Alapvetően nem szeretek panaszkodni, illetve minden rosszban próbálom meglátni és megtalálni a jót, de azt gondolom, hogy azért a 2021-es esztendőről nehéz úgy számot vetni, hogy néha nem keseredik meg a szánk íze. Merthogy bőven jutott csúszásból és csalódásból, még ha nem is minden esetben. Néha azt éreztem, hogy egy kilátástalan versenyt űzünk, mikor a havi tartalmakat állítjuk össze, hiszen amit 20-án vagy 25-én beírunk, mint a következő hónapra, az első 10 napra beharangozott megjelenés, arról simán lehet, hogy elsején kijelentik, hogy még egy fél év biztosan hátra van a fejlesztésből. De minimum 1 hónap. Ha pedig megjelent valami, akkor sem biztos, hogy tartotta az ígért szintet, legyen szó indie-ről vagy az AAA kategóriáról. De ennyit a realizmus talajáról és a negatív esetekről, mert egyből hozzá is teszem, hogy azért voltak kellemes, pozitív élmények is, nem is kevés. Annyira nem, hogy lényegében simán megtölthetnék még egy 10-es toplistát is. De nézzük inkább, hogy miről gondoltam végül azt, hogy ebben az évben a kedvencem lett, és nélküle nehezebb lett volna átvészelni 2021-et.
5. Chorus
Ez a játék szinte szó szerint az utolsó pillanatban esett be, és csak azért nem siklott el felette a figyelmet, mert bodak nagyon ajánlotta a cikkében, illetve személyesen is sok jót mesélt róla. És ugyan nem váltja meg a világot, nem is nagyon reformálja meg a műfaját, de pont egy ilyen laza, űrbéli lövöldre volt szükségem, így, az év végén, amikor már nem akartam csodákat tenni és epikus háborúkat vívni. Persze a kisebb csaták itt is megvannak, de az mégis más, ráadásul a vele töltött idő alatt többé-kevésbé még a 2000-es Starlancer élményéből is visszaköszönt egy kevéske, ami miatt kifejezetten hálás vagyok az alkotóknak. Ha űrlövöldére vágysz, az Everspace mellett a Chorusra is érdemes rálesned, hátha pont azt nyújtja, amire éppen szükséged van.
4. Psychonauts 2
Egy igazi kultjáték már most kultikusnak számító folytatása? A Double Fine-nak nem kell az egyedi stílusért máshonnan lopkodnia, és ezt a Psychonauts is bizonyítja, mely mintha fittyet hányna arra, melyik évet írjuk, mik a trendek, és szimplán csak a szórakoztatásra és a saját zsánerének kimaxolására hajt. És természetesen ez áll jól neki. Elvont helyszínek, helyzetek, alakok, feladatok és feladványok jellemzik ezt a kaland-platformer-akciót, ami sajátos külsejével és szereplőivel még a tipikusabb történet ellenére is azt nyújtja, ami Schaferéktől alapvetően “elvárunk”. Főszereplőnk különleges képességei miatt a lehetőségeink sem a megszokottak, miközben betintázunk, vagy éppen egy száj belsejében vadászunk fogakra. Fura darab, de a jó értelemben, és ha ennyire megérte várni a folytatásra, akkor a srácok a Brütal Legendet is újra elővehetnék. Az is megérdemelné.
3. Kena: Bridge of Spirits
Nos, az “indie” vonalat is sikerül képviselni, elvégre egy kis stúdió első próbálkozásáról beszélünk, és bár Charlie nem volt olyan elégedett a tesztnél, nemcsak a magam nevében mondhatom, de a Kena 2021 egyik különleges és varázslatos meglepetése lett. A lelkeket a krízisen átsegítő leány és cuki kis barátainak története néhol nagyon sötét, néhol nagyon szomorú és drámai, de mellette árad belőle a fejlesztők szeretete, és az, hogy szívüket és lelküket is beletették a végeredménybe, aminek egyébként még a látvány terén sincs miért aggódnia. Kihívás bőven van benne, már normal nehézségen is az ember eszébe jut a soulsborne stílus, pláne nehezebb szinten, és bizony a dizájn és a felépítés mellett a keresgélés és gyűjtögetés is nagyszerűen illik a végeredménybe. Az év talán legnagyobb meglepetése, ami akár az év játéka is lehetne, ha néhánya meg nem előzik a profizmusukkal.
2. Lost Judgment
Mindig tartottam a Yakuza-sorozattól, mert a japán játékokkal felemás a viszonyom, ráadásul nem akartam egy végtelennek tűnő, kimondottan időfalónak mondott szériába beleragadni, de végül győzött a kíváncsiságom, és a mellékágnak számító Lost Judgmenttel elindultam azon az úton, ami talán oda vezet, hogy a Sega sorozatát az elejétől a végéig bepótolom. Az ok egyszerű: a nagyjából nyitott világú játékban elképesztő szabadság vár, tényleg mindenfélét kipróbálhatok, miközben a játékterem ajtaja is mindig nyitva áll, és mindehhez az egészen jó látványon túl még egy jó sztori és egy kimondottan jól működő harcrendszer is társul. Noha a lopakodást és a nyomkeresést annyira nem élveztem, a felnőtt és elég mély történet ezért is abszolút kárpótolt. Kár lenne kihagyni, így az is nyugodtan próbálkozzon vele, aki eddig nem ismerkedett a sorozattal.
1. Forza Horizon 5
Jó, hát itt nem kell sokat mondani, szinte mindent leírtam a tesztnél, aminek kigondolásakor már tudtam, hogy nálam ez az év játéka. Az egyetlen tényleg komoly hiba, amit felróhatok, az az újítások minimális száma (lényegében alig van, ami számít), de ezt ellensúlyozza a minőség, a hangulat, a tartalom, illetve maga a helyszín, ami talán az eddigi legjobb a széria életében. Ha arcade versenyzésről van szó, a Forza Horizon 5-nél jobbat nem találsz, Mexikó pedig annyira változatos, látványos és izgalmas, hogy a felfedezése önmagában megéri a játék árát. Én maximálisan elégedett vagyok, és ahogyan eddig, a következő epizódig biztosan számtalan alkalommal elő fogom még venni az aktuális részt. Remélem, abban már azért valamiféle reformot is kapunk, nem pedig csak új külsőt és fejlesztett hangokat.
Ezek voltak tehát szerintem az idei év legjobbjai, avagy a saját, személyes toplistám legfontosabb darabjai, miközben azért több játékot nem volt időm vagy lehetőségem kipróbálni, hiába vonzott volna például a This is the President, a Humankind vagy az új Sherlock. Emellett elég jól szórakoztam a Call of Duty: Vanguard multijával és sztorijával is, illetve könnyed kis platformerként a Marsupilamit is kifejezetten megszerettem, noha gyerek-kompatibilis kihívását a végén igazi agyvérzéses pillanatok zárták, illetve a Little Nightmares második része is egészen kellemes rémüldözést hozott. Élveztem a GTA-k újraélését, hiába kaptak annyi savat. Jó volt még a Tales of Arise, a régi-új NieR, a Returnal, a Back 4 Blood és még egy csomó minden, avagy tényleg nincs ok az elkeseredésre, de azért remélem, hogy 2022 nemcsak emlékezetesebb lesz, de a régi lendületet is visszahozza, miközben az újgenerációs konzolok is több szerepet kapnak. Avagy jobban érezzük majd, hogy mire is képesek. Bejelentésből és várt címből elég sok van, kezdve az Elden Ringtől és Dying Light 2-től egészen a God of Warig és Space Marine 2-ig. Utóbbi lényegében az idei év egyik legnagyobb bejelentése számomra (az Alan Wake 2 mellett), hiszen az elsőt imádtam, és a mai napig az egyik kedvenc soundtrackem a zenéje, miközben a kódex-kiadást féltve őrzöm a szekrényen. Ha a folytatás is ilyen maradandó élmény lesz, hogy 10 év után is emlegetem, akkor már megérte rá ennyit várni. Szóval a legjobbakat remélem, a legjobbakban bízom és ugyanezt kívánom nektek is, kedves olvasóink! De leginkább egészségeket (pláne ezekben az időkben), békességet (szintén), nyugalmat és sok-sok örömöt!
2021 végét érintő összefoglalóinkat ezen a linken keresztül összegyűjtve is eléritek!
