Hogy szeretem a nyomtatott termékeket, az nem kifejezés. Volt, hogy csak úgy faltam mindent, ami a témába vág. És bizony ez most, 2022-ben sem változik, csak az időm és energiám kevesebb. De hiába van e-book-olvasóm, egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy bekapcsoljam, mert ha van bármi, amit még fizikai formában el tudok olvasni, ha eddig nem tettem, akkor inkább annak állok neki. Kell, hogy lapozhassak, érezzem a nyomtatás illatát, a kezemben tartsam azt, amit olvasok. És hogy hogyan kezdődött mindez? Na, ez így 44 éves fejjel már egy nagyon-nagyon jó kérdés.
Az igazság az, hogy 1978-as születésű gyermekként, életem egy jelentős részét még az előző rendszerben tengettem, amikor egészen más világ volt, sok mindenre pedig már magam sem emlékszem akkoriból. Ami biztos, hogy megboldogult nagymamám iskolaigazgató volt, gondolkodó és művelt ember, aki maga is rengeteget olvasott otthon, ahogy szintén megboldogult nagypapám is. Emiatt számos magazinnal és regénnyel már akkor találkozhattam, mikor olvasni még nem is tudtam. Később persze jött a Hahota és a Kockás, a Bobo és a Góliát, az Alfa magazin, mielőtt a nyugati termékek közül sok minden más átjutott volna Bécsből, vagy éppen a rendszerváltás után. Az tuti, hogy mind a képregényeket, mind a Búvár Zsebkönyveket gyűjtöttem, rongyosra forgattam, ahogy a Delfin könyvek is egyre nagyobb számban sorakoztak a polcomon, ahogy egyre feljebb lépdeltem az általános osztályai között. Az biztosan rémlik, hogy egy darabig külföldön élő nagybácsikánk valamikor 12 éves korom környéként úgy küldött el egy könyvesboltba a nagypapámmal, hogy 10 000 forintot adott át, miszerint abból azt veszek magamnak, amit akarok. Ez akkoriban óriási dolog volt, könnyes szemekkel cipeltem haza (jó, az autó segített) a sok telepakolt zacskót, amikben a természetet bemutató albumok és ifjúsági regények egyformán szerepeltek, de már Robin Cook és Stephen King is megtalálható volt a halom alján, hogy a szülők ne szúrják ki.
Arra is emlékszem, hogy majd mindenhol, majd minden újságárussal nagyon jóban voltam. Balatonszepezden volt nyaralónk, ahova minden nyáron kijártunk, több hónapot is ott töltöttem, a strand bejáratánál lévő újságos pedig állandó vendéglátóm volt. Az idős nénivel gyorsan összebarátkoztam, onnantól pedig vagy szüleimtől kért pénzen, vagy egy olvasás erejéig kértem el az éppen újdonságnak számító füzeteket, lapokat. Az akkori (és egészen más stílust képviselő) Galaktikát például imádtam, de bármit szívesen olvastam már 10 éves korom környékétől, miközben ekkortájt írtam meg talán az első novelláimat. Az írás és a print szeretete pedig idővel komolyabban is összekapcsolódott.
Már nem is tudom, mikor jutott először eszembe, hogy ilyesmivel foglalkoznék komolyabban is. Az biztos, hogy az 576 Konzol és a hivatalos PlayStation Magazin idejében jött a gondolat, hogy a kettőt, avagy az olvasást és írást össze kéne kötni. Bár egyik barátom ekkor pont utóbbinak fordított, még nem megélhetésként, csak hobbiként lőttem be a dolgot, ami csodák csodájára elsőre bejött. Két próbacikkel betámadtam az akkori 576-főszerkesztőt, és a következő számba már a címlapos Unreal Tournamentről írtam, amit hatalmas dolognak gondoltam és gondolok azóta is. Írtam rengeteg lapba, számosnak lettem szerkesztője vagy főszerkesztője, de ami print, azt egyszerűen nem tudom megunni.
Most, hogy a jubileumi számot készítettük, ugyanazt éreztem, mint korábban… elsőre kis ijedtség, majd ez izgalommá alakul át és végül csak az alkotás öröme marad, ahogy az írókkal és Petivel összerakjuk a lapot. Ahogy azt már máshol, máskor mondtam, a történelmünktől kezdve a művészetünkön át minden valamilyen formában fizikai volt, ezt pedig egy az egyben töröljük el szépen lassan, és ami kódex, újság és könyv volt, az az online és digitális formátum miatt előbb-utóbb megszűnik létezni. De ha egyszer lelövik a szervereket, semmink sem marad. Szóval igen, a print feltétlen híve vagyok, legyen szó könyvről, újságról, képregényről, vagy akár társasjátékról, és nagyon remélem, hogy legalább addig lesznek még rajtam kívül elegen, akik hasonlóan gondolkodnak, amíg élek.
Szerkesztőségünk többi tagjának visszaemlékezését erre a linkre kattintva nézhetitek meg!
