplős Star Wars-sorozat lett, sok tekintetben a legjobb. Remekül megírt karakterek és párbeszédek jellemzik, pompás látványt kanyarítottak alá, a zenéje, ha nem is olyan fülbemászó, mint John Williamsszé, de a szériához nagyon illik. És bár az Erő témája csak apróságokban van jelen (nézzünk csak körbe Luthen régiségboltjában), a Star Wars nemcsak ebből áll. A jó és a gonosz örök harca, vagy az összefogás a zsarnokság ellen ott van az Andorban, és igazából ezek képezik a Csillagok háborúja alapjait. Ugyan nem annyira matiné jellegű, mint elődei, ám maga Lucas is hajlandó volt elmenni a sötétebb irányokba A Sith-ek bosszújával és A Birodalom visszavággal, mint ahogy a Disney-éra Zsivány Egyese sem gyermekmese. Az persze már más kérdés, hogy kinek tetszenek, vagy épp nem tetszenek az ilyen művek, de ez ízlés dolga. Ettől még az Andor egy nagyszerű sorozat marad, és epekedve várhatjuk a folytatását. Ami 2024-nél előbb sajnos nem fog eljönni.
Képek forrása: starwars.com
nem volt túl sok bizodalmam a sorozatban de így a börtön részek és a cikkben említett Luthen beszéde a birodalmi téglával jelenet után megváltoztatta a véleményemet így évadzáróra, remélhetőleg nem lesz elkaszálva a sorozat idő előtt mint például a raised by wolves.
Nekem a sorozat nagyon tetszett. Számomra volt egy kis Szárnyas fejvadász utánérzése is, ami miatt még inkább bejött. Imádom a lassú folyású filmeket. Persze ha érdekes történetet és karakterek raknak az adott világba és jó háttérzenével látják el a filmet. Szerencsére itt minden kipipálhattam.
nem volt túl sok bizodalmam a sorozatban de így a börtön részek és a cikkben említett Luthen beszéde a birodalmi téglával jelenet után megváltoztatta a véleményemet így évadzáróra, remélhetőleg nem lesz elkaszálva a sorozat idő előtt mint például a raised by wolves.