Pedig volt idő, mikor a Silent Hill cím garancia volt a minőségre, és ha kijött egy epizód, csak a legnagyobb horrorcímek tudtak érvényesülni mellette. Kezdjük is az elején: az első, 99-ben kiadott Silent Hill-lel, ami szinte egyből kultikus klasszikussá vált.

Egy csöndes csapat felemelkedése

A sorozat gyökerei a Resident Evilhez nyúlnak vissza: a Capcom a Japánban igen népszerű Sweet Home című Famicom (a japán NES) játék ötletét örökítette tovább zombikkal és vírusokkal, de ez egy hosszú sztori, meg különben is, ezer éve kiveséztük a PGO-n. A lényeg, hogy a játék jól fogyott, a konkurens Konami pedig akart magának egy saját túlélőhorror-játékot, amivel visszavághat a Capcomnak.
 
A fő cél azonban egy Amerikában is sikert termelő cím előállítása volt, ott ugyanis rendre befürdött a Konami. A projektre ráállított emberek most az egyszer nyeregben érezhették magukat, ugyanis eddig minden játékuk elbukott, a kiadó pedig nem bánt velük kesztyűs kézzel – ez azonban más volt, most pont, hogy eredeti elképzelések kellettek, hisz ki tudja, mi kell a hamburgerzabáló jenkiknek.

Mivel viszont a csapat jórészt olyan emberekből tevődött össze, akik épp ki akartak lépni a Konamitól, valamint a cég kicsit aggódott a horrortéma hirtelen berobbanása miatt (az új terep még labilisnak hatott), kissé meghúzták a nadrágszíjat, és bár viszonylag szabad kezet adtak az idő közben Team Silentre keresztelt brigádnak, kikötötték, hogy a játék ne kerüljön sokba. Még szerencse, hogy a Team Silent tagjai nem értettek egyet a Konamival, és lesz ami lesz alapon belevágtak egy teljesen 3D-s pszichológiai horrorprogram kifejlesztésébe ( ne feledjük, 1996-ot írtunk, a térbeli látvány még ritkaságszámba ment).

A rendezői székbe az újonc Tojama Keicsirót ültették, aki úgy vélte, sokkal félelmetesebb az, amint nem látunk, így a pályákat teljesen sötétre vették. A játék koncepcióját egy város köré építette fel, a játékmenet gerincét képező logikai feladványokért pedig a programozó Ovaku Hirojuki felelt (ő egyébként egészen a Downpourig a sorozattal maradt).  Bár a sztorit később többször átdolgozták, az alapok maradtak: adott egy amerikai kisváros, Silent Hill, mely sötét titkot őriz, amit egy kislányát elvesztő apa derít fel. Bár jól esne spoileresen elmesélni a forgatókönyvet, inkább nem tesszük, mert a Resident Evil játékokkal ellentétben a Silent Hill sorozat nem összefüggő események láncolata, mindössze bizonyos gyökerek és témák öröklődnek tovább egyik részről a másikra.

Út a kárhozathoz

Mivel a csapatnak nem volt vesztenivalója (így is, úgy is elhagyták volna a Konamit), direkt szembementek a trendekkel: Szató Takajosi, a sztorit toldozgató és összepofozó művész állítása szerint egyáltalán nem érdekelte őket, hogy jól fogy-e majd a játék, sőt, a ráköltött 3-5 millió dolláros összeggel is meglehetősen szabadon bántak. A Konami aggódott kicsit, így kihasználva egy időközben érkező, egész jelentéktelen Metal Gear Solid című játékot, feltette a lemezre a Silent Hill demóját, hogy hátha akad pár elveszett lélek, aki érdeklődni kezd.

A játékmenet időközben tökéletesre finomodott: a főszereplő, Harry Mason egy szellemvárosban bolyongott, s miközben szörnyekkel harcolt, kalandjátékokba illő feladványokkal került szembe, kicsit mélyebbé téve a Resident Evil akcióközpontú koncepcióját. Sokkal fontosabb eltérés viszont, hogy az ijesztgetésre kihegyezett stílust szorongással és reménytelenséggel töltötték fel, és a sztori is egy rakás kérdést vetett fel, hogy elgondolkodtassa a játékosokat. Még a szörnyek is egyediek, különösek voltak, a megszokott zombikat és sokfogú izéket torz, groteszk fertelmekre cserélték -- közülük egyet, a Szürke Gyermek fantázianevű lényt kétszer kellett újratervezni az amerikai cenzorok miatt, és négyszer az európaiak kedvéért.

A játékban minden sötét és szűk volt  -- érdekesség egyébként, hogy a Silent Hill sorozatban ikonikusnak számító köd egy technikai akadály eredménye: a játék célhardverének szánt PlayStation képtelen volt megbirkózni a részletgazdag 3D-s pályával, így kellett valami, ami elfedi az előttünk kirajzolódó tereptárgyak illúzióromboló mivoltát. A játék amúgy szinte teljesen kihasználta a platform képességeit, ami meg is látszik, a program még most is egész jól néz ki (persze csak mint playstationös cím).

Mindez viszont csak félkezű óriás lett volna Jamaoka Akira zseniális zenéi nélkül. A játékhoz szerződtetett komponista csontig hatoló effektekkel és szívbemarkolóan bánatos dallamokkal kényeztette fülünket, és ezt a jó szokását egészen a Downpourig megtartotta.


Silent Hill játékmenet-videó
 

Welcome to Silent Hill

A Silent Hill végül 1999 januárjában jött ki az USA-ban, tavasszal jelent meg Japánban, nyáron pedig Európában. Sajnos csak Playstationre. És persze siker lett, igaz, inkább csak kritikai, a nagy anyagi robbanást csak a PS2-re kiadott Silent Hill 2 hozta meg. A csapat viszont elégedett volt, mert a Konami végre elismerte őket és hagyta, hogy eredeti ötletekkel gazdálkodjanak. Cikkünk következő részében a második és harmadik felvonást vesszük górcső alá -- figyelem, ezen részek már PC-re is megjelentek!

Silent Hill -- Megjelenés: 1999. augusztus 1. (PlayStation) -- Gépiégny: nincs