2019 legjobbjai – Böjti szerint

Az elmúlt napokban olvashattátok már, hogy 2019-ben mik lettek íróink kedvencei, majd SteelSaint, utána pedig drag is megosztotta gondolatait és élményeit. Mielőtt áttérnénk az elmúlt 12 hónapban napvilágot látott cikkeink értékelés szerinti összeállítására, először saját kedvenceim következnek, következő héten, karácsony előtt pedig jöhetnek azok a címek, amiket ti választottatok meg legjobbként. Hogy utána 2020-ban átvegyük az elmúlt évtizedet is…

A legjobbak, amikkel nem játszottam

Uhh, ez egy hosszú felsorolás lesz, pedig esküszöm, igyekszem mindent kipróbálni, amit csak lehet – már csak azért is, hogy képben legyek minden műfaji változással és standarddal. Mégis, volt nem egy olyan program, amibe bele sem tudtam lesni, hiába érdekelt nagyon, plusz egy csomó olyan is, amibe ugyan belekezdtem, de a mindenféle egyéb munka és tesztelés, esetleg magánjellegű probléma/program miatt nem haladtam velük. Ebből a sorból kicsit kilóg a Sekiro: Shadows Die Twice, mert bár imádom a FromSoftware alkotásait, a távol-keleti stílus annyira nem vonz, a Nioh is ezért maradt félben, és bizony bármennyire is akartam a Sekirót, végül azzal sem jutottam sokáig. Vagy ott volt a Metro Exodus, ami a nyitott világgal vesztette el az érdeklődésem, pedig amúgy szeretnék a végére érni. De a listára végül nem ezek kerültek fel, hanem azok, amikre ténylegesen rágerjedtem, csak éppen nem volt időm rájuk.

1. Disco Elysium
2. Anno 1800
3. The Outer Worlds
4. Phoenix Point
5. MechWarrior 5: Mercenaries

A kedvenc indie

Ebben az évben talán kevesebb időm maradt az indie fejlesztésekre, mint korábban, pedig szeretem támogatni a kisebb csapatok kisebb játékait – azonban annyi megjelenés és tennivaló jutott 2019-re, hogy egyszerűen nem bírtam az iramot. Ettől függetlenül nagyon bírtam például az utolsó hónapra beesett Lost Embert, ami egy-egy gyönyörű képével/helyszínével teljesen elvarázsolt, emellett a hangulatával, zenéjével, történetével sem volt gond. De a spanyol Blasphemous is elég nagyot ütött a 2D-s soulslike megoldásaival, amik a metroidvania játékmenettel keveredve, horroros és vallásos fűszerezéssel kínáltak igazán ízletes falatokat. Mégis, ami leginkább megfogott, az a kicsit egyszerűbb, zsigeribb Valfaris, ami egy metal űropera a 2D-s akció-platformer zsánerben, és ami hála az égnek sokkal stílusosabbra sikeredett, mint előzménye, a Slain.

A legnagyobb meglepetés

Volt néhány igen kellemes fordulat és meglepetés az esztendő során, bár talán nem túlzás azt mondanom, hogy a legtöbb esetben pontosan azt kaptam, amit vártam. A legnagyobb meglepetést az év legjobbjai kategóriára tartogatom, addig azonban érdemes még egy-két különlegességet elővenni. Meglepett amúgy, hogy míg a Team Sonic Racingtől vártam valami jó kis kartos robbantást, addig a Crash Team Racing volt az, ami abszolút hozta a fiatalkori élményeket és érzéseket. A Kodzsima által túlpörgetett Death Strandingtől semmit nem vártam, ehhez képest meg a valaha átélt egyik legkülönlegesebb élményt nyújtotta, ami mindenképpen nagy szó, még úgy is, hogy egyébként ez a rengeteg mászkálással, craftolással és bújkálással teli zarándoklás és futárkodás nekem személy szerint nem jött be. De kellemesen meglepett a nyílt világ felé kalandozó Gears 5 is, amitől szintén nem vártam sokat. És noha a végeredmény nem kifejezetten jó játékot mutat, számomra a legpozitívabb csalódást nem ez hozta.

És nem is a Terminator: Resistance, pedig hiányosságai és hibái ellenére benne van minden, ami kell a téma feldolgozásához, ha pedig elengedjük az alacsony költségvetés (és nagy licenc-díj) okozta problémákat, bizony, remekül szórakozhatunk mellette. A legnagyobb pozitív csalódás idén a Warhammer: Chaosbane lett, ami egy apró és korábban jelentéktelen csapattól érkezett, egy az egyben Diablo-klónként, viszont olyan jól mulattam vele, hogy teljesen mellette ragadtam, míg a végére nem értem, sőt még utána is beleöltem jó néhány órát.

A legnagyobb csalódás

Ahány pozitív élmény, annyi csalódás jutott 2019-re, és akkor most felejtsük is el a Rune 2-féle fiaskót vagy a Devil’s Hunt elmaradottságát, amit az ötlettelenséggel sikerült megfejelni. Az új WWE ugye egyértelműen eljuttatta a sorozatot annak mélypontjára, a Left Alive pedig minden szempontból egy fércmű volt, így nem is értem, miért kellett kiadni. Sajnos magazinunk rendszeres szereplője, az Elder Games fejlesztette Everreach sem sikeredett túl emlékezetesre – funkcionális pályáival és ellenfeleivel pontosan mutatja, miért kell indie-ként kis lépésekben haladni, meghagyva a hatalmas ugrásokat a nagyobb költségvetésű társaknak. Számomra a Days Gone semmilyensége és a Rage 2 unalmas mivolta is nagy csalódást okozott. De mindez éppen úgy semmi volt, ahogy az új Contra is… a régóta várt Dollhouse minden szinten az elvárható minimum alatt teljesített, ami a cég idei felhozatalával összevetve bizonyítja, hogy a Soedesco meg sem próbálkozik a minőségi produktumokkal, inkább csak a bevétel számít. Kár érte.

Az esztendő legjobbjai

Na, ez végre egy olyan kategória, aminél nyugodtan lehet ömlengeni, meg bőven van miből válogatni. Merthogy a már felsoroltakon túl 2019-ben egy csomó jó mókában lehetett részünk. Ilyen volt például a gyönyörű külsejű, de kicsit egyszerű Devil May Cry 5, a brutálisan összerakott Mortal Kombat 11, a nagyon hangulatos és színes Kingdom Hearts 3, netán az Astral Chains, ami ugyan mindenhonnan hozott egy kicsit, de ez nem vált igazán zavaróvá, sőt éppen eléggé egyedinek mutatkozott ahhoz, hogy még hónapokkal később is emlékezzek rá. Nem beszélve az utolsó hajrában beeső Darksiders Genesisről, ami szintén nagyon jól sikerült. És akkor a legjobbak…

A The Division nem volt rossz, miután javítgatták, azonban addigra már éppen eléggé elment tőle a kedvem, ezzel szemben a folytatást az első perctől az utolsóig élveztem. A Raidekbe már nem mentem bele, de a sima kampányra nem sokat tudnék panaszkodni, sőt az utána következő szintezéses fejlesztésre sem. Hogy nekem nem volt csapatom a nagyobb kihívások teljesítésére, az már nem a játék hibája. A Link’s Awakening meg szimplán egy varázslatos, elképesztően különleges látványvilággal megáldott kis csoda, ami miatt megéri Switchet tartani, miközben a Planet Zoo a menedzselést járatja csúcsra, ráadásul egy állatkerttel, ami eleve nagyon hálás téma. A Resident Evil 2 minden idők egyik legjobb túlélőhorrorja, amit a remake nemcsak tiszteletben tart, de alaposan fel is javítja, modernizálja, emiatt simán lehetne az év legjobbja.

De csak lehetne… mert az A Plague Tale volt az, aminél egy délután csak úgy leültem a játék elé, hogy belenézzek, majd két napon keresztül nem bírtam letenni, mert a látványával, érzelmeivel, hangulatával és zenéivel teljesen magával ragadott. Egy elképesztően részletesen kidolgozott középkori mese tele lett pakolva horrorral, rengeteg szeretettel, igazi csúcspontokkal, mindenféle meglepetéssel, és bizony már tavasszal éreztem, hogy ennél markánsabb élményt idén már nem kapok – ez így is történt, avagy nem kérdéses, hogy nálam 2019-ben az Asobo Studio vitte a pálmát.

1. A Plague Tale: Innocence
2. Resident Evil 2
3. Planet Zoo
4. The Legend of Zelda: Link’s Awakening
5. Tom Clancy’s The Division 2

Ez volt tehát 2019 – legalábbis számomra, de hamarosan jelentkezünk a magazinos összesítésekkel, utána pedig már csak párat kell aludni ahhoz, hogy lássátok, ti hogyan szavaztatok, milyen listákat adtatok be nyereményjátékunk alkalmából. Tartsatok velünk akkor is.