Amennyire hálás témának tűnt első körben a remasteres cikk koncepciója, annyira gyorsan sikerült túlbonyolítanom, amikor elkezdtem szépen összeírni, milyen címeket is hiányolok a különböző digitális áruházak polcairól. A játékiparnak sajnos van egy apró, a szőnyeg alá söpört titka, a rengeteg áradozás mellett ugyanis, miszerint a videójátékok művészeti alkotások, időnként annyira pocsék munkát végez egyes játékok megőrzésével kapcsolatban, hogy ha a múzeumok hasonlóan járnának el szobrokkal és festményekkel, lehet, hogy lennének legendás darabok, amiket szemetesekből kellene előkaparnunk az utókor számára. Felsorolhatnám képregény- és filmadaptációk egész sorát, amelyek iszonyatos nosztalgiafaktorral rendelkeznek számomra. Fejtegethetném, miért kellene a Nintendónak beadnia a derekát és kapnunk egy épkézláb Eternal Darkness-újrakiadást. Bedobhatnám a No One Lives Forever-játékokat, amelyek visszahozására a Nightdive még tett is egy kísérletet, hogy aztán falba ütközzön már rögtön ott, hogy valójában ki is a licenc birtokosa. De ahogy rendezgettem és gondolkoztam, előbukkant egy cím, mely egyike kedvenc játékaimnak, túlzások nélkül kultikus státusszal rendelkezik, viszont nagyon, nagyon ráférne már egy kis törődés és reflektorfény.
Gyurmamanó
Az 1996-os The Neverhood című kalandjátékról van szó. A játékot egykori Shiny Entertainment-fejlesztők hozták össze, akik 1995-ben hagyták el a zászlóshajót, miután nem értettek egyet Dave Perry vezetői stílusával. A csapatot irányító Doug TenNapel egy 1988-as művészeti projektje, a gyurmából megalkotott, szürreális Neverhood alapján kezdtek bele első önálló játékuk megalkotásába. Ezzel sikeresen felkeltették Stephen Spielberg figyelmét, aki az akkoriban indított Dreamworks Interactive csapata számára keresett érdekes, egyedi, kísérleti jellegű játékokat, amelyeket felkarolhatott és támogathatott, a The Neverhood Inc. néven futó fejlesztőcsapat pedig az egyik első felfedezettje lett.
TenNapel és csapata az akkori grafikai megoldások helyett a játéktér minden elemét valódi gyurmából formálta meg, majd mezei kamerák segítségével, digitalizált modellekkel állított elő mindent, miközben a teljes játék elkészítéséhez összesen közel három és fél tonna gyurmát használt fel. A játékhoz még egy kellően elvont és szürreális soundtracket is sikerült összehozni, a Daniel Amos frontembere, Terry Scott Taylor segítségével, aki kísérleti jellegű, többnyire gitárpengetésből, fütyörészésből, nyögésekből és halandzsából álló ikonikus hanganyagot rakott össze.
A játékban Klayment alakíthattuk, egy amnéziás gyurmaembert, akinek fel kell fedeznie furcsa, kihalt világa titkait, majd megmentenie annak eredeti uralkodóját a számtalan bizarr feladvány és puzzle megoldása révén. A zseniális humor és fárasztó poénok mögött meghúzódó játékmenet elég nehéz volt – a játékos folyamatos jegyzetelésre kényszerült, ha bármilyen jelet vagy nyomot eltévesztett, akár még a játék végén is vissza kellett navigálnia egészen a játéktér legelejére. Ennek ellenére, bár pénzügyi sikert nem aratott, stílusának, humorának hála hatalmas kultjáték lett belőle, ami csak még érthetetlenebbé teszi, hogy miért nyelte el a feledés homálya. A folytatás, a platformozós Skullmonkeys csak később, 1998-ban, kizárólag PS1-re jelent meg. Amikor felmerült egy újrakiadás ötlete, az végül meghiúsult, de még a spirituális örökös, az Armikrog is megbukott, mivel csak a nagy előd látványvilágát emelte át, játékmenetét viszont nemhogy a modern közönség igényeihez nem igazította, de még az eredetihez képest is túlkomplikálta.
Első körben már azzal is elégedett lennék, ha csak jogtisztán, modern rendszerekkel kompatibilis kiadásban, az áruházak polcaira kerülne mind a The Neverhood, mind a Skullmonkeys. Majd, hogy ne essen bele hasonló problémába, mint az Armikrog, jöhetne belőle egy teljes remake vagy folytatás is, nyíltabb világgal, akár 3D-ben, töltések nélkül bejárható játéktérrel, modernizáltabb inventoryval, küldetésrendszerrel, mellékküldetésekkel. Ha az olyan elvont játékok, mint az Oddworld vagy a Pathologic, megtalálhatták a maguk közönségét, úgy vélem, hogy Klaymen kalandja számára is bőven lenne hely.
Szerkesztőségünk többi tagjának kedvenceit erre a linkre kattintva nézhetitek meg!
