Én voltam az, aki ott “sikongatott” a moziteremben, mikor 2007-ben műsorra került a Transformers. Mert bár Michael Bay alkotása messze nem volt tökéletes, a háznál lévő autobot-partit például a mai napig feledném, ha lehetne, de összességében mégis olyan adaptációt kaptunk, ami látvány és hangulat terén elég szépen hozta a Hasbro robot-univerzumának stílusát. Optimus fővezér (az utánozhatatlan Peter Cullen) és a többiek hangját imádtam eredetiben hallgatni, mindemellett fantasztikus, a mai napig felidézhető zenét is kaptunk, a harcok pedig kifejezetten ütősek lettek. Összességében nézve, Fox pornós külseje ide, butább megoldások oda, a Transformers egy jó kiindulási alap volt, amit aztán Bay sikeresen lerombolt a négy folytatással (A bukottak bosszúja, Transformers 3., A kihalás kora, Az utolsó lovag). A 2018-as spinoff, az Űrdongó így más kezébe került, Travis Knight pedig – micsoda meglepetés! – egy egészen sikeres filmet forgatott, ami bár szintén nem volt tökéletes, de visszakanyarodott ahhoz a hitelesebb/minőségibb vonalhoz, amit Bay olcsónak és kínai másolatnak tűnő folytatásai tettek tönkre. Így talán nem is csoda, ha a Paramount utóbbiakat végül kukázta, a frissen érkező Transformers: A fenevadak kora pedig, miközben a kilencvenes években játszódó története a Beast Wars-vonalat célozza meg, az Űrdongót folytatja és a 2007-es mozifilm előzményeként friss olajat pumpál a fém monstrumok ereibe. Én pedig, az a helyzet, hogy reménykedtem abban, hogy maradt még annyi élet bennük, hogy az újraélesztés sikeres legyen.
Ősi ereklyék nyomában
Noah Diazt (Anthony Ramos) az ág is húzza. Nem elég, hogy öccse beteg, ami miatt kezelésre szorul, mivel nincs állása, ezt az állandó kezelést édesanyjuk finanszírozza, már amikor tudja, ami miatt például hetekig elmaradt a kifizetéssel, így a gyerek nem kapja meg a szükséges orvosi ellátást. Ennek köszönhetően Noah-nak is nagy szüksége van egy biztos állásra, hogy besegítsen, de nem is olyan borzalmas múltja miatt egyszerűen nem veszik komolyan. Ekkor jön be a képbe az illegális pénzszerzés, mint utolsó mentsvár, és ami összehozza a fiút az autobot Délibábbal, aki nagyon gyorsan a szárnyai alá is veszi új haverját, amivel persze egy lélegzetelállító kaland veszi kezdetét.
Merthogy megjelenik Optimus fővezér és Űrdongó az autobotok közül, akik szeretnének visszajutni a Cybertronra, hogy az álcákkal harcoljanak, azonban ehhez egy kaput kéne nyitniuk, amihez viszont a kulcs egyben a Föld végét jelentheti. Merthogy mindezzel párhuzamosan előkerülnek a maximalok, akik már régóta a bolygón élnek, teljes titokban, hiszen a gonosz Unikron és a terroconok elől lopták el a kulcsot, amely a bolygófalónak teljes elérést biztosítana a világok és idővonalak között, ezzel kicsit a Transformers-vonalba is behozva a Marvelnél már igen nagy sikereket elért multiverzumot. És ahogy azt előre sejteni lehet, Unikron nem akarja annyiban hagyni korábbi vereségét, így jobbkezét a Földre küldi, és Ostor nem az a fajta harcos, aki bármit a véletlenre bízna, áldozatait pedig hagyná elszökni.
(A képek forrása: Port.hu)
Az autobotok közé beszervezett Noah egy múzeumból szerzi meg a kulcs egy darabját, egyben sorstársra lel Elena Wallace (Dominique Fishback) képében, akivel megfejtik, hogy a kulcs másik része valahol Peruban van, méghozzá nagyon régóta elrejtve. Ez természetesen oda vezet, hogy Noah és Elena az autobotok, valamint Légpenge, a maximal oldalán ősi romok mélyén kutat a kegytárgy után, és miközben együtt a Föld megmentésén dolgoznak, nyomukban ott járnak a hódítók, hogy embert és gépet nem sajnálva elhozzák Unikron uralmát és egyben a világvégét.
More than meets the eye
Azt hiszem, most már nyugodtan mondhatjuk, hogy mindenki jobban járt azzal, hogy Michael Bay idővel háttérbe vonult, és ahogy Spielberg, csak produceri feladatokat lát el, mert az utolsó Transformers-filmek minősége nagyon meredek ágon csökkent, amihez képest már a nyolcvanas éveket megcélzó Űrdongó is sokkal jobb volt, A fenevadak kora meg talán az eddigi legjobb mozifilm a témában. Igen, persze hibáival együtt az. És hogy mik azok a hibák? Nos, alapvetően egy olyan franchise-ról beszélünk, amely játékfigurákból, majd rajzfilmekből és képregényekből nőtte ki magát, és amelyen a korosztályom a G.I. Joe és a Masters of the Universe mellett felnőhetett. Emiatt hatalmas mélységet nem érdemes várni tőle, bármelyik filmet is vesszük alapul, popcorn mozikról, van szó, melyek leginkább a látványra és az élményre hagyatkoznak. Ezt viszont Steven Caple Jr. (Creed 2) nagyszerű érzékkel teszi. Vannak itt klisék, néhol talán a pátosz is túl sok, de aki kicsit is szereti ezt a világot és magát a franchise-t, az a film megtekintése közben nagyszerűen érezheti magát.
A karakterek szerethetők, és ugyan akad némi poénkodás, de messze nem az a Ne légy barom-stílus érvényesül, ami teljesen idióta baromkodással bagatelizálja el a modern látványfilmeket, ésszerűtlen és valótlannak tűnő párbeszédekkel. Egy-kettő itt is akad, de sokkal visszafogottabb és elviselhetőbb formában, mint ami a korábbi filmeknél volt jelen. Onnantól, hogy a csapat Peruba látogat, a helyszínek fantasztikusak, illetve a maximalok is nagyszerűen teljesítenek, élmény rájuk nézni, Optimus falkavezér pedig méltó nevének eredeti viselőjéhez, avagy a fővezérhez. Sőt, az a helyzet, hogy a filmvégi harc igazi katarzis, a sorozat talán legnagyobb összecsapása, aminél mindenki kiveszi a részét, mindenki a maximumot hozza, már amennyire ez a sekélyes alapból telik. És tényleg, nem akarom bántani a szériát, hiszen magam is imádom a Transformerst, Optimus-t és a többieket, de valljuk be, hogy ha mély érzelmeket, filmművészetet és ikonikus jeleneteket akarunk látni, akkor nem egy Transformers-vetítésre ülünk be. Ehhez képest pedig nagyjából a maximumot sikerült kihozni. De azért így is akadt pár problémám.
Minden élet számít
Elsőre egy kis mellékzönge. Az a helyzet, hogy aki nyitott szemmel figyeli a világ dolgait, néha kellően meglepődhet az emberek viselkedésén, azon a zavarodott és kényszeres jóvátételi szükségen, ami néha abszolút ellentmond a józan paraszti észnek, és aminek mentén kisebb csoportok a legszélsőségesebb megnyilvánulásokig jutnak, amire még egy ejnye-bejnye sem érkezik válaszként, sőt sokan még adják is alájuk a lovat. Ennek köszönhetően fura átalakuláson megy át minden piac, amibe sokszor még az alkotói függetlenség sem fér bele, mivel lépten-nyomon bocsánatot kell kérni mindenért, valamint Hollywood szinte feljogosítva érzi magát arra, hogy ennek a forradalomnak az éllovasa legyen, akár már létező karakterek megváltoztatásáról van szó, akár a progresszív nézetek terjesztéséről. Elsőként talán a Purge-szériánál tűnt fel, hogy a későbbi epizódokban már minden jó karakter a diverzitás szempontjából lényeges módon került beválogatásra, miközben aki fehér és férfi, az csak rossz lehet, ha pedig valaki szőke és kék a szeme, az maga az ördög. Csakhogy a Purge 3, 4 és akármennyi már abszolút Zs kategóriát képvisel, míg a Transformers: A fenevadak kora nem annyira ebbe a halmazba tartozik, és mégis… odáig jutottunk, hogy már nem elég a kötelezően jófej, vicceskedő afroamerikai srác és a mexikói haverja, valamint a kínai tanuló: a legújabb Transformers-moziban lényegében annyira nem látni fehér embert, mintha kihaltunk volna, aki pedig szerepel, az vagy elnyomja a másikat és teljesen inkompetens a saját munkájában, vagy pedig elutasító és szívtelen orvos, esetleg munkaadó, netalán a gazdag elit képviseletében szinte csak említve van, de legalább tudjuk jól, hogy ők a rossz emberek, míg hőseink mind jók és csupa szív alakok a bronxi gettóból. Igazából még ezzel sincs gond, mert az alkotói szabadságba (szerintem) ez is belefér, csak éppen ez ismét a kettős mérce és a jelenlegi irányvonal kiváló példája. Hozzá kell tennem, hogy bár ez lenne a legnagyobb szélsőség jelenleg, mivel a karakterek tényleg szerethetők, nem rossz példát kapunk, hanem pozitív iránymutatást (a család a fontos, illetve összefogással érhetünk el bármit is), aminek mindig örül az ember.
One shall stand, one shall fall
Hozzáteszem, hogy két dologra figyeltem fel a film során, ami nem annyira tetszett. Az egyikről előbb írtam, de végül az utolsó percekben ezt is sikerült némileg ellensúlyozni, ugyanis Noah életében feltűnik egy férfi, aki komoly és pozitív változást hozhat el számára, nem mellesleg egy olyan csavart jelent, ami egyfelől akkora adrenalinlöketet adott, hogy hangosan felmordultam, másrészt meg, ha az alkotók élnek vele, egy egészen új irányt jelenthet, de minimum egy másik franchise minőségi életre keltését. A másik bajom az volt, hogy a Transformers-filmek olyan egyedi és emlékezetes zenei főtémával (sőt egyből kettővel) rendelkeznek, amit bármikor fel tudok idézni, ehhez képest nem kerültek elő, és bár a filmzene ezúttal sem rossz, igazából felidézhetetlen és semmilyen a játékidő nagyobb részében. Igen, a nagyobb részében, mert egy-egy dallam erejéig a film végére ezt is sikerült behozni, így megadva a hangulatot és elhozva ismételten a katarzist, ami azért nem semmi.
Szóval mindkét bajom orvosolva lett, maga a film pedig az önmagában jellemző hibáival együtt is nagyszerű szórakozás. Nincs kifogás, aki kicsit is bírja ezt az univerzumot, kicsit is kedveli az autobotokat és a maximalokat, esetleg a látványos harcokat, az bátran üljön be a nyár egyik nagy látványfilmjére, ami maximálisan kiköszörüli a franchise-on esett csorbát, miközben alig láthatóan, de megidézi a kilencvenes éveket. Nem mondom, hogy nem lehetett volna jobb, nem mondom, hogy nem lehetett volna filmművészeti szempontból igényesebb, de Steven Caple Jr. filmje így is nagyon szórakoztató, ami vérbeli Transformers-adaptáció, annak minden jellemzőjével együtt. Jöhet a folytatás!
- Transformers: A fenevadak kora (Transformers: Rise of the Beasts)
- Rendező: Steven Caple Jr.
- Játékidő: 127 perc
- Hazai bemutató dátuma: 2023. június 08.
- Forgalmazó: UIP-Duna Film
