A Westwood viszont tudta, hogy ez csak a kezdet: a cég társalapítója, Brett W. Sperry egy későbbi interjúban elmondta, hogy a csapat a Dune 2 szellemi folytatását akarta elkészíteni, de ezúttal nem licenc, hanem saját történet alapján. Az 1992-ben indult fejlesztés korai szakaszában még egy fantasy stílusú stratégiai játék volt a cél -- ki tudja, ha így lett volna, talán nem is születik meg a WarCraft. De szerencsére máshogy alakultak a dolgok, és ez is Sperrynek köszönhető. Egy kötetlen, baráti beszélgetés alkalmával szóba jött a fejlett világ jövője. Brett úgy érvelt, hogy a jövő háborúit már nem országok vívják, hanem egész nemzeteket tömörítő szuperhatalmak a stabilitásukat fenyegető, nem összpontosult terrorszervezetekkel. Ez úgy hatott, mint egy atombomba, a Westwood összes dolgozója azon nyomban sci-fit akart készíteni Sperry ötlete alapján. Így indult útjára a Command & Conquer.
A HALHATATLAN MESSIÁS
Az első C&C 1995. augusztus 31-én jelent meg MS-DOS-ra, és olyan kidolgozott háttérvilágot hozott magával, ami még ma is kincset ér. A sztori szerint a ’90-es években egy különös meteorit csapódik a Tevere (angol nevén Tiber) folyóba, rajta egy mérgező, de elképesztő energiával bíró kristállyal. A tibériumnak nevezett anyagért a világ országai bármire képesek, így amikor feltűnik egy furcsa szervezet, a Nod Testvériség, és újfajta betakarítási technológiát szabadalmaztat, megindul a harc a különös csoport és vezetője, a messianisztikus és nyilvánvalóan őrült Kane kegyeiért. A piacnak persze nem tesz jót a verseny hiánya, így az ENSZ háborút hirdet a Nod ellen, terroristáknak bélyegezve őket. A világ népei által alapított Global Defense Initiative nevű katonai szervezet kapja a Nod felszámolásának feladatát, ám rövidesen kiderül, hogy a hihetetlenül fejlett technológiát birtokló Kane az egész világot behálózta ügynökeivel. Megkezdődik az első tibériumháború, és a világ lassan felemésztődik a soha véget nem érő ütközetek tüzében.
WAR ON TERROR
A C&C játékmenete kísértetiesen hasonlít a Dune 2-ére. A játékosok két felet vonhatnak irányítása alá, a Nodot és a GDI-t -- ez két teljesen független kampányt jelent, melyek ugyan eltérő végkifejlethez vezetnek, ám hivatalosan csak a GDI outrója számít kánonnak. A pályák itt is felülnézetben ábrázolt, 2D-s rajzok, melyeken épületeket emelünk és egységeket gyártunk. Noha a küldetéseknek más és más célja van, általában elég, ha minden ellenséges erőt megsemmisítünk. Skirmish nincs, de multiplayer van, a kampány pedig nagyon-nagyon nehéz -- e sorok írója sosem jutott a Nod történetszálának végére. Ami a kiegyensúlyozottságot illeti, a ’90-es évek közepén még rendben volt, de azóta láttunk sokkal-sokkal jobbat is (StarCraft, valaki?). A GDI egyszerűen túl erős, a Nod pedig, bár gyorsabban mozog és a védelme is fejlettebb, drága és gyönge egységeket gyárt.
1995-ben ez azonban mit sem számított. A játékosok imádták a 320x200-as felbontású, két egész lemezen terpeszkedő RTS-t. Hogy miért volt ekkora? Nos, a Westwood a sztorit a kor divatjának megfelelően valódi színészeket felvonultató, úgynevezett Full Motion Videókban (FMV) mesélte el. A színészi játék tragikusan rossznak minősült már ’95-höz képest is, akadt viszont egy szereplő, akitől máig borsódzik a hátunk: ő Kane, a Nod vezetője, akiről semmit sem tudni, csak azt, hogy „nagy tervei vannak”. A karaktert életre keltő kopasz, és szemeiből halálos ridegséget sugárzó Joseph David Kucan a valóságban egy híresen jó fej fickó, a C&C-sorozat örök ikonjaként viszont nem szívesen futnánk össze vele egy sötét sikátorban. A videókhoz egyébként CD-minőségű zene is dukált, a Command & Conquer számai máig vállalható ütemet szolgáltatnak a meccsek alá.
„YOU CAN'T KILL THE MESSIAH!”
A C&C sem kerülhette el a sorsát, dollármilliós franchise lett belőle. Az első részt még 1995 folyamán újra kiadták C&C Gold címen, ez a változat pedig már sokkal szebb, 640x480-as grafikát villantott (a mellékelt képek is a Gold kiadásól származnak). Igaz, kizárólag Windows 95-ön volt hajlandó futni, így a maga idején erős gépet igényelt. A siker a konzolokat sem kerülte el, a C&C Playstationre, Sega Saturnra és Nintendo 64-re is megjelent, sőt, ezeken a gépeken a játék grafikája 3D-ben pompázott.
A sorozat hatalmas siker lett, a Westwood pedig a mennybe ment... hogy onnan aztán jó nagyot zuhanjon, miután az Electronic Arts felvásárolta őket. A kiadó először kizsigerelte, majd feldarabolta, végül pedig átnevezte a csapatot, így annak egy része ma EALA-ként tevékenykedik, míg a többi, tehetségesebb tag új céget alapított Petroglyph néven -- ők most a fantasztikusnak tűnő End of Nationsön dolgoznak, melyről bétatesztet olvashattok a legközelebb megjelenő PC Guruban. A C&C sorozat utolsó, nagyszabású felvonása a 2010-es Tiberian Twilight volt. Jobb is gyorsan elfelejteni...
Command & Conquer -- Megjelenés: 1995 -- Gépigény: CPU: 1 magos / 33 MHz, RAM: 4 MB, VGA: 4 MB, HDD: 50 MB
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Los Angeles-i kis csapat, amelyet úgy hívtak, hogy Westwood Studios. A lelkes fejlesztőket tömörítő brigád 1992-ben kiadott egy Dune 2 című játékot, és ezzel olyan lavinát indított útjára, amire ők maguk sem számítottak. A Frank Herbert-féle sci-fi eposzon alapuló stratégiai játékban az ember felülnézetből látta maga előtt a terepet, és miközben az általa gyártott egységek (tankok, gyalogosok stb.) az ellenséges erőkkel küzdöttek, addig ő épületeket emelt, hogy fokozza a termelést. A forradalom elkerülhetetlen volt, igaz, a Dune 2 még így is főleg a szeretett univerzum miatt lett nagy siker.
) 
.
