Az ezredfordulós Bourne-trilógia és a Daniel Craig főszereplésével újrahangolt James Bond sikere a korábbinál komolyabb, komorabb irányba fordította a Mission:Impossible hangvételét is. Különösen az utóbbi során megismert mindent látó, mindent ismerő SPECTRE, a kilépő-visszatérő 007-es alakja, valamint őfelsége titkosügynökének románcai ihlették meg a Leszámolást forgatókönyvét. Tom Cruise Ethan Huntja se veled-se nélküled kapcsolatban segíti (és alkalomadtán vágja fejbe) a CIA-t, hogy egy minden korábbinál rémesebb és hatalmasabb ellenfelet elpusztíthasson. Nem meglepő, de időszerű az emberi parancsot megtagadó, világuralomra törő mesterséges intelligenciát az ellenséges sarokba állítani. Különösen csontig hatoló látni, hogy az MI nem pusztán a digitális eszközeinket uralja, de matematikai algoritmusok mentén a cselekedeteinket is megjósolja. A filmet pont olyan süvítő csapású jelenetek alkotják - Tom Cruise teljes kaszkadőr arzenálját megcsillantja -, mint amilyen izgalmas maga az alapkonfliktus. A felbukkanó női karakterek teszik igazán színessé és fordulatossá az eseményeket (emlékezzünk meg a kiváló castingról), jóllehet a főhős hirtelen támadt szerelmi késztetései mögött elég homályos motivációt látni csupán. Mindezzel együtt mostanra kijelenthetjük, hogy Christopher McQuarrie gatyába rázta, sőt egészen látványos vágányra terelte a M:I szériát. A Jack Reacher adaptációt követően ez már a harmadik kémfilmje, ráadásként pedig a hasonlóan élvezetes, klasszikus moziélménnyel szolgáló Top Gun 2 szkriptjét is ő jegyzi. A rendező-főszereplő páros ismét megmutatta, hogy továbbra is lehet váratlant húzni akciófilm műfajában. Egy pillanatra nem ül le a cselekmény, sőt az izgalmas akciójelenetekre rendre még fordulatosabb szituációkkal válaszol a film. Ferde kamerabeállítások, a nyolcvanas éveket idéző átfedő (ismétlődő) vágások, valamint szokatlanul közeli képek teszik még átélhetőbbé a látottakat. Látszik, hogy a „veszélyes” jelenetek javát valós helyszínen vették fel és még a stúdióban rögzített akrobatikus pillanatoknál is igyekeztek valamekkora fizikai erőkifejtésre szorítani a színészeket. Meglepőnek tűnhet, pedig a Leszámolás első része az elmúlt huszonöt év egyik leghitelesebb akciómozija. Ez a valódiság adja meg a mű sodrását, feledteti a hibáit, teszi igazán élvezetessé a filmet.
(A kép forrása: Port)
Amerikai James Bond
A Mission: Impossible széria mindig is a James Bond filmek cukrozott, vizezett változatának tűnt, ebben a tekintetben most sem történt változás, ám az új felvonást még a korábbi részekkel kritikus nézők oldaláról sem érheti túlzott bírálat. Az embert túlszárnyalni látszó mesterséges intelligencia elleni harc tétje és a cselekmény rendkívüli tempója olyan élménnyel szolgál, ami teljesen eloszlatja például a Tom Cruise színészi perszónájával szemben táplált esetleges fenntartásokat. Nem mintha a megszokott haragos-fanatikus, illetve a távoli horizontot fürkésző kifejezéstelen tekintet mellett ezúttal más típusú érzelmet is rejtene a főszereplő arcmimikája és testbeszéde. Az akciószekvenciából akciószekvenciába csapódó dinamikus cselekmény során azonban nem is kell új arcát felmutatnia. Amikor mégis erre volna szükség, különösen szembetűnővé válik, hogy nemcsak Cruise, hanem szinte valamennyi színész túljátssza a szerepét. Túl agresszívek és kiszámíthatóak a torzsalkodó párbeszédek kísérte alakítások. Fontos kivételt képez a sajnos könnyű kézzel használt Rebecca Ferguson és Hayley Atwell tüneményes tolvaja, aki hamar az események motorjává lép elő. A helyenként egyszerűsítő színészi játékot tudjuk be a kissé rosszul irányzott rendezői szándéknak, elvégre a szövegkönyv is lényegesen gyengébb, mint például a rivális Bond filmeké. A Leszámolás másik felemás vonása Hunt hiányosan bemutatott szerelmi motivációja, valamint a mindössze néhány ponton megeresztett, de meglehetősen suta humor. Szerencsére nem tolakodó vagy alpári megjegyzéseket hallunk, egyszerűen nem elég élesek, szellemesek a klasszikus zsaru- és kémthrillerekre hajazó bemondások, nem igazán élnek az élcelődő jellegű replikák, odamondogatások. A címszereplő társai olyan humorforrást jelentenek, amit jelen műnek egyáltalán nem sikerült kiaknáznia, a folytatásban viszont nagyobb szerephez juthatnak. Zavaró a világról kifejtett kavargó, patetikus, közhelyes epilógus is - hasonló narrációt hallunk, mint sok szuperhős mozi zárlatában. Ezek a látványos elemek, amik elválasztják ezt a meglepően dinamikus és izgalmas filmet a hozzá rendkívül hasonlatos James Bond opuszoktól. McQuarrie rendezése egész szűkre húzza a két produkció közti rést, ami annál inkább örömteli, hogy az újonnan felállított szintet nem sikerült minden korábbi M:I epizódnak megugrania.
Győzhet a gép az ember fölött?
A Mission: Impossible friss felvonása a Daniel Craig-féle James Bond-ciklus kevésbé kifinomult, kevésbé szofisztikált, felszínesebb színészi árnyalatokat öltő, amerikanizált változata, de kétségkívül sodró lendületű, tömény film. Örömmel konstatálhatjuk, hogy született egy klasszikus stílusú kortárs nagyköltségvetésű hollywoodi produkció, ami kellően kreatív és szemet kápráztató, és még csak nem is gyerekesen bugyuta vagy primitív nyelvezetű, mint napjaink legtöbb látványfilmje. A feszes akcióepizódok, amik összefűzik a meglehetősen sűrű, több mint kétórás alkotást, valódi tétért zajlanak. Közkeletű és logikus az elkanászodott mesterséges intelligenciára osztani az antagonista szerepét. A látottak kisebb világvége-félelmet ébresztenek a nézőben, ugyanakkor kevés olyan pillanattal találkozni, amit a már a teljes történet ismeretében igazán újra akarna nézni az ember. Ebben a tekintetben mindenképp elmarad a nyilvánvaló inspirációs forrásként szolgáló új hullámos Bond epizódoktól. Ahhoz viszont épp elég izgalmas és komoly hangvételű alkotás, hogy kíváncsian várjuk a folytatást, hiszen a cselekményt a jövő nyáron bemutatni tervezett második rész egészíti ki. Annál inkább érdekes lehet a végjáték, hogy az egyes karakter- és eseményszálak végéről már tényleg csak a pont hiányzik. Vagyis a Leszámolás 2 feltehetően kevesebb egyszer nézős, bár kétségkívül impozáns akciójelenetet kínál majd, inkább a technológiai fegyver fenyegető vonásaira koncentrálhat. Vajon sikerül megmentenie magát az emberiségnek a mesterséges intelligencia rémuralmától? Milyen értékekre hagyatkozhatunk, amivel sikerülhet végül felülkerekedni a mindentudó matematikai „zseni” fölött? Az ismét lélegzetelállítónak ígérkező pillanatok mellett ezen fontos kérdésekre várjuk a választ a Mission: Impossible nyolcadik részétől.
(A képek forrása: IMDB)
