A Trillion egy eredetileg Ps Vitára, 2015-ben megjelent Jrpg, mely 2016 őszén kapott Pc-s portot. A játék lényege, hogy legyőzzük a címszereplő Trilliont, akinek nevéhez hűen 1 trillió hp-ja van. (Oké, magyarul valójában 1 billió, mivel ha a tíz többszöröseit nézzük, akkor van a rövid és a hosszú skála, a 1012 magyarul billió, angolul viszont trillon). A játék egyetlen célja leverni ezt a gigászi bosst, e köré az egy feladat köré épül az egész játék, amelynek során folyamatosan csipegetünk le Trillion életéből. Erre a célra az alvilág 6 Overlordja áll a rendelkezésünkre, miután a főhőst, az alvilág vezérét, a prológusban alaposan helybenhagyja Trillion, így az kénytelen altisztjeit csatasorba állítani. A játék során ki kell választanunk egy jelöltet a 6 overlord közül, aki meg fog ütközni a főgonosszal, majd ezt a karaktert feltuningolni, hogy esélye legyen a győzelemre. Mindeközben pedig megismerkedünk az alvilág (egyébként eléggé Disgaea inspirálta) világával és lakóival. Legfőbbképpen pedig a 6 overlord-ot ismerjük meg, akik ugyan eléggé klisésnek tűnnek elsőre, de a történet során mindegyikükről kiderül, hogy azért ennél jóval több van mögöttük. Persze az egész nagyon animés/japán, így azért ezt nem árt kedvelni, mielőtt nekiülünk az egésznek.
A játékmenet a stratégia rpg-kre hajaz, egy négyzethálós pályán kell kerülgetnünk Trillion támadásait, egy körökre osztott harcrendszerben, ami a maga módján eléggé egyedi, mégha nem is tökéletes. Azon kívül pedig a játék menüjeiben töltjük a legtöbb időt, pontosabban a főhős kastélyában, ami ugyan csak egy menürendszer képében létezik, de ez nem olyan rossz, mint amilyennek elsőre hangozhat. Itt kell a kiválasztott overlordot edzenünk az elkövetkező csatákra.
A csavar az egész játékban az, hogy ha a kiválasztott karakterünk hp-ja eléri a nullát, akkor neki annyi, permadeath. Ekkor ki kell választanunk egy újabb jelentkezőt a megmarad szereplők közül, aki átveszi a stafétát a Trillion elleni harcban. Csatában elhullott overlordunk halála pedig megérződik a történeten, a többi karaktert is megrázza korábbi társuk halála, ahogy a főhőst is, de legfőképpen a játékost, hiszen rajtunk múlik, hogy hányadik overlordnak sikerül megállítani Trilliont, hány társunkat kell még a halálba küldenünk. A történet hangulata eléggé sötét, ez pedig az idő múlásával csak egyre rosszabb lesz, ahogy a Trillion elleni harc egyre elkeseredettebb lesz.
Dióhéjban ez lenne a Trillion: God of Destruction.
Itt azonban némi figyelmeztetést kell kitennem a spoilerekkel kapcsolatban, ugyanis az egész írásom a játékkal kapcsolatban spoileres. Nem szó szerinti értelemben, magával a történettel kapcsolatban nem lövök el semmit. Azonban hosszan kifejtem a játék azon aspektusait, amelyek miatt szerintem működik, konkrétan ecsetelve miféle érzelmi reakciót próbál kiváltani az emberből. Amit azért talán elsőkézből szeretné a játék, hogy megtapasztald. El kell ismernem, hogy hozzátesz az élményhez, ha te sem vagy teljesen tisztában a dolgok mikéntjével, persze tudom, hogy a „Jó lesz, bízz bennem!” az egyik legpocsékabb ok, amit ki lehet találni, de vannak dolgok, amiket tényleg jobb személyesen megtapasztalni. Ha csak arra vagy kíváncsi, hogy a játék megéri-e a ráfordított időt és pénzt, akkor a válasz igen, a Trillion az egyik legjobb Jrpg amivel eddig játszottam. Talán pont ezért, de muszály egy figyelmeztetést itt kiraknom, hogy csak saját felelősségre olvass tovább.
A játék rpg ellenére nem ad akkora szabadságot, karaktereid építése közben, mint amennyit az ember talán elvárna. Oké, gyakorlatilag úgy specializálod a kiválasztott overlordot, ahogy akarod, azonban a helyzet az, hogy egy kivételével ezek a fejlesztési irányok zsákutcába vezetnek. Nagyvonalakban arra költöd az xp-det amire akarod (a megszerzett xp-t te magad költheted különböző statisztikáid növelésére), de itt is kirajzolódik az a jól ismert néhány irány, amerre a legtöbb rpg karaktert fejleszteni lehet: mágus, harcos és tank, illetve ezek keveréke. Azonban egyensúly szempontjából csak a harcos „glasscanon” karaktertípus az igazán hatásos, ennek egyik egyszerű oka az, hogy eléggé OP fizikai sebzést növelő képességek vannak, amikkel eléggé brutális kombót lehet alkotni, a másik ok egy picit bonyolultabb. Mielőtt azonban még arra rátérnék, megjegyezném, hogy a dolog legfőképpen azért problémás, mivel a játéknak nincsenek nehézségi fokozatai, a játék pedig alapból nehéz. Nem nagyon, vagy kegyetlenül, de épp eléggé ahhoz, hogy elhülyéskedni ne lehessen, Trillion nagyon könnyen feltörli veled a padlót és a játék pont annyira nehezedik menet közben, hogy sose tudjál elkényelmesedni. Arra, hogy a nehézségi szint ilyen szintű lekorlátozása miért fontos arra még később rátérek, egyelőre legyen elég annyi, hogy a játék nehéz, és a győzelem érdekében a legjobban optimalizált karaktert kell létrehoznod.
Naszóval, a másik és legnagyobb ok, amiért a játék kiegyensúlyozottsága félrecsúszott, az a „harmadik életcsík” miatt van, ez viszont egy hosszabb magyarázatot követel. A pontos meghatározása inkább egy energiacsík lenne, amely egyszerre szolgál manaként és életerőként, amíg ez a harmadik erőforrás ki nem fogy, addig a képességeid mana helyett, míg ha eltalálnak, addig az életpontjaid helyett fogy. A probléma az, hogy ha egyszer kifogy, akkor onnantól kezdve nem tudsz visszavonulni, gyakorlatilag halálra ítélve a karakteredet, márpedig a visszavonulás igencsak fontos eleme a játéknak. A helyzet az, hogy a csaták közben Trillion nem egyhelyben áll, és még csak nem is téged üldöz, hanem egy célvonal felé masírozik a csatatér végén, sztori okokból pedig, ha ezt a vonalat átlépi, a harcmezőt halálos miazma lepi el, végezve karaktereddel. A játékmeneti oka ennek a versenyfutásnak az, hogy ha időkorlát nélkül küzdhetnél Trillionnal, akkor akár egyetlen ültőhelyedben legyőzhetnéd, végtelenségig kerülgetve a támadásait és lassan ledolgozva a méretes hp-ját. Ezt elkerülendő, ha Trillion eléri a csatatér végét, és kifogytál a harmadik energiacsíkból, akkor karaktered meghal, továbbá, hogy ne lehessen mindig visszavonulni, és következmények nélkül újrapróbálkozni, ha menekülőre fogod, akkor az az energiacsík felébe kerül, és ez a csík a hp-val és a manával ellentétben nem töltődik újra. Úgy hiszem, hogy ezzel a harmadik csíkkal pont az ellenkezőjét akarták eredetileg elérni, hogy amíg ez el nem fogy, addig ne aggódja annyira a bekapott találatok és gyakran használt képességek miatt. Azonban ennek pont a fordítottja sikerült, azzal, hogy a visszavonulás lehetőségét hozzá kötötték, nameg, hogy nem töltődik vissza. Így ez az energiacsík sokkal fontosabb, mint a hp-d vagy a manád, sőt valójában hp és mana növelésére költeni a nehezen megszerzett xp-det teljesen értelmetlen, hiszen ha ez a harmadik csík kifogy, akkor így is-úgyis halott vagy.
Ezért nem működik az, hogy mágust, vagy tankot építesz a szereplőkből, mert mágus a sok varázslás miatt, míg a tank a sok bekapott sebzés miatt jóval gyorsabban fogyasztja az energiacsíkot, amin, a hp-val és manával ellentétben, ténylegesen az életed múlik. Ez pedig még nem is minden. Ami még a tank ellen szól az az, hogy szerintem a játékot alapból úgy találták ki, hogy elkerüld Trillion támadásait, ne pedig kitankold, egyszerűen túl sokat sebez. Ráadásul a védelmedben való lényeges javulást csak akkor hoz a tanképítés, ha hatalmas mennyiségű tapasztalati pontot öltél bele, ekkor viszont az offenzív képességeid lesznek olyan gyengék, hogy meg se tudod sebezni Trilliont. Egyszerűen nem éri meg a ráfordított erőforrásokat, viszont még mindig nincs vége. A játék végére Trillionnak lesz olyan egyhitelős támadása is, ami simán átvág még a maxra húzott 999-es védelmen is. Mert azt is érdemes megjegyezni, hogy Trillion sem marad statikus a játék egésze alatt, és az idő múlásával egyre durvább trükköket húz elő a tarsolyából. A mágus karakter felépítés ugyan egy fokkal használhatóbb, legalábbis a játék korai szakaszaiban. Az utolsóban ugyanis, és most elnézést a minimális spoilerért, de szerintem ezt jobb előre tudni, és elkerülni a felesleges frusztrációt, de az egyik képessége Trillionnak a játék vége felé az, hogy immunissá válik minden képességre, amivel egyszer már eltalálták, legyen az mágikus vagy fizikai, ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítve az átokszórásra specializálódott karaktereket.
Huh… ez egy kicsit hosszú lett, de nagyjából ezek miatt a „glasscanon” harcos az egyetlen járható út. Bár azt megjegyezném, hogy ettől még nem lesz élvezhetetlen a játék, hiszen amint említettem, szerintem pont erre is lett kitalálva. Csak ugye, akik másként akartak volna játszani, azok elég kellemetlen meglepetésben részesülnek.
Akkor azonban miért is szerettem a Trillion: God of Destruction-t? A történet miatt, amit kicsit ki kell fejtenem, mert a Trillionank normális cselekménye nem nagyon van, nincsenek nagy csavarok, vagy bármilyen lényeges történés, a játék elején megkapod a feladatot, hogy győzd le Trilliont, de főtörténeti szempontból ez a szál nem sokat halad. Mert nem is ez a lényeg.
A történet azokról a karakterekről szól, akik átélik Trillion támadását, akikkel a sztori során találkozhatunk, az Overlordok, őket ismerhetjük meg jobban, és az egész inkább arról szól, hogy a Trillion fenyegetését hogyan élik meg, hogyan fejlődnek maguk a karakterek és változnak a köztük lévő kapcsolatok.
Mert Trillionnal szembeszállni lehetetlenül hatalmas feladat. Épp ezért fontos az, hogy a játéknak nincsenek nehézségi fokozatai, és hogy alapjáraton nehéz, eleinte nagyon is. Hogyan lehetne a legjobban érzékeltetni azt a kétségbeesett harcot és reménytelenséget, amit a szereplők éreznek, mint hogy a játékost is erre kényszerítik, mert Trillion legyőzése elsőre a képernyő mögül is lehetetlennek tűnik. A játék egyszerűen nagyon jól prezentálja magát és beleszív annak a küzdelemnek a reménytelenségébe, amit e világ lakói is éreznek, amikor egy olyan isteni szintű szörnyeteggel kell a puszta túlélésért szembenézniük, amelynek az ismert realitáson ilyen szinten túlmutató hatalma van.
Ebben a bejegyzésben és ebben a bekezdésben beszéltem volna eredetileg a világ megmentésének problematikájáról, mert a Trillion gondolkodtatott el rajta igazán. Mert ez a játék tökéletesen kezeli a feladatot, többek között azért is, mert elbukhatod. Ahogy mondtam, ha a karaktered hp-ja eléri a nullát, akkor nem a szokásos Game Over felirat fogad, hanem a történet megy tovább, valójában csak akkor jelenik meg a Game Over kiírás, ha egyetlen szereplővel sem sikerült megállítanod Trillion. Mert valójában Trillion a játék egésze alatt, folyamatosan ezen világ magja felé masírozik, hogy bekebelezze azt, és a játék folyamatosan mutatja épp milyen távolságra van, ha pedig rosszul osztod be az idődet, akkor el is éri végzetes célját.
Azonban a világ pusztulása a kisebbik ár, amit a vereségért meg kell fizetned.
Mert a karaktereid, a szereplők, akiket az egész játék alatt hosszú fejezetek során ismertél és kedveltél meg sokkal hamarabb hullanak el, mint maga a világ. Mert azt látni, ahogy a szereplő, akit a fejezet végére már egészen megkedveltél, elveszti életét, ahogy hallod utolsó szavaikat, ahogy látod a horrort az életben maradt szereplőkön, akik kénytelenek voltak végignézni szeretett társuk brutális halálát, és tudni, hogy ezért te vagy a felelős, amiért nem tudtad megállítani Trilliont. Legfőképp megfogadni, hogy a következő overlorddal győzni fogsz, hogy a nem fogsz még egy szeretett társadat a halálba küldeni… és mindezek ellenére újra kudarcot vallani… Na ebben rejlik a Trillion zsenialitása. Nem a világot próbálod megmenteni, aminek pusztulása amúgyis egy távolibb, majd ha eljutunk odáig fenyegetés. A szereplőket próbálod megmenteni, hogy Trillion legyőzése minél kevesebb áldozatot követeljen.
Ez talán kicsit érzelmileg manipulatívan hathat, eléggé nyilvánvaló módon, de melyik játék nem próbál meg az érzelmeidre és az empátiádra hatni, különben is, a Trillion nem árul zsákba macskát azzal kapcsolatban, hogy milyen tétekben játszol. A tétek, amikben játszol pedig nem valami olyan távoli és megfoghatatlan dolgok, mint a világ pusztulása, hanem valami sokkal emberközelibb.
Ezért lett a Trillion: God of Destruction a kedvenc 2017-es játékom, elismerem ez egy kicsit élménydúsabb beszámoló volt, mint a legtöbb posztom, de ennyire telibe talált nálam ez a játék.
