Abban a korban születtem, amikor a nagyiéknál a sajtófogyasztást még erősen meghatározta, hogy mennyire puhává gyűrhető az adott újság az udvar hátulján lévő mellékhelyiségben, már ha értitek a képes beszédem. Szüleimet hálisten’ ilyen szempontból nem befolyásolta semmi, Szabad Föld- és Képes Újság-előfizetők voltak, jómagam pedig a Dörmögő Dömötör révén kerültem először kapcsolatba sajtótermékkel. A Dörmögőből hatévesen csak az maradt meg, hogy jópofa kiszínezős feladatok voltak benne, majd később jött a Pajtás (kisdobos?) újság, és a Kockás magazin, utóbbi tele képregényekkel, na meg a kor ifjúsági humorzsákja, a Hahota.
Egy pillanatra még álljunk meg az általános iskola felső tagozatnál, ahol kötelező éves program volt a Ki tud többet a Szovjetunióról? című vetélkedő, nos, ide az osztályfőnök minden ősszel (a nagy októberi szoc. forradalom évfordulóján, amit amúgy nov. 7.-én ünnepeltek) eldelegálta az osztály eminenseit (ma úgy mondanák, kockáit), és a szerencsétlen jelöltek kaptak fél mázsa Szovjetunió magazint a felkészüléshez. Ezekből tudom, hogy ki az a Rabindranáth Tagore, vagy mi az a BAM – előbbi India Nobel-díjas irodalmára, polihisztora, utóbbi pedig a Bajkál-Amur-vasútvonal rövidítése. Fontos pillanat még a történetben, amikor 10-11 évesen a szomszéd pincéjében rábukkantam több évfolyamnyi Füles magazinra, ugyanis ennek (és Karl May-nek) köszönhető, hogy egy életre megszerettem az olvasást. A Füles alapvetően rejtvényújság volt, viszont futott benne 2-3 képregény-sorozat, olyanok, mint A majmok bolygója vagy az Egy jenki Arthur király udvarában, de magyar szerzők művei is (A törökfejes kopja), és ez volt a kapudrog a későbbi, másik nagy szerelemhez, a mozihoz.
A középsulis évek alatt egyedül a Spectrum Világra emlékszem, mint (többé-kevésbé) rendszeresen vásárolt sajtótermékre. Itt ugye meghatározó szál, hogy akkoriban Enterprise 128 számítógépem volt, a SpV-ban pedig egy pár oldalas állandó melléklet ezzel a géppel foglalkozott. A Commodore Világból is vettem néhány számot, de ezek a SpV-gal együtt sajnos elenyésztek, ahogy néhány korai 576 KByte is áldozatul esett valamelyik lomtalanításnak (plusz egy nagy ládányi HQ vasútmodell). A PC-X első évfolyamait pedig egy Fifi nevű kutya zabálta fel, egy haverom ugyanis a pincében ezen újság 3D Studio rovatából akart bútortervezővé avanzsálni, de a dög fecnikre tépte szét mindet. Ha az előbbi szösszenetből nem lett volna világos, PC-X (későbbi Gamestar) előfizető is voltam… Egy időben erősen érdekelt a katonai repülés, ennek az eredője pedig egy fősulis cimborám és az általa éjjel-nappal nyúzott F19 – Stealth Fighter volt, úgyhogy az Aranysas és hasonló repülős/haditechnikai magazinokból is vettem pár kilót, de a komolyabb felhalmozás végül elhalt azon a felismerésen, hogy használtan remek könyveket lehetett venni a témában, ami sokkal gazdaságosabbnak tűnt.
A vásárlási szokások korral, élethelyzettel való változása aztán utolért engem is. A pontos időpontot nem tudnám megmondani, de úgy 10-12 éve teljesen leálltam szinte mindenféle könyv vásárlásával, aminek egy igen prózai oka van, a helyhiány. A könyvespolcok beteltek, de a PC Guru-, PC Games-, Gamestar-gyűjtemény is régen túlnőtt a kezelhető méreten (gyűjtögető típus vagyok), magyarul el van rakva a nagyja, mint a befőtt, lefóliázott dobozokban, de úgy meg minek… Tehát mostanában könyvet csak e-book-formában, újságot pedig újabban a laptapiron (főleg Chip magazint és autós lapokat) olvasok. Hozzátenném, hogy digitális formában a könyvolvasás teljesen bejön, az újságolvasás viszont már kevésbé. Egyszerűen hiányzik a fizikai kontaktus, és a képernyőn folyton nagyítani, görgetni kell, brrrr…
Szerkesztőségünk többi tagjának visszaemlékezését erre a linkre kattintva nézhetitek meg!
