Egy kor tehát véget ért, hogy elkezdődhessen egy új: na de miért indukált ekkora változást egyetlen játék? Nos, a Total Warról tudni kell, hogy bár manapság viszonylag mainstream PC-s szériának számít (mivel maga a PC is egyre kevesebb ember számára vonzó), annak idején nem volt több rétegjátéknál, melyet imádtak a kritikusok, de sokakat elijesztett összetettségével és bonyolult kezelőfelületével. Ugyan a Sega folyamatosan igyekezett közelebb hozni a sorozatot az európai játékosok igényeihez (ez magyarázza például a Medievalt), csak a Rome-mal sikerült eljutni a csúcsra, mely tulajdonképpen a Total War franchise harmadik része -- a kiegészítőket most ne számoljuk ide.

A játék az ókori Rómát eleveníti meg, sztori helyett pedig ismét egy szokásos, pusztán hódításra kihegyezett kampánnyal indul. A cél, hogy 50 provincia elfoglalásával mi váljunk a birodalom egyeduralkodóivá -- igaz, gyors meccset játszva 15 provincia is megteszi. Három ház sarjaként indulhatunk világhódító utunkra, melyek központja és prioritásai jelentősen eltérnek egymástól.

Hogy melyik családot választjuk, abban a tekintetben számít egyedül, hogy kikkel szeretnénk összebarátkozni, mert ugyan a katonai felkészültség is fontos, a Rome csatáinak jó része a körökre osztott világtérképen dől el. A diplomácia talán a játék legkiemelkedőbb pontja, hiszen garantálja, hogy szélesebb közönség számára is szórakoztató lesz a Rome-mal töltött idő: azok is élvezhetik, akiknek nem kenyere a nyers háborúskodás, mi több, a stratégiai játékoktól idegen próbálkozók is sikeresnek érezhetik magukat benne. Elég ügyesen kiházasítani leányainkat, megtalálni a számunkra előnyös kereskedelmi utakat, valamint jó sok adót kivetni a katonai elnyomás alatt moccanni sem bíró parasztokra, és máris nyert ügyünk van. Na jó, ez talán mégsem ennyire egyszerű, de az tény, hogy megfelelő elméleti stratégia nélkül a csatatéren semmit sem érünk.

Nem mintha a csatákkal magukkal gond lenne, sőt, a Rome előtti, 2D-s sprite-ok vezényelte összecsapások után a poligonkatonák üdítően hatottak 2004-ben. Ráadásul a kiváló látványt tökéletes hanghatásokkal tetézték a fejlesztők. Miután seregeink felsorakoztak, vezéreik vérpezsdítő beszéddel öntenek bátorságot beléjük, és e szavakat hallgatva bizony bennünk is felgyullad a gyilkos tűz. Alig várjuk, hogy kardélre hányjuk a mocskos gallokat, vagy hogy megmutassuk a többi patrícius kutyának, ki a főnök.

Nehéz rosszat mondani a Rome-ról, igaz, akad egy tulajdonsága, amit immár nyolc esztendeje utálunk: a mesterséges intelligencia. Ellenfeleink gyakorlatilag egy fűszál szellemi képességeivel bírnak. Képtelenek rendes taktika szerint harcolni, így előnyüket inkább csalással biztosítják, aminek állandó következménye, hogy a látszólag betonbiztos szövetségek pillanatok alatt felbomlanak, és a világtérképen a rivális hatalmak a semmiből teremtenek maguknak legyőzhetetlen seregeket.

Rome: Total War -- Megjelenés: 2004. szeptember 22. -- Gépigény: CPU: 1 magos / 1000 MHz, RAM: 256 MB, VGA: 64 MB, HDD: 2,9 GB

Érdekes, de ez a mostani Total Warokban sincs másként, csak ugye a Napoleon óta szereplő multiplayer kampány elfeledteti velünk ezt az apróságot. Most pedig, hogy a Rome 2-ben is helyet kap a Shogun II-ben tökélyre fejlesztett játékelem, a Creative Assembly is jóváteheti az első rész butaságait.

Mi a magunk részéről tehát nagyon várjuk a Rome II-t... hát ti?