Én élvezem a japán típusú történetmesélést, szeretek animét nézni és mangát olvasni, illetve az onnan érkező játékokat is élvezem, nem egyről már ebben a blogban is írtam. Így úgy gondoltam, hogy vizuális novellákkal sem lesz gondom. Amint az kiderült, ez nem egészen így sült el.
Először is vegyük azt, hogy a VN-ek meglehetősen hosszúak és helyenként terjengősek, ezek a művek simán vetekedhetnek az 50-100 órás rpgk-kel. Azonban a játékokkal ellentétben, ez kizárólag olvasásból áll. Én nem tekintem a VN-eket játékoknak (azért a határvonal itt nem mindig egyértelmű) ettől függetlenül lehet, hogy helyenként olvasásuk helyett játszásként fogok rájuk hivatkozni, de ez csak a szóismétlések lekerülése miatt lesz, de nem is sorolnám őket az anime/manga kategória alá, a VN-ek inkább a saját kategóriájukba tartoznak. Mivel pedig az anime/manga sokkal inkább vizuális médium (annak ellenére is, hogy „vizuális” novelláknak hívják őket), ezért a VN-eket leginkább a könyvekhez hasonlítanám, hiszen itt is olvasgatással megy el a legtöbb idő.
A problémám itt az, hogy a vizuális novellákkal a legnehezebb haladni a fent említett műfajok közül, a mangával (vagy akár egyéb képregényekkel) kifejezetten gyorsan lehet haladni, az animék pedig a maguk általában 20 perces menetidejével sem vészesek. Még egy könyvet is lehet viszonylag gyorsabban olvasni, ha nem érdekelnek annyira a részletek. Azonban egy VN-t nem nagyon lehet felpörgetni, az egyetlen lehetőséged a gyorstekerés, azonban míg egy animénél pontosan tudok előretekerni annyit, amennyit akarok, míg egy könyvnél, ha egy unalmasabb leírásnál tartok, akkor csak egyszerűen átugrom a bekezdést, vagy lapozok és megkeresem mikor térnek vissza a cselekményre, hiszen átlátom az előttem lévő szöveget. Addig egy VN-ben csak nagyon minimális szöveg jelenik meg egyszerre, ami alapból lelassítja a haladást, főleg ha még szinkron is van hozzá, ha pedig gyorstekerésre fanyalodsz, akkor pedig azt kockáztatod, hogy túltekersz dolgokon, mert azzal a sebességgel, amellyel ezek a VN-ek tekernek, mire meglátod, hogy már másról van szó, már rég 5-6 sornyi szöveget átugrottál. Valahogy a Vizuális novelláknak egy ilyen kellemetlen, velem valószínűleg inkompatibilis haladási sebessége van.
Ilyesmi volt például a Grisaia novellák során mindig, amikor főzésről kezdtek el beszélni, egy téma, ami különösebben nem érdekel, főleg annak itt taglalt japán verziója. Mégis bekezdésnyi hosszú magyarázatokba kezdtek, hogy mi hogyan, milyen körettel és mivel töltve van elkészítve. Én pedig nem tenyerelhettem egyszerűen rá a teker gombra, mert amint említettem, túl könnyen lehet túlugrani azon is, amin nem kéne.
Innentől inkább már a Grisaia novellákon keresztül példázom majd a többi VN-es problémámat.
A Fruit of Grisaia jó volt, élveztem, azonban nem sikerült különösebben megragadnia, annak ellenére, hogy igencsak szeretem az általa bemutatott mélyebb karakterkivesézéseket. Ennek egyik oka az lehetett, hogy nem volt főtörténet, én jobb szeretem, ha a különböző sztoriszálakat egy fősodrás köré fonják fel, mert így akármilyen jók is lettek a különböző route-ok (ha valaki nem tudná itt így nevezik a különböző történeti szálakat, amiket végigjátszhatsz), nem tudtam nem hiányolni egy mindent átívelő sztoriszálat, ami valahogy összefogná az egészet. Továbbá és ezt már máshol is tapasztaltam, de valahogy zavar, ha a teljes karaktergárda nőkből áll, mármint nincsenek problémáim velük, de valahogy hiányoznak a másik nem képviselői is. Azt is meg kell jegyeznem, hogy a karakterdizájnt is kifejezetten unalmasnak találtam nem azt mondom, hogy csúnya, mert nem az, de valahogy elég snassznak éreztem őket ebből a szempontból.
Ami viszont talán a legjobban kiütött, az a játék hossza, illetve, hogy milyen ráérős tempóban halad az egész sztori, és ezt nem is csak az egyébként is hosszú közös szálra értem, hanem utána minden route-ra is. Ezt pedig nem csak a Grisaia-nál vettem észre, hanem más VN-eknél is, terjengősebbre veszik a figurát, mint kéne. Ez nem tudom miért van, talán azért mert a többi médiummal ellenétben viszonylag egyszerű elkészíteni azt, hogy néhány karakterportré áll előtted, alá meg valami szöveg van vágva (némileg túlegyszerűsítve persze), és talán ez vezet ahhoz, hogy jobban elhúzzák a dolgokat.
Mert például a Grisaia-nál maradva, a VN-ben valami kegyetlenül hosszú visszaemlékezés, múltkifejtős részek vannak. Az Amane sztoriszálán található flashback jelenetet konkrétan délben kezdtem el olvasni és kb. este 9-kor fejeztem be. Nem mondom, hogy tényleg 9 teljes óra volt, mert nem hiszem, hogy tényleg egy ültömben kibírtam volna ennyit, rövidebb-hosszabb szünetek nélkül. Azonban ez jól példázza azt, hogy mennyire terjengős is lehet a VN műfaj, ráadásul ez csak egy múltkifejtős rész, a konkrét sztori eközben nem is haladt sehova. Mármint tényleg muszáj volt ezt ilyen hosszan kifejteni?
Ezt éreztem a VN-eknél amiket olvastam, és a Grisaia-nál is. Mégcsak nem is az, hogy feltétlenül rossz lenne, mert szerintem pazar a története a Fruit of Grisaia-nak, a főhős narrációja pedig kifejezetten szórakoztató. Azonban hiába az, miután végigültem 4-5 humoros jelenetet a közös szálból, vagy mondjuk az egyik ilyen hosszabb flashback háttérsztorit, hiába szórakoztam viszonylag jól, amíg előtte ültem, mert amikor felállok előle, azt kell észrevennem, hogy a fél nap elment, a történet meg gyakorlatilag nem nagyon haladt sehova. Egyszerűen nem érzem azt, hogy a VN-ek a legjobb befektetései lennének az időmnek.
Tudjátok egyáltalán mennyire hosszúak is lehetnek a vizuális novellák? Több mint egymillió szóból is simán állhatnak, a Fruit of Grisaia is kb. pont 1 millióból áll. Tudjátok mi áll még kb. 1 millió szóból, például a Biblia, vagy épp a teljes Harry Potter sorozat… mind a 7 könyvével. Nem akarom a Grisaia-át a Harry Potterhez hasonlítani, de úgy emlékszem, azok azért ekkora terjedelemben jóval eseménydúsabb cselekményt prezentáltak. Videojátékok tekintetében csak a legdurvább crpg-k nyomnak 1 millió szót, mint pl. a Baldur’s Gate 2 vagy a Planescape: Torment, de azért ez sem általános, ezt olyasmik követik nagyságban, mint mondjuk a Dragon Age: Origins 750 ezer, Star Wars: KotOR 600 ezer, vagy a Mass Effect 2 450 ezer szóval. Ami ebből a szempontból csalóka lehet, hiszen a videojátékok esetében ez, interaktív mivoltukból adódóan, nem is jelenti azt, hogy tényleg ennyi szöveget kéne átnyálazni a végigjátszásukhoz. A forrás ezekhez a számokhoz egyébként itt van, ha érdekel valakit.
A Labyrinth of Grisaia, a sorozat második része, meg szinte nem is tudom miért jött létre, vagy miért kellett külön résznek lennie. Az előző részhez tartozó epilógussztorikon kívül csak a főhős háttértörténetéről szól az egész. Amit ráadásul az első részben nagyrobbrészt ki is lehetett puzzle-özni, megint azt nem értem miért kellett ezt egy 10 órás flashback-ben kifejteni. Továbbá az egész sztori cliffhangerben végződik, amolyan felvezetésként a következő részhez. Azonban ennek (a sovány tartalomnak) ellenére is teljes árat kérnek érte, ami azért kicsit pofátlanság.
A trilógia utolsó részében az Eden of Grisaia-ban végre megkaptam azt a főszálat, amit már az első részben is hiányoltam. Ez volt az egyetlen rész, amit tisztán élvezni tudtam, ugyanis ez a rész az akcióra fókuszált, végre valami gyorsabban folyó cselekményre, ami ráadásul 30 óra körüli időt kért csak el tőlem. Végre nem úgy álltam fel az egész elől, hogy fáradtabb voltam, mint amikor leültem, végre úgy éreztem, hogy a VN nem szívja el feleslegesen az időmet. Mondjuk annyit azért fájlaltam, hogy nem a főhős szokásos cinikus narrációja kísérte a sztorit, ugyanis ez volt az első rész legjobb pontja. Meg azért sem voltam kifejezetten oda, hogy egyfajta hárem befejezést adtak az egésznek.
A probléma csak annyi, hogy az akció és vizuális novella műfaj nem kifejezetten egymásnak lettek kitalálva. Nem tudom láttatok-e már valamilyen akció, vagy csatajelenetet VN-ben de… akik már láttak, azok pontosan tudják miről beszélek, akik meg nem, azoknak csak annyit mondanék hogy a könyvekhez hasonlóan elég sokat hagynak rá az ember képzeletére, amennyit pedig bemutatnak belőle, azt jobb híján az „érdekes” szóval lehetne leírni. Persze a maga módján ötletes, meg kihozzák belőle amit lehet, de azért na… Egy szó, mint száz a vizuális novellákat nem az akciójelenetek kivitelezésére találták ki, sokkal inkább megy nekik a vígjáték vagy a dráma. Márpedig az a helyzet, hogy ez utóbbi műfajokat tisztán, se filmen, se animében nem nagyon nézem, ha nincs valami akció, vagy kaland gyorsan el tudom unni magam, ezért is fárasztott helyenként annyira az első Grisaia. Ez mondjuk persze egyéni ízlés kérdése.
Szóval nagyjából ezek miatt kell azt mondanom, hogy a vizuális novellák műfaját valószínűleg nem nekem találták ki, hosszuk és felépítésük miatt nem igazán az én igényeimet szolgálják ki. (Azt azért hozzá kell tenni, hogy messze nem én vagyok a legtapasztaltabb VN olvasó, az is lehetséges, hogy csak nekem nem volt szerencsém az általam választott címekkel. Lehetséges, hogy létezik az a VN, amit pont nekem találtak ki, csak még én nem találtam rá.)
Viszont hogy feladtam volna ezek után a vizuális novellákat? Nos, nem. Van egy olyan érzésem, hogy a kíváncsiságom egyszer-kétszer még rá fog venni, hogy megint belekezdjek valamilyen rövidebb, vagy ne adj Isten, hosszabb műbe.
