Nem akarok egész nap durrogni, de azért el szeretném mondani, hogy a "felperzselt föld" taktikája nem Sztálin találmánya volt. Már Herodotosz leírta, hogy ugyanígy védekeztek a szkíták a perzsa seregek ellen. Még a kutakat is megmérgezték maguk mögött, hogy az ellenségnek ivóvize se legyen harc közben. És egy kérdés, Tom18! A németek vajon nem szereltek le minden gyárat, nem robbantottak fel minden hidat mielőtt visszavonultak volna? Vagy ez a németektől hősiesség, az oroszoktól barbárság? Még mielőtt félre értenél, én egyetlen katonát, egyetlen hadsereget sem akarok védeni. De kicsit viccesnek tartom, hogy az egész Európát vérbe és lángba borító német hadsereg szerinted semmi rosszat nem tett. Talán azok az ukrán, orosz, lengyel és egyéb parasztok,akiket a partizánok akciói miatt megtorlásul felkötöttek és kivégeztek (előtte természetesen mindnek adtak kenyeret és cigarettát!) kicsit más véleményen lennének engedelmeddel.

Nem azt montam nem követek el bünnöket csak pl a waffen ss-nél katona lopott a társátol azt kivégezték és amikor az ss katonák loptak egy orosz parasztol disznot az elmehetett panaszt tenni egy tisztnél és ezt igen komolyan vették és megbüntették a tolvajokat az orosz hadseregbe én meg ugy olvastam hogy amikor német országhoz értek 10-80 éves korig minden nöt megeröszakoltak meg szadizmusban az oroszok tul tettek a németeken még ha ukránokrol is volt szo mert amikor nemegyszer vissza vonultak az oroszok minden paraszt házatt felgyujtotak (sztálin felperzselt föld parancs) akkor nem egyszer végezték ki saját maguk az ottani lakoságott és egy idézetel zárnám " A szövetségesek vádjait s minden errevonatkozó hiresztelést cáfolandó, meg kell emliteni, a mai napig nem került elö olyan forrás vagy irott dokumentum mely bizonyitaná a német parancsnakok közül bárki is is arra utasitotta volna katonáit hogy ne szedjenek foglyokat: Velük szemben ugyanakkor a szövetséges hadvezetés nemegyszer adott irásba ilyesféle parancsokat".

Egyről beszélünk, Dantes! A németek is elé szép ikon-gyűjteményekkel tértek haza a keleti frontról. És volna két kis kiegészítésem. Az egyik: mivel lehet egy front-katonát fegyelmezni? Halálbüntetéssel fenyegetik? Hiszen azt sem tudja, hogy öt perc múlva él-e még! A másik csak egy érdekesség: A nyolcvanas években találtak a Balatonban egy majdnem épségben maradt lelőtt Il-2-est. A sajtóból gyorsan eltűnt a hír, de a kedvenc repülős magazinomban ismét elővették. A pilóta azonosítása után kiderült, hogy büntetés alatt állt. Más szóval, fogdában volt a bevetés kezdetéig. Akkor beülhetett a repülőjébe és támadhatta a németeket-magyarokat. Amikor visszatért a bázisra, akkor meg mehetett vissza a fogdába. Csak mellékesen: Tobak Tibor szerint a magyar pilóták is hamar megtanultk, hogy egy Il-2-es "Sturmovik"-ot nem szabad megnézni, hogyan zuhan le. Mert ha nem tudtak kiugrani, akkor bizony a védő géppuskás a becsapódásig lőtt.

Igen, mert először fordított helyzetben találkoztak. Badernek ráadásul a lelövésekor tönkrement a műlába és Galland lehetővé tette, hogy az angolok ejtőernyővel ledobják neki a tartalék műlábát. De egyébként érdekes, hogy a németek csak a "keleti fajokkal" szemben voltak igazán lenézőek. És nem is minden német. Normális emberek a világon mindenütt voltak. Még a német hadseregben is. Csak sajnos nem az ő szavuk volt a döntő.

Abban nagyon igazad van Dantes, hogy a II. világháborúnak sok fordulópontja volt. Az első mindjárt az amgliai csata. Addig a német hadsereg és a légierő minden megtámadott országot legyőzött. Az angliai csata fordulópontot jelentett, mert nem tudták elérni a kitűzött célt. Aztán a keleti front három fő fordulópontja Moszkva, Sztálingrád és Kurszk. Tulajdonképpen ideszámíthatjuk Leningrádot is, amit sikertelenül ostromoltak a németek. Moszkva volt az első fordulópont, ahol megállították a német előretörést. Sztálingrád nem csak azért nagy esemény, mert egy német hadsereg felmorzsolódott, de az oroszok elkezdtek nyugat felé nyomulni. Kurszk után pedig, mint Mannstein is mondta, a stratégiai kezdeményezés egyértelműen az oroszok kezébe került. 1944-ben a németek már csak a véget tudták húzni, sikeres ellentámadásra nem volt sem erejük, sem lehetőségük. Kis taktikai csatákat nyerhettek, de stratégiailag már végük volt. El Alameinnél is volt egy nagyon kemény fordulópont, hiszen Rommel minden zsenije ellenére a szövetségesek világossát tudták tenni, hogy a német erők elveszítették az afrikai hadjáratot. Pearl Harbornál is fordulópont, de az USA igazi ereje majd csak a Korall-tengeri csatában és Midway-nél mutatkozott meg. Az első esetben mondhatni döntetlent értek el a fölényben lévő japán haditengerészettel szemben, a másodikban megalázó vereséget mértek rá. Hogy kimelyik fordulópontot érzi komolyabbnak, az a vizsgált eseményektől is függ. Engem a keleti front azért érdekel jobban, mert a német hadsereg a normandiai partraszállás után is keleten vetette be erőinek 80%-át. Ha a legjobb német katonák a hosszú évek alatt nem esnek el keleten, akkor az újabb fegyvereket képzettebb, veszélyesebb személyzetek kezelhették volna. Azért ne feledkezzünk meg egy nagyon egyszerű számtanról! Miért a németeknek voltak a legtöbb lelövést produkáló vadászpilótái? Mert egyedül őnáluk repült egy pilóta a haláláig, vagy a háború végéig. Mind a nyugati szövetségesek, mind az oroszok bizonyos lelövés szám után letiltották a repülésről híres pilótáikat, hogy megóvják őket. Oktatóknak használták őket, illetve propaganda célokra.

magam is már rengeteg könyvet olvastam és nem olyan elfogult/elöitélekell telieket mert azokat nagyon nem szeretem és keresgélem a hábrouban valo rossz döntéseket német részröl mert olyan nagyon sok van (hitler) és minden tiszteletem azoknak a német parancsnokoknak a tudása és a német katona bátorsága és precizitása (félre értések ne essék).

Igen, sok felé le vannak írva ezek az adatok is. De azért nem szabad lustítani, mert a II. világháború egyik leginkább sorsdöntő csatája egészen másként is alakulhatott volna, ha azok a tankok bírják a strapát. azért nagyon nem mindegy, hogy a Hoth tábornok 4. páncélos hadseregének kötelékében bevetett 160 db Panther tankból a csata hatodik napjára már csak 43 db. maradt működőképes! Ez bizony azt jelenti, hogy az állomány 75%-a odaveszett. Több, mint egy ezredre való tank! Legalább is nálunk 93 db. T-55-ös jelentett egy ezredet. Ráadásul ezek zömét úgy veszítették el, hogy még egyetlen lövést sem adhattak le velük, mert a vasúti kirakó állomás és a front között felmondták a szolgálatot. Márpedig egy harckocsi csak akkor ér valamit, ha a védettsége, a mozgékonysága és a tűzereje megfelelő egyensúlyban van. Ezeknek a Panthereknek a mozgékonysága pedig.....

Nem kell mentegetőzni! Ma már köztudott, hogy pl. a sztálingrádi gyűrű bezáródása, nem eredeti felvétel. Az eredeti túl gyorsan történt, ezért pár nappal később újra megrendezték a csapatok találkozását. De ez világszerte előforduló "csíny" a dokumentum filmekben is. Az a hat részes film, amiről én írtam egy játékfilm volt, magyarul Felszabadítás címmel. A kurszki csatával kezdődött és Berlinben ért véget. Még a fekete-fehér, dokumentumnak "álcázott" részeiben is elismerten színészek alakították Sztálint, Hitlert és a többi nagy személyiséget. Vagyis ezt a filmet a hangulata miatt érdemes lenne megnézni, de tényként nem lehet elfogadni. Magát Kurszk várost nem is igen mutatták a filmben. Az egyik szereplő egy gyalogos hadnagy volt, aki egy tüzér üteget próbált védeni az embereivel, aztán az utolsó katonájával visszavonult. A másik egy harckocsizó volt, akit a tankcsatában, távol a másik szereplőtől kilőttek a T-34-esével. Ha valaki tényekre vágyik, akkor egy másik, sokkal hosszabb, de szintén elérhetetlen filmet tudok ajánlani. Oroszok és amerikaiak forgatták közösen. Az oroszok "Nagy Honvédő Háború", az amcsik "Az ismeretlen háború", a magyar TV pedig "Hat év történelem" címen mutatta be. A németek kurszki veszteségeibe bele szokták számolni azokat a tankokat is, amiket nem az oroszok lőttek ki. Pl. a csata felé menetben tönkrement és így elveszett Párducokat, vagy a kisebb meghibásodások miatt hátrahagyott harckocsikat is.

Ha te úgy értetted, hogy én mindent elhittem a filmnek, akkor nagyon félre értettél. Én azt mondtam, hogy lélektanilag nagyon hatásosan dolgozták ki a páncélos ütközetet a filmben. Pompás jelenetekben mutatták a német és orosz tankok mozgását, tüzelését. Az egyik főhős T-34-esének a kilövését és aztán a füstbe vesző csatatéren a roncsok között a túlélő harckocsizók élet-halál harcát. Azért is nagyon megmaradt bennem, mert vagy öt évvel a film hazai bemutatása után én magam is tankos voltam a magyar hadseregben. Csak én már T-55-össel lődöztem. Előbb töltőkezelő voltam, azután meg irányzó, vagyis ténylegesen én lőttem. Magáról a kurszki csatáról pedig elég annyit mondani,hogy csak elő kell venni a térképet és megnézni, hogy mekkora volt az a kiszögellés, ahol a németek támadtak. Kurszki csatának hívjuk, mert egybefüggő, egymáshoz kapcsolódó csaták sorozatáról van szó. Az összes harckocsi veszteséget nagyjából egyformának veszik a történészek a két oldalon. Csak az oroszok gyártása már magasabb szinten volt, mint a németeké. Nem véletlenül írta az egyik német katona saját kis versikéjében, hogy "Kurszknál lett a sereg vert". Attól kezdve a német hadsereg nem tudott stratégiai ellentámadásba kezdeni tartalékok hiján.

Stukák az Illustrious ellen A Royal Navy Illustrious repülőgép hordozója, a flotta legújabb és legjobb egysége 1940. szeptemberétől játszott meghatározó szerepet a Földközi-tengeren. Érkezése előtt az olasz flotta hadihajói és az olasz légierő bombázói szabadon támadták a brit konvojokat. A brit hordozó megjelenése azonban gyökeresen megváltoztatta az erőviszonyokat. 1940. november 11-én éjjel az Illustrious 21 Fairey „Swordfish” kétfedelű torpedóvetője megtámadta a tarantói olasz flottatámaszpontot. Az olaszok három csatahajót veszítettek, többi egységüket pedig visszavonták északabbra. Decemberre az Illustrious repülőgépe gyakorlatilag háborítatlanul portyázhattak a Földközi-tenger térségében. Mivel Mussolini flottája és légiereje nem tudott mit kezdetni a brit hordozóval, Hitler a Luftwaffe X. repülőhadtestét bízta meg az Illustrious elsüllyesztésével. A Norvégiában és Dunkerque-nél harci tapasztalatokat szerzett elit osztag 350 harci gépével települt át Szicíliába, hogy végrehajtsa a vezér parancsát. A Junkers Ju-87 Stukák Kelet-Poroszországból és Franciaországból érkeztek, a Heinkel HE-111-esek Belgiumból, a Junkers Ju-88-asok Norvégiából és Hollandiából, a Messerschmitt Bf-109E-k pedig Pas de Calais-ból. 1941. január 08-ára a sziciliai Trapani repülőterére 120 bombázó, 150 zuhanóbombázó, 50 vadász és 30 felderítő repülő települt át. A kiszolgáló személyzetet vonatok szállították utánuk. A pilóták alapos felkészítéséhez a sziciliai tengerparton felépítették az Illustrious hatalmas makettjét, amin a Stuka-pilóták gyakorolhatták a bombavetést. A X. repülőhadtest parancsnoka, Hans Geisler altábornagy a fényképeket és a maketteket tanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy az Illustrious elsüllyesztéséhez elegendő lesz négy telitalálat. Törzsének tisztjei azonban ennél sokkal több találatot tartottak szükségesnek. Közben a RAF felderítői észlelték a X. repülőhadtest jelenlétét Szicilián és Cunningham tengernagy, a Royal Navy főparancsnoka a jelentések alapján arra a következtetésre jutott, hogy hamarosan fellángolnak a harcok a Földközi-tengeren, és a német támadások fő célpontja vélhetően Málta lesz. A dráma azonban hirtelen felgyorsult. Az Illustrious 1941. január 10-én a brit tengerészek által csak „bombázótér”-nek nevezett, 150 km széles tuniszi csatornában hajózott, hogy találkozzon egy konvojjal, amit Máltára kellett kísérnie. A brit hordozó Swordfish-einek egy része éppen visszatérőben volt, miután elsüllyesztettek egy három hajóból álló olasz konvojt. 11 órakor az Illustrious már csak 160 km-re volt Máltától. A hordozó védelmét 4000 méter magasban járőrözve hat Fairey Fulmar látta el, amikor a radar közeledő repülőket jelzett. A Fulmarok két ellenséges gépet lelőttek az olasz bombázó kötelékből, a többit elkergették. Egy Fulmar megsérült a csatában, ez 12,15-kor leszállt, alig öt perccel az olasz torpedóvető repülők érkezése előtt. Ezeket a gépeket a védő vadászok már csak torpedóik kioldása után tudták megtámadni. A hordozó kemény manőverezéssel kikerülte a torpedókat. 12,30-kor az Illustrious radarja ismét nagy, dél felé tartó, nagy ellenséges köteléket jelzett. A hordozó parancsnoka azonnal széllel szembe fordította a hajót és elrendelte a készenlétben álló Fulmarok indítását. Az első brit vadászgép éppen végigsöpört a fedélzeten, mikor a X. repülőhadtest Stukái 12,34-kor megérkeztek az Illustrious fölé. A Walter Enneccerus őrnagy vezette 2. Stukageschwader I. Grupppe-ja három századra válva három irányból támadta meg a brit hajót. Egy-egy század az Illustrious orrának jobb és bal oldala felől támadott, a harmadik század a hajó tatja felől. A Stukák 4000 méterről zuhanóspirálban ereszkedtek 2000 m-re, majd onnan 80 fokos szögben zuhantak célpontjukra és bombáikat 300 méter magasban oldották ki. A támadást precízen begyakorolták, bár egyidejűleg hat Stuka is zuhant az Illustrious felé, sohasem keresztezték egymás útját. Az első bomba a bal oldali 1. sz. légvédelmi állásba csapódott 12,38-kor. A második a hajóorr jobb oldalán áttörte a fedélzetet és a festőműhelyben robbant. A harmadik egyetlen méterrel a feépítmény előtt letépte talapzatáról a 2. sz. légvédelmi ágyút. Egy újabb bomba a hátsó liftről a hangárfedélzetre pattant és ott robbant. Kibillentette a helyéből a 300 tonnás liftet és használhatatlanná tette. Hamarosan a hangárfedélzet elején is becsapódott és felrobbant egy bomba. A két találat felgyújtotta a hangárban tárolt és felszállásra készített repülőgépeket. A megtépázott Illustrious-on már csak a légvédelmi lövegek fele működött, tönkrementek a hangszórók és a lokátor is. De végre visszatértek az olasz gépeket elkergető Fulmarok és a Stukákra vetették magukat, ötöt leszedve a támadók közül. Közben az Illustrious fedélzetén igazi káosz uralkodott. A hajtógépek kivételével szinte minden tönkrement. A kormány sem működött. Középállásban rögzítették és a gépekkel „manőverezve” Málta felé indultak a csodával határos módon még a víz felszínén úszó, sőt 40 km/h-ás sebességre is képes hajóval. Pedig ekkor már a gépházban a 60 fokot is meghaladta a hőség. A tomboló tüzek miatt a válaszfalak néhol vörösen izzottak. A gépházba leszivárgó füsttől már alig láttak. De nem volt jobb a helyzet a hangárfedélzeten sem. Az elülső részben lángoló tüzet lassan megfékezték, a tat felé tomboló lángokkal nem tudtak mit kezdeni. Közben 13,20-kor Savoya-Marchetti SM-79-esek támadtak az angol kötelékre. Szerencsére túl magasan repültek a pontos célzáshoz, lagymatag akciójuk csak riadalmat keltett, újabb sérüléseket nem okozott. Délután négy órakor a 35 km/h-ra lassult Illustrious már csak 60 km-re volt Máltától. De nem tudta elkerülni a 16,18-kor érkező 2. Stukageschwader II. Gruppe-jának 15 bombázóját, melyek 5 Messerschmitt fedezetével támadtak. A Máltáról érkező Hurricane-nek és Fulmarok. A légiharcban öt Stukát lelőttek, a támadóraj többi gépét szétszórták. Egyetlen német gép tudta csak a célra dobni bombáját, az azonban telitalálat volt! A robbanás azonnal megölt 30 angol tengerészt és a tüzek is ismét fellángoltak a hangárfedélzeten. 17 órakor, alig 8 km-re Máltától ismét olasz torpedóvetők támadtak a sérült hordozóra. Az Illustrious és kísérő hajóinak légvédelmi lövegei azonban elűzték a támadókat. És a lángoló hajó végre bevergődhetett Málta védett kikötőjébe. A támadásokban és a tüzekben 126 halottat és 91 sebesültet veszítettek. Egy „gyorsfoltozás” után az Illustrious 1941. január 23-án hagyta el Máltát. A Jóreménység-fokot megkerülve az akkor még semleges USA-ba hajózott nagyjavításra. Csak egy évvel később tért vissza a háborúba. A hordozó hősies legénységét és tervezőinek munkáját dícséri, hogy a támadás során elszenvedett 8 telitalálat és 7 közeli becsapódás ellenére sem süllyedt el. A II. világháború során a Kaga repülőgép hordozót 2 bombatalálattal, a Soryut három, az amerikai Lexingtont egy bombával és egy torpedóval süllyesztették el.