A nyomtatott PC Guru 30. évfordulója alkalmából átlapoztuk, hogy életünkben melyik print termékek voltak az elsők, és melyek azóta is a kedvenceink. Mert időről időre előkerül a kérdés, hogy mégis mikor és milyen körülmények között találkoztunk a nyomtatott sajtóval, mely kérdésnek most újfent különös aktualitása van. Hiszen, ahogy azt már mindannyian tudjátok, a PC Guru Magazin 30. évfordulóját ünneplő különszámmal visszatértünk a „papír-korszakba”, ha csak egyetlen szám erejéig is. Egészen elképesztő belegondolni, hogy mennyire rohan az idő, mintha csak tegnap lett volna, hogy megszűnt a nyomtatott magazin, ami még csak a múlt héten ünnepelte a 25. évfordulóját. És már akkor is a fedélzeten voltam, pedig nem vagyok egy régi bútordarab.
Az viszont már a múlt ködébe vész, hogy mégis hol és hogyan találkoztam a nyomtatott játékos sajtóval, de mégis elég elevenen emlékszem rá. 1996 nyarát írtuk, de nem rémlik, hogy július vagy augusztus volt-e, mikor szüleimmel a nyaralás során Kaposvár utcáit járva mindig útba ejtettünk egy újságosbódét, ahol apám mindig megállt megvenni az aktuális Kurírt, anyám pedig valami keresztrejtvény-kiadványt. Számomra ez mindig különleges pillanat volt, persze tizenéves kölyökként egészen más keltette fel a figyelmemet. A kirakatban kipakolt képregényeket mindig végignéztem, ahogy az egyéb magazinok borítóit is, és most volt ott valami egészen különleges.
Az 576 KByte összevont nyári száma extra vaskos tartalommal várt, a számos cikk, rovat és leírás között pedig a borítón szereplő Space Hulk: Vengeance of the Blood Angels tesztje. Szégyen, nem szégyen, már nem emlékszem, ki volt a tollnok, de egy olyan egyes szám első személyből adott beszámolót írt a játékhoz, ami egészen elvarázsolt, ahogyan a Quake tesztje is bevésődött az emlékezetembe. Ez volt az a pillanat, ami megállíthatatlanul elindított több hobbi felé, csak akkor még nem tudtam. Ahogyan azt is már csak évekkel később tudtam meg, hogy az 576 KByte borítóján díszelgő jelenet alapja eredetileg egy társasjáték, ami egyébként a jóval tágasabb Warhammer 40.000-univerzumban játszódó wargame egyik spin-offja.
A nyári hóbort a tanév kezdetével alábbhagyott, de a magazin újra és újra előkerült, amíg a borító le nem szakadt róla, és még azután is, míg el nem jött a következő nyár. A családi nyaralások törzshelyévé váló szőlőhegyről pedig időnként bementünk Kaposvárra is, ahol persze elmentünk az ominózus újságos előtt. Most már a szép emlékek nyomán célzottan kerestem a magazint, és ismét nem kellett csalódnom, ezúttal a Dungeon Keeper ikonikus démona, a Horned Reaper mosolygott rám a borítóról – melynek sorsa később ugyanaz lett, mint a ’96-os különszám borítójáé –, és már nem volt visszaút. Saját, rendes gépem ugyan még nem volt (egy monokróm monitorral megvert 286-os karcsú volt ilyen úri murikhoz), de egy év aktív siránkozással eljutottam odáig, hogy 1998-ra egy normális Pentium is a háztartás része lett, ami mellé természetesen kellett a magazin is, ha már a kedvenc képregényemet többé már nem adták ki itthon. (Na, melyik lehetett?)
Előfizetésről azonban szó sem lehetett, a drága magazint a postaládába eretnek módon begyűrködő postás mellett az abból lopkodó, akasztanivaló büdös parasztok is veszélyt jelentettek a Szentírásra. Úgyhogy mindig az újságoshoz fáradtam az aktuális havi zsoltár beszerzése érdekében, és mindig fogadkoztam, hogy egyszer írok a Csevegőbe, amit önbizalomhiány okán végül sosem tettem meg. De lassan körvonalazódott bennem, hogy mennyire király lenne már játékokról írni. Teltek az évek, a technológia pedig fejlődött, és hogy később is legyen alibim egy normális gépre, programozói szakra jelentkeztem.
Aztán még a középiskolai éveim alatt megszűnt a magazin, én pedig egészen más dolgokkal voltam elfoglalva, de néha tévedésből egy PC-X, egy-egy Gamestar, és olykor a Guru is becsúszott, ha éppen nem másra kellett a pénz. Ami egy legszebb és egyben legfelelőtlenebb éveit töltő fiatalnál, rendszeres önálló kereset hiányában, mondjuk úgy, hogy nagyon ritka esemény. Vagy legalábbis nálam az volt, plusz néhány időszakot a mai napig egyáltalán nem tudok felidézni, vagy csak nagyon homályosan. Aztán megállapodtam, lenyugodtam (valamelyest), és immáron önálló keresettel elkezdtem sorra megvalósítani megvalósítható gyerekkori álmaimat. Előkerültek a magazinok, vettem is ötletszerűen egy párat, immáron célirányosan főleg a PC Gurut, de haladva a korral inkább online olvastam. Aztán megláttam a gombot: „pályázat”. Az első kattintás után nem sokkal pedig bezárult a kör (apropó, a Tesztelj Velünk kapuja újra nyitva áll), és elszaladt vagy hét év, most meg már csak az Isten tudja, hanyadik karakterrel koptatom a billentyűzetet, és hogy hanyadik került nyomtatásba.
Szerkesztőségünk többi tagjának visszaemlékezését erre a linkre kattintva nézhetitek meg!
