A különböző nyomtatott kiadványok mindig is kulcsfontosságú szerepet töltöttek be az életemben. Bármennyire is egyet értek az érvekkel, melyek szerint a digitális terjesztésnek hála rengeteg tartalom sokkal könnyebben, gyorsabban elérhető lett, nem tudom leküzdeni azt az érzést, hogy a print fokozatos kiszorulásával valamit visszafordíthatatlanul elveszítünk. Ezek a hagyományos magazinok, füzetek, könyvek és albumok nemcsak bármikor eltüntethető, letölthető, archiválható adatsorok egy adatbázisból, hanem megmásíthatatlan, kézzel fogható alkotások. Külön élmény számomra a mai napig gyűjteni, rendszerezni őket, érezni a minőségi papír tapintását, a friss nyomdafesték illatát. Minden kötet, minden megjelenés magán hordozza a saját idejének stílusát és trendjeit a borítóján, betűtípúsain, dizájnján, az adott kiadó, szerző vagy szerkesztő látásmódját. Ezt pedig ugyan gyerekfejjel nem tudtam volna így megfogalmazni, de nem tudok visszagondolni egy olyan pillanatra sem az életemből, amikor nem éreztem és gondolkodtam volna hasonlóan.
Vannak halovány emlékfoszlányaim és a szüleim által megőrzött ereklyék, melyek arról tanúskodnak, hogy szinte amint megtanultam írni és olvasni, az iskolai füzeteim kitépett lapjaiból már próbáltam saját rajzolású borítókkal, kitalált történetekből DIY novellákat és magazinokat gyártani a kedvenc játékaimhoz. Később a húgommal összefogva az általános iskolai osztálya számára gyártottunk saját hírlapot, melynek minden oldalát kézzel írtuk és rajzoltuk az A4-es lapokra, majd a legközelebb elérhető nyomtató vagy fénymásoló segítségével sokszorosítottuk, exkluzív, akár 3-4 példányos limitált kiadásban. Az alkotás mellett pedig gyűjtöttem mindent, amire csak rá tudtam tenni a kezemet. A születésnapi és karácsonyi kívánságlistáimon viszonylag gyorsan elkezdtek egyre sűrűbben felbukkanni a Disney, majd 7-8 évesen a Star Wars könyvek, ifjúsági regények. De nem voltam válogatós, eltettem és rendszereztem minden olyan nyomtatványt, ami érdekelt, még a LEGO-katalógusokat és a helyi videotékák újdonságokat listázó prospektusait is. A gyűjtésben az sem szegte kedvemet, hogy a kollekció mozgatása, költöztetése néha embertelen feladat volt. Sőt, mivel gyakran nem tudtam előre eldönteni, hogy épp mit szeretnék olvasgatni, nyaralásokon, osztálykirándulásokon sem volt ritka, hogy akár egy hátizsáknyi, utazótáskányi vagy pár esetben kartondoboznyi könyvet, magazint és képregényt hordoztam magammal.
A visszatekintve már-már kissé furcsa és szokatlan méreteket öltő rajongásom aztán 2004-2005 környékén érte el a csúcsot, amikor egyrészt rendszeresen gyűjtöttem szinte az összes rendszeresen megjelenő képregényt (akár az összes zsebpénzem, illetve születésnapi, névnapi ajándékok, locsolópénzek beáldozásával), másrészt rákaptam a hazai gamer sajtóra. Ugyanis ekkor indult el komolyabb érdeklődésem a videójátékok iránt is, melynek szerves része volt, hogy mindent tudni akartam a régi és új megjelenésekről. A szélessávú, DSL internetet azonban csak 2007-ben kötötték be nálunk, így az iskolai és könyvtári internet mellett az elsődleges információforrásaim a különböző magazinok voltak. Eleinte teljesen rendszertelenül vásároltam egy magazint minden hónapban, hol címoldal, hol témák, hol teljes játék alapján kiválasztva a Gurut, a Gamestart, az 576-ot vagy a PC Games-t. Később et korlátozódott a Gurura, melyre hamarosan elő is fizettem, sőt olyannyira rajongtam érte és a szerkesztői csapatért, hogy 2007-ben, 15 évesen, még a Balatonalmádin rendezett Guru táborban is részt vettem. Gimnázium alatt a különböző írásokkal, kritikákkal már elkezdtem rendszeresen megjelenni különböző online magazinokban és blogokon, majd 2016-2017 környékén nyomtatásban is. Előbb az Azilum lovecrafti fanzine-ben horrornovellák fordításaival debütáltam (ezt a mai napig folytatom), majd 2017-től a Borzongás lapjain, 2018 őszén pedig teljesült az egyik legnagyobb gyerekkori álmom, és csatlakozhattam a Guru csapatához, ahol még a nyomtatott változat utolsó bő egy éve alatt láthattam a saját munkáimat is a magazin oldalain.
A digitális formátum terjedése, a növekvő nyomda- és terjesztési költségek ellenére sem tudom elfogadni azt, hogy egy nap a nyomtatott formátum teljesen megszűnne. Lehet, hogy exkluzívabb lesz, lehet, hogy egy szűkebb gyűjtői réteg igényeit fogja csak kiszolgálni, mint a zenerajongók széles tábora számára a bakelit lemez. Ha pedig adódik egy lehetőség arra, hogy hagyományos, fizikai kiadás megjelenéséhez járuljak hozzá, akár csak egy fénymásolóval terjesztett fanzine-ről, akár egy digitális pdf-ként elérhető, de nyomtatásban is megrendelhető antológiáról, bookazine-ről van szó, azt ahogy csak tudom, támogatni fogom, ahogy a régebbi kiadványok archiválását, megőrzését is az utókor számára.
Szerkesztőségünk többi tagjának visszaemlékezését erre a linkre kattintva nézhetitek meg!
